Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egész nap arról folyt a diskurzus, a vita, hogy valójában mi is hiányzik, mi a probléma a közoktatásban, és hogy ad‑e erre választ a törvényjavaslat. Azt kell mondanunk, hogy a törvényjavaslat a kormánypártiak szerint ad és majdnem mindenre is ad választ, ezzel szemben nagyon sok kritika van, és nagyon sok olyan szakmai álláspont van, amely azt mondja, hogy a valódi problémára nem ad, arra, hogy az emberierőforrás-hiányt, tehát a pedagógusok lemorzsolódását, a pálya elhagyását, egyáltalán a belépési problémákat kezeli‑e, hogy mennyire érzik komfortosan magukat az állásukban, mennyire látnak jövőt, mennyire látnak életpályát. Valójában úgy tűnik, nem kezeli, és nem jól kezeli ez a törvényjavaslat, tehát mindazzal kapcsolatban, ami körítésként, ami környezetként a közoktatást körülveszi, a lényegi problémákra nem ad választ.

De láthatják önök is, és szerintem tudják is a kormánypárti képviselők, hogy van baj az oktatásban, nemcsak a GDP-arányos költési adatokra kell gondolni, de több mutató-, és mérőszám is azt mutatja, hogy gond van. A kormány ezt az emberierőforrás-fejlesztési operatív programban és az EFOP Pluszban tett vállalásainak megfelelően amúgy látta és látja is és azon munkálkodott, túl azon, hogy feltárja, hogy erre valamilyen választ adjon. Össze is állítottak ezzel kapcsolatban törvénytervezetet, és ezt az Európai Közösség részére önök prezentálták. Abban viszonylag jól benne van, hogy milyen problémákkal állunk szemben. Például egy ilyen vállalás volt, és ez talán az egyik legfontosabb vállalás, ami a mostani vitában is elhangzott, hogy a tanári hivatás vonzerejének növelése érdekében a pedagógusok bérének a diplomás-átlagbér 80 százalékára emelése 2025-re a kitűzött cél. Ebből a pályázati anyagból világosan kiderült és benne van, hogy a kormány már tavaly nyárra diagnosztizálta a hazai oktatási, közoktatási rendszer legfontosabb problémáit. Érdemes is megnézni, hogy melyek ezek, ugyanis ezek az elmúlt 13 év eredményei, ha úgy tetszik, vagy a hiányosságai, amelyeket 13 év kétharmados kormányzati felhatalmazással sem sikerült kijavítani, hozzátéve, hogy az oktatás talán az egészségügy mellett az egyik olyan nagyon nagy, fontos szektor, amelyben önöknek teljes felhatalmazásuk volt arra, hogy rendet tegyenek.

Az egészségüggyel kapcsolatban is el szoktam mondani, de az oktatással kapcsolatban is el kell mondani, hogy talán a kormány egyik történelmi hiányossága és bűne, hogy egy történelmi felhatalmazással nem élve a reformokhoz, illetve a változtatásokhoz nem fogott hozzá, így ezek a nagy ellátórendszereink, illetve nagy rendszereink nem tudtak lépést tartani egy-egy technológiai változással, demográfiai változással, így nem tudtak a magyar közösség, a magyar emberek fejlődése érdekében hadrendbe állni. Elvesztegettünk az elmúlt 13 évből szinte minden évet, és tyúklépésben haladt mindegyik szektornak, mindegyik ágazatnak a fejlesztése.

Nézzük meg, hogy melyek ezek a problémapontok! Az egy tanulóra jutó kiadásokat tekintve Magyarország az OECD-átlag alatt van, írja ez a jelentés. A pedagógusellátottság tekintetében egyenetlen a területi megoszlás, amely a hátrányosabb régiókat, ennek következtében a hátrányos helyzetű tanulókat súlyosabban érinti. Hozzá kell tennem, hogy én is Jász-Nagykun-Szolnok megyéből egy olyan környékről érkeztem, ahol egyre jobban és fokozottan érvényes az, hogy halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű gyermekek vannak. A mai nap egyik szomorú apropója, hogy pont a hátrányos helyzetű gyermekeknek, illetve az ezzel kapcsolatos szegregációs és deszegregációs szabályoknak köszönhetően egy nagy múltú karcagi általános iskolától kellett elköszönni és bezárni azt. Persze, a problémát nem sikerült megoldani, mert az ott tanuló roma gyerekeket a város további iskoláiban ‑ csúnyán mondva ‑ dobták szét, osztották szét, így nagyjából vállalhatóvá tették azt, hogy milyen százalékban legyenek ott a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. De mondjuk ki: az Arany János utcai iskola áldozata lett annak a vidéki leépülésnek és hiányosságnak, amit itt önök feltártak.

De ugyanilyen probléma a korfa, valamint a hiányterületek elemzése alapján látható, hogy strukturális kihívásokkal áll szemben a köznevelés. A magyar pedagógusok relatív kereseti helyzete az alap- és középfokú oktatási területen számottevően elmarad az európai átlagtól, ahogy ez a 2019-es és ’20-as országjelentésben is olvasható volt. Ezzel kapcsolatban szerintem szintén érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon a pedagógusok, bár egy kicsit előrébb járnak, mint a szociális ágazatban dolgozók, bőséges lemaradásban vannak most már nemcsak az európai átlagtól, hanem a környező országok átlagától. Azt kell látnunk, hogy Magyarország nemhogy ‑ önöktől kölcsönzöm a kifejezést ‑ előrement, valójában ezekben a kérdésekben a környező országokhoz képest hátra, és ez közös felelősségünk. Ilyen késői órán talán mondhatjuk azt, hogy mindannyiunk közös felelőssége, mind a kormányé, mind az ellenzéké, de azt lássuk be, hogy az elmúlt időszakban, az ezt megelőző 13 évben, most már közel 4 ezer napnyi rendkívüli helyzetben, veszélyhelyzeti kormányzás alatt mégiscsak a kormányfőnek és a kormánynak voltak olyan lehetőségei, hogy ebben érdemi lépést tegyen és a bérfelzárkóztatásért valamit tegyen.

Evidenciaként írták le, hogy idősödik a pedagógusállomány. Szerintem a mai napon hallottuk azokat az adatokat, amelyek 2019-es adatok voltak, miszerint a tanárok 45 százaléka 50 éves vagy annál idősebb volt, az elmaradó pedagógus-utánpótlás oka pedig a versenyképes fizetés hiánya, a tanárok kezdő fizetése az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Az elmúlt években megvalósított béremelések ellenére Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a jogszabály szerint meghatározott pedagógusbér és tényleges átlagbér is.

Magyarországon a pedagógusbérek életkor szerinti növekedését tekintve azon országok közé tartozik, ahol a teljes százalékos növekedés viszonylag magas, de a növekedés kevésbé releváns a tanári pálya elején, és általában jelentős szolgálati időre van szükség a legmagasabb fizetési tartomány eléréséhez. 42 év szolgálati idővel átlagosan 84 százalékos béremelkedés érhető el. Ez azt eredményezi, hogy a tanárok gyakran csak rövid ideig kapják meg a lehetséges legmagasabb fizetést, és nem is minden tanárnak sikerül egyáltalán ezt elérnie. Láthatjuk, hogy minden hivatásnak az egyik fokmérője, hogy mennyire ad jövőt és lehetőséget vagy ívet, hogy valaki egy karriert fusson be, ha a bemenetnél nem szimpatikus, nem megfelelő és nem vonzó a hivatásrend, akkor sokkal kevesebben fogják választani. Ezt a rendvédelmi dolgozóknál is átéltük, látjuk az egészségügyi szakdolgozóknál. Most, hogy már a Belügyminisztériumhoz tartozik szinte minden ilyen ágazat, szerintem ők pontosan látják, hogy a hozzájuk tartozó valamennyi hivatásrendnél ezzel a problémával állnak szemben. Talán az orvosok az egyedüli kivétel most, az elmúlt egy-két év bérfejlesztésének köszönhetően.

Nézzük a kiindulási pontokat! Szót ejtettünk a relatív kereseti helyzetről. Hozzátartozik és fontos elmondani, hogy egy nagyobb képet lássunk, hogy oly annyira alacsony a pedagógusok bére és a magyarok átlagbére ‑ és nagyon jól mutatja a pedagógusbér a magyar átlagbért, és ez súlyosan érinti a pedagógusokat ‑, hogy több mint 16 évnyi bért kellene félretennie egy magyar pedagógusnak ahhoz, hogy egy átlagos méretű budapesti lakást megvásárolhasson, úgy, hogy egyébként emellett nem eszik, és nem költ semmire. 16 évnyi összes keresetét kell félretennie. Láthatjuk, hogy aki szeretne ebbe a gyönyörű hivatásba belépni, annak mégiscsak azzal kell hogy számolnia, hogy valószínűleg önerőből egyáltalán nem lesz képest otthont teremteni a családjának, gyermekeinek, illetve a jövőjének is.

(2.40)

Pedig azt látjuk, Magyarországon kifejezetten elterjedt az, hogy bérlet helyett inkább mindenki a magántulajdont preferálja, és még mindig abba az irányba mozdul el mind az ingatlanpiac, mind pedig a tőkefelhalmozás, hogy az emberek saját tulajdonú ingatlanban éljenek.

Az utóbbi években Magyarországon volt a legkisebb a béremelkedés, s nemhogy Ausztriához, de még az EU-s átlaghoz sem tudtunk közelíteni, és ez egy igazi katasztrófa nemcsak az átlagbérre és nemcsak a dolgozók bérére, hanem a pedagógusbérekre vonatkozóan, hiszen látjuk, hogy ők teljes mértékben azt tükrözik ‑ és még talán alul is maradnak az átlagbéreknél ‑, hogy mennyire tragikus helyzetben vagyunk.

Éppen ezért is mondjuk, hogy tisztességes bérekre lenne Magyarországon szükség, és a tisztességesen elvégzett munkáért tisztességes bér jár. Ez egy normális Magyarország képe, ahol normális béreket lehet teremteni, és egy normális Magyarországot és normális életet kell teremtenünk. Talán ez az az arany középút, amit a konzervatívan gondolkodó képviselők vagy bárki, aki a társadalmat konzervatívan szemléli, magáévá tud tenni.

De nézzük a következő megállapítást! Idősödik a pedagógusállomány, említettem a 45 százalékos statisztikát is, amely az 50 év fölötti rendszert mutatja. Van olyan iskola Magyarországon most, és nem is olyan messze, itt, az agglomerációban, ahol ennél sokkal szomorúbb adattal állnak fel, és még az ezt meghaladó, korosodó állománnyal néznek szembe.

A pedagógushivatás vonzóvá tétele érdekében Magyarországon a pedagógusok teljes szakmai autonómiát élveznek ‑ írják ‑, a pedagógiai módszerek megválasztásában, a tartalmi követelményeket a NAT, a kerettantervek tartalmazzák. Rendkívül sok ösztönző intézkedésről írnak és írtak az országjelentéssel kapcsolatban. Az a helyzet, hogy ezt a kormány így látja, de ezt a pedagógusok nem így érzékelik, a tanárok, szülők nem így érzékelik. Tehát itt lényegében egy kozmetikázása volt a kormány vállalásainak.

Az egyetlenegy és legfontosabb konklúzió lehetne szerintem, hogy a XXI. századi kihívásokra reagáló köznevelést úgy lehetne megteremteni, és ez az egésznek a kulcsa, hogy a bérszínvonalat tartósan rendezni kell. Erre kell valamilyenfajta bérösztönzéssel útra állítani és jó irányba állítani a pedagógusok ügyét.

Azt írták az országelemzés stratégiai céljai között, hogy a magyar köznevelésben dolgozók átlagbére fokozatosan közelítsen az OECD-országok diplomásátlagbéréhez, hogy ezt önök 2025 augusztusára szeretnék legalább úgy megvalósítani, hogy a 80 százalékot elérje. Erre szokták azt mondani pestiesen, hogy hiszi a piszi. Különösen úgy, hogy önök most, az elmúlt időszakban 200 milliárdos megszorító csomagot terjesztettek be. A GDP-arányos költésünkről beszéltünk, szintén a gazdaság fejlettségéhez viszonyítottan a közoktatás és az oktatás nem élvez elsőbbséget, így ezáltal ezek a források nem valószínű, hogy biztosíthatók.

Önök az Európai Közösségtől várják erre a forrásokat, de hozzáteszem, az Európai Közösség kiemelten és fokozottan figyeli, hogy miként halad a státusztörvény és a pedagógusok jogviszonyának, illetve bérrendezésének az ügye, így minden egyes vállalás, minden egyes botlás ebben a kérdésben veszélyezteti nemcsak azt, hogy meg tudják valósítani a pedagógusok béremelését, de azt is veszélyezteti, hogy egyáltalán Magyarországra hazakerülhetnek ezek a források.

A Jobbik-Konzervatívok ebben mindig világosan fogalmazott, és mindig meg is szavaztuk azokat a törvényjavaslatokat, amelyek itt voltak, mert hiszünk benne és tudjuk, hogy az a magyar emberek pénze, és azok a pénzek nekünk járnak, és azt haza kell hozni, de azt látjuk, hogy önök egy éve képtelenek hazahozni. Navracsics Tibortól tíz percig lehet felolvasni ‑ és talán Bedő Dávid képviselőtársunk meg is tette ‑ azokat a nyilatkozatokat, amikor mindig, mint valami, mondjuk úgy, hiszékeny ember, arról fogadkozott, hogy melyik héten, melyik hónapban fog majd jönni a pénz, és mindig más hónapot, és mindig egy közelgő, nagyon hamarosan beálló időpontot és feltételt mondott, és ehhez képest Magyarország ott tart, hogy a neki járó forrásokhoz nem juthat hozzá.

Önök, ha a státusztörvénnyel nem jól bánnak ‑ és úgy tűnik, jelen helyzetben, hogy ez így van, s éppen egyébként a Jobbik-Konzervatívok nem is fogja tudni ebben a formában megszavazni ‑, akkor önök azt veszélyeztetik, hogy az összes többi európai uniós forráshoz hazánk hozzájusson. Szimplán azt kell látni, és valamilyen módon meg kell értetni majd a brüsszeli közösséggel, illetve az Európai Közösséggel, hogy a kormány hibái miatt nem büntetheti Magyarországot folyamatosan, mert lényegében ez történik. Az önök kormányzati tevékenysége, az önök mulasztásai miatt lényegében büntetik a magyar embereket, és nem jutunk hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyek nekünk járnak.

Konklúzióként tehát megállapítható, hogy a státusztörvény valójában nem segíti az oktatást érintő problémákat, sőt azt még növeli is. A Jobbik-Konzervatívok szerint ‑ és ez elhangzott ‑ egyébként nem ördögtől való, hogy egy hivatásrendi törvénnyel rendelkezzünk. Ez más hivatásoknál bevált, ez egy jó életpályát és egy csodálatos pályát tudna nekik kínálni, de az önök javaslata erre nem megoldás. Számunkra az oktatás egy kiemelt nemzetstratégiai ágazat, éppen ezért mi a pedagógusokban nem az elbocsátandó cselédeket, hanem a felelős értelmiségieket látjuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne csodálkozzunk, ott, ahol a kormányzó párt számára Győzike meg Kis Grófo a kulturális etalon, ott, úgy tűnik, nincs forrás és talán akarat sincs arra, hogy a pedagógusbéreket és az oktatás rossz helyzetét rendezzék. Köszönöm szépen a türelmüket.