Gyöngyösi Márton (Jobbik)

GYÖNGYÖSI MÁRTON, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első szó a köszöneté. Nagyon örülök, hogy hosszú évek után újra nemzetközi missziók helyzetéről vitatkozhatunk itt a tisztelt Ház falai között, ugyanakkor azt az eljárást nagyon sérelmezzük, amely szerint nem a népakaratot leginkább tükröző szerv, a Magyar Országgyűlés dönt ezekben a kérdésekben, hanem a kormány magához vette a döntés jogát, és erről beszámolók formájában tájékoztatja a tisztelt Házat, amit itt szégyenszemre ‑ ha jól számolom ‑ az egy tucatot talán egy-kettővel meghaladó képviselő jelenlétében kell ilyen típusú vitákban lefolytatnunk. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a kérdés lényegesen fontosabb, és többet érdemelne.

A nemzetközi katonai missziókban való magyar részvételt elsősorban a NATO-kötelezettségekre való hivatkozással teszik meg a magyar kormányok, és nem árt arra emlékezni, hogy ezek a nemzetközi missziók akkor kezdődtek, akkor lettek népszerűek, amikor az Amerikai Egyesült Államokat 2001. szep­tember 11-én egy szörnyű terrortámadás érte, amit természetesen az egész világ elítélt. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok és a Nyugat nagyon nagy része nem arra használta ki ezt a szörnyű tragédiát, hogy elgondolkodjon a Nyugat külpolitikáján, és elgondolkodjon azon, hogy milyen hibás stratégia mentén alakítja az új világrendet, hanem egyfajta olyan illúzióra építi ezt a stratégiát, miszerint a kétpólusú világrendet, a hidegháború végét egy egypólusú világrend létrejötte fogja követni, és hogy ezért minden nyugati országnak az Amerikai Egyesült Államok vezetésével tennie kell. És ilyen értelemben az Amerikai Egyesült Államoknak az a neokon­zervatív, republikánus ideológia mutatta az irányt, amely hamis küldetéstudattal, nagyon nagy mértékű és romboló messianizmussal és nagyfokú őrültséggel is párosul, és ilyen értelemben odajuttatta a mai világot, hogy igazából nemzetbiztonsági kockázatok, biztonságpolitikai kockázatok sorát jelenti különböző NATO-tagállamoknak és különböző nemzetállamoknak.

Ami Afganisztánt illeti. A 2001-es terrortámadás után eufemisztikusan Tartós Szabadság Hadművelet néven indult egyfajta misszió Afganisztánban, egy cinikus és hazug hadjárat, még akkor is, ha ENSZ-felhatalmazással történt ez a misszió és ez a hadjárat, és a nemzetközi jog szabályai szerint, de jól tudjuk, hogy a nemzetközi jog elég képlékeny és szubjektív, a nagyhatalmi érdekeket és nagyhatalmi alkukat tükröző rendszer, ami nagyjából arról szól, hogy a nagyobb kutya és az erősebb kutya azt csinál a világban, amit akar.

2001 óta az Amerikai Egyesült Államok a geopolitikai céljainak megfelelően destabilizálta a világ számos régióját. Afganisztánt is 2001 után, bár Afganisztán olyan szerencsétlen ország, amely két nagyhatalmi megszállás között még polgárháborúk sokaságával is küszködött; de destabilizálta Irakot, destabilizálta Szíriát, Észak-Afrikát és a Közel-Keletet az arab tavasz néven elhíresült forradalmak nyomán, aminek következtében, ezeknek a beavatkozásoknak a következtében az iszlám terrorizmus, az iszlám radikalizmus lábra kélt mint egyfajta következménye ezeknek a beavatkozásoknak. És itt a szomszédunkban is, Ukrajna területén is egy olyan típusú geopolitikai küzdelemnek lehetünk szemtanúi, ami természetesen a nyugati, amerikai érdekek, geostratégiai érdekek előmozdításáról szól.

Az, ami a Közel-Keleten zajlik, az, ami Ukrajnában zajlik jelenleg, az európai kontinens egészére nézve és hazánkra nézve is óriási veszélyeket rejt magában, hiszen déli irányból és keleti irányból egyszerre egyfajta migrációs nyomás nehezedik Európára és hazánkra elsősorban. Emlékezzenek vissza rá vagy emlékeztetni szeretném önöket, hogy a migráció a schengeni határokon hol jelentkezik elsősorban: nyilvánvalóan a dél-olasz tengerpartoknál, de ugyanígy a déli magyar határoknál. Ukrajna gazdasági összeomlással fenyeget, fennáll annak a veszélye, hogy Ukrajna irányából is egy hatalmas migrációs nyomás nehezedhet Magyarországra, Magyar­országon keresztül egész Európára; és akkor még a terrorizmus veszélyéről nem is beszéltünk, ami a párizsi események után, a madridi események után, a londoni események után már nem egyfajta távoli jövőkép, hanem egy nagyon valós kockázat, amellyel mindannyiunknak szembe kell néznie.

Az afganisztáni háború megindítása előtt a NATO olyan célokat tűzött ki, amelyek szerint a terrorizmus felszámolása elsőrangú cél, az afganisztáni stabilitás és a demokratikus jogállamiság megteremtése ugyancsak célként lett megjelölve; a béke megteremtése és ennek a szerencsétlen országnak az önfenntartó pályára való állítása, a gazdaság stabilizálása, ezek mind-mind fontos célként lettek kijelölve, megjegyzem, nagyon helyesen.

(10.30)

De nézzük meg 14 év háborúskodás után, hogy milyen eredményeket tudunk felmutatni Afganisztánban és milyen eredményeket tud a Nyugat felmutatni Afganisztánban.

Akkor, amikor a háború megindult, még csak egy al-Kaida nevű terrorszervezetről tudtunk, azt ismertük. Azóta Afganisztánban a tálibok köszönik szépen, jól vannak, élnek, virulnak, soha ilyen erős tálib támadásoknak nem voltak kitéve a szövetséges erők, mint most jelenleg Afganisztánban. Irakban és Szíriában lábra kélt az Iszlám Állam és az ISIS nevű terrorszervezet, Afrikában a Boko Haram, az al-Shabaab szedi az áldozatait, és az egész világban egyre terjed a terrorizmus veszélye.

Ami az áldozatok számát illeti, tisztelt képviselőtársaim, 25 ezret meghaladja a civil áldozatok száma Afganisztánban, csak 2009 óta 14 ezer civil, köztük gyermekek és nők haltak meg, és az ENSZ jelentései szerint rohamosan, exponenciálisan nő a nők és a gyermekek halálozása, ami nyilvánvalóan az ottani háborús cselekmények következménye, és ez egy romló tendencia.

Ami pedig a gazdaság stabilizálását, a fenntartható fejlődést illeti Afganisztán területén, nem árt, ha emlékezünk rá vagy emlékeztetjük magunkat, hogy Afganisztán egy teljes gazdasági csődben lévő ország, amelynek az éves költségvetése kétharmadát nemzetközi segélyek teszik ki. Úgyhogy ennyit a gazdasági stabilitásból és a fenntartható fejlődésről Afganisztánban.

Elég viccesek… ‑ tehát már a Tartós Szabadság Hadművelet is, hogy mondjam, egy elég humorosra sikeredett megfogalmazás, különösen az eredmények tükrében, de hát az, ami most 2015. január 1-jével felváltja a harci hadműveleteket, ez a bizonyos Eltökélt Támogatás, ez is eléggé viccesre sikeredett. Egy kicsit olyan, mintha a NATO-központban vuduval és egyfajta ráolvasással próbálnának meg országokat stabilizálni.

A tavalyi évben lezárult az ISAF mandátuma, a katonai hadműveletek időszaka, most 2015-től eljön az Eltökélt Támogatásnak köszönhetően az átalakulás évtizede, egy működőképes és fenntartható állam víziójára építve. Nekünk, magyaroknak azért van némi fogalmunk arról, hogy hogyan szoktak sikerülni a kívülről irányított átmenetek, nagyon jól tudjuk, hogy ezek hova vezetnek és milyen eredményekkel szoktak végződni. Itt a rendszerváltás korszakának a 25. évében erről hosszasan tudnánk mesélni. Én szegény afgánokat már előre sajnálom, hogy mi lesz itt 2024-re. Talán már senki nem fog arra emlékezni, hogy hogyan indult ez a háború, és milyen célokat tűztek ki maguk elé a nyugatiak, amikor Afganisztánba bevonultak.

A Magyar Honvédséget és Magyarországot illetően 2014 decemberében még meglett volna az a lehetőség, hogy arcvesztés nélkül vagy viszonylagos arcvesztés nélkül kivonuljunk Afganisztánból, beismerve azt, hogy azok a célok, amiket ez az ISAF-misszió kitűzött maga elé, nem teljesültek. Ehelyett Magyarország mit csinál? Bent ragad Afganisztánban, és egy ilyen Eltökélt Támogatás nevű misszió keretében tovább részese marad ennek a teljesen értelmetlen és teljes csőd felé vezető missziónak.

Ezt a lehetőséget elszalasztottuk, de még mindennap ott van a lehetősége annak, hogy revideáljuk az elhibázott stratégiáinkat, azokat a stratégiákat, amiket Magyarország az elmúlt 25 évben a rendszerváltástól folyamatosan követ, és egyfajta csőlátással és megrögzöttséggel követ, holott ezekben a beszámolókban is olvashatjuk azt, hogy a nemzetközi helyzet folyamatos értékelésével ezeket a stratégiákat is újra kellene értékelni, és valahogy elő kellene venni és meg kellene nézni, hogy mik voltak a célkitűzések, hova jutottunk, és ennek függvényében mik a további teendők.

A NATO-nak mint egyfajta védelmi rendszernek a részeseivé váltunk, annak a NATO-nak, amely még a kétpólusú világrend idején jött létre egyfajta védelmi rendszerként, egyfajta reakcióként a szocialista blokk hasonló katonai szerződésére válaszul. Tehát a legitimitását a NATO a kétpólusú világrend idejéből eredezteti, és bennünket a kollektív védelem illúziójával kecsegtet arra a bizonyos 5. §-ra hivatkozva.

Én el tudom azt hinni, hogy vannak olyan elméletek, amelyek ezt alá tudják támasztani, és vannak olyan emberek, akik ebben garanciát látnak. Én azért arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ha az 1100 éves Magyarország valamire megtanította ezt a nemzetet és ezt az országot, az az, hogy számos szabadságharcának az idején soha nem számíthatott másra, csak a saját erejére és csak saját magára. Ennek az országnak se akkor, amikor az Oszmán Birodalommal, se akkor, amikor a Habsburgok ellen küzdöttünk, se Rákóczi idején, se 1956-ban soha senki kívülről segítséget nem nyújtott, soha senki. Az, aki nekem egy papírfecnire hivatkozva, az 5. cikkelyre hivatkozva azt mondja, hogy ez garancia arra, hogy Magyarországot egy külső támadás idején megvédik, annak azt mondom, hogy illúziókat kerget vagy nem normális, mert ez a cikkely semminemű garanciát nem jelent számunkra. A jelenlegi világban, a jelenlegi geopolitikai viszonyok között az ár sokkal magasabb, mint ezeknek a nemzetközi misszióknak a kockás papíron kiszámolható költsége és költségvetése.

Egy olyan világban élünk, ahol a terrorizmussal és a migrációval is számolnunk kell. Tehát a védelem fogalma az aszimmetrikus hadviselés idején nem csupán a képességek kérdése. Erre szeretném fölhívni a figyelmüket. Ez már nem csak arról szól, hogy milyen képességekkel rendelkezünk, milyen fegyvernemekkel rendelkezünk, és a katonáink milyen harci tapasztalattal rendelkeznek. A mai világban ez átértékelődött.

Tehát mérlegelni kell minden pillanatban, hogy növeli-e a mozgásterünket egy NATO-tagság, vagy pedig éppen hogy csökkenti ez, mert nekem szent meggyőződésem, hogy jelenleg a NATO tagjának lenni oly módon, ahogy azt mi tesszük, és ilyen missziók felvállalásával Magyarország többet veszít a NATO-tagsággal, mint amennyit nyer. Lehetne értelme, de nem így, ahogy azt Magyarország az elmúlt 25 évben csinálta, vagy 1999 óta, amióta tagjai vagyunk ennek a szövetségnek.

Természetesen önöknek van igaza, növeli a diplomáciai mozgásterünket, ha önök elhiszik azt, hogy egy egypólusú világrendben élünk és fogunk élni a jövőben, mert akkor semmi más dolgunk nincs, mint a NATO-nak szívességeket tenni, és akkor majd valamiféle elvárás mentén elvárni azt, hogy majd ők megvédenek bennünket egy külső támadás idején. De egy többpólusú világrendben, aminek a tényét már csak a fanatikusok tagadják, egy ilyen világrendben ez a fajta magatartás éppen hogy csökkenti a mozgásterünket. Meggyőződésem, hogy ezek a missziók nem a magyar nemzeti érdekeket szolgálják és nem a magyar nemzeti célokat szolgálják, sem akkor, amikor Afrika szarvánál, sem akkor, amikor a Szaharában, sem akkor, amikor a Hindukus hegységben küzdünk az amerikai geopolitikai célok előmozdítása érdekében.

Természetesen a magyar honvédeket és a magyar katonákat tisztelet kell hogy övezze, és el kell hogy ismerjük az ő teljesítményüket és az ő képességeiket. Ez a vita nem erről szól azonban. Ez a vita a külpolitikai stratégiánkról és Magyarország nemzetbiztonságáról, biztonságpolitikai kérdésekről szól. Ha van egy olyan ország, amely soha külföldi célokért nem harcolt, hanem mindig kizárólag a szuverenitásával, a függetlenségével, honvédelemmel volt elfoglalva, hát az a mi hazánk.

(10.40)

Az elmúlt 25 évben feladtuk ezt a fajta, 1100 éve élő szokásjogot, amit Magyarország képvisel. A honvédelem és a honvédség fogalmilag sem összeegyeztethető azokkal a missziókkal, amelyekbe a magyar politikai elit belekényszeríti a magyar katonákat, a magyar honvédeket. Ezért mondjuk azt, hogy ideje lenne annak, hogy a magyar emberek, a magyar kormányok átértékeljék a világban zajló folyamatokat, átértékeljék azt, hogy a NATO-tagság mit jelent, milyen szerepvállalásokat jelent, mi az, amit érdemes és mi az, amit nem érdemes megtenni egy ilyen tagságban. Nem igaz az, hogy minden NATO-tagállamnak kötelező érvénnyel minden egyes ilyen misszióban szerepet kell vállalnia. Ezeket értékeljük át, és nézzük meg azt, hogy mibe kerülne például a semlegesség kérdése. Itt az ideje annak, hogy felmérjük, a NATO-tagság teher-e számunkra, vagy előnyt jelent hazánk és nemzetünk számára.

Ha NATO-tagként idegen érdekekért háborúkba sodródunk a világ különböző részein és akár itt a szomszédságunkban, akkor nyilvánvalóan óriási te­hertétel egy olyan szövetség részesének lenni, amely bár védelminek hazudja magát, valójában agresszív politikát folytat a világ különböző tájain.

Ezért és ezen érvek miatt a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem tudja támogatni ezeknek a beszámolóknak az elfogadását és ezeket a nemzetközi missziókat. Nem támogattuk azt a múltban sem, most sem és a jövőben sem tudjuk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)