Novák Előd (Jobbik)

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! November 4. közeledtével nézzünk szembe a szégyenteljes ténnyel, a budapesti Szabadság téri sírokat nem is rejtő, de elvileg tiltott önkényuralmi jelképeket viszont tartalmazó kommunista propaganda-emlékművön még mindig a „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek!” felirat szerepel. Annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, amely elfoglalta és fél évszázadig megszállva tartotta hazánkat, katonái tízezer számra megerőszakolták asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra, akiknek nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között, és amikor 1956-ban az általuk diktált elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el.

Az eddigi kormányok ennek a megszállási emlékműnek a főváros szívében hagyásával megadták a végső kegyelemdöfést az egész rendszerváltásnak, amelynek alapja éppen az volt, hogy kimondtuk, a ’45 óta szovjet felszabadítás néven emlegetett esemény valójában megszállás volt. A magyar-orosz hadisír-egyezmény lehetőséget biztosítana az emlékmű áthelyezésére, csak végre élni kellene ezzel. 2004 óta rendszeresek a tiltakozások a kommunista obeliszk miatt, még feljelentést is tettem az elvileg tiltott önkényuralmi jelképek miatt több mint tíz éve.

Budaházy Györggyel és dr. Gaudi-Nagy Tamással több nemzeti szervezetet ‑ köztük a Jobbik országos elnökségének képviseletében idén tavasszal ‑ megkerestünk, tehát e nemzeti szervezetek kép­vi­seletében Tarlós István főpolgármester urat, akinek kabinetfőnöke fogadott is minket. A főpolgármester az emlékmű eltávolítását célzó kezdeményezésünkre a kormányhoz fordult, azonban Hende Csaba csatolt válasza miatt, amit végül küldött nekünk, az ügy végül mégis sikertelenül zárult, illetve lényegében el sem indult, pedig 2014 szeptemberében Sneider Tamás frakciótársam kérdésére Hende Csaba maga jelentette ki, hogy a minisztérium minden lehető támogatást megad az ilyen emlékművek áthelyezéséhez.

Nos, ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölésére szeptemberben az új honvédelmi miniszterhez, Simicskó Istvánhoz fordultam egy írásbeli kérdéssel, de ő is elutasította az immár a főpolgármester által is támogatott kezdeményezést. Az atv.hu hazugságaival szemben a Jobbik egységes a Szabadság téri kommunista emlékmű ügyében, annak eltávolítása szerepel a programunkban, sajnos csak a mi programunkban, és épp a Fidesz a megosztott, hiszen Tarlós István támogatja az eltávolítását, de az Orbán-kormány nem hajlandó lépni. Vajon ha egy ilyen nagy horogkereszt állna a Szabadság tér másik végén, hasonló módon, „dicsőség a szövetséges német hősöknek” felirattal, akkor az ugyanúgy tiltott önkényuralmi jelképet eltűrnék, mondván, az is a történelmünk része?

Az ezernyi halálos áldozattal járó Kossuth téri ÁVH-s sortűz idei évfordulójára a Sztálin-szobor ledöntésében meghatározó szerepet játszó Pongrátz András hívott a Szabadság téri önkényuralmi jelképek eltávolítására. Ennek ellenére a polgári engedetlenségi akciót a média sok esetben az én magánakciómnak titulálta, pedig ráadásul több százan voltunk ott az ’56-os hős hívására.

Az emlékmű ügyének végső rendezése persze csak tárgyalásos úton valósulhat meg. Most az a kérdés, hogy ellenzékben vég nélkül tűrjük-e a kormányzati semmittevést. Még ha kicsit komikus is volt a figyelemfelkeltő akció néhány pillanata, elismerem, de a média ingerküszöbét csak így lehetett áttörni, több mint tízévnyi küzdelmünk után sikerült a közbeszéd tárgyává tenni a kommunista propaganda-emlékmű ügyét. A mentelmi jogom mögé pedig nem bújok most sem, akármilyen következményekkel is jár a polgári engedetlenségem ügyében indult rendőrségi vizsgálat és feljelentés. Ha nem is cselekedtük meg, amit megkövetel a haza, de egy nemzeti minimumnak jó volt, Pongrátz Gergely égi tekintete előtt nem kell szégyenkeznünk.

Idézem Orbán Viktort, aki 1989-ben, a Hősök terei beszédében azt mondta többek közt: „Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk ’48-ból, így nem engedhetünk ’56-ból sem.” Hogy Orbán is ‑ szép szavai ellenére ‑ hogyan tiporja sárba forradalmárjaink függetlenségi harcát az amerikai érdekek kiszolgálásával, azt tudjuk, sőt a Gyurcsány-rezsim elleni semmittevés indokolására már azt mondta Orbán: „nem vagyunk úgy öltözve”. Ezen elhíresült mondása után a látszatát is kerülni akartam, hogy miután a szovjet emlékműnél a papírforma szerint rendőrsorfal fogadott, hogy csak úgy visszafordulok. Elismerem, kicsit azért túltoltam az akciót egy ’56-os hős mellett felvillanyozódva, de én azt gondolom, még mindig jobb, mint hogyha sehogy sem toltam volna az ügyet, ugyanis a rendszerváltást elszabotáló szakpolitikussal tele a hócipő és az Országgyűlés is. Orbán Viktor miniszterelnöki kabinetfőnöke a 2002-es választások előtt is ígérte a szovjet emlékmű ügyének rendezését, de ebből az ígéretből sem lett semmi. Ha 1956-ban szavazásra bocsátják, hogy legyen-e forradalom vagy ledöntsék-e Sztálin szobrát, nyilvánvalóan a nem szavazatok győznek, én mégis a pesti srácokkal értek egyet, és feladatunk a közgondolkodás formálása is, november 4-e alkalmából mindenképp. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)