Schummer Orsolya (TISZA)

SCHUMMER ORSOLYA (TISZA), a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A nap nagy részében arról beszéltünk, hogy a TISZA végre hazahozza azokat az uniós forrásokat, amelyeket a rendszerszintű korrupció, a transzparencia hiánya és a demokratikus intézményrendszer lebontása miatt az Orbán-kormány nem kapott meg. Ehhez azonban számos jogszabály megalkotására vagy módosítására van szükség, méghozzá záros határidőn belül. H/170. számon egy átmeneti időszakra szóló ‑ és itt szeretném hangsúlyozni, hogy átmeneti időszakra szóló ‑ házszabály-módosító javaslatot nyújtottam be, amelyben a sürgős tárgyalások és a kivételes eljárások számának emelésére teszek javaslatot annak érdekében, hogy az uniós pénzek hazahozatalához és hatékony felhasználásához szükséges jogalkotói munkát kellő időben el tudjuk végezni.

Bár ez egy igen rövid módosító javaslat, tanulva a tegnap estéből, amikor a vita során az derült ki, hogy a felszólalók nem olvasták el a benyújtott javaslatot, ismertetem a szöveget, illetve a szöveg lényegét. Tehát a házszabály 60. §-ának (5) bekezdése határozza meg a félévente elrendelhető sürgősségi tárgyalások számát, amit a jelenlegi 6-ról 15-re, a házszabály 61. §-ának (5) bekezdése pedig a kivételes eljárások számát határozza meg, amit a jelenlegi 4-ről 10-re javaslok megemelni, azzal a kitétellel, hogy 2027. január 1-jén mindkét paragrafus esetén visszaáll a jelenlegi állapot.

Miért is van szükség erre a módosításra? Egy közel tíz évig tartó tárgyalássorozat végén kilenc másik állammal, köztük Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Szlovéniával egy időben, 2004. május 1-jén csatlakoztunk az Európai Unióhoz. A legfőbb gazdasági mutatók szerint a volt keleti blokk országai közül Szlovénia és Csehország már akkorra megelőzték a korábban legvidámabb barakknak nevezett Magyarországot, mára mindketten megközelítik az uniós átlagot. Magyarország nagyjából 60 százalékon állt, míg Szlovákia alig haladta meg, Lengyelország pedig el sem érte az uniós átlag felét.

Ahogyan az mindenki számára ismert, az Európai Unió közös költségvetéséből pénzügyi támogatást nyújt a fejletlenebb tagállamok gazdasági és társadalmi felzárkóztatására és különböző fejlesztési célok megvalósítására. Honnan van ez a közös költségvetés? Kisebb részben az Unió vámbevételeiből, nagyobb részben inkább abból, hogy minden tagállam GDP-arányosan befizet a közös kasszába; a gazdagabb országok értelemszerűen többet, a szegényebbek kevesebbet. A rendelkezésre álló összeget viszont épp fordított arányban osztják vissza, így a szegényebb országok sokkal többet kapnak, mint amennyit befizetnek. Magyarország például közel négyszer annyit kapott, mint amennyit befizetett.

Az összeg már euróban elhangzott Gerzsenyi Gabriellától, de akkor szeretném forintosítva is kimondani ezt az összeget: 24 500 milliárd forint. Ennyi támogatás érkezett nettóban Magyarországra a csatlakozásunk óta, 24 500 milliárd forint. Ennek az óriási összegnek jelentős hatással kellett volna lennie országunk GDP-jére, hiszen a gazdasági és infrastrukturális fejlesztésekbe fektetett pénznek nem egyszerű növekményként, hanem multiplikátor hatással kiegészülve kellett volna megjelennie a nemzeti össztermékben. Azonban egyáltalán nem ez történt. Lengyelországban, ahol a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP 2004-ben nem érte el az uniós szint felét sem, mára 81 százalékra ugrott, így 30 százalékpont fölötti javulást produkált; az emelkedés pedig folyamatos. Mi 2022-ben megrekedtünk 76 százalékon, így azonos idő alatt a lengyel növekedésnek mindössze a felét sikerült elérnünk, négy éve pedig gyakorlatilag nincs növekedés.

Soha vissza nem térő lehetőségként beáramlott hozzánk 24 500 milliárd forintnyi támogatás, amiből mi is megközelíthettük volna az uniós átlag-életszínvonalat, de mi beérjük azzal, hogy a sereghajtók között kullogunk. Mármint mi, a nép kell hogy beérjük vele, merthogy a Fidesz-KDNP egyes vezetői, családjaik és barátaik a közgyűjteményekből kölcsönvett műtárgyakkal kidekorált luxusirodáikból, a közpénzből kicsinosított kastélyaikból és mesés birtokaikról közben magánrepülőkkel utaztak a sokmilliárdos jachtokra nyaralni, vagy kisvonattal a kertjük végében épült fűtött, gyepes stadionig.

Friss hír, hogy Mészáros Lőrinc vagyona 1600 milliárd forint. 1600 milliárd! És nincs egyedül, másoknak is jól fizettek a sokszorosan túlárazott közbeszerzések, mint például a lélegeztetőgép-biznisz, ami a betegeken ugyan nem segített, viszont az elmúlt évek legkritikusabb hónapjaiban elvonta a forrásokat a gyógyítástól, a tönkremenő vállalkozásoktól, a munka és bevétel nélkül maradó családoktól. Hogy Kardos-Horváth János szavait idézzem: „Győzelem született az óriásplakáton, vesztesek haltak meg a kórházi ágyon.”

(17.40)

Milyen szép leírás ez arról a bántalmazó kapcsolatról, amiben mi, a nép éltünk a NER-rel 16 éven keresztül!

Épültek azért felettébb hasznos apróságok is: lombkorona nélküli lombkoronasétányok, politikusok magánerdőiben kutatóközpontnak vagy családi bölcsődének nevezett magánházak, sehová sem néző kilátók, víz nélküli csónakázótó, tűzivíztárolónak csúfolt medencés kúria, polgármesterek és jegyzők buliházaiként működő, nem foglalható falusi szálláshelyek; szépen épült a hűbéri lánc a lecsurranó aprópénzből.

Ha Rétvári képviselő úr brüsszeli nyelvről, illetve brüsszeli tolvajnyelvről beszél, akkor hadd említsek én is egy szót az uniós szlengből, amellyel Magyarországot illették éveken keresztül: kleptokrácia. Ez volt az igazi hungarikum! Orbán Viktor is kiérdemelt egy becenevet, Európa-szerte csak „Viktátor”-nak hívták a demokratikus intézményeinket közben sorban lebontó, éveken át rendeletekkel kormányzó volt miniszterelnököt, aki szuverenitást kiáltva kínai rendőröket, orosz ügynököket és nemzetközileg körözött bűnözőket hozott be a kontinens szívébe.

24 500 milliárd forint felzárkózásra. Ennek az óriási összegnek a nemzetünk felemelkedését kellett volna szolgálnia, a magyar népet kellett volna boldogítania. A csatlakozásunk óta hivatalban lévő kormányaink azonban eljátszották ezt a lehetőséget. A lehetőség is történelmi volt, a bűn is az. Európa pontosan látta, hogy mi történik, és elzárta a pénzcsapot. A magyar nép is észrevette, hogy mit tesznek vele, és döntött. Döntést hozott arról, hogy nem kér többé sem a kleptokráciát nemzeti értéknek beállító Fidesz-KDNP-ből, sem a demokrácia látszatát fenntartó ellenzékéből, és ezért a célért sosem látott összefogásra volt képes.

Rendszerváltásra kaptunk felhatalmazást, egy olyan politikai, társadalmi és gazdasági modell felépítésére, ami visszavezeti az országot oda, ahová tartozik, Európába. Arra, hogy felszámoljuk a korrupciót és véget vessünk a legalizált rablásnak. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer hálás leszek Németh Balázsnak valamiért, de köszönöm, hogy behozta a Micimackót a Parlament falai közé a múlt heti ülésen. Hoztam a meséből én is egy részletet, amiben Micimackó és Róbert Gida beszélgetnek. „Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. Melyik az a rész? Az, amikor te és én mi leszünk.” (Taps a kormánypárti padsorokban.) Milliók várták éveken keresztül, hogy a „te” és „én” újra „mi” legyen. Legyen a „te” és „én” akár magyar és magyar, akár magyar és európai. Milliók várták, hogy végre ne a szégyenpadról nézzük mások fejlődését, hanem újra a teljesítményünkkel emelkedjünk ki a sorból. És ezek a milliók azt várják tőlünk, hogy éljünk az utolsó eséllyel, hozzuk haza az uniós forrásokat, és a magyar nép javát szolgálva, hatékonyan használjuk fel. Minden egyes centet haza fogunk hozni, ehhez azonban gyors cselekvésre, sok sürgős tárgyalásra és kivételes eljárásra van és lesz szükség.

A TISZA-frakció számára nem kérdés, hogy a módosítás szükséges, sőt elengedhetetlen. Tisztelettel kérem az ellenzéki képviselőket is, már akik még itt maradtak, hogy támogassák a házszabály átmeneti időszakra szóló módosítására tett javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)