Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem arra törekedni, hogy ez legyen az utolsó megszólalásom, csak az szabhat ennek gátat, ha a valósággal nem egyenértékű kinyilatkoztatásokat fogok hallani, mondjuk, a kormánypárt oldaláról vagy államtitkár úr részéről. De hát remélem, hogy erre nem kerül sor.

Banai Péter Benő államtitkár úr 2010 ígéreteit érintette. Én nem megyek ebbe mélyen bele, lehet, hogy ön nem volt benne akkor annyira intenzíven a kampányban, szeretném önnek elmondani, hogy olyan ígéretek voltak, ami arról szólt, hogy két hét alatt rend lesz. (Dr. Szűcs Lajos nevet.) Most nem akarom elmondani, hogy a statisztikai feldolgozások hogyan történnek meg a bűnesetek elkövetését érintően, hogy mi mindent nem mutatnak meg, mint ami a korábbiakban megmutatkozott. Nem akarom részletekre bontatni, csak jelzem, hogy lehet új statisztikát csinálni, hogy olybá tűnjön, mintha valami jobb lenne és mégsem az.

Vagy azt mondták, hogy radikális adócsökkentés lesz. Fel kell lapozni, tudják, azt a kis sárgát, „Csak a Fidesz!”, és akkor radikális adócsökkentés, és akkor tudják önök is, hogy közel 30 olyan új adónem bevezetését tették meg, amellyel több ezer milliárd forintos terhet zúdítottak a vállalkozásokra és a lakosságra.

Vagy a harmadik, és akkor itt egy picit lehorgonyzok, azt ígérték, hogy egymillió új munkahelyet teremtenek a gazdaságban. (Dr. Szűcs Lajos: Tíz év alatt!) Tíz év alatt, így van, így tényszerű, egymillió új munkahelyet a gazdaságban tíz év alatt. Hát szeretném mondani, félidőn túl vagyunk; félidőn túl vagyunk, hatodik éve kormányoznak.

(16.20)

Most akkor nézzük, mi a helyzet az ebből a tíz évből eltelt - de az nem lesz önöknek sajnos, mert csak nyolc jut; de mindegy, egye fene - több mint öt esztendőben.

KSH. Azt elfogadják, ugye? Tehát KSH: a 15-74 éves korosztályt érintően - 2009 egész évére vonatkozó átlagfoglalkoztatási adatokat mondok - 3 millió 748 ezer fő. Látom, üti befele a gépbe államtitkár úr; nem baj, mert legalább tisztán tudja rögzíteni. 3 millió 748 ezer fő. 2014-ben ez a számadat 4 millió 101 ezer fő, és akkor felfelé kerekítettem: 4 millió 101 ezer fő. Olybá tűnik, a különbség e tekintetben 353 ezer fő. Olybá tűnik: 353 ezer fő. Na most, ez a statisztika.

Akkor nézzük a statisztikához illesztett valóságot! Négy tételt mondok önöknek; kicsit búvárkodjanak utána, és akkor szembesülni fognak vele.

2009-ben az átlagos foglalkoztatási, közfoglalkoztatási létszám 40-50 ezer fő között volt. 2014-ben 200-210 ezer fő között. Ennek a különbsége 160 ezer fő, akik munkanélküliekből közfoglalkoztatottakká váltak; tudják, kétharmad annyi pénzért, mint amennyit kaptak öt évvel ezelőtt vásárlóerő-érték­ben. Tehát 160 ezer fő.

2009-ben a külföldön munkatevékenységet folytató és a magyar statisztikába beszámított emberek köre, akik egy évnél nem régebben munkatevékenységet végeznek, az 15-20 ezer fő között volt; 2014-ben pedig 110 ezer fő. A különbség itt egy olyan 90-100 ezer fő.

Csak ez a két tétel együtt, a 160 meg a 100, ez 260 ezer fő, akik nem a gazdaságban, hanem részben a közfoglalkoztatásban és külföldön munkatevékenységet végzők, akik a magyar statisztikában rögzítettek, regisztráltak, nyilvántartottak - mintha Magyarországon dolgoznának. Önök őket kvázi elüldözték innen, mert máshol kell a kenyerüket megkeresni, de a statisztikában itt vannak nyilvántartva, mint ha itt lennének foglalkoztatottak. Hülyíteni lehet egymást, csak nem sok értelme van, mert akkor elmegyünk a részletekbe, és a valóság színpadára lépünk, és bebizonyítom önöknek, hogy az a 353 ezer fős növekmény, amely a 2009. és 2014. évek átlagában a 15-74 éves korosztály foglalkoztatásához illesztetten megmutatkozik, ha csak ezt a két tételt veszem górcső alá, akkor mindjárt zsugorodik 93 ezerre.

Mondok egy harmadik tételt. Önök nagyon sok 8 órás foglalkoztatási helyből 4 órásat csináltak. A 4 órás foglalkoztatási hely a statisztikában ugyanúgy jelenik meg, mint ha 8 órás lenne, miközben az ember félannyi pénzhez jut hozzá, de statisztikailag egyként veszik nyilvántartásba, ugyanúgy, mint a 8 órásat. Magyarra fordítva, 55 ezer ilyen embertöbblet volt 2009 és 2014 viszonylatában. Ha korrekt akarok lenni, akkor nem 55 ezer fővel számolok, hanem felezem, 27 500, durván 30 ezer embernyi többletet lehet a statisztikából így kimutatni, mert 8 órásból csináltak két 4 órást, a két 4 órás pedig nem egyként van nyilvántartva, mint a 8 órás, hanem kettőként. Tehát legyek korrekt, ne 55 ezres többletről beszéljek, csak 30 ezresről, 27 500-asról.

Nagyjából tehát a 30 ezres és az előbb említett 160 plusz 100 ezer fő 290 ezer fő. 353 ezer fő az eredeti többlet 2009 és ’14 viszonylatában, és a három tétel együttesen, a közfoglalkoztatás növekménye, a külföldön történő foglalkoztatás, akiket beszámítanak a magyar statisztikába - csak azok, akiket beszámítanak a magyar statisztikába! -, növekménye tekintetében az a közel 100 ezer fő, és a 8 órásból 4 órássá lett többlet 30 ezer fő statisztikailag beszámíthatóan, ez 290 ezer főt hoz ki. A különbség tehát 63 ezer fő.

Ne beszéljek arról, hogy a diákfoglalkoztatásban esetleg statisztikailag 10-15 ezer fővel többen voltak; nem, nem akarok továbbmenni és még apróbb részlettételeket kimutatni, elég ez a három. Ha ezt a három tételt összegzi tehát államtitkár úr, akkor rádöbben arra, hogy maximum - maximum! - a versenyszférában egy olyan 60 ezer főnyi munkahely születhetett volna - nem született annyi, mert a részleteket nem bontottam ki -, ha csak ezt a három számot veszem alapul.

Nem egymillió! És eltelt egy ciklus, eltelt egy négyéves kormányzás, sőt azon túl is egy kicsivel, mert a 2014-es adatok nem 2014 májusáig vonatkoztak, hanem 2014 teljes évét magukban hordozták. Magyarul, négy és fél év leforgása alatt önök, ha jó szándékú akarok lenni, és nem kezdek el kukacoskodni a további feldolgozás tekintetében, akkor közel 50-60 ezer munkahelyet teremtettek a gazdaságban. 10 százalékát sem annak, mint amit mondtak, 5 százalékát annak, mint amit ígértek tíz évre. Ha arányosan nézem, legyen 10 százaléka az ígéretüknek.

No, ha ilyen hatásfokkal és hatékonysággal dolgoznak, akkor jobban jár az ország, ha nem csinálnak semmit! Az ígéret és a megvalósulás e tekintetben borzalmasan messze van egymástól.

Nem vitatom a közfoglalkoztatás szükségszerűségét, sőt támogatom. De amit Mesterházy Attila is elmondott, nem beragasztani és befagyasztani kell az embereket a közfoglalkoztatásba, és nem olyan helyzetet teremteni, amelyben ők maguk is rosszul érzik magukat, mert valós munkatevékenységgel sok esetben nem találkoznak, és a társadalom számára is - idézőjelbe tetten - „haszontalan” a történet, mert nem termel gazdasági hozamot, mert nem valamifajta jóléthez való hozzápárosulást, -társulást hív életre, hanem olyan típusú feladatokat kell végezni, amelyek a köz elvárásához illesztetten gyakorlatilag pozitív visszaigazolást nyernek. Hát, ennyi talán úgy elsőre; ha kell, akkor még megyünk mélyebbre a foglalkoztatáspolitikát, a munka világát érintő statisztikai számadatok kapcsán.

Azt szeretném tehát nagy tisztelettel kérni minden kormánypárti politikustól, de legkiváltképp a kormány szerepvállalóitól, hogy akkor, amikor foglalkoztatási számadatokkal dobálóznak, a valóság megvilágítása kapcsán mindig helyezzék a számok mellé azt, hogy igen, ennek egy jelentős hányada a közfoglalkoztatási létszámnövekményből származik; igen, ennek egy jelentős hányada abból származik, hogy külföldre kényszerült, főleg sajnos fiatalok, aktívkorú fiatalok bővítik ezt a foglalkoztatási statisztikát, és sajnos nem a Magyarországon a versenyszférában életre hívódott munkahelyek sokasága.

A másik dolog, amiről még mindenképpen szólni kell, az az, amit egyszer már említettem a mai napon, de államtitkár úrtól erre még kísérletet sem kaptam, hogy válaszoljon. Megint korrekt akarok lenni, államtitkár úr: én azt tudom, hogy a mai közfoglalkoztatotti bér több, mint a segélyezéssel megkapott összeg. Igen. Ez a mondat egyik fele. Ezt mondja ön. Én ezt tudom és egyetértek vele. De van a mondatnak egy másik fele, amit az ön szájából soha nem hallottam, ez pedig az, hogy az a közfoglalkoztatotti bér, amelyet ma az emberek kapnak a munkájuk után, vásárlóértéken, ha bemegy a boltba vásárolni érte, közel 20 ezer forinttal, egyharmadával kevesebbet ér, mint 2010-ben, amikor kézbe vette a 60 200 forintot. Tehát úgy növelni 200 ezer fővel a közfoglalkoztatottak számát, hogy közben nekik öt év eltelte után egyharmaddal kevesebb értékű pénzt adok a kezükbe, ez egyrészt nem dicsőség, és szerintem nem is korrekt.

(16.30)

Tudom, ez onnan táplálkozik, hogy 47 ezer forintból is meg lehet élni önök szerint, mondta Zsiga Marcell meg néhány politikai szerepvállaló akkor, annak idején meg is erősítette mindezt. De szerintem nem lehet megélni ebből a pénzből, ezt önök is tudják, azóta rá is döbbentek. Akkor viszont változtassanak ezen a helyzeten, és a bérek tekintetében példaként a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő emberek esetében - mondtam, közfoglalkoztatottak - legalább azt a vásárlóerő-értékű pénzt adják a kezükbe, ami 2010-ben volt.

De ugyanezt újra, újra és újra el kell mondanom a minimálbér tekintetében. Önök plakátok hegyeit rakták ki az utak mellé: nő a minimálbér. Nem fogok belemenni megint újra a részletekbe. A bruttója igen, az nő, a járulékterhe igen, amit a munkavállaló fizet többletben meg a munkaadó, még a nettója is valamilyen szintű növekedést mutat, de a vásárlóerő-értéke kevesebbet ér, mint 2010-ben. Csak számolni kell: 5 ezer forinttal kevesebbet ér, mint 2010-ben.

Ha valaki azt mondja, hogy radikálisan nő a minimálbér, akkor vegye tudomásul azt, hogy a minimálbér emelkedésének akkor van hatása, hogyha ezt az emberek érzik, nem ha a költségvetés érzi. Nem a költségvetési bevételek tekintetében kell nőni a minimálbérnek járulékbefizetésből fakadóan, hanem az emberek kezébe kerülő és annak a vásárlóerő-értéke tekintetében. E vonatkozásban viszont önök becsapják az embereket.

Tudja, mikor cselekednének önök korrekten? Az én véleményem az, hogy akkor, hogyha például azon változtatnának, hogy hét év óta, ha jól emlékszem, változatlan, a mi kormányzásunk utolsó évében sem változott, hét év óta változatlan például a nyugdíjminimum összege. Ugye tudja, államtitkár úr, de segítsen ki engem, ha nem jó számot mondok: 28 500 forint. Szégyen, hogy ilyen nagyságrendű nyugdíjminimum összegéből kell ebben az országban megélni 70-80 ezer embernek. Ezen kell változtatni. Legyen legalább 50 ezer forint a nyugdíjminimum összege.

Vagy a másik tétel a minimálbér tekintetében. Ha tényleg valós béremelést akarnak a legalacsonyabb jövedelmi szinten lévő emberek esetében, akkor igen, ne a bruttója tekintetében, a nettója tekintetében emeljék úgy meg a béreket, hogy az 100 ezer forint legyen kézbe. Ja, és ezt meg lehet úgy csinálni, hogy nem kell 16 százalék adóterhet kiróni a minimálbérre. Ja, és azt meg lehet úgy csinálni, hogy ne csak a gazdálkodókra terheljék mindezt. És teremtsék meg azt is, hogy a közszolgálat tekintetében 150 ezer forint nettónál viszont ne keressen senki kevesebbet. Akkor tesznek az emberekért, akkor fognak ebben az országban sokan sokkal elfogadhatóbban élni, jobb körülmények közepette élni.

Én azt gondolom erről, hogy egy kormánynak legalább ilyen típusú, valós, az emberek számára hasznos célkitűzéseket kell érvényre juttatni, nem pedig azon gondolkodni és úgy cselekedni, hogy hogyan lehet becsapni az embereket, hogyan lehet elhitetni velük azt, akár még olyan minisztériumokat is életre hívni, amelyek ezt a célt szolgálják. Vagy a közmédia felületén, mondjuk, hat év alatt - majd a következő napirendi pont kapcsán megtárgyaljuk - 700 milliárd forintos nagyságrendű forrásokat telepíteni annak érdekében, hogy kormánypropagandát végezzenek.

Nem akarom nagyon túlragozni. Egyet kérek önöktől: az emberek érdekében cselekedjenek, nem a tehetősekében feltétlen módon, ők megélnek (Az elnök csenget.) - igen, abbahagyom, elnök úr -, hanem azokéban, akik mindenképpen rászorulnak a segítségre, és ilyenek több millióan vannak ebben az országban. Köszönöm szépen, elnök úr. (Demeter Márta tapsol.)