Magyar Péter (TISZA)

MAGYAR PÉTER miniszterelnök: Házelnök Asszony! Tisztelt Honfitársaim! Képviselőtársaim! Szabolcs idén lenne 29 éves. A helyét keresné a világban, talán éppen családot alapítana, a fizetéséből félretenne az első saját lakására, tervezné a nyaralásait, mint a kortársai. Tíz évvel ezelőtt azonban, a nagykorúság kapujában Szabolcs véget vetett az életének; öt évvel azután, hogy először mert beszélni a bicskei gyermekotthonban történt abúzusról, amit az igazgatótól kellett hosszú időn át társaival együtt elszenvednie, öt évvel a vallomása után, amit az igazgató elleni nyomozásban tett, és aminek semmi, ismétlem, semmilyen következménye nem volt öt éven át, Szabolcs öngyilkos lett.

Azt mesélik, kedves Szentkirályi Alexandra, hogy Szabolcs életszerető, vidám fiú volt. Egyik utolsó sms-üzenetében ezt írta: elcsendesedtem, magamba záródom.

Kérem, hogy egy percre félretéve politikai különbségeinket, egyszerűen csak gondolkodó és érző emberként próbáljunk Szabolcs történetére tekinteni. Nagyon nehéz kimondani, de egyértelműnek tűnik, hogy ha a magyar állam elvégezte volna a dolgát, ha az előző kormány és az orbáni hatalom a gyermekeket, a magára hagyott, család nélkül felnövő gyermekeket védte volna a pedofil rém, az önök által kitüntetett igazgató helyett, ha hitt volna a gyerekeknek a magyar állam, ha megmentette volna őket, akkor Szabolcs ma is élne.

Honfitársaim! Nem vagyok gyermekvédelmi szakember, de a kegyelmi botrány kirobbanása magyar emberként és édesapaként is, ahogy sok millió honfitársunkat, engem is felháborított és megrázott. Az én személyes politikai utam és a TISZA útja, a TISZA közösségének útja ismert. De történt velem valami legalább ennyire fontos az elmúlt két évben. Én, ellentétben önökkel (Az ellenzéki padsorok felé:), felkerestem a gyermekotthonokat, ahová lehetőségem volt bemenni, mert beengedtek ‑ ugye, államtitkár úr ‑, oda bementem, beszéltem az ott dolgozókkal, beszéltem szakemberekkel, sőt tavaly év végén még egy gyermekvédelmi otthonból megszökött, hónapokig az utcán kallódó kisfiú is megkeresett, hogy elmondja, ha már senki más nem hallgatja meg, mi is történt, történik az orbáni gyermekvédelemben.

Miközben egyre több történetet ismertem meg, és egyre több helyen jártam, arra kellett rájönnöm, hogy Magyarországon valójában két gyermekvédelem létezett. Létezett a gyermekvédelemről szóló hazug, álszent, farizeus, gonosz orbáni gyermekvédelmi kommunikáció, ahol ‑ ugye, kedves államtitkár úr ‑ nincsenek kiskorú áldozatok, ahol a Szőlő utcában megvert, a földön rugdosott fiatalokat a propaganda született bűnözőnek próbálta beállítani, és ahol a gyermekvédelemre hivatkozva a politikai ellenfél vagy a rendszert kritizáló szakember és valójában bárki, bárki megbélyegezhető volt. Ma is itt ülnek az ellenzéki padsorokban azok a fideszes képviselők, akik felelősek mindezért. Megígérhetem önöknek személyesen, hogy azt, amit a védtelen magyar gyermekek ellen önök az elmúlt években tettek, nem fogjuk, Magyarország nem fogja elfelejteni. A gyermekek sem fogják, mert ők nem is tudják elfelejteni.

Tudják, emellett létezett, létezik a gyermekvédelem valódi helyzete, az, amelynek valóságát a gyermekjóléti szolgálatoknál, a gyermekotthonok folyosóin, a lakásotthonok nappalijaiban, a túlterhelt nevelők műszakjaiban és a segítségért kiáltó gyerekek történeteiben lehetett megtapasztalni. Amikor beléptem ezekbe az intézményekbe, amikor ‑ ellentétben önökkel, kedves fideszes, KDNP-s képviselőtársaim ‑ meghallgattam az ott dolgozókat, akkor én nem rossz emberekkel találkoztam. Éppen ellenkezőleg: találkoztam elhivatott szakemberekkel, akik sokszor lehetetlen körülmények között próbálták végezni a munkájukat, olyan emberekkel, akik pontosan tudták, hogy egy-egy gyermeknek mire lenne szüksége, de egyre kevesebb eszközük maradt, hogy ezt megadják neki. Találkoztam olyan gyerekekkel, akik sokkal, de sokkal korábban veszítették el a bizalmukat a felnőttekben, mint ahogy azt bármelyik gyermeknek valaha meg kellene tapasztalnia.

A kegyelmi ügy azért rázta meg az országot, mert egy pillanatra összeért ez a két világ. A hazug, Patyomkin gyermekvédelmi propagandával szembejött a valóság, a nyilvánosság előtt egyszerre vált láthatóvá mindaz, amiről szakemberek, gyermekjogi szervezetek és maguk az érintett gyermekek évek, de lehet, hogy évtizedek óta beszéltek.

(13.10)

Képviselőtársaim, azt ígértük, hogy nyilvánosságra hozzuk a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés egy nagyon hosszú úton. A mi feladatunk, hogy feltárjuk és megmutassuk, mi történt a gyermekvédelemben, és hogy nekikezdjünk a földig lerombolt rendszer újjáépítésének.

Vannak szakmai kérdések, amiket meg kell válaszolni: hogyan jutottunk, juthattunk el odáig, hogy egy olyan országban, ahol a hatalom nap mint nap a gyermekek, a családok védelméről beszélt, ma már több ezer gyermek vár arra, hogy megfelelő ellátáshoz jusson; hogyan jutottunk el odáig, hogy nem tudnak működni a családmegtartó szolgáltatások, hogy a gyermekotthonokból hiányoznak a szakemberek, hogy nevelőszülők ezrei hiányoznak a rendszerből, hogy gyermekek hónapokat töltenek kórházakban azért, mert nem működik jól a megelőzés, a jelzőrendszer és maga a gyermekvédelem.

Arra kértem a területért felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot, hogy tegyenek le egy átfogó rendszervizsgálatot, amely ezekre a kérdésekre ad alapos, objektív, de szigorú választ.

De emellett nem tehetjük meg azt a szívességet a bukott orbáni maffiának, hogy ne tegyünk fel politikai kérdéseket is. A magyar Országgyűlés azért hoz létre vizsgálóbizottságot a gyermekvédelemben és a gyermekvédelemmel történtek vizsgálatára, hogy ezeket a kérdéseket feltehessük a felelősöknek. Meg fogjuk kérdezni, hogy ki tudott a gyermekvédelemből érkező vészjelzésekről, mikor szereztek tudomást róla, milyen iratok jutottak el az Orbán-kormány tagjaihoz, milyen figyelmeztetések érkeztek a fenntartókhoz, és kik voltak azok, akiknek lett volna hatalmuk, lehetőségük közbelépni, mégsem tették ezt meg. Meg fogjuk kérdezni, hogyan történhetett meg, hogy a gyerekek éveken át segítséget kértek egy olyan államtól, amely magát családbarátnak, kereszténynek és gyermekvédőnek hívta ‑ de nem kaptak. Meg fogjuk kérdezni, hogy ki hagyta cserben ezeket a gyerekeket, név szerint.

Az igazság keresése nem bűnbakkeresés, nem célunk a szakemberek, a hivatalnokok, a gyermekvédelemben dolgozók vegzálása, éppen ellenkezőleg, de a magyar embereknek joguk van tudni, hogy kik hozták létre azt a politikai és intézményi környezetet, amelyben a gyerekek jelzései és a szakemberek figyelmeztetései éveken át süket fülekre találtak, és a hatalomhoz és a hazugságokhoz való görcsös ragaszkodás fontosabbá vált, mint a gyermekek védelme.

Addig is, amíg a vizsgálóbizottság elkezdi munkáját, a minisztérium elkezdte a szakmai feltárást, és a kép, ami itt elénk tárul, katasztrofális, tisztelt hölgyeim és uraim. Mintegy 23 ezer gyermek és fiatal felnőtt él ma a gyermekvédelmi rendszerben, miközben körülbelül 1600 ‑ 1600! ‑ gyermek vár arra, hogy egyáltalán megfelelő helyet kapjon a szakellátásban, akiket ki kellene emelni a családokból, akár azért, mert a szüleik veszélyeztetik őket, akár azért, mert embertelen körülmények között élnek, de nem tudják ezt megtenni, mert nincs megfelelő kapacitás vagy éppen nincs elegendő szakember. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon ma 1600 olyan gyermek van, akikről az állam már tudja, hogy veszélyben vannak, tudja, hogy segítségre szorulnak, tudja, hogy be kellene avatkozni azonnal, mégsem tud számukra biztonságos helyet nyújtani. Egy állam működéséről kevés lesújtóbb mondatot lehet elmondani ennél. A rendszer túlcsordult, az egyre csökkenő gyerekszám mellett egyre többen kerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe.

Mielőtt bárki arra hivatkozna, hogy ez pénzkérdés, az előző kormány tavaly alig pár milliárd forintot költött arra, hogy napi 2700 forintra emeljék az egy gyermek étkeztetésére fordítható összeget. Napi már 2700 forintot költ az állam egy gyermekvédelemben lévő gyermek étkeztetésére, erre ennyi pénz jutott, de még ebből is elvonnak egy csomó mindent. (Gulyás Gergely felé:) Ugyanebben az évben, 2025-ben, tisztelt frakcióvezető úr, az Orbán-kormány százmilliárdokat költött aljas, félelemkeltő hazugságkampányokra. Ugyanebben az évben, 2025-ben Balásy Gyula cégcsoportja ‑ tudja, Rogán Antal strómanja ‑ 200 milliárdos árbevételt ért el közpénzből. Ezekre volt pénz ‑ egészségügyre, oktatásra, gyermekvédelemre már nem.

Az itt helyet foglaló fideszes képviselők és volt miniszterek, államtitkárok végignézték, hogy 1600 magyar gyermek bántalmazásnak van kitéve, vagy embertelen körülmények között él, vagy éppen az utcán cselleng, mert a gyermekvédelem nem rendelkezett kellő kapacitással, szakemberrel, forrással a családból való kiemeléshez vagy az utcáról való befogadáshoz.

Ebben a pillanatban, tisztelt fideszes, KDNP-s képviselőtársaim, 325 magyar gyermek él kórházakban ragadva hónapokig, évekig úgy, hogy valójában nincs szükségük kórházi ellátásra. Nem azért vannak ott, mert betegek ‑ azért vannak kórházban, mert az önök gyermekvédelmi rendszere kudarcot vallott. Gondoljanak csak bele, hogy mit jelent az, mit jelent ez egy kisgyermeknek: ez a tarthatatlan helyzet éppen abban az életkorban fosztja meg őket a szükséges figyelemtől, a törődéstől, amikor erre a legnagyobb szükségük lenne, azért, mert a magyar állam nem tudta vagy nem akarta megszervezni azt, ami a legalapvetőbb kötelessége lett volna.

Önök is tudják, a gyermekotthonokban eközben brutális szakemberhiány van, a dolgozók túlterheltek, sok helyen száz órákat meghaladó túlórákkal próbálják fenntartani a működést, miközben a társadalom gyakran csak akkor hall róluk és a munkájukról, amikor valamilyen botrány történik. Pedig a gyermekvédelemben dolgozók túlnyomó többsége maga is áldozata annak a rendszernek, amely rájuk tolta az összes felelősséget, miközben nem adott megfelelő bért, támogatást, képzést, biztonságot vagy éppen megbecsülést.

Körülbelül kétezer ‑ kétezer! ‑ nevelőszülő hiányzik ahhoz, hogy minden 12 év alatti magyar gyermek családban nevelkedhessen, ahogy azt a törvény egyébként 2014 óta előírja. De nemcsak a törvény, tisztelt képviselőtársaim, hanem a minimális emberség is. Ez a szám is megrázó: kétezer nevelőszülő hiányzik, kétezer olyan család, otthon, felnőtt, biztonságos kapcsolat hiányzik, ami egy kisgyerek életében különbséget jelenthetne a magány és a kötődés, a félelem és a biztonság, a túlélés és a valódi gyerekkor között. Magyar emberként én szégyellem magam az előző hatalom helyett is, hogy ez a rájuk bízott gyerekekkel megtörténhetett.

Különösen súlyos a helyzet azoknál a gyerekeknél, akiknek speciális segítségre lenne szükségük. A fogyatékossággal élő, súlyosan traumatizált vagy éppen magatartási problémákkal küzdő gyerekek sokszor hónapokat, akár másfél évet is – ismétlem: akár másfél évet is ‑ várnak arra, hogy megfelelő gondozási helyre kerüljenek. Ezek azok a gyerekek, akiknek a legtöbb figyelemre, a legtöbb szakértelemre, a legtöbb türelemre lenne szükségük, és mégis ők azok, akik hónapokig vagy akár egy évig nem kapnak a magyar államtól semmit.

Van még egy adat, amely különösen sokat elmond az elmúlt évek gyermekvédelmi politikájáról. Hosszú időn keresztül Magyarországon több örökbe fogadni szándékozó volt, mint örökbe fogadható gyermek, hosszú időn keresztül. Ma már fordított a helyzet: ma több olyan gyermek van a rendszerben, aki örökbefogadásra vár, mint olyan jelentkező, aki örökbe fogadhatná vagy szeretné fogadni őket.

(13.20)

Érdemes egy pillanatra megállni itt, tisztelt képviselő asszony. Az Orbán-kormány 16 éves sikerpropagandája és hangosan hirdetett családbarát politikája után ma több gyermek vár családra, mint ahány család gyermekre. Az Orbán-kormány öröksége drámai: egy elhanyagolt, túlterhelt, megalázott és traumatizált rendszer, amelyben a gyermekek félnek, a szakemberek kimerültek, az intézmények túlzsúfoltak, a döntéshozók pedig éveken át inkább a valóság eltakarásával foglalkoztak, mint a segítségnyújtással.

A feltárás során világossá vált az is, hogy a gyermekvédelemben történő bántalmazások kivizsgálása sok esetben nem volt megfelelő, nem volt hatékony, elég gyors, nem volt következetes, és gyakran nem a gyermekek érdekeit helyezte első helyre, ezért az új kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek teljes feltárására és kivizsgálására. A biztos feladata az lesz, hogy feltárja az elmúlt évek visszaéléseit, meghallgassa az áldozatokat, javaslatot tegyen a szükséges jóvátételre, és biztosítsa, hogy többé egyetlen magyar gyermek segélykiáltása se vesszen el az intézmények vagy a frakciók között.

Tájékoztatom önöket, hogy a szociális és családügyi miniszter több olyan gyermekvédelmi vezetőt menesztett ma, akik asszisztáltak az utóbbi évek embertelenségéhez, és nem a gyermekeket, hanem az orbáni hatalmat szolgálták. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) A mai nappal távozik a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója, a Kopp Mária Intézet igazgatója, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese és az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója is.

Megújulásra van szükség a gyermekvédelemben, és arra, hogy a bűnöknek és mulasztásoknak ismét következménye legyen. A kormány e heti ülésén döntünk egy 1 milliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap felállításáról. Ezen alap segítségével igyekszünk lelki, orvosi és anyagi segítséget nyújtani az utóbbi húsz év során a gyermekvédelemben fizikai, lelki, szexuális bántalmazást elszenvedő áldozatoknak. Ugyanis, kedves képviselőtársaim, sokuknak félrecsúszott az élete. Beszéltem sokukkal, nem tudták, nem tudják feldolgozni a velük történteket. Az a minimum, hogy az állam legalább utólag megpróbál segíteni nekik, ha már megvédeni nem tudta őket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elődeink meg sem próbálták ezt a rendszert rendbe hozni. Rendőri jelenléttel, fenyegetőzéssel, listázással, hazudozással próbálták takargatni a nyilvánvalót. A gyermekvédelem újjáépítésének ára van, ára lesz, és mi ezt az árat ki fogjuk fizetni. Megígértük és komolyan vesszük! A gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz. Ha több szakemberre van szükség, lesz rá forrás, ha új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá pénz. A gyermekvédelemben dolgozóknak bérrendezésre, kiszámítható életpályára, szakmai támogatásra, mentális segítségre van szükségük, nem lehet ugyanis úgy gyermekeket védeni, hogy közben azok, akiknek védeniük kellene őket, maguk is a teljes kimerülés határán állnak.

Konstruktív együttműködésre kérem az ügyben a fideszes és a KDNP-s képviselőket, ha már korábban semmit sem tettek a kiszolgáltatott gyerekekért, vagy épp kitüntették a pedofil rémeket. Igaz, kedves Szentkirályi Alexandra képviselő asszony? Legalább most legyenek konstruktívak, most próbáljanak az elesettek problémáival foglalkozni! Várjuk javaslataikat a költségvetési átcsoportosításokra. Mondják el, önök szerint honnan érdemes átcsoportosítani ezeket a forrásokat! Talán a propagandából? Az állami kommunikációból? Más területekről? Mi készen állunk erre a vitára.

És készen állunk arra, hogy elkezdjük a gyermekvédelem valódi rendbetételét. Új férőhelyeket hozunk létre, bővítjük a nevelőszülői hálózatot, megerősítjük a speciális szükségletű gyerekek ellátását, megszüntetjük azt a tarthatatlan helyzetet, hogy a gyermekek hónapokat vagy akár éveket töltsenek kórházban kizárólag azért, mert az állam nem tud számukra megfelelő helyet biztosítani. Megalázóan keveset keresnek a gyermekvédelemben dolgozók. Bérrendezésre, kiszámítható életpályára, szakmai támogatásra, mentális segítségre van szükségük. Megerősítjük a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat, hogy időben érkezzen a segítség oda, ahol még meg lehet előzni a tragédiát. És véget vetünk annak a gyakorlatnak, amely a gyermekvédelmi intézeteket elzárta a külvilágtól. A gyerekek jelzéseit komolyan fogjuk venni, a bántalmazási ügyeket kivizsgáljuk, a megállapításokat nyilvánosságra hozzuk, olyan független szakmai kontrollt hozunk létre, amelynek egyetlen mércéje lesz: a gyermekek biztonsága és jóléte.

S végül: vissza fogjuk adni a gyermekvédelem becsületét. Vissza fogjuk adni azoknak a szakembereknek, akik minden nehézség ellenére kitartottak. Vissza fogjuk adni azoknak a gyerekeknek, akiknek eddig azt üzente az állam, hogy a fájdalmuk nem fontos, hogy a történetük egyenesen zavaró, a jelenlétük teher. A mi kormányunk üzenete egyértelmű: látjuk őket, meghallgatjuk őket, és végre olyan államot építünk, amely meg is védi őket.

Képviselőtársaim! A gyermekvédelemben dolgozók, a nevelőszülők, a családsegítők, a pszichológusok, a gyermekotthonok munkatársai és minden tisztességes magyar ember tudja, hogy ezt a munkát nem lehet egyik napról a másikra elvégezni. A gyermekvédelem újjáépítése hosszú évek közös munkája lesz. Nem fogunk tudni mindent egy év alatt kijavítani, nem fogunk tudni minden sebet egyik napról a másikra begyógyítani. De egy dolgot ma megígérhetünk, kedves Tuzson Bence, azt, hogy soha többé nem fordítjuk el a fejünket, soha többé nem fogjuk hagyni, hogy egy gyermek segélykiáltása eltűnjön az akták, jelentések, hivatalos levelek, minisztériumi, miniszteri kommünikék útvesztőjében.

Kedves Képviselőtársaim! A felszólalásom elején Szabolcsról beszéltem, egy fiatalemberről, aki segítséget kért, egy fiatalemberről, akinek önök nem hittek, egy fiatalemberről, akit cserben hagyott a magyar állam. A magyar állam ezt a mulasztást már nem tudja jóvátenni, ahogyan nem tudja visszaadni Szabolcs életét sem, de tartozunk neki és minden társának azzal, hogy olyan gyermekvédelmet építünk Magyarországon, amelyben az ő története nem ismétlődhet meg. Ha ezt elérjük, akkor méltók leszünk a feladatra, méltók leszünk azokhoz a gyermekekhez, akiknek a jövőjéért felelősek vagyunk. És ha ezt elérjük, akkor talán méltók leszünk Szabolcs emlékéhez is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)