Ikotity István (LMP)

IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő egyháztörvény-módosítás elkerülhetetlen, ugyanakkor minden parlamenti erőnek kellő odafigyeléssel és felelősen kell döntenie a szavazásról. Az LMP küldetésének a vezérfonala a három alapérték érvényesítése, ezek pedig a fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel. Ezeknek az elveknek igyekszünk érvényt szerezni az egyházügy területén is.

Azzal szeretném kezdeni, hogy mit tenne az LMP az egyházügyben. Mindenképpen nagyon fontosnak tartanánk azt, hogy az EU működéséről szóló szerződés 17. cikkelyéből indulnánk ki, illetve nagyon alapos, megfontolt, hosszas egyeztetés és kiérlelt törvényszöveg, tehát ha ilyen módszert választanánk, az mindenképpen egy hosszas folyamat eredményeképpen egy jó törvényt hozna létre. Ez a hosszas egyeztetés, meg kell valljuk, utánajártunk, nagyon sok kisebb és nagyobb egyházat megkeresve, hogy most valóban történtek megkeresések, nagyon sok szereplővel egyeztettek, ugyanakkor azt a visszajelzést kaptuk, hogy a szempontjaikat, észrevételeiket, itt kezdve a legnagyobbaktól a legkisebbekig, nem vették figyelembe. Tehát az egyeztetések így üresek, értelmetlenek, ha végül nem kerülnek be olyan szem­pontok, amelyeket szükségesnek tartanak a szereplők, az érintettek.

A kiérlelt törvényszövegről pedig annyit, hogy emlékeznek a 2011-esre, egy KDNP-s javaslatra, mikor mi magunk, LMP-s képviselők is úgy jöttünk ide, hogy egy jó módosítás előtt állunk, és a nap végére azt vettük észre, hogy különböző fideszes módosítókkal valami egészen mássá alakult. Tehát itt is, egy éve vannak hírek arról, hogy egy új egyházi törvény készül az igazságügyi miniszter gondozásában. Hova tűnt az igazságügyi miniszter? Miért történt ekkora változás az előterjesztésben? Ezt nagyon furcsának találjuk, és természetesen rengeteg hibalehetőséget ad, hogy hirtelen egy utolsó pillanatban elővett szöveg bukkan elő, nagyon sok utolsó pillanatban betett módosítóval.

Emlékeztetném arra a kormánypárti képviselőket, hogy akár az ötpárti egyeztetés előtt is nagyon-nagyon szűk időkeret volt arra, hogy minden részletét ennek áttanulmányozzuk, hiszen 15 csokorba van szedve az átmeneti rendelkezés is, nagyon sok elbújtatott dolog lehet ebben.

Végül azzal zárnám ezt a gondolatmenetet, hogy nagyon fontosnak tartjuk az egyházügyi törvények kapcsán azt, hogy külön legyen választva hosszú távon az egyházak jogállásáról szóló szabályozás és az egyházak finanszírozásának a szabályozása.

Előreszaladtam, visszatérnék: a most benyújtott javaslat egy lépéskényszerben lévő kormány javaslata, amely nem egy teljesen új szabályozásra tesz javaslatot, hanem az egyházügyi törvény nagyobb terjedelmű módosítása tulajdonképpen. Úgy jutottunk el a jelen helyzetig, hogy a 2012-ben hatályba lépő, a Fidesz-KDNP-többség által botrányos körülmények között elfogadott új rendszer sem a hazai, sem a nemzetközi jognak nem felelt meg, így lassan négy éve ex lex állapotban van a magyar egyházügy.

A 2012-es törvény története beszédes. A hazai fordulópont az Alkotmánybíróság határozata volt, amely 17 egyház alkotmányjogi panasza, illetve az ombudsman kezdeményezése nyomán a törvény több érdemi rendelkezését alkotmányellenesnek találta. Az Alkotmánybíróság szerint az egyházi státus parlamenti szavazás útján történő elismerése, illetve egyáltalán az a tény, hogy egy döntés meghozatalára az Országgyűlés jogosult, politikai alapon meghatározott döntésekhez vezet, ami pedig nem egyeztethető össze az Alaptörvénybe foglalt követelményekkel. Az Alkotmánybíróság a szabályozási modellt visszamenőleges hatállyal semmisítette meg.

A kormánytöbbség az Alaptörvény alkotmánybírósági határozatot követő módosításaival az Alkotmánybíróság kifogásait az Alaptörvény módosításával közömbösítette, ahelyett tehát, hogy orvosolta volna az Alkotmánybíróság által feltárt anomáliákat, alkotmányi szintre emelte azokat.

2014 áprilisában az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította, hogy a magyar egyháztörvény sérti az európai emberi jogi egyezmény 9. cikkében biztosított vallásszabadsághoz való jogot, a 11. cikkelyben biztosított egyesülési jogot is.

Az Alkotmánybíróság idén nyáron bírói kezdeményezésre az egyháztörvény egyes rendelkezéseit a strasbourgi ítéletre tekintettel nemzetközi szerződésbe ütközőnek találta, és felhívta a jogalkotót, hogy 2015. október 15-ig tegye meg az ellentét feloldása érdekében szükséges rendelkezéseket. Itt szeretném megjegyezni, hogy amikor a 2012-es törvény vitája volt, akkor jogalkotási remekműnek lett ez a törvény nevezve a miniszterelnök-helyettes által.

Itt tartunk. Egy hónappal a mulasztás orvoslására előírt határidő letelte után tartunk itt, és azt látjuk, hogy a most előttünk fekvő törvényjavaslat egyik lényeges eleme, hogy a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségek bejegyzése során nem az egyházak elismerésére, hanem a bírósági nyilvántartásba vételre kerül sor, rendes bírósági jogorvoslat lehetősége mellett. Ez az, amit az LMP határozottan üdvözöl, és ez az, amiben az ellenzék teljesen egységesen pozitív, úgy tűnik. Nyilvánvalóan nem is lehetne ezt máshogy, ez egy jó lépés.

Azonban a javaslat a parlament helyett tehát a bíróságot kötelezné, hogy a vallási egyesület bejegyzési kérelmének elbírálásakor vizsgálja meg a kérelmező hitelveit és azoknak a törvényi definícióval való összhangját. Az a probléma ezzel azonban, hogy az állam semlegességét végső soron ez sem biztosítja. E rendelkezés felveti ugyanis azt a problémát, hogy a vallástudományban nem jártas bíróság milyen alapon ítéli majd meg, hogy valami vallási tevékenység-e.

Az is aggodalomra ad okot, hogy a módosítás, noha a törvényi szabályozás elvben deklarálja valamennyi, elsődlegesen vallási tevékenységet végző közösségre vonatkozóan az állam semlegességét, az állam és a vallási közösségek elválasztását, az együttműködés és ennek keretei még mindig nem normatívak. Az állam az objektívnak tűnő követelmények ellenére lényegében ránézésre szubjektív, saját szempontjai alapján dönti el, például olyan homályos megfogalmazások alapján, mint „az általuk hagyományosan végzett közcélú tevékenységek során szerzett tapasztalataik alapján”. Ez egy teljesen megfoghatatlan, legkevésbé sem objektívnek nevezhető kritérium. Tehát ezek alapján, hogy kivel működik együtt, az továbbra is politikai döntéstől függ, hogy az állam mely egyházakkal működik együtt, mely egyházakat finanszírozza és milyen mértékben, nyilván az általuk ellátott közfeladatok vonatkozásában.

Szintén problémás, hogy a nyilvántartásba vett és bejegyzett egyházaknak nemcsak a közcélú, hanem a hitéleti tevékenységét is támogatja az állam a javaslat szerint, mert így a hitéleti tevékenység támogatása függőségi viszonyt eredményez az állam és az egyház között.

Azt kifejezetten rossz iránynak tartjuk, hogy a javaslat azoknak az egyházaknak kedvez továbbra is, amelyek semmilyen jogsérelmet nem szenvedtek, szemben a jogfosztott egyházakkal. A jelenleg is elismert egyházak ugyanis a törvény erejénél fogva ismét a legmagasabb rangú, legtöbb kiváltságot biztosító státusba kerülnének, függetlenül attól, hogy megfelelnek-e az azzal szemben támasztott követelményeknek ‑ erre mindjárt néhány példát hozok ‑, míg minden más egyház csak a társadalmi elfogadottságának és beágyazottságának biztosított jogállást szerezhetné meg.

A 2012-ben státusuktól megfosztott egyházak, amelyek még működnek, nem kapnák vissza jogállásukat, amennyiben új feltételeknek megfelelően csak a vallási egyesület vagy a nyilvántartásba vett egyház státusát szerezhetnék meg. A javaslat alapján tehát nem minden vallási közösség indul ugyanarról a startvonalról.

Miközben a törvényjavaslat a jelenlegi szabályozáshoz képest tartalmaz előremutató megoldásokat, különösen a vallási közösségek nyilvántartásának bírósági hatáskörbe utalását, mégis elmondható, hogy a kitűzött céloknak nem felel meg teljes egészében.

(12.10)

A legszélesebb jogosultságokkal felruházott egyházi státus eléréséhez változatlanul az Alkotmánybíróság határozatában és az Emberi Jogok Európai Bírósága által már túlzónak minősített feltételeket határoz meg, továbbá nem kellően biztosítja az önkényes jogalkalmazással szembeni normativitást biztosító garanciákat. Az LMP módosító javaslatai ezen aggályok kiküszöbölését célozzák majd meg, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az elmúlt évek vesszőfutásának megismétlődése, vagyis a magyar egyháztörvény ismételt hazai és nemzetközi elmarasztalása.

A benyújtott törvényjavaslat a vallási tevékenység szervezeti kereteinek meghatározását szükségtelenül túlbonyolítja, amikor öt különböző jogi kategóriát határoz meg. Az LMP szerint ez a feleslegesen tagolt szabályozási megoldás egyszerűsítésre szorul. Természetesen meg kell hagyni annak lehetőségét, hogy jogi személyiség nélküli vallási közösségek működjenek, hiszen tiszteletben kell tartani az érintett közösség tagjainak azon akaratát, ha nem kívánják a világi jogi kategóriák között gyakorolni vallásukat.

Másrészt a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségeket azok társadalmi támogatottsága alapján, objektív feltételek szerint lenne szükséges besorolni, a kisebb közösségek számára a vallási egyesület, míg a nagyobb közösségek számára a bejegyzett egyházi jogi formulát kínálva. A 23/2015-ös alkotmánybírósági határozat és az Emberi Jogok Európai Bíróságának a döntése szerint a 10 ezer fős létszám, illetve ebből következően egyedüli kritériumnak fenntartva a kormányzat által ebből számított 4 ezer szja-felajánlás előírása túlzott, az LMP módosító indítványa ennek csökkentését irányozza majd elő.

Ezt az is indokolja, hogy a jelenlegi ‑ az előbb utaltam erre a kitételre ‑ bevett egyházakkal szemben támasztott feltételekhez képest érdemben szigorúbb feltételek meghatározásának minősülne ez, hiszen a jelenlegi, bevett egyházak közül a kétharmada felelne meg, az egyharmada nem felelne meg annak a kritériumnak, hogy a 4 ezer szja-felajánlás meglegyen. Tehát ez egy kettős mérce, és nyilvánvalóan így diszkriminációnak nevezhető.

Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a vallási közösségek és az állam közötti együttműködés normatív szabályok szerint, politikai mérlegelést és jogalkalmazói önkényt kizárva valósuljon meg. A törvényjavaslat viszont lényegében szabad mérlegelés tárgyává teszi, hogy mely vallási közösségekkel köt vagy nem köt megállapodást az állam.

Ezzel szemben azt javasoljuk, hogy az államnak egyházi kezdeményezésre kelljen azonos elven alapuló megállapodást kötnie azzal, hogy természetesen az egyes vallási közösségek közt objektívan meglévő különbségekre az állam a megállapodás megkötésekor is figyelemmel lehet. Annak érdekében pedig, hogy a megállapodások elmaradása miatt ne alakuljon ki indokolatlan megkülönböztetés a különböző vallási közösségek között, az LMP módosító javaslata rögzítené a jogorvoslat lehetőségét, bírói vagy alkotmányossági út biztosításával, vagy akár a vatikáni szerződés megfelelő alkalmazásával a kötelezően létrehozandó megállapodás létrejöttéig, illetve annak elmaradása esetére.

Végül, hogy konkrét példát is említsek, számos magyarországi egyház vagy már nem egyháznak nevezett, de mindenképpen vallási közösség kifejezetten tiltakozik ez ellen, mert egyáltalán nem látja úgy, hogy ez a jelenlegi módosítás előrelépés lenne. Ők az egyházi státusuk elvesztése kapcsán jogorvoslattal fordultak a megfelelő nemzetközi szervhez, nemzetközi fórumhoz, és úgy látják, hogy ezen módosítás által, ami most előttünk van, sem oldódik meg az ő problémájuk.

Számos fenntartásunk tükrében az LMP a szavazáson csak akkor fogja támogatni ezt a törvénymódosítást, ha ez egy igazságos és mindenki számára elfogadható egyházügyi törvény megszületését eredményezi, nem pedig a jelenlegi helyzet fenntartását.

Köszönöm szépen a figyelmüket.