Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár felszólalásom az otthonteremtés témaköre köré fog csoportosulni, a szűkre szabott reagálási lehetőségek miatt sajnos muszáj – idéző­jelben ? ide is, oda is lőnünk egy kicsit a korábban elhangzottak kapcsán.

Kezdhetem azzal, hogy van itt olyan frakció, amely szerint lényegi rendszerváltás nem történt Magyarországon, és ennek szellemében adjuk be költségvetési módosító javaslatainkat is.

De Cseresnyés Péter utolsó, úgynevezett devizahitelezést érintő felszólalása kapcsán el kell hogy mondjam, nem igaz és valótlan az az állítás, miszerint a Kúria tiltja le önöket, vagy fogja le az önök kezét a tekintetben, hogy, mondjuk, a felvételkori árfolyamon forintosítsák ezeket az úgynevezett hiteleket, hiszen a Kúriának idevágó, a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződésére vonatkozó jogegységi határozata egész pontosan olyan kérdések rendezéséről szól, és olyan tételek visszaadását rendeli el, amelyek nem az árfolyammal kapcsolatosak.

(19.10)

Érintik ugyanis a kereskedelmi árrést és az egyoldalú szerződésmódosítások miatti kamat-, díj- és költségemelések kérdéskörét, amelyekről a Kúria kimondta, hogy tisztességtelenek. De a kormány egy ettől független tényező miatt, az árfolyamkockázat okozta bizonytalanság miatt tervezte a forintosítást. Tehát tényszerűen nem igaz az, hogy a Kúria döntése megakadályozza önöket abban, hogy a magyar emberek érdekében, zsebének érdekében járjanak el. Ezt nem csak én állítom egyébként, az én világhálós postaládámban ez a levél és ez a levezetés ugyanúgy megtalálható, mint az önökében.

Reagálnom kell két gondolat erejéig Teleki László képviselő úr felvetésére is, aki hiányolta ezen költségvetésből a cigánytelepek felszámolására fordított összegkeret emelését, növelését. Egyetérthetünk abban, hogy senkinek nem érdeke, hogy Magyarországon magyar polgárok méltatlan körülmények között éljenek. De ne felejtsék el azt, hogy ha pusztán ezen említett cél mellé sorakoztatnak fel forrásokat, ez egy percig nem változtat azon a tényen, hogy az Európai Unió húsz leginkább leszakadt régiója közül négy Magyarországon található a hét régió tekintetében. Hiába költenének önök telepfelszámolásokra még több pénzt, az elsődleges munkaerőpiacra való visszakerülést ezzel nem feltétlen teszik könnyebbé, hiszen elsődleges munkaerőpiac több ilyen régióban szó szerint nem létezik.

A hibás európai uniós forráselosztás miatt, ami párosul a szociális rendszer bizonyos támogatási formáinak 2008 óta történő befagyasztásával, oda jutottunk el, hogy uniós támogatásból díszkőbur­kolat épülhet minden harmadik településen, vezeték nélküli internet a sárgabusz-megállókban Borsodban. Kérdés, hogy ez milyen multiplikátorhatást, milyen szétterülő hatást fejt ki. Ebből jellemző módon nem szoktak új magyar munkahelyek születni.

Tehát ha valódi változást szeretnének elérni, akkor javaslom, hogy nézzük meg, mondjuk, az úgynevezett integrációs pénzek sorsát. 2020-ig mintegy 100 milliárdos nagyságrendben kerültek elkülönítésre ilyen összegek. Van ebben magyar költségvetési forrás is, uniós is. Azt mondom, ha ennek csak a felét otthonteremtési és állami bérlakás-építési programra fordítaná Magyarország, akkor országos szinten minden egyes régióban, sőt továbbmegyek, minden járásban és minden magyar polgár számára az otthonteremtési lehetőséget meg lehetne könnyíteni. Tehát én ebből a rendszerből mindenáron kivezetném a pozitív diszkriminációt. Ne cigánytelepek felszámolásáról beszéljenek, beszéljünk az otthonteremtési lehetőségek szélesítéséről minden egyes magyar állampolgár számára.

S az úgynevezett integrációs kassza ? még egyszer mondom ? 100 milliárdos nagyságrendű félretett összegéből a Jobbik kidolgozott otthonteremtési és bérlakás-építési programja mintegy 60 milliárd forintból elindítható lenne. Tehát az érintett összegkeret feléből országos szinten egy olyan prog­ramot tudnánk elindítani, ami a következőkre lenne alkalmas. Magyar kivitelezők, magyar beszállítók által minél több bérlakást emelnénk, emellett felmérnénk az üresen álló több százezres ingatlanvagyont, ami között van állami tulajdonú, önkormányzati tulajdonú, magántulajdonú is, de biztos, hogy több tízezer visszahozható lehetne a magyar vérkeringésbe. Ha emellé forrásokat rendelnénk, az új építésű lakások vagy vidéken akár porták megépítése során egyér­telművé válna az, hogy központi anyagbe­szerzéssel, egy igenis állami felügyeletű kivitelezési rendszerrel, ahol minél kevesebb lépcsőfok van a rendszerben, nagyon költséghatékonyan lehetne kivitelezni ezeket az új lakásokat, ingatlanokat, épületeket.

Az is látható, hogy ha ezután magyar fiatalok és középkorúak, de minden igénylő számára bérlőként lehetővé tesszük a beköltözést, bizony elérhető az, hogy a jelenlegi piaci bérleti díjak akár harmadáért tudjon egy átlagos 60 négyzetméteres lakásba beköltözni egy olyan magyar fiatal pár, akik ha a KSH szerinti 150 vagy 160 ezer forintos nettó fizetést végiggondolják, abból is azt látják, hogy húsz év alatt nem tudnak félretenni egy lakásra, de a KSH adata egy nagyon elnagyolt átlagot képvisel. Nem igaz ez a 150-160 ezer nettó. Tessék elmenni Szabolcsba, tessék elmenni Borsodba, ott az emberek, a magyar polgárok átlagosan 70-80 ezer nettóért dolgoznak, sokszor nehéz fizikai munkát végezve, és örülnek, hogy van munkájuk. Az, hogy a többmilliós bankárfizetések felfelé húzzák az átlagot, az nem jelenti azt, hogy ez igaz Magyarországon.

És a kormánypárti képviselők, államtitkárok figyelmében javaslom: lehet itt a szocpollal játsza­dozni, további százalékos alapú kedvezmé­nyeket adni, de akinek nincsen 16 millió forintja egy lakásra, annak 12,5 sem lesz. Az egyetlen járható út és rendszer az lenne, hogy a bérlakásállomány és új típusú bérlakások építésével, kivitelezésével jussunk el oda, hogy a magyar fiatalok jóval a piaci árak alatt beköltözhessenek egy bérlakásba, azt kipróbál­hassák, és abban az esetben, ha a társadalmi együttélés legalapvetőbb normáit be tudják tartani, márpedig állítom, hogy a többség be tudja ezeket tartani, akkor a bérleti díjuk egy idő után alakuljon át egy önkéntes, akár nevezzük úgy, hogy törlesztőrészletté, de a lényeg az, hogy egypár év, tehát kiszámítható időtáv után váljon a tulajdonukká az az ingatlan.

Ez egy jól kipróbált, működő rendszer. Igen, az osztrák bérlakás-építési program egyes elemeit is magában foglalja, de az biztos, hogy ezáltal a magyar gazdaságnak is tőkeinjekciót adunk, hiszen az építőipar mellett további négy-öt gazdasági ágazat lenne bevonható, felpörgethető, és még egyszer mondom: központi anyagbeszerzéssel, a magyar tulajdonú cégek, kivitelezők bevonásával hatalmas eredményeket lehetne majdhogynem önerőből elérni. Az biztos, hogy az ebbe a rendszerbe bepörgetett forintok pár éven belül visszatérnének. Emellett növelhetnénk tovább a gyermekvállalási hajlandóságot azáltal, hogy lenne tér a gyermek­vállaláshoz, lassíthatnánk a kivándorlást. Márpedig ennél fonto­sabb célok egy költségvetés kapcsán nem fogal­mazhatók meg, mint a kivándorlás lassítása és a drámai népességfogyás lassítása, megállítása vagy megfordítása.

Ehhez képest elképesztő a kormányzatnak nemcsak a reakciója, de a költségvetésben letett cselekvési terve is. Vágó Sebestyén képviselőtársam volt az, aki egy írásbeli kérdést foganatosított a Nemzetgazdasági Minisztérium felé, ahol föltette a kérdést, hogy bérlakásfronton mégiscsak mit tervez a kormányzat. Mi volt az arcpirító válasz erre? Az, hogy az úgynevezett Nemzeti Eszközkezelőn keresztül a kormányzat a legnagyobb bérlakás­állomány-növelő programot hajtotta végre az utóbbi időben. Tehát a kormányzat nem arról beszélt, hogy költségvetési soron hány új bérlakást kíván emelni, hogy kívánja a fiatalok helyzetét megkönnyíteni, hanem bérlakásként mutogat azokra az ingatlanokra, amelyeket a jórészt önhibájukon kívül fizetőkép­telenné vált magyar emberektől elvettek, a bank segédletével ? idézőjelben ? állami tulajdonba vontak, és az eredeti tulajdonosok visszabérelhetik a saját ingatlanukat. Ezt önök elnevezik bérlakásnak. Ez az arcátlanság magasiskolája, és amennyiben egy kormány ezt megtűri, akkor magáról állít ki sze­génységi bizonyítványt.

Volt otthonteremtési sor az előző költség­veté­sekben is. Mit tartalmazott ez? Jelesül az árfolyamgát 2.0-ásoknak az állami lábát, az állami kiigazítását, de ebből egyetlen árva bérlakás nem épült Magyarországon, és önök tétlenül, tehetlenül szemlélik azt, hogy több százezer ember elhagyta ezt az országot. Nem akarok belemenni a számokkal való játszadozásba, van itt félmilliós becslés is, egy nagyon visszafogott háromszáz-akárhánytízezres KSH-s becslés. Azt leszögezhetjük, hogy az önök regnálása alatt több százezer, jelesül és jellemzően magyar fiatal ember úgy gondolta, hogy ebben az országban nem tud vagy nem lehet megmaradni.

Az, hogy ebben a költségvetésben ebből egy büdös szó nem tükröződik, hogy programszinten sem jelenik meg, hogy hogyan hívják haza azt a pár tízezer embert, akit most még haza lehetne közülük hívni; az sem jelenik meg, hogy az itt lévő és a kivándorlás gondolatával kacérkodókat hogyan lehet itthon tartani, ez egészen elképesztő. Dübörgő gazda­ságról vizionálnak képeket, miközben Magyarország regionális szinten is elképesztő zuhanáson megy keresztül. Azt látjuk, hogy mintegy 280 milliárd forinttal megnövelik ebben a költségvetésben az adókból és járulékokból várható befizetések szintjét, 158 milliárddal az áfabevételi várakozásokat, és 400 milliárdos nagyságrendje van a pénzügyi szektor úgynevezett különadóinak, amelyekről eddig tételesen kiderült, hogy vagy teljes egészében vagy a teljes volumennél magasabb mértékben hárították át azt a magyar polgárokra, az érintettekre; egy elképesztően túladóztatott gazdasági szerkezetben, ahol 2010-ben 34 adótípussal vették át a kormányzást, most az idei kétharmados győzelmüknél 41 volt, és most 45 felé tartunk. Úgyhogy megint kitaláltak az önkormányzatok számára egy új, tulajdonképpen szabadon kezelhető adót.

Nem vezették ki a korábbi megszorító cso­magokat, és elképesztő módon ezek után azt várják, hogy a magyar fiatalok, a magyar középkorúak jó kedvvel és derüvel a jövőbe tekintve fogják építeni ezt az országot. Kérem szépen, ez nem ilyen egyszerű. Minden magyar ember a születése okán itt kellene hogy boldogulási lehetőségeket találjon és kapjon. Ez így lenne természetes, de egy ilyen tehetetlen és a valósággal nem foglalkozó kormányzati cselekvéssorozat mellett ez nagyon sokak számára lehetetlenné válik.

Visszatérve egy mondat erejéig a devizahi­telezésre: én nem hiszem el önöknek, nem hiszem el, hogy nem veszik észre, hogy számos értelmiségi, többdiplomás ember mosogatóként vagy vágóhídon dolgozva azért dolgozik Hollandiában és idegen országokban, hogy az itteni hitelét vagy a családja itteni terheit köhögje ki és fizesse vissza annak a pénzügyi rendszernek, amely ezt nem érdemli meg, amely indokolatlanul vont el ezermilliárdokat magyar emberektől, és amelynek az elszámol­tatásával kapcsolatban önök még mindig csak a trükközésre, a szómágiára, a Bankszövetséggel való tárgyalgatásra képesek. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ha a 2010-es áfolyamon végezték volna el a hitelek felvételkori árfolyamra történő visszaforintosítását vagy valamilyen nor­mális megoldás kivezetését, akkor ezermilliárdos nagyságrenddel beljebb lettek volna a magyar hitelkárosultak.

(19.20)

De ehhez önökből már akkor is hiányzott a lélekbátorság, most pedig egész egyszerűen nem is tudnak érdemi reakciót felsorakoztatni az elhangzottak kapcsán. Eddig sem tették meg.

Én még mindig bízom abban, hogy most meg fogják, de az otthonteremtési sor hiánya és hibái kapcsán azon kellene hogy elgondolkozzanak, hogy azt az elképesztő kiáramlást, ami Magyarországot érinti, azt a vákuumot és a népesség elszívását, amit egyébként a nyugat-európai országok támogatnak és akarnak, hogyan képesek lassítani, és hogyan képesek elejét venni annak, hogy Magyarország gyarmati státusa az Európai Unión belül fennmaradjon. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)