Teleki László (MSZP)

TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert azért valóban lehet látni a beszámolóban, hogy milyen pénzköltések voltak és mire fordítottak különböző olyan összegeket, amelyek, azt gondolom, hogy a teljes magyarországi lakosság kedélyét borzolták. Mégpedig azért, mert lehet látni azt, hogy bizonyára vannak olyan jó dolgok, mint az oktatás, a tehetséggondozás fejlesztése, amely fontos lehet egy irányba, és azt gondolom, hogy azzal nehezen lehetne vitatkozni.

Viszont azt mindenképpen vita tárgyává tenném, hogy az oktatáson belül miért pont egy szegmensét, még akkor is, ha szakmai irányelvek alapján próbálták behatárolni, miért csak egy szegmensét próbálták meg kezelni. Holott az az összeg, amit erre a célra felhasználtak, abból a tehetséggondozás alapjából egészen a csúcsáig lehetett volna költeni különböző forrásokat.

Hogy miért mondom ezt? Látjuk azt, hogy egyébként ‑ és önök is láthatták, ha pénzt költenek, hogy mire kellene költeni pénzt ‑, hogy Magyar­országon a tehetséggondozásra egyre kevesebb pénz jut, és egyre kevesebb gyereket érint meg; legyen ez általános iskolás, középiskolás vagy éppen főiskolás, egyetemista.

Ha már pluszpénzekről beszélünk, mert pluszpénzekről beszélünk a Nemzeti Bank esetében, akkor azt gondolom, hogy a tehetséggondozást onnan kellett volna kezdeni, hogy megnézni, hogy az általános iskolákban milyen ösztöndíjrendszereket lehetne kialakítani annak érdekében, hogy középiskolában vagy éppen az egyetemre eljutva sokkal könnyebb legyen azoknak is, akik egyébként nem nagyon tudnak erre pénzt áldozni, mert a családi anyagi helyzetük nem engedi meg. Ebből adódóan azt gondolom, hogy az oktatás szerepvállalása egyik oldalról valóban üdvös, a másik oldalról pedig azt mondom, hogy átgondolatlan és nem lehet jól definiálni, hogy ezt miért pont így tették.

De továbbmennék az oktatás területén, mert nagyon sokszor azt mondja a kormány ‑ és ezzel is egyet lehet érteni ‑, hogy most fontos eszköz az, hogy 3 éves kortól térítésmentes az óvodai ellátás. Viszont nincs meg a feltétele annak, hogy ezek a gyerekek mindnyájan el tudjanak jutni az óvodába. És ha már azt mondjuk, hogy kastélyokat vagy éppen különböző ingatlanokat vásárol az MNB, akkor miért nem próbálja meg kezelni azt az alaphelyzetet, hogy az óvodáskorú gyerekeknek például akár Borsodban, akár Szabolcsban, akár Baranyában legyen megoldva az óvodai férőhelyek számának bővítése? Mert azt gondolom, hogy nemes cél lenne, és nemes gesztus lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank abból az összegből, amit az oktatásra szánt, abból a nagy összegből, ezt is tudta volna kezelni, mert akkor azt mondom, hogy Magyarország összességére próbál meg olyan pénzügyi kihatást eredményezni, amely minden rétegnek jó és elfogadható, de ezt önök nem tették, hanem egy szegmensét választották ki a támogatásnak.

Ezért tehát, ha még tovább megyek és leszűkítem a célcsoportokat, akkor azt lehet mondani, hogy a romaoktatásra szánt forrásokat sem látom itt megjeleníteni, holott ugye, látjuk azt, hogy ha az MNB-nek ilyen nemes, karitatív tevékenysége van, akkor próbáljon meg abba az irányba is elmozdulni, hogy a leghátrányosabb helyzetűeket, a szegényeket és ezen belül a romákat próbálja meg olyan helyzetbe hozni, hogy külön ösztöndíjjal is akár támogatni. Tudom, az a válasz, hogy nem akarjuk különvenni ezt a kettőt, viszont vannak célcsoportok, akiket érdemes megcélozni. Itt a szegényekre és a romákra gondolok, hogy ebben bizony lenne feladata a Magyar Nemzeti Banknak, ha ilyen összeget költ az oktatásra.

De ha tovább nézem és azt mondom, nemcsak a zongoravásárlásra, nemcsak a festményvásárlásra és az ingatlanok vásárlására, hanem akár a fizetések, akár egyéb más költségre gondolok, akkor azt is lehetne mondani, hogy miért nem próbálják meg azt a helyzetet kezelni, ami a magyar egészségügyben ma fellelhető és tetten érhető, hogy egyszerűen ha nem mondunk mást, mint csak a kórházak strukturális fejlesztését, amely az elmúlt napokban is előjött a médiában, hogy micsoda áldatlan állapotok vannak különböző kórházakban, és erre nem szán egyetlenegy forintot sem a Magyar Nemzeti Bank, habár megtehetné, ha azt mondja, hogy olyan összegek vannak, amelyeket ő saját maga úgy használ fel, ahogy akar, akkor miért nem ‑ költői kérdés persze, mert tudom, hogy választ nem kap rá a magyar lakosság ‑ olyan fejlesztésekre, kórház-rekonstruk­ciók­ra szán forrást a Magyar Nemzeti Bank, amely megérné Magyarország összlakosságának.

És önök engedik azt, hogy ezek az emberek, akik egyébként olyan kórházakban fekszenek bent, mint amit lehet látni nagyon sok esetben, hogy ez továbbra is így legyen, továbbra is így maradjon, azt gondolom, mindenképpen nyomasztó a magyar társadalomnak.

De ha az egészségügynél maradok, akkor azt mondom, hogy látják önök is, hogy micsoda sorban állás van, és micsoda várólisták vannak a daganatos betegeknél.

(12.20)

Miért nem próbálják meg a műszerezettséget fejleszteni a különböző kórházakban annak érdekében, hogy a várólisták csökkenjenek, és miért festményekre, miért zongorára, miért épületekre próbálják meg ezt a pénzt költeni? Ha már azt mondják, hogy ennyire nyereséges a Magyar Nemzeti Bank, akkor azt gondolom, hogy valóban közcélokat kellene önöknek látni, és a kórházak gép- és műszerbeszerzése nagyon fontos lehet, mert látjuk azt, hogy a magyar egészségügy hol tart, és abból a pénzből, ami most az egészségügy rendelkezésére áll, nem tudja kezelni ezt a problémát.

Én azt gondolom, ha daganatos betegekről van szó vagy éppen súlyos betegekről van szó, akkor önök nem tehetik meg azt, amit megtesznek, illetve megtehetik, csak nem jó Magyarország lakosságának, ha olyan pénzköltést látnak, amely nem az egészségügybe vagy nem az oktatásba van invesztálva, hanem képvásárlásokba és festményvásárlásokba. Ebből adódóan én azt gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetésének el kellene gondolkodnia, hogy a továbbiakban mire költi azokat a forrásokat, amelyek nagyon fontosak.

Többször elmondták, és sorolhatnám a problémákat, amelyek Magyarországon jelen vannak, de nem szeretném sorolni, mert önök előtt ott van Magyar­ország szociális térképe, és bármikor bármelyik pontra odabökhetnek, és mondhatják azt, hogy ezt támogatjuk, mert ez fontos lehet Magyarország fejlődésében. Akkor támogatnák a magyar lakosságot, mert az a szociális helyzet, ami ma van Magyar­országon, láthatólag megköveteli azt, hogy ne pénzherdálás és pénzszórás legyen, hanem célzott pénzeket próbáljanak meg odajuttatni, ahol szükség van arra. Ezért tehát önöknek nagyon nagy a felelősségük ebben.

De ugyanúgy nagy felelősségük van abban ‑ én nagyon fontosnak tartom, amit mondanak, és ezt is jó dolognak tartom ‑, hogy a növekedési hitelprogramot elindították az önök forrásaiból. Bizonyára ismerik a számokat, jómagam is utánanéztem, a növekedési hitelprogramban a vállalkozóknak mintegy 20-25 százalékát tudták csak támogatni. Még egyszer mondom, a vállalkozók 20-25 százalékát, s én azt is látom, hogy 2015-ben új konstrukciókat akarnak elindítani, hogy minél többen próbáljanak meg bekerülni ebbe a rendszerbe, mert eddig nagyon sokan kikerültek ebből a hitelkonstrukcióból. Nagyon sok vállalkozót megkérdeztem az elmúlt két nap, és bizony az a konstrukció, amit 2015-ben elindítottak, nem teszi lehetővé, hogy bekapcsolódjanak a hitelprogramba.

Ezért az a növekedési hitelprogram, amit meghirdettek, azt lehet mondani, hogy papíron jó, de a vállalkozókat nem tudja igazán elérni, mert ha csak 20-25 százalékot ér el a kis- és középvállalkozói rétegből, akkor ez nagyon nagy problémát jelent, mert azt gondolom, hogy minden vállalkozásnak szüksége van különböző hitelkonstrukciókra, viszont amikor több hónapon keresztül ezt a hitelkonstrukcióba való beágyazódást megpróbálják elindítani, akkor rájönnek a végén, hogy nem sikerült, és onnantól kezdve kezdhetik újra, vagy pedig a vállalkozásukat meg kell szüntetni.

Ebből adódóan én azt gondolom, hogy 2015-ben lassan elmegy az év, és látniuk kell, mi az a probléma, ami miatt ez a hitelprogram úgymond nem vált be. Még egyszer mondom, magával a céllal nagyon egyetértek, mert nagyon fontos, hogy a kis- és középvállalkozásokat támogatni lehessen, viszont azt érzékelem és azt látom a számok halmazából, hogy nem érte el a vállalkozókat úgy, ahogy szerettük volna vagy szerették volna maguk a vállalkozók. Ebből adódóan van mit tenni ebben a kérdésben.

A pénzköltésre visszatérve, azt gondolom, egyetlenegy gondolatot még mindenképpen kell hogy mondjak. Képviselőtársaim nagyon sokszor mondták már, hogy a gyermekszegénységre, a gyermekéhezésre való pénzeknek az elköltése mennyire kevés. Én nagyon fontosnak tartottam volna, hogy amikor a Magyar Nemzeti Bank azokat a pénzeket elköltötte, amelyek ‑ meg merem engedni magamnak azt, hogy -pénz­her­dálás, akkor azt gondolom, hogy a gyermekéhezés felszámolásához kellett volna adni a nevüket, mert onnantól kezdve talán egy nagyon nagy számú, akár 400-500 ezer gyereknek is tudtak volna jót tenni, és főleg a szülőknek. Ebből adódóan a szociális háló bevarrásához önök nagyon nagy mértékben hozzá tudtak volna járulni.

Még egy dolog. Amikor romaügyről beszéltem egy mondatomban, akkor ki kell térnem még azért a romaügyre néhány gondolattal. Önök valóban nem látják azt és nem akarják látni abból a palotából, ahol élnek, ahol a pénzt költik, hogy milyen nagy a probléma például a roma lakosságnál. Ma nemzetiségi önkormányzatok vannak, és a nemzetiségi önkormány­zatok ‑ kedves alelnök úr, bizonyára tudja - kö­zel 230 ezer forintból működnek egyetlenegy év alatt. Tehát egy évben az állam 230 ezer forintot ad a nemzetiségi önkormányzatok működésére.

Ebből nem lehet végrehajtani azokat a programokat, amely programokból az integrációt el tudnák indítani. S itt nemcsak a romákról van szó, hanem a 13 taxatív kisebbségről, nemzetiségről van szó, akik bizony nem tudnak nap mint nap hozzátenni a forrásukhoz még 5-10 millió forintot vagy akár 100 millió forintot, hogy az oktatási programjuk, a felzárkóztató programjuk vagy éppen a tehetségfejlesztő programjuk sikeres legyen. Ezért azt gondolom, nevetséges és szánalmas, hogy évente 230 ezer forinttal kell gazdálkodniuk, hogy el tudjanak érni egy integrációs célt. Miért nem veszik észre az üvegpalotából, hogy ezeknek a csoportoknak, nemzetiségeknek kell segítség és támogatás ahhoz, hogy önöknek és nekünk, összességében Magyarországon jobb legyen?

Azt gondolom, hogy ezeket mind észre kellene venni, mert, még egyszer jelzem, ha festmények, zongora és épületek vásárlására próbálják meg elkölteni, én egyébként az elmúlt napokban sem tudtam eldönteni, hogy az adófizetők vagy nem az adófizetők pénzét, de ha állami cégről, állami vállalatról van szó, akkor nem lehet más, mint közpénz, közvagyon, amit a köz érdekében úgy kellene felhasználni, hogy minél szélesebb rétegeket elérjen az a pénz, amit önök elköltenek.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)