Mirkóczki Ádám (Jobbik)

MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Nem terveztem hozzászólást az előttünk fekvő javaslathoz, de annyi blődség és látszólag naivitás elhangzott az általános vitában, amire nem tudom megállni már csak a jegyzőkönyv kedvéért sem, hogy ne reagáljak. Én elsősorban a kormányzati oldal néhány gondolatára szeretnék reflektálni, hogy értem én, ha nem éppen a hozzászóló írta vagy mondta a saját gondolatait, hanem valakik megírták neki, de azért egy picit a naivitást és a következetességet feltétlenül válasszuk szét.

Arról beszélni, hogy úgy rácsodálkozunk a világban lévő válságövezetekre és a különböző háborúkkal, konfliktusokkal terhelt térségekre, országokra, mint ha azok tegnap csak úgy, a földből kinőttek volna, és véletlenszerűen elindítottak volna egy olyan geopolitikai lavinát, aminek mi most kizárólag áldozatai vagyunk, azért azt önök sem gondolják és nem gondolhatják komolyan, hogy ez így van. Nem érdemes viccelni egymással, nem érdemes sem az arab tavaszt, sem a Közel-Kelet háborús konfliktusait anél­kül megvizsgálni, hogy a saját felelősségünkről és a saját szerepünkről ne beszélnénk benne.

Úgy nem lehet sem következetesen, sem hitelesen humanitárius segítségnyújtásról beszélni, hogy közben teljesen mást mondunk, mint amit teszünk. Ha arra gondolunk, hogy milyen nagyszerűen segítettünk az Amerikai Egyesült Államok demokráciáját importálni akár Afganisztánba, akár Irakba, akár Szíriába, akkor azt hiszem, hogy a mostani hozzászólások meglehetősen hiteltelenek. Úgy elítélni egyes szereplőket ezekben a konfliktusokban, hogy közben a saját szerepünket legalább a jövőre nézve a tanulságlevonás szempontjából nem vizsgáljuk, az meglehetően rossz politikai hozzáállás a mi megítélésünk szerint.

Vejkey képviselő úr sok mindenről beszélt és sok mindent említett, szintén úgy, hogy nem feltétlenül a javaslathoz tartozott, de én azért, ha valamilyen vallásról beszélünk, akkor legyünk pontosak. Tehát a kép­viselő úr úgy fogalmazott, hogy „a szélsőséges iszlám”. Nem, nem az iszlám a szélsőséges, hanem annak egyes szektái és olyan változatai, amelyek ki­fe­je­zetten terrorista csoportokra épülnek; azok valóban szélsőségesek, azokkal kell törődni, legalábbis a védelmünk szempontjából, de egy világvallást egy az egyben így megbélyegezni az meglehetősen merész, főleg egy kereszténydemokrata képviselőtől.

Staudt Gábor képviselőtársam említette a kvótákkal kapcsolatos anomáliát. Igen, nagyon örülnék, ha akár miniszter úr bekapcsolódva, akár államtitkár úr elmondaná arról az álláspontját, hogy igen, mi a különbség az európai uniós kvótarendszer és az Orbán Viktor által javasolt világkvóta között. Miért rossz az egyik és mitől jó a másik? Mert szerintünk, egyébként nagyon helyesen, el kell ítélni mindenfajta kvótarendszert, mert az tarthatatlan, igazságtalan, és azok között teríti szét a felelősséget, akik egyébként nem feltétlenül okozói ennek a hatalmas válságnak.

De naivitás azt gondolni ‑ és itt fölhívnám mindenki figyelmét arra ‑, hogy ha elutasítunk egy európai uniós kvótarendszert, akkor naivitás azt gondolni, hogy a világkvóta ellenben megoldás, mert mi a különbség? Persze, több ország között vagy több földrész között terítené szét ezt a hatalmas emberáradatot ‑ de ne legyen illúziónk! Ha az Európai Unió területére, akár Magyarország, akár más, tőlünk nyugatabbra lévő országok területére özönlöttek százezrek vagy milliók, azt komolyan gondolja bárki is, hogy egy világkvóta azt fogja eredményezni, hogy minden országból charterjáratokkal majd Brazíliába, Argentínába, Ausztráliába, vagy nem tudom, a Déli-sarkra fogjuk exportálni ezeket az embertömegeket, úgy, hogy ezek a fogadó országok vagy földrészek „persze, hozzátok nyugodtan” hozzáállással partnerek lesznek benne?

A világkvóta esetén ugyanúgy itt fognak maradni az Európai Unióban és az Európai Unió tagállamai között ezek a tömegek, és ezért jó lenne, ha ebben is nyíltan beszélnénk, és ha szabadságharcolunk az európai uniós politika ellen, akkor tegyük mellé vagy kérdezzük meg az embereket arról is, hogy és egyébként a világkvótáról mi a véleményünk. Mert szerintünk ez megint egy kettős beszéd, és szerintünk ez megint a magyar társadalom félrevezetése.

Aztán amikor Vejkey képviselőtársunk arról beszél, hogy mi tudjuk, hogy milyen idegen megszállók alatt lenni vagy szenvedni, valóban így van, a magyar történelem sajnos sokszor vagy sok példát mutat e tekintetben, de azt se felejtsük el, hogy amikor mi felelőtlenül részt veszünk bármilyen nemzetközi katonai misszióban, ugyanolyan idegen megszállók vagyunk az ott élők szemében. És amikor én következetességet és hiteles politikát hiányolok, akkor pontosan erről beszélek. Nem lehet úgy a békéért aggódni például Ukrajna esetében, hogy az egyik kezünkkel vagy az egyik szavunkkal békéért kiáltunk, és a diplomácia minden eszközével megpróbálunk tenni annak érdekében, hogy a felek között béke legyen, de a másik kezünkkel vagy a másik szavunkkal pedig nagyon komoly anyagi támogatást adunk az egyik félnek, aki azt az anyagi támogatást kizárólag katonai eszközökre fordítja, és ezáltal mi közvetetten is hozzájárulunk ahhoz, hogy ne a béke irányába mozduljanak el a dolgok, hanem kifejezetten a katonai megoldás irányába.

És nem lehet úgy félnünk a terrorizmustól és riogatni vagy éppen felkészíteni ‑ nagyon helyesen ‑ a magyar társadalmat a terrorizmus veszélyeire, hogy közben egy felelőtlen, vagy egy elég gyenge felkérésre, egy felelőtlen döntéssel 150 katonát küldünk Erbilbe, amely lépésünkkel abban a pillanatban felkerültünk az Iszlám Állam térképére. És nem fizikálisan kerültünk oda ‑ úgy is ‑, hanem úgy is, mint poten­­ciális vagy majd a jövőben lehetséges célpont.

Amikor következetességről beszélünk, akkor erről beszélek, és teljesen mindegy, lehet itt használni, hogy persze, mi csak kiképzők vagyunk, persze, mi csak konvojkísérők vagyunk, vagy éppen objektumot biztosítunk, meg nálunk nincsenek csak védelmi fegyverek, nem. Van fegyver meg van fegyvertelen. Nincs ilyen, hogy védekező fegyver, meg nincs ilyen, hogy támadó fegyver. Van emberi élet kioltására alkalmas, minden más az nem fegyver. Amikor a következetességet hiányoljuk, akkor pontosan erről beszélünk, és pontosan ezt kérjük számon.

Nagyon jó lenne, ha mi a humanizmus vagy a béke jegyében vagy a humanitárius katasztrófák elkerülése érdekében olyan politikát folytatnánk, amelyben elismernénk azt, hogy nemcsak az egyik harcoló fél bombái indítanak meg menekülteket, hanem a másiké is. Nemcsak az Iszlám Állam terroristái által robbantott pokolgépek miatt menekülnek emberek, hanem adott esetben a NATO-tagállamok bombázásai miatt is. Nincs olyan, hogy az egyik bomba a békét szolgálja, a másik pedig a konfliktust!

Ezt jó lenne Magyarországnak is eldönteni, és nagyon örülnék, ha úgy próbálnánk meg tenni ezekben a konfliktusokkal terhelt geopolitikai térségekben vagy országokban a béke helyreállítása érdekében bármit, hogy erre nemcsak saját magunkat figyelmeztetjük, és erre nemcsak saját magunk felelünk meg, hanem egyébként elvárjuk szövetségeseinktől is.

Hiszen ha mi egy olyan védelmi szövetségnek, mint a NATO-nak vagyunk a tagjai, akkor ne viselkedjünk úgy, mint egy agresszor szövetség, és ne szolgáljunk ki agresszor érdekeket! Senki nem kötelez minket arra, hogy akár Irakban, akár Afganisztánban, akár Szíriában, akár máshol magyar katonák segítségével ‑ hozzáteszem, bármelyik fél mellett ‑ ténylegesen harcot folytassunk. Nekünk egy feladatunk van, ha ezt a javaslatot, meg a javaslat mögött fekvő nagyon helyes és kizárólag csak támogatandó elképzelést vagy célokat szeretnénk elérni, hogy a béke érdekében következetesek vagyunk, nemcsak ilyen javaslatokban, nemcsak szavakban, hanem tettekben. Ami azt jelenti, hogy nem fogadunk el kritika nélkül, különösen nem háborús felkérésre vagy háborús konfliktusokban bármilyen szerepet szánó felkéréseket, hanem igenis megnézzük, hogy azok valódi tartalma mi, azoknak a valódi célja valójában mi, és Magyarországnak milyen jövője lehet a tekintetben, hogyha kimarad, vagy ha épp csatlakozik ezekhez az akciókhoz.

(11.10)

És nem lehet úgy álszent módon; emlékezzünk vissza, nem volt olyan rég, amikor az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalásról döntöttünk itt a Házban. Az is egy kettős beszéd volt, és az is egy kettős mérce volt. És nem lehet azzal magyarázni egy katonai beavatkozást, hogy mi a közel-keleti keresztények védelme érdekében küldünk katonákat, hogy ez nem tartható tovább. És akkor mi van az afrikai keresztényekkel? Oda miért nem küldünk katonákat?

Amikor ezeket a tényleges és megtörtént példákat az önök fejére olvasom ezúton is, akkor pontosan arról beszélek, hogy ne vezessük így félre a társadalmat, hanem akkor mondják el nyíltan, hogy igen, akár az USA, akár Brüsszel, akár más ránk parancsolt, és nekünk most az a politikai érdekünk vagy így tudunk kompenzálni valamilyen hibánkért, hogy ebben feltétel nélkül részt veszünk. De ilyen blődségekkel ne vezessük félre a magyar társadalmat, és legalább egymást ne csapjuk be, hogy az egyik keresztény közösség védelme fontos, a másiké nem; az egyik terrorista szervezettel szemben, mint például az Iszlám Állam, fel kell lépni, de mondjuk, a Boko Harammal szemben nem Afrikában.

Ezt lenne jó úgy képviselni, hogy akkor vagy következetesen mindent megteszünk ezen elvek mentén, vagy akkor következetesen, kizárólag a magyar társadalmat, a magyar biztonságot tekintjük elsődlegesnek, és egyikben sem veszünk részt, viszont mindent megteszünk a magyar emberek biztonságáért. Ha ezt a felelősséget és ezt a következetességet, mondjuk úgy, hogy ciklusokon keresztül sikerülne a mindenkori kormánynak végigvinni, azt hiszem, azzal járulunk hozzá leginkább a békéhez és a humanitárius célokhoz. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)