Magyar Péter (TISZA)

MAGYAR PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Hadd kezdjem Novák Elődre reagálva azzal, hogy sok mindenben egyetértünk egyébként: valóban történelmi örökség, és a mai napig fel nem tárt és jóvá nem tett hiány az ügynökakták teljes megnyitása. Valószínűleg már jóvá nem tehető hiány a lusztrációs törvény, amit több közép-európai országban alkalmaztak a rendszerváltás után. Valószínűleg teljesen soha jóvá nem tehető a spontán privatizáció folyamata, amikor szétrabolták a hazánkat.

Viszont vannak jóvátehető dolgok, részben legalábbis, habár az áldozatok többsége sajnos már nem él, és az elkövetők többsége sincs már velünk. Ahogy ígértük és vállaltuk: a magyar Országgyűlés 36 éves hiányát és tartozását mi most jóvátesszük még az október 23-ai nap előtt, az ’56-os forradalom kitörésének 70. évfordulója előtt, és nyilvánosságra fogjuk hozni, betekinthetővé tesszük az ügynökaktákat, a sokat emlegetett és valamiért sokáig rejtegetett mágnesszalagokat is, az azon lévő neveket és információkat is.

(9.50)

Több száz folyóméternyi iratról, dokumentumról tudunk, beszélhetünk. A mágnesszalagokon ‑ a közkeletű legendákkal ellentétben ‑ szinte minden rendelkezésre áll. Vannak sérült dokumentumok, de a nagy részük helyreállítható és nyilvánosságra hozható. Nemsokára beterjesztjük az ehhez szükséges jogszabályt, és már egyeztettünk a levéltár, a Történeti Levéltár vezetőjével is, és megmondtuk neki, hogy minden szükséges forrást, tudást vagy emberi erőforrást rendelkezésre fogunk bocsátani ahhoz, hogy ezt az óriási munkát elvégezzék; hogy a szakszolgálatoktól átkerülő mágnesszalagokat ‑ merthogy jelenleg is még a szakszolgálatok őrzik ezeket a mágnesszalagokat; ki is őrizné? ‑ fel tudják dolgozni időben, és legalább a nevek nyilvánosságra hozhatóak legyenek már az október 23-ai, hetvenedik évforduló előtt.

Én azt gondolom, hogy ezzel tartozunk az áldozatoknak, de talán az elkövetőknek is, szüleink, nagyszüleink, dédszüleink emlékének és áldozatának, és tartozunk ezzel a gyerekeinknek és az unokáinknak is, hogy végre lehessen tisztán beszélni, és valóban nem zsarolni embereket, merthogy ezeket az elhallgatott, rejtegetett mágnesszalagokat vagy éppen aktákat nagyon sokszor már a rendszerváltás előtt, de utána is, évtizedeken keresztül zsarolásra, befolyásszerzésre használták.

A lusztrációval kapcsolatban nyilván lehet inkább szimbolikus gesztusokat tenni, hiszen már az érintettek többsége nem él, vagy nem olyan életszakaszában van, aki jelenleg közhivatal betöltésére vállalkozhatna, bár ki tudja. Úgyhogy lehet, hogy ezt is érdemes meghozni.

Köszönöm, hogy felhozta a nyugdíjpótlékok ügyét és a különböző szocialista, tehát a diktatúrában adott, pártállami büszkeségi alapon adott kitüntetések okáni magasabb nyugdíjakat. Szerintem ebben is egyetértünk, és azt kérem, hogy dolgozzunk közösen, remélve, hogy 36 év után a Fidesz is, a KDNP is hozzá fog járulni ezen nyugdíjak vagy kiegészítő pótlékok eltörléséhez. És ha valóban vannak még olyan ’56-os hősök, akiknek a nyugdíja nem rendezett, akkor ezeket is nyilván meg kell tennünk ‑ szerintem ebben is egyetértünk ‑ a hetvenedik évforduló előtt.

Nagyon nagy nyitottsággal fogadom akár Pongrátz András, akár más olyan ’56-os hősök kitüntetésére tett javaslatát, akik még nem kaptak, nem részesültek ilyenben. Nagyon remélem, hogy minél többük részesülhet majd ezekben a dolgokban.

Felmerül a kérdés persze, hogy miért nem volt elég 36 év ezen ügyek intézésére; miért nem tette meg az első szabadon választott Országgyűlés. Gondolom, frakcióvezető úr, sejtjük a választ, hogy miért nem tették meg. Az már más kérdés, hogy amikor ön volt frakcióvezető vagy akár Miniszterelnökséget vezető miniszter ‑ ismerem az ön álláspontját ‑, miért nem tudta azt a saját frakcióján vagy a saját pártjának elnökségén keresztültolni ‑ hogy csúnyább szavakat ne használjak ‑, hogy ez megtörténjen, sok-sok évvel a rendszerváltást követően. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez mindenkinek az érdeke lett volna, és a hazánk érdeke bizonyosan.

Említette a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese is azokat a neveket, amelyek önmagában, a működésükön túl is szégyenfoltot jelentenek a Fidesz-KDNP-frakcióra, hogy ott lehettek akár III/II-es, akár másfajta ügynökként, a kommunista időszak kiszolgálóiként vagy éppen haszonélvezőiként, de hát, ez nem a mi problémánk.

Én örülök, hogy Rétvári Bence frakcióvezető úr említette a szűk bűnözői kör kitételt, és hogy mit tett egy szűk bűnözői kör a hazánkkal; gondolom, áthallásosan értette. (Taps a TISZA padsoraiban.)

S mivel Gulyás Gergely frakcióvezető úr megemlítette Bibó István nevét, hadd említsem meg én is, és gondolom, mind a ketten örülünk annak, hogy amikor a szakkollégiumot a Fidesz alapítói elnevezték, mind a ketten örülünk annak, hogy akkor valóban Bibó Istvánról nevezték el, és nem Károlyi Mihályról. Ha Kövér László egykori házelnökön múlt volna, akkor ma a Bibó István Szakkollégiumot Károlyi Mihály Szakkollégiumnak neveznék. Szerintem itt a Házban sokan örülünk annak, hogy Kövér László kisebbségben maradt az akkori javaslatával. Úgy látom, ez újdonságot jelent a frakciótagoknak is. Igen, Kövér László, aki előszeretettel Károlyi Mihály-ozni és tanácsköztársaságozni szokott. Ő akkor azt javasolta, hogy a szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezzék el, de szerencsére a józan többség Bibó István mellett döntött.

És egy mondatot még engedjen meg nekem, Gulyás frakcióvezető úr, mert Nagy Imréről beszélt, és azt mondta, hogy Saulusból Paulusszá vált. Igen. Frakcióvezető úr, mindig jobb Saulusból Paulusszá válni, mint Paulusból Saulusszá. Köszönöm szépen. (Nagy taps a TISZA padsoraiban.)