Dr. Hargitai János (KDNP)

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Asszony! Amilyen nagy egyetértés volt az előző törvény kapcsán köztünk, ezt nem tudom ígérni, hogy a mostani törvény tárgyalása során is így fogok megnyilvánulni.

Kezdem azzal, amit Bencsik képviselő úr mondott: tényleg nehéz megfejtenünk azt, hogy az európai uniós források hazahozatala hogyan kapcsolódik ehhez a törvénymódosításhoz. Illetve, ha a fantáziámat meglódítom, akkor azt mondom, hogy talán egy ponton találhatok magyarázatot arra, amit ön mondott: lehet, hogy az Európai Bizottság elvárja a magyar kormánytól, hogy a költségvetés tervezése legyen átláthatóbb. Ha ez van e mögött ‑ mert erre tesznek kísérleteket ‑, akkor azt mondom, hogy ez rendben van. A törvénynek azt a részét, amely átláthatóbbá teszi a költségvetési tervezést, azt én nem opponálom, azzal az égvilágon semmi gondom nincs.

Ugyanakkor, amikor államtitkár asszony vagy a TISZA-s vezérszónok a magyar költségvetési tervezésről és általában a költségvetéseinkről beszélt, az az utolsó ciklusunkra volt jellemző. Azért hadd hívjam fel a figyelmüket arra, hogy a regnáló Orbán-kormányok költségvetési főszámai a Covid-válságig ‑ tehát onnan, amikor átvettük a szociktól a kormányzást a Covid-válságig ‑ minden adott évben teljesültek úgy, ahogy azt a kormány megtervezte. S jött az utolsó parlamenti ciklus, ami a vesztünket is hozta, amikor viszont soha semmi nem teljesült, és állandóan maszatoltunk csak a költségvetés körül. Meggyőződésem, hogy a választási vereségünknek ez az alapja.

Minden költségvetési vitában megszólaltam, amióta képviselő vagyok, mindig a frakcióm vezérszónoka voltam. Mindig az volt az álláspontom, hogy ha jó a költségvetési politikánk, arra lehet sikeres társadalompolitikát építeni. Légvárakra nem lehet építeni. Ezt sikeresen teljesítettük a Covid-válság idejéig, a Covid-válság ideje után pedig soha nem tudtuk teljesíteni. Ezért én elsősorban most a magyar adóssághelyzetről szeretnék beszélni, és arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy amit tesznek, annak felfogásom szerint mi a veszélye. Akkor nézzük a tényeket!

Az Alaptörvény módosításával, az utolsóval, a tizenhetedik módosítással azt látom, hogy minden féket és ellensúlyt eltakarítanak, ami a TISZA-kormány útjában állna. Nem áll, meggyőződésem, egy kétharmados többséggel szemben nehéz akadályokat támasztani, és ezek az intézmények nem is ezért jöttek létre. Eltávolították a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróságot áthangolják a személyi összetételét illetően, a képviselői mandátumot korlátozzák, és az, ami itt most előkerül, de már a tizenhetedik módosításnál is itt volt, hogy a Költségvetési Tanácsnak, ami szintén tekinthető egyfajta ellensúlynak, annak az egyetlen érdemi jogkörét is korlátozzák.

Államtitkár asszony azt mondta, hogy a Költségvetési Tanács elnöke úgy nyilatkozott, hogy ez a jog egyébként is csak valami fügefalevél volt, és mondott hozzá indokokat. Én figyelem a sajtót meg a Költségvetési Tanács elnökének megnyilvánulásait, és nem tudok arról, hogy ő nyilvánosan bármikor egy ilyenfajta kijelentést tett. Mert ha ez a kijelentés igaz, akkor azt kellene mondanom a Költségvetési Tanács elnökének, hogy akkor az egész intézményt szüntessük meg, akkor tényleg nincsen szükség rájuk. De én nem ezt gondolom erről az intézményről.

Visszatérve, a gondolataim indítása kapcsán én a magyar adóssághelyzetről szeretnék beszélni azért, hogy eljussak oda, amivel meg tudom indokolni önöknek, hogy amit itt tesznek a Költségvetési Tanács jogkörének csorbítása kapcsán, az miért veszélyes.

Magyarország az a hely, ami már a rendszerváltás előtt is nyakig eladósodott ország volt. Akikkel mi összemérhetjük magunkat, azok nem a nyugat-európai világ, hanem a közép-európai versenytársaink. De ezeket tekinthetjük már a balti országoknak is, azokat a közép-európai országokat, akik velünk együtt csatlakoztak az Unióhoz, de kitekinthetünk Horvátországra és Romániára is. Ez az a sáv, akikkel mi összemérhetjük magunkat.

A rendszerváltás előtt is Magyarország volt a legeladósodottabb ország, és ma is a legeladósodottabb ország, ha ezekkel az országokkal mérjük össze magunkat. Az engem nem vigasztal, hogy mondjuk, Olaszország, Franciaország GDP-arányos államadóssága most is magasabb, mint Magyarországé. Ebben, ahol a mi igazi versenytársaink vannak, mi vagyunk sajnos a legeladósodottabbak. Ez nemcsak a rendszerváltáskor volt így, amit megörököltünk, hanem utána is érdemben tettek kormányok azért, hogy ez a helyzet ne változzon meg. Igen, a szocialista kormányok 2008-ig, a pénzügyi világválság kitöréséig minden évben úgy terveztek költségvetést, hogy abba jelentős hiány volt betervezve, ezért a rendszerváltáskori hátrányunkat tovább növelték. Jött az Orbán-kormány, és erre utaltam, hogy az Orbán-kormány költségvetési politikája a Covid-válságig mindig sikeresen teljesedett.

Mondok önöknek konkrét számokat is. 2010-ben a GDP-arányos államadósság 80,2 százalék volt. Ezt 2019-re az Orbán-kormány 65,5 százalékra levitte. Ezzel is még elsők voltunk, tehát a legrosszabb mutatókat produkáltuk az akkori versenytársaink között. Csak érzékeltetni akarom önökkel, hogy az Orbán-kormány milyen költségvetési politikát folytatott, és ez változik meg a Covid-járványok időszaka alatt. Megjegyzem, akkor az Európai Unióban egy közös törekvés volt, egy elfogadott közös álláspont volt, hogy muszáj többletpénzeket bevonni a költségvetésekbe, hogy a válság okozta helyzetből következő okokat kompenzálni lehessen, és az országok gazdaságát talpra lehessen állítani. És ekkor, mivel ezt mindenhol csinálják, a magyar kormány is követi ezt a helyzetet, ennek eredménye lesz az, hogy a GDP-arányos államadósság újra nő, és most talán vagyunk 77,7 százalékon. Tehát most is a legrosszabb helyzetben vagyunk a versenytársainkhoz képest.

Na most, 2008-ban ‑ és ide akarok kilyukadni ‑, amikor ránk köszöntött az a pénzügyi válság a szocialista időszak végén, ami majdnem elsodorta Magyarországot, az eurózónához tartozó Görögországot elsodorta, mi voltunk a másik legveszélyeztetettebb ország, akik csak azzal menekültünk meg a fizetésképtelenségtől, hogy akkor az IMF rendkívüli módon megsegítette hitel formájában az országot, mert ha ezt nem tette volna meg, akkor másnap a közszolgák nem kaptak volna fizetést, nem lehetett volna nyugdíjat fizetni, ekkora volt a gond.

Ezt a helyzetet kellett valahogy orvosolni a jogi szabályozás terén is. Ez az az időszak ‑ most már 2010-re térek ki ‑, amikor mi elkezdünk alkotmányozni, amit most önök is tenni fognak. Megvan rá a felhatalmazásuk, mint ahogy akkor nekünk is megvolt. És akkor átvettük a németek példáját. A németek is erre az akkori pénzügyi világválságra úgy reagáltak, hogy bevezették ‑ az ő fogalmaikat használom ‑ a Schuldenbremse intézményét, az adósságfék intézményét. Ezt a rendszert vesszük át a magyar Alaptörvényben, nem ugyanazzal a számítási logikával, amit a németek csinálnak, de ugyanazzal a céllal.

Ennek az intézménynek az volt a célja, hogy egyszerűen megakadályozzuk azt a féktelen, eszetlen költségvetési gazdálkodást, ami korábban jellemezte az országot, és az államadósság állandó növelését jelentette. És ennek a Schuldenbremse, adósságfék intézményének volt egy eleme, a Költségvetési Tanács felállítása, és a Költségvetési Tanácsnak ez az erős joga, amit adtunk nekik. Vétójogot adtunk, és azt mondtuk, tehát a kétharmados Fidesz-többség azt mondta, hogy nem fogad el olyan költségvetést, amivel a Költségvetési Tanács egyet nem értene addig, ameddig GDP-arányosan 50 százalék alá nem kerül a magyar államadósság ‑ mondtam önöknek, hogy most 77 százalék fölötti értéken vagyunk.

(17.40)

Tehát én azt gondolom, hogy ezt a jogintézményt fenn kellene tartani, mivel sérülékenyek vagyunk. Mi vagyunk a legsérülékenyebbek Közép-Kelet-Európában, mert a tradícióink ilyenek. Én egy olyan térségből jövök, a mohácsi térségből, ahol ez a gondolkodás nem dívik. Én a Mohács térségi nagymamáktól, sváb nagymamáktól azt hallottam mindig, és nekik volt igazuk, hogy nincs olyan kicsi jövedelem, amelyből ne kellene megtakarítani.

Na jó, de országos szinten azért ez a gondolkodás nem volt általános, és főleg a mindenkori kormányok szintjén nem volt általános. De az Orbán-kormány ezt a gyakorlatot követte a Covid-válságig, mindig féken tartotta a költségvetést, és mindig tett arról, hogy ne adósodjunk el tovább. Ennek egy intézménye volt a Költségvetési Tanács és a Költségvetési Tanácsnak adott jogosítvány, egy kicsit a németek mintájára. Azt is hozzáteszem önöknek, hogy egy ilyen kivételes jogosítvány, mint amivel a Költségvetési Tanács rendelkezett, hogy vétójoga volt egy kétharmados Fidesz parlamenti többséggel szemben a költségvetés elfogadása során, ez példátlan, ilyen nincs több Európában. Önök most ezt a rendszert kiiktatják.

Miért teszik? Ez az első kérdésem. Mert félnek a jelenlegi Költségvetési Tanács elnökétől, a jelenlegi bankelnöktől és az Állami Számvevőszék elnökétől? Nem hiszem, hogy ez a félelem önökben reális, hisz csak meghatározott esetben mehetne szembe a Költségvetési Tanács ennek a vétónak a gyakorlásával az önök kétharmados akaratával. Itt előhozom megint azokat a gondolatokat ‑ és nem beszélek arról, amit Bencsik képviselő úr viszonylag bőven kifejtett ‑, azt a technikai módosítást, amit megtesznek a CXCIV. törvényben: számomra is rejtély, hogy mi van e mögött.

A gondolataimat azzal akarom zárni, hogy az egy veszélyes út, amire rálépnek. A magyar költségvetési tradíció óvatosságra kell intsen minket. Nem fogadhatunk el olyan költségvetéseket, amelyek az országot az eladósodás pályáján tartják, vagy még inkább afelé viszik. Nyilvánvalóan nincs még tapasztalatom arról, hogy önök milyen költségvetéseket fognak beterjeszteni, amikor az elsőt meglátjuk, akkor erről érdemben tudunk majd beszélni. De egy biztos, ezzel a módosítással nem erősítik a Költségvetési Tanácsot, hanem nagyban meggyengítik. Az a kis szélhámosság, bocsánat a kifejezésért, hogy a Költségvetési Tanács jogállását és függetlenségét azzal erősítik, hogy az Országgyűlésben egy önálló alcímen fog megjelenni a költségvetése, tudják jól, hogy nevetséges, vagy ha nem tudják, akkor meg fogják tapasztalni, mert bármelyik TISZA-s képviselő módosító indítványával ebből az alcímből is azt törölnek ki, úgy írják át ezeket a számokat, ahogy akarják. Tehát szó nincs arról, hogy ez a pici technikai módosítás ‑ hogy egy önálló alcímen jelenik majd meg a Költségvetési Tanács sarokszáma az Országgyűlés Hivatalán belül ‑ az ő kvázi függetlenségét erősítené a törvényhozó hatalommal vagy a kormánnyal szemben, viszont a vétó elvétele egy érdemi jogfosztása ennek a tanácsnak, és megnyitja az utat azelőtt, nem kell feltétlenül elmenniük ebbe az irányba, de megnyitja a lehetőséget azelőtt, hogy önök az eddigieknél puhább költségvetéseket hozzanak létre, és az országot újra elindítsák az eladósodás irányába, amitől Isten óvja meg az országunkat. Köszönöm a figyelmüket! (Taps a Fidesz soraiban.)