Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi fejlesztési együttműködés és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás tekintetében nyilvánvaló, hogy az, ami a törvénytervezet keretei között megfogalmazódik, az alapjaiban támogatást kell hogy élvezzen. Ennek ellenére vagy mindezekkel együtt van azért néhány kifogás a törvénytervezet vonatkozásában, amit szeretnék majd megemlíteni.

E két tétel mellett a közbeszerzésről szóló módosítás is tartalmát képezi a törvénytervezetnek. Itt azt látom, hogy olyan folyamatok zajlanak, amelyek mintha a törvényalkotási hektikusság erősödését mutatnák az elmúlt időszakban. Hogy miért is mondom mindezt bevezető gondolatokban, szeretném visszaidézni azt, hogy az első két tétel vonatkozásában, tehát a fejlesztési és a humanitárius segítségnyújtási dolgok tekintetében közel egy évvel ezelőtt, hiszen 2014. XI. hó 18., ha jól emlékszem, volt az az időpont, amikor a frakciók együttes támogatásával, talán 6 ellenszavazat mellett vagy tartózkodás mellett fogadtuk el ennek az akkori törvénytervezetét; azt követően egy fél év elteltével, a nyár időszakán hatályosult mindez, és most ott tartunk, hogy ’15. november első napjait éljük, és ennek a törvénytervezetnek a harmadik tartalmi része, a közbeszerzés vonatkozásában változásokat eszközlünk, miközben a közbeszerzési törvényt ma épp az utolsó napirendi pont kapcsán fogjuk tárgyalni, azt, ami november 1-jével hatályosult, mármint elfogadásra került, és ma, november 5-én pedig újabb módosításra kerül. Értik, ugye, az összefüggéseket?

Szóval, egyszerűen félelmetes az, hogy néhány nap leforgása alatt, egy-két hét eltelte után önök azt, amit korábban a Parlament falai közé behoznak, módosítják, azt gyakorlatilag, nyugodt lelkülettel mondom, előkészületlen formában hozzák a Parlament falai közé, hiszen ha megfontolt lenne ez a munkálkodás a törvény-előkészítés tekintetében, akkor az idő próbáját kiállná, nem egy hétig, nem egy hónapig, hanem azért mondjuk, évek viszonylatában legalább egy közbeszerzési törvény és egyéb más törvények esetében.

De ne csak a formai részről beszéljünk, magáról a fejlesztési együttműködésről vagy a humanitárius segítségnyújtás kérdésköreiről is. A fejlesztési együtt­működés tekintetében, ahogy én látom, azt tu­dom mondani, hogy ahol a tudástranszfer vonatkozá­sában vagy épp a technológiai transzfer vonatkozá­sában előrelépések következhetnek be egy ilyen együtt­működés kapcsán, ott természetszerűleg csak támo­gatólag lehet hozzáállni a folyamatok alakításához.

Nyilván ez ugyanúgy érvényes, mondhatom, szakterületeket érintően vagy szakmai felületeket érin­tően az oktatásra, az egészségügyre vonatkoztatva is, a kapcsolatrendszerek bővítését, azoknak a meg­erősítését érintően. És legalább olyan fontossággal bír az én értékítéletem szerint az is, hogy egy ilyen fejlesztési együttműködés keretében a magyar gazdálkodó szervezetek, vállalkozások tudnak‑e pozi­cio­nálisan erősödni, tudnak‑e előrelépni, tudnak‑e a külpiacra jutás tekintetében egyéb, a mai lehetőségekhez képest segítséghez jutni, van‑e potenciálbővülés ebben a történetben. Azt gondolom, hogy lehet, és ebből kifolyólag nyilván ez a része az irányomból mindenképpen támogatást érdemel.

Nyilván fontos nemcsak a külgazdasági, de úgy összességében a külkapcsolatok fejlesztése is. Én szeretném ezeket mind beleérteni a nemzetközi fejlesztési együttműködés keretei közé, és ha ez így van, akkor azt gondolom, hogy egyrészt érdemes e tekintetben a Parlament falai közé törvénytervezetet hozni, akár még újólag is, és érdemes ezeket a folyamatokat támogatni.

Van egy másik része ennek a törvénytervezetnek, amit ha nagyon le akarok egyszerűsíteni, akkor azt mondom, hogy a szegénység elleni küzdelemről szóló rész. Itt mindenképpen szeretném megemlíteni, nem szeretnék nagyon kilépni a törvénytervezet keretei közül és kalandozásokba bocsátkozni, de szeretném megemlíteni azt, hogy itt, Magyarországon nekünk Magyarországon belül is van tennivalónk ezeknek a kérdéseknek az oldása, mérséklése tekintetében. Láthatók az elmúlt esztendőknek a ‑ most már mondhatom ‑ trendjei, tendenciái, érez­hetők azok a folyamatok, amelyek a szegénység vonatkozásában kialakultak.

Nem fogok részletekbe menni, de tudják nagyon jól, hogy amikor egy zárt esztendő után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt mutatja ki, hogy az adóbevallók körében Magyarországon is 2,2 millió olyan ember van, aki a létminimum alatt keresi a jövedelmét, vagy több mint 1,3 millió ember, aki vagy épp megkeresi, vagy nem tudja megkeresni a minimálbér összegét sem, akkor nyilvánvaló, hogy e vonatkozásban és e tekintetben az országhatár keretein belül is van tennivaló, főleg akkor, ha látható módon Európában, a körülöttünk lévő országok vonatkozásában a pozíciónk időben előrehaladva nem javul, hanem folyamatában, lépésről lépésre, de hátrébb csúszunk.

De nem akarok a Magyarországon belüli folyamatokkal bővebben foglalkozni, ezt csak annak a kérdésnek a kapcsán vetem fel, hogy amikor a szolidaritásunk és sok minden más segítségnyújtásunk e tekintetben megmutatkozik, akkor gondolnunk kell arra is, hogy az országhatár keretein belül mi történik, és nemcsak gondolni kell rá, hanem konkrét cselekvéseket kell eszközölni annak érdekében, hogy ezek a folyamatok pozitív értelmű változásokon tudjanak keresztülmenni. Azaz nagyon egyszerűen lefordítva: a Magyarországon élő emberek helyzete holnap jobb legyen, mint ma, vagy holnapután meg jobb legyen, mint holnap lesz majd.

De ne zárjuk be magunkat ebbe a belső, Magyar­országon belüli kalitkába, ezért visszatérek magához a törvénytervezethez, és itt legkiváltképp az együttműködés kérdésköréről szeretnék néhány gondolatot szólni.

(11.20)

Nyilván lehetőség szerint szélesíteni kell és minél szélesebb palettára kell felhozni az együttműködő szervezetek körét. Mindegy az, hogy kikről beszélünk, már olyan értelemben, hogy a parlamenti pártokon túli társadalmi partnerekről, ami persze a kultúrától kezdve a tudományon keresztül, az érdekképviseleteken át sok mindenki lehet, és a civilek bevonása mellett erősödhet meg. Itt a kérdéseim gyakorlatilag azok, hogy ennek a rendszerét én értem, hogy ennek az életre hívását, megvalósítását sugallja a törvénytervezet, de szeretném tudni a formátumát, a rendszerességét, a működési mechanizmusának a kialakulását, azt, hogy ha és amennyiben összeáll egy ilyen együttműködői kör ezen problémák megoldása érdekében, akkor mondjuk, hogyan néz ki ennek a működési mechanizmusa; milyen időszakonként, vagy mi generálja azt, hogy ezek a körök adott helyzetben találkozzanak; vagy van‑e mozgásterük ezeknek a társadalmi partnereknek, szövetségeseknek a tekintetben, hogy akár ne csak ‑ ezt idézőjelbe tettem ‑ „elszenvedő” résztvevői legyenek a történetnek, hanem alakítói, formálói, javaslattételi lehetőséggel bírói.

Azt gondolom, hogy mindazok a szervezetek, amelyek ebben a segítségnyújtási feladatkörben jelen lehetnek, persze itt nyilván az államigazgatási gépezettől elindulva, tehát a miniszteriális felületektől elindulva a katasztrófavédelmen át sok minden egyéb másig, Mesterházy Attila a vezérszónoklatában már szólt róla, a Vöröskereszten vagy a Vörös Félhold mozgalmon át nagyon sok mindenkiig, ezek a szervezetek hogyan kapják meg annak a lehetőségét, hogy tényleges, valós befolyásolást tudjanak tenni, érvényre tudják juttatni a szándékaikat, az akarataikat, a segítségnyújtási képességüket. Ne csak ‑ és mint mondtam, idézőjelbe tettem ‑ „elszenvedői” legyenek ezeknek a folyamatoknak.

És azt a kérdést, amit Mesterházy Attila feltett, én is szeretném megerősítő jelleggel feltenni, hogy az egyházak tekintetében miért nincs meg az a fajta jó értelmű direktivizmus, hogy igenis, az egyházak legyenek bevont együttműködő partnerei ezen kérdések kapcsán a feladat megoldásának. Nekem se válasz az, hogy az egyházak majd ilyen-olyan-amolyan civil szervezeteken keresztül érvényesítik és segítik a folyamatok alakulását, nem! Szerintem az egyházaknak az ilyen típusú kérdésekhez való viszonyulása alapból, direktben is meg kell hogy legyen, és én bízom is abban, hogy meg is van. Tehát nem kételkedem benne, csak hát akkor egy törvénytervezet keretei között is köszönjön vissza mindez.

És igazából a másik ilyen aggályos kérdés a finanszírozási kérdések köre, az, hogy a törvénytervezetből kiveszik a fejezeti előirányzatonkénti elkülönítést, tehát hogy az éves költségvetésben ez már nem ilyen formátumban jelenik meg. És nem tekintem formainak azt sem, hogy a külpolitikáért felelős miniszter jelentéseket készít ezekben a történetekben. Ha az emlékképeim nem csalnak meg, akkor minden év VII. hó 31-éig történt ez, most egy módosítással VIII. hó 31-éig. Igazából nem is értem, hogy miért van ez az egy hónapos csúszásbeli eltolódás, de ami nem formai, hanem inkább tartalmi, hogy a jelentések miért nem kerülnek az Országgyűlés falai közé?

Szerintem ez olyan súllyal bíró kérdés mind a két esetben, akár a fejlesztési együttműködések tekintetében, akár a humanitárius segítségnyújtás vonatkozásában, amelyek igenis az Országgyűlés falai között kellene hogy megtárgyalásra kerüljenek. De ahogy Mesterházy Attila a vezérszónoklatában elmondta, legalább az Országgyűlés bizottságai előtt meg kellene hogy jelenjen ezeknek a kérdésköröknek a kezelése, ez nem kérdéses. Bár én azt gondolom, sokkal inkább az Országgyűlés előtt kellene hogy megjelenjen.

És van még egy kérdésem, egy kételyem igazából, de lehet, hogy ezt a kételyt el lehet oszlatni és a kérdésre a válasszal ki lehet egyenesíteni. Ez a civil szervezetek előminősítésével kapcsolatos kérdésként fogalmazható meg.

Nem látom igazából ezeknek az előminősítéseknek a szempontrendszerét, a hogyanját, a mikéntjét. Jó lenne, hogyha az államtitkár úr erre a kérdésre is válaszolna.

És itt a befejező gondolatok kapcsán még egyszer szeretnék visszatérni magára a közbeszerzés kérdéskörére, hiszen ez a harmadik része ennek a tör­vénytervezetnek, amely vonatkozásában arról szól, hogy nem kell alkalmazni az uniós értékhatárokat, itt a külügyi segélyezés vagy a humanitárius segítségnyújtás tekintetében szól ezekről a kérdésekről. Itt azt szeretném elmondani önöknek, hogy akkor, amikor ma ennek a törvénytervezetnek a keretei között erről tárgyalunk, akkor az utolsó napirendi törvénytervezet kapcsán, amikor direktben a közbeszerzésről beszélünk, akkor meg arról fogunk majd dönteni, hogy a 25 millió forintnál nagyobb értékhatárú európai uniós vagy magyar állami támogatással történő fejlesztések tekintetében automatikusan közbeszerzési kötelezettség áll fenn. Persze, hozzá kell tennem, a jövőben mégsem, akkor, hogyha egyedi kormánydöntéssel vagy egyedi munkahely­teremtési támogatással történik vagy párosul mindez. Szóval, érdemes lenne és jó lenne megfontolni, végiggondolni mindazt, ami egy adott napon a Ház falai között egy adott törvény tervezete kapcsán, jelesül a 6985-ös, most tárgyalt törvény és a 6983-as, az utolsó napirendben majdan tárgyalandó, közbeszerzési törvény keretei között megfogalmazásra kerül.

És az utolsó egy percben pedig csak felvetés jelleggel szeretnék egy gondolattal kapcsolódni ahhoz, amit Vejkey képviselőtársam elmondott. Nem bontanám ki, de jelzésértékkel annyit mondanék, hogy akkor, amikor azokkal a kritikai megfogalmazásokkal él képviselőtársam, amikről egyik oldalról már esett szó ezekhez illesztetten, a másik oldalról akár az Európai Unió vezetőit érintően, amelyek kapcsán én nem vitatkozni akarok önnel, tehát hogy félreértés ne legyen, akkor csak annyit szeretnék mondani, hogy Európában néppárti többség van.

Minden bizonnyal ön is tudja és ismeri, tehát vélem, remélem, hogy akkor, amikor ezeket az üzeneteit megfogalmazza, akkor ön is tudja, hogy kik számára fogalmazza ezt meg, ennek a tudatában és ‑ idézőjelbe teszem ‑ a „jó szándékúnak” tekinthető gondolatai így fogalmazódnak meg. Erre szerettem volna tisztes figyelmét felhívni. Köszönöm szépen, elnök úr.