Dúró Dóra (Jobbik)

DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! „Nem a pénz a lényeg, hanem a játék.” ‑ ezt Michael Douglas mondja a Tőzsdecápák című filmben, és ez jutott az eszembe, amikor végigtekintettem azt a bohózatot, ami a felsőoktatási béremeléssel kapcsolatban az elmúlt hetekben kialakult.

November 5-én, kettő héttel ezelőtt jelentette be Balog Zoltán miniszter úr és Palkovics László államtitkár úr: a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében a költségvetés állja. 2015. októberi adatok szerint közel 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése. Államtitkár úr ismertetése szerint az egyetemi tanárok bére 2015-ben 437 300 forint, ami jövő januárban 503 ezer forintra, 2017 januárjában 528 ezerre nő, és a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot. Majd részletezte, hogy a bértábla hogyan változik ennek megfelelően. Csakhogy az egyetemi tanárok garantált illetményét a költségvetési törvény szabályozza, amit ez a törvényjavaslat nem nyitott meg, tehát nem változik az egyetemi tanárok illetménye sem 503 ezer forintra, sem más mértékben.

A 2. §-ba beletettek egy olyan felhatalmazó rendelkezést, amelynek egyébként indokolása nincsen, pontosabban, van formailag, persze, hogy a házszabálynak megfeleljen, van indokolás, egy mondat: a rendelkezés felhatalmazó rendelkezést tartalmaz. Ennél magyartalanabbra már csak a 3. § indokolása sikerült, aminek értelme sincsen, de most ezt zárójelbe téve, azért talán államtitkár úr is belátja, az, hogy a jövedelemkiegészítés mértékét és juttatásának szabályait megállapíthatja a miniszter egy rendeletben, ez semmiféle garanciát nem jelent a jövőre nézve a felsőoktatásban oktatóként, kutatóként dolgozó emberek számára.

November 5-én tartották tehát ezt a sajtótájékoztatót, ahol bejelentették ezt a mértékű emelést, és egyébként, amikor ezt a javaslatot társadalmi egyeztetésre bocsátották, akkor még a Kjt.-módosítás nem szerepelt benne, tehát a kormány honlapjára még olyan formában került fel, hogy ez a rész egyáltalán nem volt ismert. Úgy gondolom, hogy ha ez nem történik meg, tehát a költségvetési törvény módosítására nem kerül sor, márpedig nem kerül sor 2016. január 1-jére, akkor nem láthatunk garanciát arra, hogy amit november 5-én miniszter úr és államtitkár úr bejelentettek emelésként, arra valóban sor kerülhet. Ez egy hatalmas hiba, és itt kapcsolnám be a doktoranduszok ösztöndíjának emelését, ami nyilvánvalóan előrevivő, és itt nem értek egyet Hoffmann Rózsa képviselő asszonnyal, aki azt mondta, hogy a 100 ezer forint sem volt alacsony doktori ösztöndíj. Szerintem rendkívül alacsony volt, tekintettel arra, hogy egy jó képességű diplomás ma Magyar­országon, a versenyszférában elhelyezkedve vagy a munkaerőpiacra kilépve körülbelül ennek 2,5-szeresét tudja átlagosan megkeresni, tehát ez rendkívül alacsony motiváció volt arra a jó képességűek felé, hogy ott maradjanak az egyetemen és doktori éveket, doktorandusztanulmányokat kezdjenek el.

Nagyon fontosnak tartom a 12. §-t, amely az alapelveket módosítja, és hogy bekerül a térségben betöltött gazdasági és társadalmi szerepe egy felsőoktatási intézménynek. Itt nem győzöm… ‑ állam­titkár úr biztos tudja már, hogy Ózdról fogok beszélni ismételten, és szeretném ismételten kérni államtitkár urat, hogy erre különös figyelmet fordítsanak, hiszen az egy olyan térségben található város, amely­ben különösen fontos lenne, hogy a felsőoktatás nap­pali rendszerben is elinduljon.

A doktori képzésre áttérve röviden, jó lenne elsősorban és elsőként a fogalomhasználatot pontosítani. Tehát a doktoranduszok szerepelnek doktoranduszként is, szerepelnek hallgatóként is, és szerepelnek doktori képzésben részt vevő hallgatóként is, ami egyébként az értelmező rendelkezése is magának a doktorandusznak. Tehát egyáltalán nem látható az, hogy a fogalomhasználat egységes lenne, sőt az értelmező rendelkezések közé most veszik be a doktoranduszt mint fogalmat, de van olyan törvényi hely, ahol a doktorandusz szót kifejezetten kicserélik a hallgató szóra, holott csak a doktoranduszokra vonatkozik az az adott rendelkezés.

(20.40)

Az EMMI-ből már szivárgott ki olyan dokumentum, ami a különböző szóhasználatra vonatkozik és szavak betiltására; reméljük, hogy itt nem erről van szó, csak egyszerűen az egységesítésre nem figyeltek.

Úgy gondolom, hogy a doktori képzés szétválasztása lehet eredményes, tehát az, hogy kettő plusz kettő évben határozzák meg ennek a képzési szerkezetét, az úgy gondolom, hogy jól is elsülhet, azonban úgy motiválni egy intézményt, hogy anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy a doktori képzésben részt vett hallgató vagy a doktorandusz fokozatot szerezzen, mert különben utólag elesik költségvetési forrásoktól, ezt nem tartom helyesnek. Ez nem fogja őszinteségre sarkallni az intézményeket, fogalmazzunk így, tehát nem az lesz a szempont, hogy a doktorandusznak a tudását ítéljék meg, és a fokozatszerzés során azt tekintsék elsődleges szempontnak, hogy ő megérdemli-e, elérte-e azt a szintet, hogy ezt a fokozatot kiérdemelje, hanem az is, hogy költségvetési források múlhatnak azon, hogy az adott doktorandusz megszerzi-e a fokozatot. Ezt a szempontot beemelni és elsődlegessé tenni, nem gondolom, hogy helyes, és úgy gondolom, hogy a színvonalnak semmiféleképpen nem fog jót tenni.

A K+F tevékenységgel kapcsolatban államtitkár úr is és Pósán képviselő úr is beszéltek arról, hogy ez átlátható lesz és elválasztott lesz, és így világosan látszanak majd azok a határvonalak, amelyek az intézmények esetében az állami forrásokból gazdálkodó alaptevékenységekre fordítódnak, illetve a K+F tevékenységre. Pósán képviselő úr említette azt, hogy így nem fogják tudni majd esetlegesen az alaptevékenységre szánt állami forrásokat nem arra fordítani. Én úgy tudom, hogy nagyon sok intézményben éppen a fordítottja történt, tehát akkor van értelme és akkor segíti elő az átláthatóságot is és az intézmények érdekeltté tételét a K+F tevékenységben, hogyha az alaptevékenységek finanszírozása egyébként megoldott. Tehát nagyon sok intézményben, éppen egyébként például az alacsony bérezések miatt sokszor a K+F tevékenységet is kvázi jövedelem-kiegészí­tés­ként használták azért, hogy valamilyen módon tudja­nak az általam is említett versenyszférás, akár két és fél­szer akkora fizetésekkel versenyezni. Tehát jó az, hogy­ha különválasztjuk ezt, csak fontos az, hogy emellett teljes mértékben biztosított legyen az alaptevékenység finanszírozása is, mert eddig ez fordított volt. Tehát az alaptevékenységre kellett fordítani olyan forrásokat, amit egyébként másra is lehetett volna vagy kellett volna.

Még egy szóhasználati kérdés, amire ki kell térjek, a főiskola vagy egyetem kérdése. Érdekes helyzet lesz az, amikor majd egy egyetem elnevezésű intézményben, mondjuk, főiskolai adjunktusok fognak órákat tartani vagy főiskolai docensek tanítanak egy egyetemen. Ez is önmagában egy furcsa helyzet, de a világos fogalomhasználat és az, hogy az emberek is és a hallgatók is tudják, hogy mi az, amit egyetemnek nevezünk, és ennek milyen kritériumai vannak, mi az, amit főiskolának nevezünk, és ennek milyen krité­ri­umai vannak, ezt jó, hogyha bármilyen lobbiér­dekekkel szemben is meg tudjuk tartani.

Én úgy gondolom, sokkal hatékonyabb lenne, hogyha a főiskolát főiskolának nevezzük, az egyetemet egyetemnek, ahogy vannak falvak és vannak városok. Az emberek tudják, hogy ezek mit jelentenek, bár képlékenyek a határok, és tudom, hogy a törvényben benne van felsorolva, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy egy intézményt egyetemnek lehessen nevezni, erről is lehet vitatkozni, de itt most én úgy gondolom, hogy ezekkel az intézményátnevezésekkel becsapjuk az embereket, hiszen nem feltétlenül fognak, sőt önmagában az intézmény átnevezésétől nem fognak magasabb szintű, magasabb színvonalú képzést nyújtani az egyes intézmények, mint tették azt egyébként főiskolaként. És elképzelhető, sőt én azt vallom, hogy egy erős főiskola többet ér, mint egy gyenge egyetem, és éppen ezért a szóhasználatnál is ezt figyelembe kellene venni.

Még egy dologra kell felhívnom a figyelmet, amiről egyrészt a jogalkotói szándékot is kérdezném államtitkár úrtól, mert az én értelmezésem szerint itt a rektor és a kancellár munkáltatói jogai gyakorlásáról szóló paragrafusban nem egyértelmű a szabályozás, illetve azt vélelmezem, hogy nem azt akarták beleírni, amit végül beleírtak; a 17. §-ról van szó.

A 17. §-ban hivatkoznak a 13. § (2) bekezdésére, ahol a rektornak a munkáltatói jogai vannak felsorolva, és a 13/A. § (2) bekezdésére is, ahol meg a kancellár munkáltatói jogai vannak felsorolva, és ebben a paragrafusban e szerint a szöveg szerint összevonják ezt a kettőt, és közös munkáltatói jogokat adnak a rektornak és a kancellárnak. Nem tudom, hogy ez volt-e a jogalkotói szándék, de ha nyelvtanilag értelmezzük ezt a mondatot, akkor itt ez történik. A 13. § (2) bekezdése és a 13/A. § (2) bekezdés e) pontja szerinti munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét a rektor és a kancellár utasításban szabályozza. Tehát az „és” kapcsolat miatt ez azt jelenti, hogy itt egységesítik a munkáltatói jogokat, és most már közösen gyakorolja a rektor és a kancellár. Feltételezem, hogy nem ez volt a jogalkotói szándék, de ezt mindenképpen nyelvtanilag is javítani kell.

Összességében azt tudom elmondani a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy a legfontosabbnak ítélt béremelés garanciáit egyáltalán nem látjuk, arra a költségvetési források megteremtését egyáltalán nem látjuk, és öt évvel, sőt hogyha 2016. január 1-jéről beszélünk, akkor már közel hat évvel a 2010-es kormányváltást követően égető szükség lenne nagyfokú béremelésre a felsőoktatásban is. Ennek a megvalósulását nem teszi lehetővé, illetve erre nem ad biztosítékot ez a törvény, és bár sok tekintetben előremutató változásokat helyez kilátásba, a doktoranduszképzés esetében is, illetve az alapelvek kibővítésében is, több olyan pontja van, amellyel nem tudunk egyetérteni.

Kérem, hogy a módosító javaslatainkat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)