Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokkal fontosabb ez a vita, mint azt első ránézésre gondolnánk, hiszen itt nem pusztán a szuverenitás védelmének nevezett hivatal megszüntetéséről vitázunk, hanem a magyar szuverenitásról is, amely valamennyi, nemcsak magyar nyelven is beszélő és adott esetben magyar állampolgársággal is rendelkező, hanem szívében és lelkében magyar politikus számára elsőrendű kérdés. Hiszen ha mindenki az itt ülők meg az itt nem ülők közül, de mandátumot szerzők közül felteszi magának a kérdést, hogy mi is az elsődleges feladata egy magyar parlamenti képviselőnek, a magyar nemzet képviselőjének, akkor a Mi Hazánk felfogása szerint az kellene hogy legyen a helyes válasz, hogy a magyar szabadság, a magyar szuverenitás megvédése és az irányba való munkálkodás, hogy Magyarország évtizedek múlva is a magyarok hazája, a magyarok országa, magyar többségű ország tudjon maradni. Természetesen lehetnek ezzel ellenkező, ettől eltérő vélemények is. A mi szerepfelfogásunk és az ars poeticánk egészen biztosan ez, amellett, hogy a velünk élő kisebbségek jogait természetesen tiszteletben tartjuk, elvárjuk, hogy ők is tartsák tiszteletben a mi érdekeinket.

Nos, a szuverenitás védelmének nevezett hivatalról elég sok mindent el lehet mondani, kevés jót és sok rosszat, hiszen nevezhető felesleges intézmény- és funkcióhalmozásnak, nevezhető joggal politikai kifizetőhelynek, sóhivatalnak is. Én azt gondolom, hogy a legnagyobb probléma a Szuverenitásvédelmi Hivatallal az, hogy a nevében foglalt funkciót sem volt képes betölteni rövid fennállásának ideje alatt. Van még néhány ilyen intézmény a magyar jogrendszerben, itt mindjárt az Agrárminisztériumra vagy régi nevén a Földművelésügyi Minisztériumra gondolok. Csak egy zárójeles megjegyzés: majd lesz még erről bőven alkalmunk vitatkozni.

A másik ilyen, ami nagyon csípi az én szememet gazdálkodó családból származó emberként, a mezőgazdasági kárenyhítési rendszer. Na, ez a másik olyan, persze súlyában, jelentőségében teljesen más forma, amely a nevében foglalt funkciót sem képes betölteni, úgyhogy azt viszont nem megszüntetni kell, hanem valóban megreformálni.

Sikerült súlyosítani a Szuverenitásvédelmi Hivatal amúgy sem túl rózsás megítélését azzal, hogy az egyik vezető beosztású ember egy III/III-as múlttal rendelkező, rovott múltú személy volt. Ez kétségtelenül alapjaiban ásta alá ennek az intézménynek az egyébként sem túl izmos tekintélyét.

Ugyanakkor a szuverenitás védelme, a szabadság védelme elsőrendű kötelessége valamennyiünknek. Az egész történelmünk arra tanít minket. Ezt főleg a Brüsszelben, Moszkvában, Kijevben, Washingtonban vagy bármelyik országban, bármelyik világhatalomban vakon hívő és vakon megbízó képviselőtársaimnak üzenném: az egész történelmünk arra tanít minket, hogy csak és kizárólag saját magunkra számíthatunk. Senki nem fog minket megmenteni, senki nem akar nekünk jót, csak magunkat tudjuk megmenteni, csak magunkon tudunk segíteni, és akár Münchhausen báró példájából okulva, ha kell, akkor ‑ bár az én hajam elég rövid ehhez ‑ saját hajunknál fogva kell kirángatni magunkat a gödörből, a gödör mélyéről. Higgyék el, ez egy alapvetés!

Aki azt hiszi, hogy bárhonnan majd felmentő seregek érkeznek bármilyen értelemben, az nagyon nagyot téved, és javaslom, hogy tanulmányozza a magyar nemzet történelmét, főleg a vérzivataros időkben. Tengernyi magyar vérrel és számtalan magyar élettel fizettünk a magyar szuverenitás védelme érdekében. Ehhez képest a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetői finoman szólva sem méltó utódok, méltó utódai azoknak, akik életüket és vérüket áldozták a valódi magyar szuverenitásért.

Ugyanakkor szeretnék néhány kedves szót szólni, mert én ezt a vitát rendkívül kiterjesztően értelmezem, és most végre van lehetőségem elmondani néhány olyan gondolatot, amelyet más napirendi pontoknál aligha fogok tudni majd megfogalmazni. A liberális képviselőtársaim irányába is szeretnék néhány üzenetet megfogalmazni, egy vitaindító beszédet mondani vagy egy újfajta nézőpontot, látásmódot megjeleníteni, hiszen a liberálisok nagyon gyakran leragadnak annál, hogy az egyén szuverenitását vizsgálva kétségtelenül nagyon fontos a lakóhely megválasztása, a tartózkodási hely megválasztása, az egyesülési jog, a gyülekezési jog, a pártok megalapítása ‑ nagyon fontosak ‑, de pont a mélyliberálisok a lényegről nem beszélnek, hogy mikor szuverén igazából egy egyén, vagy mikor vagyunk mi egyénileg igazán szabadok, tisztelt képviselőtársaim. Nagyon nagy elmaradásai vannak a magyar politikának ezzel kapcsolatban.

Szerintem az egyén szuverenitásának alapvető tartalmi eleme a testi és lelki egészség megőrzése és fenntartása. Nagyon nagy elmaradásai vannak a jelenlegi egészségügyi állapotok mellett effajta szuverenitási kérdésekben a magyar államnak. Van bőven mit behozni. Van bőven hátrány, amit le kell dolgozni.

És amiről a liberálisok főleg nem szoktak beszélni, sőt nagy előszeretettel tesznek pont ez ellen, az egyén szuverenitása kapcsán az anyagi függetlenség, a valódi anyagi függetlenséget biztosító jövedelem garantálása a magyar emberek számára. Ebben vannak a legnagyobb lemaradásaink. Olyan adórendszer, olyan járulékrendszer kialakítása, olyan bérfejlesztési politika, amely valódi anyagi függetlenséget biztosít a honfitársaink számára. Mert ha csak annyit keresnek a magyar emberek, hogy a hónap elejétől a hónap végéig épphogy elég, de leginkább annyit se, akkor az nem más, mint a modernkori rabszolgaság.

És érdekes, hogy a legmélyebb liberális eszmék által átitatott személyek erről nem nagyon szoktak beszélni. Aránytalanul sokat beszélnek arról, hogy milyen fontos a gyűlések megtartása, milyen fontos az egyesülési jog, hogy milyen szörnyűek azok a politikai erők, amelyek szerintük ezeket a jogokat gátolni akarják, de a testi és lelki egészség biztosításáról és a valódi anyagi függetlenséget biztosító jövedelem garantálásáról nagyon keveset hallunk mélyliberális képviselőtársainktól, politikai vezetőinktől, pedig ez sokkal fontosabb lenne.

Ha megkérdezik a magyar embereket, akkor sokkal fontosabb számukra a valódi anyagi függetlenség biztosítása, mint hogy éppen az egyesülési vagy gyülekezési joggal kapcsolatban milyen korlátozások, tiltások vagy éppen megengedő szabályozások vannak hatályban.

(11.40)

És ha már az állam szuverenitásánál járunk, egyébként most is vannak bőven erre feljogosított szervek; a honvédelmet nagyobb részt ilyennek tekinthetjük ‑ a belügyminiszter úrra nézek, mert mindjárt lesz hozzá néhány kérdésem, észrevételem ‑, a rendvédelem egy jelentős részét is ennek tekinthetjük ‑ mindenkihez lesz egy jó szavam ‑, a titkosszolgálatok működésének nagyobb részeihez kapcsolódik.

És ha már itt tartunk ‑ még mielőtt elfelejteném, tegnap jeleztem bizottsági ülésen is, és éppen Melléthei képviselő úr válaszolta a kérdésemre, hogy 6,2 milliárd forintból, 6200 millió forintból gazdálkodott évente a Szuverenitásvédelmi Hivatal ‑, a megszüntetés után felszabaduló összeget elfogultsággal ‑ természetesen ezt előrebocsátom a korrektség kedvéért, hogy erősen elfogult vagyok mint a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke ‑ vagy anélkül legyenek szívesek átcsoportosítani a polgári titkosszolgálatok személyi állományának fejlesztésére, bérfejlesztésre. Nagyon remélem, hogy a rendvédelemben és a titkosszolgálatoknál nem bércsökkentésben, hanem jelentős bérfejlesztésekben gondolkodnak, mert ha bércsökkentéseket kezdenek el, akkor vége a dalnak, akkor a minőségi munkaerő itt fogja hagyni ezeket a szuverenitásunk szempontjából valóban nagyon fontos szervezeteket és testületeket. És technológiafejlesztésre! Az internetes technológia, a mesterséges intelligencia napról napra fejlődő világában ahhoz, hogy a szolgálatok, a titkosszolgálatok lépést tudjanak tartani a valódi befolyásolási kísérletekkel, a magyar szuverenitást valóban napi szinten veszélyeztető problémákkal, a 6,2 milliárd forint egy belépő szint, egy szerény előleg ahhoz képest, mint amire szükségük van.

Természetesen még mindig azt lehet mondani, hogy nagyon rövid idő telt el az új kormány működésének megkezdése óta, de én nemzetbiztonsági bizottsági elnökként is egyre türelmetlenebbül várom, hogy mi lesz például a NIK sorsa. Megszüntetik? Ha igen, akkor mikortól? Ha nem, akkor beintegrálják‑e egy másik szervezetrendszerbe? Mi ezzel kapcsolatban a döntés?

Ha már a szuverenitásvédelemnél járunk, akkor nagyon kiterjesztően hadd hozzam ide azt a kérdést, ami szintén a levegőben lóg. Én nem kárhoztatom a belügyminiszter urat, mert valóban a súlyos kérdésekre adandó válaszokat ki kell érlelni, tehát azt nem lehet egyik napról a másikra meggondolatlanul, de akkor én hadd próbáljam serkenteni az ön vagy az önök gondolkodását. Nagyon remélem, hogy a Terrorelhárítási Központ megszüntetése szóba sem kerül, mert ez nem is annyira közvetetten, sokkal inkább közvetlenül érinti a magyar szuverenitás védelmét, hiszen a terrorveszély elhárítása egy alapvető szükséglet. Én nagyon kérem önöket, hogy ne azt tegyék, mint az elődeik, hogy csak azért szántanak be valamit és hintik be sóval, mert egy előző rendszerhez kapcsolódik; ne a pretoriánusok modernkori leképeződését lássák a TEK-ben, magyarul ne az egykori miniszterelnök személyi védelmét ellátó egységet lássák benne, hanem egy nemzetközi szinten, Európában és a tengeren túl is elismert, professzionális elit alakulatot, ha úgy tetszik, egy különleges műveleti egységet, amelynek a működésére égető szükség van.

Az más kérdés, hogy átnevezik‑e, vagy sem. Nyilván nem a megnevezés, nem a forma a döntő, hanem a tartalom. Ha a tartalmi lényegét tekintve megmarad a TEK, megmarad a Terrorelhárítási Központ úgy, hogy nem eresztik szélnek, miniszter úr, a személyi állományt, akkor jól döntenek. Ha csak azért akarják beszántani, mert az orbáni időszakhoz kapcsolódik, akkor rendkívül súlyos hibát követnek el, és nemcsak a szuverenitásvédelmünkön eshet súlyos sérelem vagy súlyos probléma, hanem a szó szerinti terrorveszélyt és az egyéb extrémitások veszélyét is szabad szemmel is jól látható mértékben növelni fogja. Úgyhogy figyelő szemeiket vessék a TEK-re, és nagyon kérem önöket, hogy ne szántsák be ezt a nagyon profi testületet, hiszen nagyon sok munka, nagyon sok pénz van abban, hogy ők eljutottak odáig, ameddig. A főigazgatóját úgyis leváltották, de a személyi állományt meg kell tartani, sőt fejleszteni kell, és a rendelkezésükre álló technikai eszközökhöz szükséges forrásokat is biztosítani kell. Valóban sokkal fontosabb önmagában, hogy mi lesz a TEK-kel, mint az, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszűnt vagy esetleg maradt volna.

Ezek súlyos kérdések, elválaszthatatlan kérdések egyébként a mai napirendi ponttól, mert látszólag egy nagyon egyszerű javaslattal állunk szemben, de lám, ha egy kicsit elkezdjük kibontani, akkor nemcsak az egyén szuverenitásáról kell beszélni vagy a TEK-ről, vagy a titkosszolgálatok jövőjéről, vagy a költségvetésekről, hanem sok egyéb másról is.

És ha már itt tartunk ‑ még van egy nagyon kevés időm ‑, beszéltem az előbb vázlatosan, címszavakban a valódi egyéni szuverenitásról, és egy kicsit továbbmentem, a valódi egyéni szabadságról és annak védelméről, az egészségről, és a valódi anyagi függetlenségről beszéltem. Ha valóban szabad országot akarnak és szabad embereket, akkor ez irányba is elmozdulnak. De ugyanígy állami szinten is van a szuverenitásnak nem összesen kettő, de két kiemelt területe, amelyekről nagyon keveset beszélünk. Az egyik az élelmiszer-önrendelkezés kérdése a mai világban. Józan paraszti ésszel nagyon leegyszerűsítve: adott ország, adott kormány el tudja‑e látni a saját lakosságát egészséges élelmiszerrel, vagy sem. Minél nagyobb mértékben szorulunk importra, annál kevesebb a szuverenitásunk; minél nagyobb százalékos arányban el tudjuk látni a magyar embereket a magyar földön, a magyar gazdák által megtermelt élelmiszerekkel vagy alapanyagokkal, annál inkább erősödik a szuverenitásunk, annál magasabb szintű lesz. Ez sokkal fontosabb, mint hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak mi lesz a sorsa.

És végül, de nem utolsósorban részben a Hormuzi-szorosban kialakult vagy állandósuló, egyre feszültebb patthelyzetre is gondolok. Mi lesz az energiafüggetlenségünkkel, az energiaszuverenitásunkkal, tisztelt képviselőtársaim? Lesz‑e hosszú távon megfelelő hajtóanyag? Lesz‑e földgáz és lesz‑e áramellátás? Ezek a magyar emberek mindennapjait érintő, húsba vágó kérdések, és ezek sokkal jobban érdeklik a magyar embereket, mint hogy mi lesz a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, mikor szűnik meg, és milyen indokok miatt fog megszűnni.

Miközben az elmúlt 36 évben az ország vezetői szaladgáltak a cárhoz, a szultánhoz, a világ összes égtája felé mindenkihez főleg a földgázellátás miatt, aközben nem használjuk azt az istenadta adottságot, amely szó szerint a lábunk vagy a talpunk alatt hever; nem használjuk azokat az adottságokat, amelyeket csak egy amerikai, kanadai vagy amerikai és kanadai konszerntől való visszavásárlás jelentene; nem használjuk a Makói-árok gázkincsét. Amíg a Mi Hazánk nem volt itt a parlamentben, senki nem beszélt erről az óriási lehetőségről. Magyarország földgázigénye éves szinten 10 milliárd köbméter körül van. Csak a Makói-árokban ‑ és kapaszkodjanak meg, még öt vagy hat ilyen lelőhely van az országban ‑ 600 és 2000 milliárd köbméter közötti gázkincs van, és Gulyás Gergely 2022-es nyilatkozatából tudjuk, hogy már megvan az a technológia, amellyel gazdaságosan felszínre lehet hozni. Tehát 60 és 200 év közötti valódi energetikai szuverenitást, valódi szabadságot biztosító készleteink vannak. Erről kell majd magvas gondolatokat cserélnünk, erről kell majd vitákat folytatnunk, ha egyáltalán itt van is min vitatkozni, mintsem hogy megindul a politikai sárdobálás meg az, hogy kinek az apukája volt erősebb az óvodában vagy az iskolában, vagy bármikor.

Ezek a valódi, húsba vágó szuverenitási kérdések, ezek a magyar szabadság védelmének a valós kérdései. Egyébként ezzel csak arra akarok kilyukadni, azt akarom ebből kikanyarítani, hogy a valódi szuverenitásvédelem elsődleges vonala maga az Országgyűlés kellene hogy legyen. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)