Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most hétvégén emlékeztünk meg halálának 91. évfordulója alkalmából a XX. század talán legjelentősebb paraszti származású kisgazda politikusáról, Nagyatádi Szabó Istvánról. Szülőházánál, a református temető kertjében és a síremléknél elhelyezett koszorúkkal nem csupán Somogy megye, Csokonyavisonta híres szülötte előtt tisztelegtünk, hanem a Jobbik nevében, én legalábbis fejet hajtottam a parasztság, a nemzetet ezer éven át megtartó vidéki Magyarország előtt is.

Jó két évszázada maga Thomas Jefferson vélekedett úgy, hogy a földművelők a legértékesebb polgárok, mert ők a legéleterősebbek, ők a legfüggetlenebbek, ők a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz, ragaszkodva annak szabadságához és érdekeihez. Ilyen ember volt egyébként Nagyatádi Szabó István is. Ahogy a jeles agrártörténész, Für Lajos írta Búcsú a parasztságtól című monumentális munkájában, Európa legnagyobb és legtöbb időt megélt, megtartó és teremtő társadalmi alakzata nem más volt, mint a parasztság. Az a parasztság, amelyiknek felszámolásáért, eltüntetéséért oly sokat tett a XX. és a XXI. század.

Elég, ha csak a II. világháborút követő erőszakos téeszesítésre, a padláslesöprésekre vagy az 1971-ben elfogadott országos településhálózat-fejlesztési koncepcióra utalok, ami a kétmillió ember által lakott kisfalvakra, településeink kétharmadára mondta ki a halálos ítéletet, szerepkör nélkülinek nyilvánítva azokat. Mindez a rendszerváltás után is folytatódott, nem véletlenül tekintettek a szélsőliberálisok középkori, éppen ezért eltűnésre ítélt csökevényként a magyar falura. Ellenséget láttak annak népében, amelynek egy évszázaddal ezelőtti nagy apostola, legjelentősebb szószólója nem más volt, mint Nagyatádi Szabó István.

De ki is volt ő, aki az eke szarva mellől ment a politikába? Aki szülőfalujában, Csokonyában kisgazda tudott maradni, a parlamentbe kerülve viszont államférfivá tudott válni. Aki élete végéig meg tudott felelni a Németh László által támasztott kritériumnak, amely szerint a népéletet erős konvenciók kötik, szigorúbb a szokásjoga, ott a kézfogásnak éppúgy megvan a maga mozdulata, mint a szégyenkezésnek, és amelyik kritériumnak bizony Nagyatádi Szabó István meg tudott felelni. Mondhatjuk úgy is, hogy egész élete azt mintázta, hogy a parasztélet alaptüneménye nem más, mint a szigorú etikett.

Nagyatádi Szabó István apja még a Széchenyiek féltelkes jobbágya volt, és fia az ínszakasztó munka, a református takarékosság, a kálvinista szorgalom meg a miniszteri bársonyszék ellenére sem harácsolt magának vagyont, hiszen élete végén sem volt többje, mint 45 hold. Ebben is mintát vehetnének róla a családi összefogásra hivatkozó mai politikusutódok. Meg abban is, hogy nem volt megélhetési politikus, hiszen ahogyan ő mondta: „Már kétszer hazamentem a bársonyszékből kapálni, harmadszor is meg fogom tenni, ha már nem lesz rám szükség.” Hiszen örök rajongója volt a magyar földnek, szívében olthatatlan szerelmet érzett a virágos somogyi lankák iránt.

Megjárt neki a kegyelmes uram megszólítás, de ő akkor volt a legboldogabb, ha Pista bátyámnak szólították. Egykori tanítóját, Szalóky Dánielt viszont még miniszterként is mesteruramozta.

1908-ban, 45 évesen lett országgyűlési képvi­selő, és ahogyan a korabeli lapok fogalmaztak, ez az „egyszerű földmíves gazda tükröt tartott a ház elé, hadd lássa meg benne a mai közigazgatás, a mai törvényhozás a mai falunak az életét”. Ő volt az első csizmás, paraszti képviselő a magyar Országgyűlésben, és ha ma élne, bizonyára most sem bújna szűk ficsúröltönybe. Az anekdota szerint felbukkanásakor először valamiféle odatévedt béresnek nézte az akkori kor Guccijait és Louis Vuittonjait hordó honatyákhoz szokott teremőr, de Nagyatádi Szabó István sértődés nélkül, körbenézve csak annyit válaszolt: ennyi ökör mellé bizony el is kelne egy béres. Ő lett aztán a földosztó miniszter, hiszen nevéhez köthető az 1920-as 36. törvénycikk, amely alapján 400 ezer szegény sorú vidéki családnak juttattak némi birtokot. Igazi, kérges tenyerű gazdáknak, akiknek utódai egész biztosan nem fognak licitálni az állami földek elárverezésekor, mondjuk, a most dobra vert majd’ 200 hektáros, csekély 400 milliót kóstáló ádándi vagy göllei földbirtokokra.

Gömbös Gyula miniszterelnökként így vélekedett a kisgazda vezérről: Nagyatádi Szabó István a földből nőtt ki, mint a búza, mint a magyar tölgy. Ahogy ezek gyökere belemarkolt a magyar földbe, úgy markolt bele Nagyatádi Szabó István gyökérzete a magyar lélekbe.

Arra kérem képviselőtársaimat, hogy próbáljunk fölnőni a Nagyatádi Szabó István által felállított mércéhez. Legyen áldott az ő emlékezete!

Köszönöm a figyelmet. (Novák Előd tapsol.)