Szabó Szabolcs (független)

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Itt a kicsit késői órán én is köszöntök mindenkit a Kulturális bizottság kihelyezett ülésén. Itt vagyunk megint, mint minden ülésszakban az oktatási tárgyú törvények módosításán, bár hozzá kell tenni, hogy azért most ‑ mint ahogy a vitában is ezt lehetett érzékelni ‑ érdemben a felsőoktatásról beszélünk, és valóban itt, ahogy már az előterjesztői hozzászólásban is elhangzott államtitkár úr részéről, arról van szó, hogy a korábban kidolgozott felsőoktatási stratégia részleteinek a törvénybe iktatásáról beszélünk.

Egyébként én nem nagyon gyakran szoktam dicsérni a kormányt, de ezért kétségtelenül megilleti a dicséret államtitkár urat, ezt végighajtotta, van egy stratégia, és ahhoz próbál igazodni. Arra én nem emlékszem, hogy olyan hú, de nagyon nagy egyetértésben lettünk volna minden részletét illetően; valami olyasmiben maradtunk talán a bizottsági ülésen, hogy nagyon örülünk annak, hogy van ilyen felsőoktatási stratégia, az alapvető célkitűzésekkel egyetértünk, a részletszabályokról meg majd akkor, amikor törvénybe iktatják, vitatkozni fogunk, és voltaképpen ezt a vitát folytatjuk most le. Én egyébként nagyon örülnék, ha a közoktatás terén lenne egy ilyen stratégia, és ott folytatnánk ilyen vitákat, de ez már nem az államtitkár úrhoz tartozik természetesen, úgyhogy ez nem is önnek szólt.

És akkor néhány dolgot én is megemlítenék így a felsőoktatást érintő törvénymódosítás kapcsán. Nekem is lenne egy-két javaslatom, meglátásom, amit szerintem meg kellene fontolniuk, meg néhány dolgot én is elmondanék, ami úgy hallható szakmai berkekből ennek a törvénynek a kapcsán.

Egyrészt ami a PhD-képzés szabályozását illeti, voltaképpen ezt a szakma kérte már elég régóta, amennyire én tudom, és amennyire az ismerőseim, barátaim erről engem tájékoztattak, úgyhogy önmagában az, hogy a képzési idő meghosszabbodik, az ilyen szempontból támogatható, támogatandó. Én mint egykori doktoranduszhallgató is azt mondom, hogy egyébként ez nem is ártott volna senkinek. Azon most el lehet vitatkozni, hogy hová kell tenni ezt a bizonyos vizsgát, ami most kiváltja a doktori szigorlatot, azt gondolom, hogy ez ízlés kérdése. Én például azt gondolnám, hogy egy komplex vizsga, ami „tankönyvi tudást”, meg már a kutatásból, a saját kutatásból leszűrt tudást akar valamilyen módon mérni, és aztán ezt valamilyen minősítési fokozaton vagy minősítési rendszeren keresztül értékelni, azt jobb a végére tenni, mint az elejére, de ez ízlésbeli kérdés. Ha így állapodtak meg a rektorokkal, akkor nyilván ez lesz bevezetve; azt gondolom, majd a gyakorlat eldönti néhány éven belül, hogy ez mennyire vált be vagy mennyire nem.

(20.50)

Ott már van némi ellenérzésem vagy van némi kétségem, hogy ilyen gyorsan át lehet-e hajtani a doktori képzést. Voltaképpen a normál esetben ez úgy nézne ki, hogy egy első kétéves képzés, aztán vizsga, és aztán három éve van, hogy megszerezze a fokozatot a delikvens, azzal a bizonyos két halasztási lehetőséggel, amit az államtitkár úr is említett, de azt nyilvánvalóan kérvényezni kell, és a második esetben már különösen méltányolható okra kell hivatkozni, de hogyha a normál esetre gondolunk, ez akkor voltaképpen öt évet jelent. Én javasolnám, hogy ezt vegyék egy picit szabadabbra. Nem kell szerintem nagyon-nagyon megemelni, de ha már csak hat évben gondolkozik az ember, az már egy sokkal nagyobb szabadságot ad, és ezt azért mondom, mert vannak tudományági sajátosságok. Tehát társadalomtudományok esetében például nagyon nehezen lesz betartható ez az öt év, főleg azért, mert nagyon sok tudományág esetében ráadásul egyre inkább felértékelődik a nemzetközi kapcsolatok fontossága, ki kell menni, huzamosabb ideig ott kell tartózkodni, meg kell ismerkedni a szerkesztőbizottsági tagokkal, elnökökkel, mert csak akkor teszik be a cikket a nemzetközi folyóiratba jóformán, ha személyesen is megismerkedik vele az ember először, és azért ez egy lassú, hosszadalmas folyamat. Vannak olyan tudományágak, ahol ez valóban gyorsan lezongorázható, vannak olyan tudományágak, ahol szerintem ez egy picit kevés. Én ezt azért megfontolnám.

Ami a lemorzsolódó hallgatók arányát, illetve a lemorzsolódó hallgatók utáni, mondjuk azt, hogy büntetését illeti az egyetemeknek, erre azt tudom mondani, hogy én nem nagyon értem ezt a 80 százalékos lemorzsolódási arányt, amit itt már emlegettek többször; szerintem itt valami módszertani probléma lehet, ez túlságosan magas arány, én ilyen számot, megmondom őszintén, nem láttam még. Ráadásul itt egy picit össze lett keverve, mert az ösztöndíjas hallgatók esetében nagyon magas azoknak az aránya, akik elvégzik, itt a levelező hallgatók, tegyük idézőjelbe, a költségtérítéses hallgatók azok, ahol inkább jellemzőbb a nagyarányú vagy nagyobb arányú lemorzsolódás, de én a 80 százalékot egy picit soknak tartom. De ezt most tegyük is zárójelbe! Itt a kérdés az, hogy akkor ezt úgy lehet-e megoldani, hogy kvázi megbüntetem akkor az egyetemet, mert azt mondom, hogy ez a doktori iskolának meg a témavezetőnek a felelőssége. De azért lássuk be őszintén, itt azért ez sokkal inkább a hallgatón múlik, és nem is csak önmagában arról van szó, hogy mennyire szorgalmas meg mennyire alkalmas erre, vannak bizonyos élethelyzetek, amelyek megváltoztathatják például az embereknek a jövőbe vetett hitét meg a jövőbeli elképzelésit. Ráadásul akik itt, a teremben ülünk, jórészt már csak olyanok vagyunk, akik egyetemen éltük le a fél életünket, vagy még többet is, azért azt nagyon jól tudjuk, hogy egy ilyen típusú döntésre hogy reagál egy normál intézmény: úgy, hogy megpróbál átrugdosni mindenkit a folyamat végéig, nehogy már félúton elveszítsék a pénzt. Ösztönzés szempontjából szerintem sokkal jobb, hogy ha mondjuk, azt ígérték volna meg, hogy minél alacsonyabb a lemorzsolódás, akkor valami bónuszt kapnak, általában az jobban bejön. Sajnos olyan mamutintézményekről beszélünk, amelyek automatikusan így reagálnak, ezt már többször átéltük a felsőoktatásban, hogy az ilyen típusú büntetések soha nem jöttek be egyébként.

Az új egyetemekkel kapcsolatban itt már elhangzott, azt hiszem, minden, én ezt nem ragoznám. Én csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy én magam egyébként ezért nyújtottam be olyan módosítót még az előző törvénymódosításhoz, amely egy kicsit szigorúbbra vette volna az alkalmazott tudományok egyeteme meghatározását, hogy most ‑ mert tudtam, hogy később ez úgyis szóba kerül ‑ elmondhassam, hogy én már akkor elmondtam, hogy szerintem az, hogy bizonyos főiskolákat, amelyek egyáltalán nem egyetemek, elnevezzük egyetemeknek, pont ugyanaz a probléma, mint a szakközépiskolák szakgimnáziummá átnevezése, hogy az gimnázium lesz így papíron, csak éppen az nem gimnázium; ugyanez a helyzet. Ez egy ilyen nagyon nehéz ügy lesz a végén, ráadásul a piac úgyis beárazza ezeket az intézményeket, azoknak az úgymond egyetemeknek a diplomája kevesebbet fog érni a piacon, ezt tudjuk, és a végzős gimnazisták, érettségizők is pontosan fogják tudni, hogy melyik egyetem az igazi egyetem, meg melyik egyetem az, amelyik nem egyetem. Szerintem ezzel inkább csak sok kellemetlenséget fognak okozni, mert ebből folyamatosan viták lesznek, majd egymást zrikálják egyébként a kollégák, hogy te nem is vagy igazi egyetem, pedig az van odaírva a névjegykártyádra, hogy az vagy. Én ezt nem tartom túl jó iránynak, de ezt eldöntötték, és meg fogják csinálni, beleszólásunk ebbe nagyon már nincs.

Ami a vállalkozói tevékenységet illeti, az valóban nagyon fontos, hogy az egyetemek egyre inkább ebbe álljanak bele. Ez egy régi vita volt a felsőoktatási intézményekben is: először egy picit mindig húzódoztak persze maguk az egyetemek, aztán meg egyes egyetemek elkezdték kérni azt, hogy akkor viszont a szabályozását ennek alakítsák ki rendesen. Persze tudjuk nagyon jól, hogy valóban, ahogy itt elhangzott korábban, Hiller István is utalt erre, mi alapján tud vállalkozni egy egyetem? Van egy humán erőforrása, az, hogy ott vannak tudósok, kutatók, másrészt meg van egy kutató-infrastruktúrája, laborok és a többi, egyéb más műszerek, berendezések. Na most, itt kezdődik az első probléma, hogy azért volt korábban olyan eset, amikor megkapták az egyetemi vezetők, hogy ne kufárkodjanak azokkal az állami pénzekből kialakított laborokkal meg mindenféle állami pénzből vásárolt műszerekkel. Én nagyon örülök annak, hogy most akkor úgy látszik, ez teljesen helyreállt, és akkor most már mondják nekik, hogy tessék kufárkodni, mert mégiscsak a piacról is kellene bevételt szerezni, de azért ez nyilván egy tisztázandó kérdés, amit Hiller István is felvetett. Valóban, az egy jó kérdés, hogy hogyan lehet azt pontosan meghatározni, hogy ha ezeket a mégiscsak elsősorban állami forrásból vásárolt eszközöket, kiépített laborokat felhasználják az egyetemek vállalkozási célra, azt most minek tekintjük. Tehát nem egyértelmű a megfogalmazás, és akkor ez azért lehet csak problémás, mert nyilván mi értelmezhetjük egyféleképpen, de ha mondjuk, az ön utódja esetleg másként értelmezi, akkor lehet, hogy az egyetemek meg egy picit megszorulnak ezen a téren. Úgyhogy lehet, hogy ezt érdemes lenne pontosítani.

Ami a béremelést illeti, nem véletlen lehetett azt hallani, tapasztalni az elmúlt napokban, hogy elég nagy a felzúdulás. Ugyan nem BTK-s vagyok, hanem TTK-s az ELTE-n, de persze hozzám is eljutott már korábban ez a bizonyos levél, amely aztán nyilvánosságra is került, meg értelemszerűen én is beszélek azért kollégákkal, annak ellenére, hogy parlamenti képviselő lettem. Ez bérfeszültséget fog okozni. És a félreértések elkerülése végett nyilván nagyon egyszerű, ilyen populista megoldás lenne, ha azt mondanám, hogy kétszer ennyit kell emelni, és akkor rendben van, csak akkor meg joggal kérdezi meg az államtitkár úr, hogy de miből. Úgyhogy én inkább azt mondanám, hogy ezt a kérdést valószínűleg úgy lehet megoldani, hogy most azonnal be kell avatkozni, és azt látom, hogy meg vannak szorulva, és ami forrás csak van, azt próbálják összelapátolni, és a kancellárokat is erre próbálják terelni, hogy amit csak találnak az egyetemen, azt söpörjék össze, és próbálják meg ilyen célokra használni, de azért valószínűleg hosszabb távon kell valamit mondani arra, hogy mi a kifutás. Tehát az, hogy most 15 meg 5 meg 5 százalékot ráteszek, és eljutok oda a végére, három év múlva, hogy valóban egy adjunktusnak meg egy második ciklusos doktorandusznak, aki a plusz második évet tölti, és van 180 ezer forintnyi ösztöndíja, majdnem ugyanannyi a jövedelme, az tényleg nem normális dolog. Valószínűleg az lehet tehát egy megoldás, hogyha már most elkezdenek azon gondolkodni, és nyilvánosságra hozzák, hogy jó, de mi lesz majd a negyedik meg az ötödik meg a hatodik évben, és hogy lehet ezt a bért olyan szintre hozni, hogy ez a fajta összetorlódás ne legyen benne a rendszerben. És mondom, szándékosan nem arról beszélek, hogy most Ausztriában meg Németországban mennyit keresnek az adjunktusok, mert azzal biztos, hogy nem megyünk közelebb a megoldáshoz, mert soha nem lesz olyan fizetés Magyarországon.

(21.00)

Összefoglalva tehát a felsőoktatást érintő változtatásokról ennyit gondoltam elmondani, kicsit hosszabban, mint ahogy terveztem. Mondom, egy konkrét módosítót nyújtottam be, hogy a komplex vizsga után ne három, hanem négy éve legyen a doktoranduszoknak, hogy a disszertációt beadhassák és megvédhessék.

Ami a közoktatási részét illeti ennek a törvénymódosító csomagnak, egyrészt a pedagógusigazolványokról, diákigazolványokról van szó. Ez voltaképpen egy technikai átvezetés, és ilyen értelemben az ember nagyon kifogásolni nem tudja, azt mondja, hogy persze, rendben van, ezt kell csinálni, át kell vezetni. Különösebben ezenkívül nem is mondanék semmit.

Egy érdekességet találtunk még a törvénymódosításban, az oktatási jogok biztosának a szabályozása kapcsán. A hatályos törvényben most az szerepel, hogy az oktatási jogok biztosa hivatalának feladatait és működési szabályait a miniszter határozza meg, és a módosítás egy picit ezen túlterjeszkedik, hogy a hivatal vezetőjének juttatását és tevékenységének irányítását is a miniszter hatáskörébe utalja. Nyilván én ezt egy picit túlzásnak tartom, kicsit olyan érzést kelt az emberben, hogy valamilyen szinten a szabadságát az oktatási biztosnak egy picit szorítja. Értem, hogy nem szó szerint ez van leírva, csak az embernek ilyen érzése adódik tőle. Éppen ezért ezt a részét én a magam részéről nem támogatom, és maga az Együtt sem fogja támogatni ezeket az apróságokat, amelyek a törvénymódosító csomagban szerepelnek. Köszönöm szépen.