Dócs Dávid (Mi Hazánk)

DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Mielőtt mindenki megörülne, hogy itt a napirendi pontok végére értünk, én gondoltam, azért még egy napirend utánit elmondok.

Ugyanis már beszéltem itt, a Ház falai között egy történetről, amikor egy magyar család szeretett volna örökbe fogadni egy kisfiút, de a jogszabállyal ellentétesen a közöttük lévő korkülönbség 50 év helyett 51 év volt. Próbáltak innen is, onnan is valamilyen kiskaput és kerülőt találni, és azt a megoldást találták, hogy a nevelőszülői képzést elvégezte a házaspár hölgy tagja, s mint nevelőszülők vették magukhoz ezt a kisfiút. Aztán megpróbáltak ezzel időt nyerni, és a kisfiút megpróbálták örökbe fogadni, de sajnálatos módon - természetesen ez nem önöknek van felróva, hiszen még az előző kormányzat idején indult ez a kálvária - valamiért párhuzamosan elindult egy amerikai család által a kisfiú örökbefogadása, és amikor ők már segítséget kértek tőlem, akkor ez már egy folyamatban lévő ügy volt.

Én már akkor az új TISZA-kormány aktuális és illetékes miniszterét kerestem meg ezzel; nyílt levélben, hivatalos levélben, írásbeli kérdéssel személyesen megszólítottam. A szakhatóságok figyelmét is felhívtuk erre az ügyre, és próbáltunk közbenjárni többedmagammal abból kifolyólag, hogy ezt a kisfiút ne vigyék el a hazájából, és tényleg egy magyar család fogadhassa örökbe. De sajnálatos módon most már nagyon úgy fest, hogy elkerült a hazájából ez a kisfiú, nem ezt a szerető családot kapta családjául.

Annyit azért érdemes tudni, hogy a kisfiú választotta ki magának ezt a családot, hiszen mindketten a gyermekvédelemben dolgoztak, és a kisfiú elkezdett hozzájuk kötődni. Tehát ez tényleg egy nagyon szép történet lehetett volna. A szép történet vége viszont az lett sajnos, hogy itt maradt ez a házaspár teljesen letargikus állapotban, a kisfiút pedig Amerikába vitték el. Amit azért nem nagyon ért az ember, mert a jogszabály szerint is, amíg Magyarországon van alkalmas örökbefogadó pár, házaspár, addig elsősorban nekik kellene prioritást élvezniük egy ilyen procedúra vagy egy prioritási sorrend felállítása alkalmával, mégis nagyon úgy nézett ki, hogy ennek az amerikai házaspárnak sokkal hamarabb, sokkal gyorsabban sikerült ez az örökbefogadás, mintha valaki fújta volna a passzátszelet nekik. Azok a magyar családok vagy házaspárok, akik már átmentek ezen a procedúrán, tudják, hogy ez egy lényegesen hosszabb időt igénybe vevő procedúra. Mégis itt gyorsított eljárással sikerült ezt a kisfiút elvinni.

Ezt a történetet már csak azért hoztam így sajnos a történet végén ide, a Ház falai közé, hogy a jövőben viszont én kívánom, hogy a TISZA-kormány ebben is hozzon akkor valamilyen változást, és az állandó jogszabályi merevség helyett az egyedi elbírálásokat is esetleg vegyük figyelembe, hiszen itt tényleg ez egy nagyon szép történet lehetett volna akkor, ha esetleg meghallja miniszter úr is, ha meghallják a szakhatóságok vezetői is, és ha meghallja bárki más, aki az ügyben érintett volt azt a segélykiáltást, amit ez a magyar házaspár tett. De sajnos az ő hangjuk valamiért elveszett itt, az éterben. Úgy gondolom, hogy az ő példájuk viszont nagyon jó példa arra, hogy az emberségnek szerintem mindig győzedelmeskednie kell, a jogszabályok fölött is.

Tehát ez egy nagyon jó tanulság lehet azok számára, akik hasonló ügyben érintettek, hogy ne adják fel. Úgy gondolom, hogy a TISZA-kormánynak pedig ez egy intő jel arra, hogy ha már önök egy emberséges Magyarország kiépítésére tettek esküt, erre esküdtek fel, akkor legyenek kedvesek, a jövőben minél több idegszálukkal figyelni erre, hogy ne fordulhasson elő még egy ilyen eset. Még egyszer mondom, nem az önök kormányzása idején kezdődött, de sajnos az önök kormányzása idején ment végbe ez a történet, amely máshogy is véget érhetett volna, sajnos ennek ez lett a vége. Köszönöm szépen a szót. (Taps a TISZA soraiban.)