Dr. Máthé Zsuzsa (KDNP)

DR. MÁTHÉ ZSUZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kicsit nehéz ezután itt, az emberi méltóságot is sértő megjegyzések után egy ilyen súlyos témával foglalkozni, amit én ide próbálok hozni a tisztelt Ház elé.

Egy hitében és életszeretetében meggyengült civilizációban élünk; szerintem ebben talán mindannyian egyetérthetünk. Miközben fantasztikus erőfeszítéseket teszünk egy-egy emberi élet megmentéséért, és az orvostudomány soha nem látott eredményeket ér el, elfordítjuk a fejünket, ha a rosszkor érkező emberi életek kioltásáról, tömeges kioltásáról van szó. És szomorú tényként rögzíthetjük azt, hogy a fiataljaink egyre kevésbé tartják értékesnek az életet arra, hogy továbbadják, mint ha félnének, szoronganának az élettől és annak a fájdalmas, szép valóságától.

Az élethez való jog, az élet feltétlen tisztelete a legősibb, elidegeníthetetlen jogunk, amely a modernitásban mégis egyre inkább viszonylagossá válik. Ebben a kulturális térben ‑ de itt is ‑ elég nehéz élet és halál súlyos kérdéseiről beszélni. A transzcendens valóság létét elutasító, liberális tömegdemokrácia szavazatmaximalizálásra épül. Logikájával ellentétes minden olyan ügy felvetése, amely korlátot szabhat az egyénnek bármiben. Én azonban nem törekszem népszerűségre. E felszólalással is csak figyelmeztetni szeretném magunkat; azokat, akikre e különös korban hazánk jogalkotása van bízva, figyelmeztetni arra, hogy olyan sok alkotmányos határátlépés, népszerűség-hajhászás, jogi kísérletezés mellett e kritikus kérdésben ne induljunk el olyan irányba, ahonnan nem lesz visszaút.

A francia parlament a napokban elfogadta a halálba segítésről szóló törvényt, így a nyolcadik európai ország lesz, amely legalizálja az eutanáziát. Ez drámai szakítás az életről vallott gondolkodás évszázados európai hagyományával, azzal a felfogással, hogy enyhítve a szenvedést, minden embert élete természetes végéig kell kísérni, segíteni. Ez alapjaiban változtatja meg a kiszolgáltatottsághoz, az öregséghez, a fogyatékossághoz, test és lélek betegségeihez való viszonyt.

Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr sok tekintetben rokonszenvezik a francia politikával, korábban pedig beszélt már az eutanáziakérdés megnyitásáról is. Ez akkor történt, amikor a gyógyíthatatlan ALS-betegséggel hősiesen küzdő alkotmányjogász, Karsai Dániel folytatott harcot a kérdésben, és vált az aktív eutanázia és az asszisztált öngyilkosság kérdése társadalmi üggyé Magyarországon. Ugyancsak kiállt az ügyben Zeller Judit, a TASZ korábbi jogásza, aki jelenleg a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára; ő a Benelux-államok szabályozását tartaná jónak. Tudjuk egyébként, hogy Hollandiában éppen a hetekben hajtottak végre eutanáziát egy 12 év alatti kisgyermeken.

Mindezek ismeretében, és tudva azt, hogy alkotmányozás folyamatára készülnek, nem alaptalan a kérdés, hogy vajon az emberi élettel kapcsolatos sarokpontokat is megnyithatja‑e ez a közelgő alkotmányozás. Mi ezt nem javasoljuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az eutanázia bevezetése olyan csúszós lejtőn való elindulást jelent, amelynek következménye beláthatatlan. A kereszténység válaszai e tekintetben világosak, ugyanakkor a szekuláris felfogás mellett sem szolgáltathatnak mégoly drámai sorsok, egyedi esetek sem alapos okot arra, hogy a társadalom gyengítse a szándékos emberölés tilalmát, ami az erkölcs, a jog és a társadalmi kapcsolatok sarokköve. Az orvosi hivatás alapjait is megrengetné mindez, hiszen nem az élet kioltására, hanem a gyógyításra és a szenvedés csillapítására irányul az egészségügyben dolgozók munkája a halálhoz vezető úton is.

Természetesen a keresztény válasz sem áll meg az erkölcsi elutasításnál, hanem figyelmeztet arra, hogy az állam kötelezze el magát a szenvedő emberek mellett, fejlessze a palliatív ellátást és biztosítson magas színvonalú hospice-ellátást. A közmédiának ‑ amit illik sokat szidni ‑ volt 2024-ben egy kampánya, a „Jónak lenni jó!” kampány, amikor egy gyermekhospice-házra gyűjtöttek. A társadalom nagyon érzékenyen reagált erre. Emlékszem azokra a riportokra, amelyekben a betegséggel küzdő gyermekeiket utolsó útjukra kísérő szülők beszéltek arról, hogy mennyi szeretetet tudtak adni és kapni, és hogy milyen mély értelme volt mindannak az együtt töltött időnek, amit ezen az úton közösen tölthettek gyermekeikkel.

Tisztelt Ház! A XXI. századi korszellem kézbe kívánja venni az élet kezdete mellett az élet végét is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Én arra hívnám fel a figyelmüket, hogy ne becsüljük le a kegyes halál veszélyeit, és ne induljunk el az eutanázia legalizációjának csúszós lejtőjén. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)