Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban egy olyan versenyben állt az élre Magyarország, ahol egyébként nem szabadna a kanyarban előzni. Az az inflációs adat, ez a 25 százalék körüli, amely már többedik hónapja egyfajta platóntetőzést hozott létre, valami egészen elképesztő károkat okoz a magyar családok számára. Főleg akkor rémisztő ez a magyar inflációs adat ‑ jellemzően külső tényezőkre szoktak ilyenkor a kormánypárti vezetők hivatkozni ‑, ha összemérjük ezt a régió országaival, és mondjuk, az európai átlaggal, ahol egy 6,9 százalékos átlagot találunk. De ha megvizsgáljuk azt a Spanyolországot, ahol volt lélekbátorság az ottaniakban az alapvető élelmiszerek áfatartalmát 0 százalékra csökkenteni, ott azt látjuk, hogy 3 százalék körüli az infláció is.

(15.10)

És nem nehéz megfejtenünk, hogy Magyarországon ezt az elképesztő kiugró adatot részben az ársapkák teljesen elhibázott rendszere idézi elő, ugyanis ne vitassuk el a szándékot, hogy hat-hét termék esetében olcsóbbá, pontosabban kedvezőbbé akarták tenni az árakat, de azt láttuk, hogy nem volt kontrollmechanizmus, államtitkár úr, hat-hétezer termék tekintetében, engedték, hogy ezek a multihálózatok teljesen büntetlenül hárítsák át a fogyasztókra nemcsak a valós, de a vélt költségeiket is. Önök ezzel szemben semmit nem tettek, amiért felelősséget kell vállalni.

Évekkel ezelőtt javasoltuk ugyanebben a teremben egy online árfigyelő adatbázis létrehozását, amely képes egy mindenki által érthető, követhető színkóddal egyértelművé tenni, hogy hol van egy árrobbanás mögött valós piaci folyamat, és hol van szó arról, hogy az adott multicég simán visszaél a fogyasztói bizalommal, és ezt kontroll nélkül megteheti. Öt éven keresztül, államtitkár úr, lényegében reakcióra sem méltatták azt a javaslatot, amelyet most elkezdenek megcsinálni ‑ remélem, hogy nem kilúgozva, remélem, hogy tisztességes tartalommal.

De összességében, a mai nap is elhangzott, elmondták, és Fónagy államtitkár úrral egyetértek, egy normális nemzetgazdaságban normális, európai mércével is mérhető bérekhez tudna, kellene hogy jusson az, aki tisztességes munkát vállal, és ha tisztességes lenne a bérszínvonal, akkor a még válságidőszakban emelkedő költségek is sokkal könnyebben lennének kigazdálkodhatók. Éppen ezért adódik a kérdés: egyrészt, mit akar kezdeni ezzel a brutálisan kiugró platón tetőző inflációval a kormány, másrészt pedig nyitott‑e azon béruniós, bérkiegyenlítő koncepció irányában, amely a multicégekkel szemben is megkövetelné azt, hogy a stratégiai szerződések ez irányú módosítása után kezdjenek tisztességes módon a bérek közelítéséhez az európai átlaghoz, nyilván nem parancsszóra, nem parancsuralmi rendszerrel, hanem a kohéziós források ez irányba történő becsatornázásával, kinyitva azokat a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára.

Kérdésem lényege tehát összefoglalva: mikor választja a magyar munkavállalók mindennapi létérdekét, annak képviseletét a kormány? Köszönöm a figyelmet. (Taps a Párbeszéd soraiban.)