Ikotity István (LMP)

IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az előttünk fekvő törvénymódosítást élesen ketté kell választanunk ahhoz, hogy kristálytisztán láthassuk azokat a pontokat, amelyek kármentésre szolgálnak, és a javaslat azon részét, amely fenn kíván tartani egy rossz rendszert, egy olyan struktúrát, ami átláthatatlanná teszi a sportfinanszírozásban megforduló pénzeket.

(15.50)

Kezdeném az elsővel: nehéz lenne felfedezni az átfogó koncepciót abban, ahogy a kormány a sportrendezvények biztonságát kezeli. A Lehet Más a Politika szerint éppen itt az ideje normalizálni a helyzetet, és ebből a szempontból előremutató lehet az, hogy az indoklás szerint az érintettekkel való konzultációt követően, vagyis legfőképpen a szurkolók által benyújtott írásbeli javaslatokra is figyelemmel kívánja a kormány korrigálni a hatályos szabályozást.

Határozottan támogatható elképzelés a módosításnak például az a része, amely kivezeti a szurkoló köteleztető utaztatására vonatkozó teljesen élet­szerűtlen szabályt a sporttörvényből. A kormánynak a stadionokban lévő beléptető­rend­szerekhez való hozzáállása minimális túlzással sem mondható koherensnek. Nincs új a nap alatt: a Fidesz és a beléptetőkapuk története elég régóta párhuzamosan fut. Emlékezhetünk még a legelső Orbán-kormány sportminiszterére, Deutsch Tamásra, aki milliárdokért rendelt meg később soha nem használt beléptetőrendszereket. Úgy tűnik, a múlt ismétli önmagát.

A 2010-ben megalakuló Fidesz-KDNP-kormány minden magasabb szintű sportlétesítményben kötelezővé tette a beléptetőrendszer kiépítését, majd miután sok-sok milliárd közpénzt ment el erre, már nem is lesz kötelező használni azokat. Ez még akkor is igaz, ha a kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített mérkőzések esetén viszont a mérkőzésszervező sportszervezet köteles névre szóló beléptetést alkalmazni.

A kapkodásnak és az egyeztetés nélküli, erőből való politizálásnak csak ez lehetett a vége. Utólag kell ugyanis integrálni az érintettek szempontjait a jogalkotásban, hogy valahogyan működőképes legyen azért ez a rendszer. Erre tökéletes példa a szurkolói kártya kérdése is. Ha az Országgyűlés elfogadja a Honvédelmi és rendészeti bizottság által benyújtott módosításokat, akkor ezentúl kiváltása törvény alapján nem kötelező, arról a mérkőzésszervező sportszervezet, illetve a vendégszurkolók tekintetében a vendég sportszervezet jogosult rendelkezni. Jó drágán bevezették a kötelező szurkolói kártyát, de miután kiderült, hogy a szurkolók emiatt kevesebben mennek el a sporteseményekre, a kormány visszakozik. A baj az, hogy megint a magyar emberek fizették meg, hogy a kormány nem gondolta át a várható következményeket, márpedig számos alkalommal felhívta az ellenzék is erre a figyelmét.

Ha egy szóval kellene jellemezni a törvénymódosítás ezen szakaszait, akkor a kármentés kifejezés illik rá a leginkább, de mint ilyen, persze előremozdulás a jelenlegi áldatlan állapotokhoz képest. És ha már a benyújtó szóba került, minek köszönhető a magyar közjogban viszonylag ritka országgyűlési bizottsági törvénykezdeményezési forma. És hát valljuk be, azért elég sajátos helyzet, hogy az elő­terjesztő egyben a részletes vitát lefolytató bizott­ság lesz.

Tisztelt Ház! A javaslat nemcsak a kármentésről és a sportbiztonság racionalizálásáról szól, hanem egy sportfinanszírozási szál is fut a szövegben. Felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben állapítsa meg az állami sportcélú támogatás felhasználásának és elosztásának részletes szabályait. Ennek ugyan a javaslat címéhez és a sportrendezvények biztonságához vajmi kevés köze van, viszont mindjárt kérdések sorakoznak; rögtön az első technikai jellegű. A jelenlegi miniszteri rendeleti szint miatt a sporttörvényt számos ponton módosítani kellene. Ez az előterjesztésből viszont nem tűnik megoldottnak. De ami ennél jóval fontosabb, a tartalmi probléma, az állami sporttámogatások kérdése úgy általában.

A sport állami támogatása elsősorban az úgynevezett öt látvány-csapatsport, tehát a labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda és a jégkorong; jelenlegi támogatási rendszere ugyanis a korrupció melegágya. Hiába szereti azt állítani a miniszterelnök, hogy a taóból a sportba áramló pénzek nem közpénzek, a tények azt mutatják, hogy nagyon is azok, és egy sajátos állami támogatásról van szó. Négy éve vezették be az öt látvány-csapatsport új támogatási rendszerét, a vállalatok 2011 óta dönthetnek úgy, hogy a társasági adójuk egy részét nem a közös kasszába fizetik, hanem valamely látvány-csapatsportklubnak adják, vagy ugye, tudjuk, a kultúra támogatására van még lehetőség. A magyar állam lemond erről a pénzről ezáltal, vagyis ennyivel kevesebb az állami adóbevétel. Tehát azt gondoljuk, ez egyértelműen közpénz.

A problémát főleg az okozza, hogy a kormány az állami adóbevétel-csökkentő sporttámogatásokat céges magánadományként kezeli, ezért sem a vállalatoknak, sem a sportkluboknak nem kell részletesen elszámolniuk a támogatásokkal. Ez 200 milliárd olyan adóforint, amelyre nincsen rálátása az államnak, hogy milyen kézen-közön, merre vándorol. Az LMP szerint nincs biztosítva, hogy ez tisztán a sporttámogatásokra menne a legtisztább értelemben, ugyanis normális felügyeleti szabályozás híján félő, hogy ezen milliárdok nagy része a korrupció martalékává válik. Ezzel is kellene foglalkozni a szabályozásnak. Legfőbb ideje ugyanis, hogy a sportfinanszírozás terén is megtörténjenek azok a racionalizáló lépések, amelyeket most a sportbiztonság területén meglép a kormánytöbbség. Az utóbbi évek szomorú tapasztalata ugyanis az, hogy az egész céges sporttámogatási rendszer vezérfonala nem más, mint hogy a politikusoknak kedves sportegyesületek ellenőrizetlenül juthassanak az állami adó vagyonát csökkentő pénzekhez. Ráadásul mindezt teljesen szabályosan tehetik meg, hiszen a Fidesz kifejezetten erre szabja a törvényeket.

Nézzük meg, hogy van felépítve a rendszer! Az adótámogatásokra aspiráló sportkluboknak sportfejlesztési programot kell kidolgozniuk, amit jóvá kell hagyatnia a sportági szakszövetségnek. A sportszövetség dönti el, hogy melyik csapat kaphat állami adóbevételt csökkentő céges pénzt és mekkora összegben. Csakhogy ez a döntési folyamat teljesen zárt és átláthatatlan.

A látvány-csapatsportszövetségek vezetőinek politikai és közéleti kapcsolatai pedig egyre nyilvánvalóbbak. Ez az a teljesen elhibázott rendszer, ami a magyar tömegsport fejlesztése vagy az egészségmegőrzés helyett a rendszer legfőbb kedvezményezettjévé a bicskei járás egyik kistelepülésének alapítványát teszi. A kormánytöbbség semmit nem bíz a véletlenre, a sporttörvény idén januárban hatályba léptetett módosításával a sportszervezeteknek elegendő, idézem: összesített adattartalom szolgáltatásával tájékoztatást adni a támogatásokról”. Ennek következtében teljesen ellehetetlenül annak kiderítése, hogy melyik cég pontosan milyen sportegyesületnek milyen összegű támogatást adott. Az LMP évek óta arra törekszik, hogy a sport állami támogatása átlátható legyen, rajtunk nem fog múlni, hogy a korrupció melegágyát biztosító feudális sportfinanszírozási rendszer korrekciója végre ugyanúgy megtörténjen, mint ahogy most a sportbiztonsági kérdéskör racionalizálásra kerül. Köszönöm a figyelmüket.