Dúró Dóra (Mi Hazánk)

DÚRÓ DÓRA, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk Mozgalom is természetesen támogatja ezt a javaslatot, még ha van is számos olyan pontja, amellyel kapcsolatban észrevételeket szeretnénk tenni, illetve másképpen csinálnánk, ha nekünk lenne erre lehetőségünk.

Mindig is döbbenetesnek tartottam azt, hogy Magyarországon, miközben tankötelezettség van ‑ nagyon helyesen ‑, aközben a tanévkezdés nagyon sok, egyébként dolgozó család számára is olyan anyagi terhet jelent, hogy hitelfelvételre kényszerülnek azért, hogy a gyerekek iskolakezdéséhez szükséges anyagi forrásokat biztosítani tudják. Tehát van egy kötelezettség, amit az állam a családokra ró, és az ehhez szükséges anyagi forrás nagyon sok család számára a rendszeres jövedelmükből nem áll rendelkezésre. Ezért is különösen indokolt az, hogy a tanévkezdést megkönnyítsük azoknak, akiknek ez nehézséget jelent.

Itt térnék rá az első olyan észrevételre, amelynek az átgondolását javaslom, bár néhány perc múlva már szavazni is fogunk erről a javaslatról, de a kedvezményezetti kör meghatározása, úgy gondolom, hogy még az önök szándékához sem illeszkedik. Önöknek sem szándéka az, feltételezem, hogy például minden egyszülős családot támogassanak, azokat is, akik nem rászorulók. Félre ne értsék, semelyik olyan egyszülős család ellen nem szeretnék beszélni, amelyik ténylegesen elképesztő erőfeszítéseket téve, tisztességgel neveli a gyermekét, őket elismerés illeti, és az ő számukra a segítség megadása természetes kellene legyen, de vannak olyan egyszülős családok, melyek abszolút nem szorulnának rá, mert olyan óriási jövedelemmel rendelkezik a szülő, hogy ez a támogatási összeg akár aprópénznek is tekinthető az ő esetükben.

Ezzel szemben egy olyan pár, ahol mind a két szülő a mediánbér alatt keres ‑ és akkor említhetem: a szociális dolgozókat, a kulturális dolgozókat, az önkormányzati dolgozókat, egyes egészségügyi dolgozókat, mind a két szülő a mediánbér alatt keres ‑, és mondjuk, három gyermeket nevelnek, ők nem fognak ebből a támogatásból részesülni akkor sem, ha egyébként például albérletben laknak, aminek a költségei szintén súlyosan megterhelik a családi kasszát. De ezt nem veszi figyelembe ez a javaslat, hiszen csak az egy főre eső jövedelmi határt vizsgálja, azt, hogy egyébként milyenek a tényleges életkörülményei a gyerekeknek vagy a családnak, nem veszi figyelembe.

Van egy nagyon fontos családpolitikai kérdése ennek a javaslatnak, ami arról szól, hogy az egyszülős családok alanyi jogon kapják meg a támogatást, a nagycsaládosok viszont nem kapják meg alanyi jogon a támogatást, és erről szeretnék egy picit hosszabban beszélni, mert ez egy alapfilozófiai vita és egy olyan kérdés, amely Magyarország fennmaradása szempontjából a legfontosabb.

Abban a demográfiai helyzetben, amiben most van a világ, abban a demográfiai helyzetben még soha nem volt. Egész egyszerűen nincsen arról tudásunk, hogy civilizációnk ‑ beleértve az összes európai országot ‑ önszántából felszámolja saját magát azzal, hogy demográfiai értelemben nem fenntartható egész egyszerűen a civilizációnk. Ilyenre a történelem során nem volt példa. Ha elpusztult egy civilizáció, akkor az mindig vagy valamilyen járványnak, háborúnak, természeti katasztrófának volt a következménye, vagy nem volt biztosított az élelmiszer-ellátás, de olyan, hogy önszántából egy civilizáció azt mondja, hogy az élet továbbadását én nem tartom annyira fontosnak, hogy ezzel biztosítsam a civilizációnk fennmaradását, erre nem volt példa.

25 év múlva el fogunk érkezni ahhoz a ponthoz, hogy egyetlen olyan kontinens lesz a világon, amely bevándorlás nélkül fenn tudja tartani magát, ez pedig Afrika. 25 év nem hosszú idő. Európában ez a trend gyorsulni fog, nálunk is gyorsulni fog, hiszen 1980 óta csökken Magyarország lakossága, ami azt jelenti, hogy már kimenőfélben vannak ‑ legyünk udvariasak ‑ a szülőképes korból azok a nők, akik már csökkenő demográfiai helyzetben születtek meg Magyarországon. Tehát lényegében ahhoz, hogy fenntartható legyen Magyarország demográfiai helyzete vagy a tízmilliós lakosságszám, ahhoz most már sokkal kevesebb nőnek kellene ugyanannyi gyermeket vállalnia, mint amennyit, mondjuk, még 1980-ban kellett volna.

De egész Európára elmondható ez sajnos. Nincs olyan európai ország, amelyik demográfiai értelemben fenn tudná magát tartani. Ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani demográfiai értelemben saját magunkat, a Mi Hazánk Mozgalom szerint alapvető szükséglet, hogy minden olyan magyar állampolgárt, aki nagycsaládot vállal, minden támogatás megillessen, ami Magyarországon bármelyik családot is megillet. Ha ezt nem tudjuk minimális nemzeti minimumként elfogadni, akkor demográfiai fordulat biztosan nem lesz. Hozzáteszem, ha elfogadjuk ezt, hogy ezek a kedvezmények megilletik a nagycsaládosokat, akkor sem feltétlenül lehetünk abban biztosak, hogy demográfiai fordulat lesz, hiszen, ahogy említettem, Nyugat-Európában sem sikerül senkinek az, hogy fenntartható legyen demográfiai értelemben.

Finnország példája az egyik legeklatánsabb, és amiből talán demográfiailag a legtöbbet tanulhatunk. Finnországban az egyik legmagasabb a nők munkaerőpiaci részvétele, az egyik legkisebb a bérkülönbség a férfiak és a nők között, az egyik legboldogabb országnak tartják magukat a finnek minden ilyen világfelmérés szerint, sőt még a férfiak is világbajnokok a házimunkával eltöltött időt tekintve. Úgy gondolnánk, hogy minden adott ahhoz, hogy a finnek egy prosperáló demográfiai helyzetben legyenek ‑ ráadásul rendkívül magasak a munkabérek is ‑, ehhez képest a finn demográfiai mutatók nagyságrendileg ugyanott állnak, mint a magyar demográfiai mutatók. Ez a modell tehát, bár sokan gondolták azt a kilencvenes évek végén vagy a kétezres évek elején, akár a 2010-es években, hogy a skandináv modell lesz az, amelyik Európa demográfiai helyzetéből a kiutat jelenti, mára bebizonyosodott, hogy ez a modell sem működik.

Tehát azt szeretném javasolni a miniszter úrnak és a kormánypárti többségnek, hogy ahhoz, hogy demográfiai értelemben bármilyen elmozdulást Magyarországon el tudjunk érni, a nagycsaládosokat alanyi jogon illessék meg azok a kedvezmények, amelyek bármelyik családot megilletnek Magyarországon.

Még egy olyan vetülete van ennek a javaslatnak, amit kritika tárgyává szeretnék tenni, ez pedig a juttatás módja. Az, hogy készpénzben kapják meg akár a juttatás egy részét a családok, és ezt követően ennek elköltését semmilyen módon nem ellenőrzik ‑ legalábbis a mi jelen tudomásunk szerint ‑, ezt nem tartjuk helyesnek. Azok az igazgatók, illetve pedagógusok, akik hátrányos helyzetű térségekben dolgoznak, már felhívták a figyelmet, hogy ők már meg tudják mondani, hogy kik azok a gyerekek, akik nem fognak ebből a támogatásból kapni, mert sajnos alkoholisták vagy drogfüggők a szülők, és azonnal el fogják költeni a saját szenvedélyeikre, és azt is meg tudták mondani nekem az igazgatók, hogy melyek azok a családok, akiktől az első nap az uzsorások el fogják venni ezt az összeget. Ezért sem tartjuk helyesnek, ha mindenféle ellenőrzés nélkül, az elköltés ellenőrzése nélkül, készpénzben adjuk oda ezt a juttatást.

Még azt is mondták ezek a pedagógusok és igazgatók, hogy ők vállalnák azt, hogy az iskola keretein belül osztják ki a tanszereket a gyerekeknek, ahogyan a tankönyvcsomagokat is az iskolán keresztül kapják meg a gyerekek.

(12.00)

Ők még többletfeladatként is vállalnák, csak hogy eljusson ténylegesen a gyerekekhez, és ne szenvedjenek hátrányt amiatt, hogy esetleg a szüleik felelőtlen módon használják ezt fel vagy terrorizálják őket olyan bűnözők, akiknek ez az életmódja. Tehát ezeknek az átgondolását javaslom.

Lehetséges magyarázat erre, hogy az idő rövidsége miatt az augusztusi támogatás kifizetése ezért történik készpénzben. Nyilván ez jobb, mint a semmi, de ha a következő években is ezt a formát tudják fenntartani, azt mi kritikával illetjük. Szerintünk jobb lenne, ha az augusztusban érkező támogatás is olyan utalvány formájában érkezne, amelyet kifejezetten csak a tanszerekre, ruhákra vagy akár élelmiszerre lehetne elkölteni.

László Attila, Pilis város mi hazánkos polgármestere egyébként vezetett be ilyen iskoláztatási támogatást a településén, és az ő esetében ezt megvalósította, hogy vagy számlával kell igazolni a szülőknek azt, hogy ténylegesen a gyermekre és az iskoláztatásra költötték, vagy olyan, a helyi boltokban elkölthető utalvány formájában kapják ezt meg, ahol kifejezetten csak erre lehet költeni. Kérem miniszter urat és a kormánypárti többséget, hogy ezt is gondolják át. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)