Schmuck Erzsébet (LMP)

SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértünk a szocialista képviselőtársaim, Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos által benyújtott módosító javaslattal, ami megakadályozná a téli kilakoltatásokat. Az igazságügyi miniszter törvénymódosítása ugyanis olyan módon tolja ki a magáncsődbe való belépés határidejét, hogy a kilakoltatásokat a korábbi határidő elmulasztásához köti. Tehát aki kifut a mostani határidőből, az a határidő leteltét követő 61. napon kilakoltathatóvá válik. Ezzel a kormány lehetővé teszi, hogy a tél beálltával családokat tegyenek ki az utcára. Ez mélységesen elítélendő lépés.

Mi már sokszor elmondtuk a véleményünket a magáncsőddel kapcsolatban, nem mennék bele ennek újra a részleteibe. Pedig a probléma óriási, amit a Habitat for Humanity napokban nyilvánosságot látott lakhatási jelentése is alátámaszt. A jelentésből kiderül, hogy a lakhatási költségek 2014-ben sem csökkentek, az eladósodás megelőzésében semmit sem léptünk előre. Idézem: „A lakhatási költségek a kormányzat által meghirdetett rezsicsökkentés ellenére sem enyhültek jelentős mértékben. Ennek következtében jellemző a családok nagymértékű eladósodottsága. 2014-ben a magyar lakosság közel egynegyedének volt valamilyen típusú hátraléka - hitel­törlesztés-, lakbér-, illetve közműtartozás ‑, ami több mint két és félszerese az uniós átlagnak.” A hiteltörlesztés-, illetve lakbérhátralékkal rendelkezők aránya 7,5 százalékkal nőtt 2013-hoz képest.

Fontos és az LMP eddigi véleményével egybecsengő megállapítások vannak a jelentésben a kormány egyoldalú, elfogadhatatlan támogatáspolitikájával kapcsolatban is. Újra idézem: „A magyar lakáspolitika vezérelvének leginkább hű lenyomata a központi állami kiadások lakhatásra szánt összegeinek elosztása, amely során háttérbe szorult a szegények lakhatási helyzetének javítása, és előtérbe kerültek az inkább jobb módúaknak kedvező intézkedések. 2014-ben is döntően a középosztályt és a tulajdonszerzést ösztönző támogatási formák tették ki a központi költségvetés lakhatási kiadásainak nagy részét. 2014-ben is sokkal kevesebb forrás jutott a szociálisan célzott lakhatási válsághelyzetben lévők támogatására, mint a jobb helyzetben lévőkére.

Az állami lakhatási célú költések kétharmada nem a rászorulóknak, szociálisan, lakhatásilag és jövedelem tekintetében rossz helyzetben lévő háztartásoknak segített.”

A magyarországi lakhatási helyzet alapvető problémáját és annak megoldását is abban látja a szervezet, amire az LMP is számos megszólalásában rámutatott. Újra idézem: „Nagyon alacsony a megfizethető lakhatási lehetőségek száma, azon belül is elsősorban az olcsó bérlakások hiányoznak. A magyar lakosság mintegy 11 százaléka lakik bérlakásban, ez az egyik legalacsonyabb arány Európában. Továbbra is több mint 1,5 millió ember él lakhatási szegénységben, és megközelítőleg 30 ezer annak legszélsőségesebb formájában, hajléktalanságban. Miközben kulcsfontosságú lenne egy működő és kiterjedt szociális bérlakásrendszer kialakítása, az ehhez szükséges önkormányzati bérlakásállomány továbbra is csökkent. Az önkormányzati lakásoknak csak alig több mint felét, a teljes lakásállomány 1,5 százalékát teszik ki a szociális alapon kiadott bérlakások.” Ezeket tehát nemcsak az LMP mondja, hanem egy olyan szervezet, amely évről évre komoly kutatásokat végez a lakhatás területén. Meddig kell még várni arra, hogy a kormány végre komolyan vegye a lakhatási válságot, és lépéseket tegyen annak kezelésére?

Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.)