Balogh Mihály (TISZA)

BALOGH MIHÁLY, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt elkezdeném a felszólalásomat, engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében kifejezzem hálánkat a szociális szférában dolgozó, illetve a gyermekvédelemben dolgozó emberek emberfeletti munkájáért. Köszönjük, köszönjük és köszönjük. (Taps a TISZA padsoraiból.)

Úgy tűnik, önök az elmúlt években összekeverték a hatékonyságot a kontrollal. Az örökbefogadás nem a felnőttek vágyainak teljesítéséről szól, nem politikai kampányeszköz. Ez nem valamiféle statisztikai versenyről szól, hanem a gyermekek életéről, és amíg ezt nem értik meg, addig hiába nevezik gyermekközpontúnak a rendszert, az nem lesz az. Önök évek óta azt mondják, hogy minden a gyermekekről szól. A gond csak az, hogy amikor a gyermekek érdeke és a politikai érdek találkozott, önöknél valamiért mindig a politika nyert.

A gyermek nem célba érkezik, hanem családba. Ez nem egy futóverseny. Önök láthatóan a statisztikát akarták javítani, mi viszont a gyermekek életét. Ezt a rendszert önök tették ilyenné. Ez egy olyan rendszer, amelyet önök formáltak, önök működtettek, és amelynek következményeiért és hibáiért egyedül önöket terheli felelősség.

A parlamenti felszólalásom elején engedjék meg, hogy az ENSZ gyermekjogi egyezményének 3. cikkére hivatkozzak, mely szerint a gyermek mindenekfelett álló érdekét kell elsődleges szempontnak tekinteni. Ezt a gondolatot a Szociális Bizottság tagjaként vezérfonalnak tekintem a parlamenti munkám, valamint a magánéletem során is, és bár a tisztelt Házban sokan sokféleképpen gondolkodunk, azt gondolom, hogy ezzel valamennyi képviselőtársam egyetért.

A nagy egyetértés után azonban engedjék meg, hogy ismertessek önökkel néhány adatot, amely rávilágít az örökbefogadási rendszer hiányosságaira. Reményeim szerint ezek alapján mindenki számára világossá válik, hogy képviselőtársaimmal miért nyújtottuk be ezt a törvényjavaslatot. Önök évek óta azt mondják, hogy Magyarországon a család az első. Szép mondat, csak közben a valóság egészen mást mutat.

(13.00)

A valóság az, hogy ma több mint kétezer gyermek vár örökbefogadásra Magyarországon. A valóság az, hogy miközben a gyermekek száma nő a rendszerben, az örökbefogadásra váró családok száma csökken. A valóság az, hogy a gyermekvédelmi rendszerük összeomlott; nem meggyengült, nem nehézségekkel küzd, összeomlott. Ezt nem látták, vagy nem akarták látni. Költői kérdés volt, nyilván mindannyian pontosan tudjuk erre a választ. Tudják, ezeket már nem az egykori ellenzék mondja. Ezt már szakemberek mondják: gyermekvédelmi dolgozók mondják, nevelőszülők mondják, azok mondják, akik nap mint nap találkoznak azokkal a gyerekekkel, akiket önök magukra hagytak. Megismétlem: önök a szakmát és a gyermekeket is magukra hagyták.

És hogy Szalai Piroska képviselő asszonynak is kedvezzek ‑ hiszen hétről hétre képes ámulatba ejteni minket statisztikai adatokkal, melyeket a tisztelt Ház elé tár ‑, a KSH legfrissebb adatai szerint 2025 végén 2416 örökbe fogadható gyermek és 1478 örökbefogadásra alkalmas személy szerepelt a nyilvántartásban. Ez nagyjából azt jelenti, hogy míg 2010-ben még két örökbe fogadó jutott egy gyermekre, addig 2025-ben már csak 0,6. Ezek az adatok véleményem szerint már önmagukban megkérdőjelezik a rendszer hatékonyságát és eredményességét. Úgy gondolom, hogy ez az adat egy figyelmeztető jel, amely azt jelzi, hogy rendszerszintű problémák vannak. Az, hogy az örökbefogadásra alkalmas várakozók száma nem követte párhuzamosan az örökbe fogadható gyermekek számának növekedését, azt jelenti, hogy a rendszer a korábbinál jóval nagyobb nyomás alatt áll. Röviden tehát: a szakma üvöltött, önök pedig hallgattak.

A fennálló problémák és hiányosságok orvoslását azonban, meggyőződésem, hogy nem a gyors központosítás fogja megoldani. Ezek az adatok nem azt mutatják, hogy egy jól működő rendszert kell finomhangolni, éppen ellenkezőleg, arra világítanak rá, hogy egy rendkívül érzékeny, egyensúlyát vesztett rendszerről van szó. Éppen ezért meggyőződésem, hogy nem lehet egy ekkora szervezeti átalakítást a megfelelő felkészülés és szakmai konszenzus nélkül bevezetni.

Amit mi állítunk, az az, hogy egy ilyen horderejű átalakítás előtt kötelességünk meghallgatni azon szakemberek álláspontját, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak, és első kézből tudnak nekünk szakmailag releváns információt adni a helyzetről és az átalakítás legoptimálisabb módjáról és annak idejéről. Gondolok itt elsősorban a tegyeszes munkatársakra, pszichológusokra, a gyermekvédelmi szolgáltatókra, az örökbefogadási tanácsadókra, és így tovább. Egy gyermek életével nem lehet informatikai pilotprojektet indítani. Az egyszintű nyilvántartási rendszer bevezetése előtt modellezésre, nemzetközi összehasonlításra, de mindenekelőtt gyermekjogi hatásvizsgálatra van szükség.

Álláspontom szerint ezen a téren fél év alatt komoly előrelépést lehet elérni, és ha különféle vizsgálatok igazolják a reform szükségességét, akkor a szakma támogatásával ‑ hangsúlyozom még egyszer, a szakma támogatásával ‑ hiteles és egyértelmű ténybeli megerősítésével vághatunk bele az átalakításba. Ez lenne a legfelelősségteljesebb lépés.

Kedves Képviselőtársaim! A felszólalásomra készülve nem találtam olyan szakmai szervezetet vagy szakembert, aki az egyszintű nyilvántartási rendszer mielőbbi bevezetését sürgette volna. Ami azonban több szakmai véleményből egyértelművé vált számomra, az az, hogy a gyermekvédelemben általánosságban ‑ és így természetesen az örökbefogadás területén is ‑ jóval fontosabb szempont a megalapozottság, mint a gyorsaság. A gyermekeknek ugyanis nemcsak gyors örökbefogadásra van szükségük, hanem mindenekelőtt jó örökbefogadásra. Természetesen az lenne az ideális, ha ez a két cél egyszerre valósulna meg, vagyis a gyermek minél hamarabb, ugyanakkor a számára legmegfelelőbb családba kerülne. Ezt kívánja a gyermek mindenekfelett álló érdeke is.

A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Sok helyzetben ugyanis meg kell találni az egyensúlyt az alapos szakmai mérlegelés és a gyorsaság között. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az idő nem tekinthető a siker kizárólagos mércéjének. Egy rosszul előkészített és nem megfelelően megalapozott örökbefogadási szabályozás és rendszer következményeit ugyanis nem a rendszer, nem a minisztérium, hanem a gyermek viseli, aki egész életében együtt kell hogy éljen ennek következményeivel. Az érték számomra és képviselőtársaim számára is tehát az, hogy a gyermek jó családba kerüljön.

Sajnos az utóbbi időszakban rendszerszinten uralkodó gondolattá vált, hogy az örökbefogadásokat gyorsítani kell. Ez azonban komoly veszélyeket hordoz magában, melyeket több nemzetközi tanulmány is megerősít. A témához elég gazdag szakirodalom köthető, én azonban egyet emelnék ki ezek közül, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia állásfoglalását, melyből szintén kiolvasható, hogy az eljárás gyorsítása nem írhatja felül a gyermek legfőbb érdekét, a részletes alkalmassági és jogi vizsgálatokat, valamint a gyermekkereskedelem elleni garanciákat. Tehát a gyorsaság önmagában nem lehet cél, ha az a szükséges garanciák csorbulásával jár.

Képviselőtársaimmal az összeilleszkedést tartjuk a legfontosabbnak az örökbefogadási folyamatban. Az összeilleszkedés vagy párosítás az a folyamat, amelynek során gyermekvédelmi szakemberek megállapítják, hogy a várakozó szülők közül kik a legmegfelelőbbek az örökbefogadásra. Ahhoz azonban, hogy minden szükséges információ hitelt érdemlően egy központosított rendszerbe kerüljön, több időre van szükség. Képviselőtársaimmal ezért nyújtottuk be ezt a javaslatot. Úgy gondoljuk, hogy féléves halasztás elegendő időt biztosít a szükséges adatok begyűjtésére, hatásvizsgálatok lefolytatására és a szakmai szervezetekkel való egyeztetés lefolytatására.

Kötelességemnek érzem ‑ csakúgy, mint dr. Barna-Szabó Tímea képviselőtársam ‑, hogy önök elé hozzam a kórházakban hagyott csecsemők ügyét is, már csak azért is, mert számuk továbbra is rendkívül magas, különösen az északkelet-magyarországi területeken, így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. Az Országgyűlés Szociális Bizottságának tagjaként és magánemberként is szívügyemnek tekintem a helyzetük mielőbbi rendezését. Alapból sem könnyű helyzetüket tovább nehezíti, hogy a párhuzamos eljárások alatt az újszülöttek akár 3-6 hónapig is a kórházban lehetnek, ami tovább növeli a kockázatot a fejlődésükre nézve.

A halasztás mellett szólnak még technikai érvek is. A gyermekvédelmi rendszer, azaz a GYVR ugyanis napi szintű működési problémákkal küszködik. Mindennapos a hibás működés, ami alatt egyes esetekben nem, vagy nem megfelelően jelenik meg egy-egy örökbe fogadható személy vagy házaspár.

A TISZA Párt álláspontja tehát világos: az örökbefogadásnak újra gyermekközpontúnak kell lennie, a szakmát vissza kell engedni a döntésekhez, a politikát ki kell vezetni a gyermekvédelemből, meg kell erősíteni a családsegítő rendszert, meg kell erősíteni a nevelőszülői hálózatot, végre a gyermek érdekét kell az első helyre tenni, nem a minisztériumét, nem a pártét, nem a propaganda érdekét, a gyermekét.

Tisztelt Ház! A Fidesz évekig azt mondta, hogy csak ők tudják megvédeni a magyar családokat, most pedig azt látjuk, hogy éppen az önök politikája miatt kerültek veszélybe azok a gyermekek, akiket meg kellett volna védeni. Ez a vita tehát nem adminisztrációs kérdés, nem technikai kérdés, sokkal inkább morális kérdés. Ebben a kérdésben a történelem nem azt fogja vizsgálni, hogy önök hányszor hazudták egymás után, hogy családbarát kormány voltak ‑ megjegyzem, elég sokszor ‑, hanem azt, hogy hány gyermeknek adtak valódi esélyt egy biztonságos családi életre. A TISZA Párt ezért támogat minden olyan lépést, amely gyermekközpontú örökbefogadási rendszert hoz létre, és elutasít minden olyan megoldást, amely a gyermekek sorsát politikai érdekeknek rendeli alá. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)