Dr. Hiller István (MSZP)

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! A Madách-emlékév kapcsán érdemes és fontos valóban megemlékezni erről a nagyszerű személyiségről. Ezt az előterjesztők, felszólalók is megtették.

Én arról szeretnék gondolkodni önökkel együtt, hogy az emlékévek milyen szerepet töltenek be, hogyan érdemes hozzáállni, és ez jelesül és konkrétan a Madách-emlékév kapcsán hogyan lehet a legjobb. Ezzel nyilvánvalóan azt is kijelentem, hogy az előterjesztők javaslatát, tudniillik a határozati javaslatot a mi politikai közösségünk és frakciónk támogatja, és meg fogjuk szavazni.

Vannak olyan ügyek, amelyekben, azt gondolom, ellenzéken és kormánypárton átívelően kell tudni gondolkodni, mert egy országunk van. Egyébként meg az, amit elmondtak Madách életéről, akár a személyes sorsáról, akár a politikai vélekedéséről, mindarról, ahogy a magánélet és a közélet összekapcsolódott ennek az egyébként valóban kivételes tehetségű embernek a sorsában, bemutat egy korszakot. Ezért azt hadd mondjam el, hogy elhangzott az egyik felszólalásban, hogy a jelenlegi Európa újra akarja fogalmazni önmagát. Az európaiság egyik legnagyszerűbb vonása, hogy időről időre újra akarja definiálni önmagát.

(16.50)

Az a korszak, amiben Madách élt, amibe született és amiben tevékenykedett, nagyon is ilyen volt, amikor újrafogalmazta magát. Az, hogy az újrafogalmazás, az újradefiniálás sikeres és hasznos‑e, ezt előre nem lehet tudni. Mindenesetre annak a kornak, a XIX. századnak az öndefiniálása és a mi országunk tekintetében különösképpen az utolsó harmada megérteti velünk, hogy az első fele, második harmada szenvedései és küzdelmei miért is voltak érdemesek, és hozták meg az eredményt.

Na már most, hogyha ezt megpróbáljuk így, együtt keretbe tenni, akkor bizony arra lehetünk figyelmesek, hogy ahogy ebben az évben, úgy az elkövetkező években is szemben találjuk magunkat azzal az esettel, azzal a helyzettel, hogy több kitűnőség, aki a mi nemzetünk életében maradandót alkotott, sőt ‑ és erről majd szeretnék még beszélni ‑ messze túllépett ennek a nemzetnek a látás- és érdekkörén, akkor ezt hogyan kell csinálni. Azért mondom mindezt, mert ebben az évben is emlékszünk, emlékezünk és emlékeztetünk a nagyszerű költőre, Petőfi Sándorra, és az önök javaslata szerint ‑ egyébként helyes ‑ Madách Imrére is. Itt ül a kultúráért felelős államtitkár asszony. Nyilván nem egyszerű dolog, hogy akkor ezt most hogyan értessük meg ezzel az országgal, fiatalabbakkal és idősekkel is.

2003-ban tartottuk az első, valóban az ország és a nemzet egészét keretbe fogó emlékévet ‑ Medgyessy Péter kormánya csinálta ezt ‑, a Deák-emlékév volt, éppen húsz évvel ezelőtt. Azzal találtuk magunkat szemben ‑ én személyesen is ‑, hogy felhívták a figyelmünket már korábban, hogy éppen száz évvel azelőtt, tudniillik 2003-hoz képest száz évvel korábban született Neumann János. Azt meg mindenki, aki Magyarországon iskolába járt, tudja, hogy háromszáz évvel korábban meg a Rákóczi-szabadságharc tört ki, így aztán ott álltunk ezzel a dilemmával, hogy akkor kérem, szabad itt bármiféle fontossági sorrendet fölállítani? Vagy hogyan mondjuk el egy 14 éves fiatalnak, hogy most a Rákóczi-szabadságharcot, Deákot vagy Neumannt jegyezze meg jobban?

Önök hasonlóképpen küzdenek ezzel a dilemmával, hiszen annyira értelmetlen a kérdést föltenni, hogy ki a fontosabb a magyar kultúrtörténetben: Petőfi Sándor vagy Madách Imre? Nagyon is tanácsolom, és kérem, hogy fontolják meg, nehogy bárki, legyen az közösség vagy egyén, ebbe a nem létező dilemmába hajszolja bele a magyar közvélekedést, mert ennek így már a felvetés szintjén sincsen értelme. Na de akkor viszont ott van, hogy mégiscsak két meghatározó, a mi kultúránkban meghatározó személyiséget kell tudni a közvéleményben, a közvélekedésben, és nagyon fontos, hogy nemcsak az értelmiségben megfelelő helyre tenni.

Ezért, minthogy a Petőfi-emlékévet már meghirdették ‑ és itt azért valamennyi kritikával kell hogy éljek; bár kétségkívül a tegnapi nap kezdődött el a tavaszi ülésszak, ebben az értelemben 2023 első parlamenti ülése, de ugyanezeket a javaslatokat és felvetéseket valóban szívesen hallgattam volna inkább tavaly novemberben meg decemberben, egyfajta tudatos rákészüléssel az emlékévre. Mert mégis abban a helyzetben vagyunk, hogy úgy emlékezünk meg Madách 200. születésnapjáról itt a magyar Országgyűlésben, hogy az már megvolt, minthogy január 20-án született. Tisztelettel fölhívom a figyelmüket, hogy Madách Imrére emlékezve igencsak érdemes és értékes rendezvényeken vagyunk már túl. Nem most kezdődik a történet azzal, hogy a magyar Országgyűlésben erről beszélünk. Példának okáért éppen a szülőhelyen, Alsósztregován, a születésnap előtt egy nappal, január 19-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma szervezésében egy kimondottan érdemes rendezvény volt. Arra is szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy a déli határainknál, Lendván is volt megemlékezés, és ez nagyon helyes. Helyes, hogyha nem egyszerűen egy ország, hanem egy nemzet képes erről megemlékezni, de még egyszer, a tisztelt előterjesztők véleményét és javaslatát támogatva: jobb lett volna, hogyha ugyanezeket a szavakat novemberben mondják el; éppen azért, hogy ne alakuljon ki egyfajta hierarchia a Petőfi-emlékév és a Madách-emlékév kapcsán.

Annak az elemzésére egyébként, hogy mi a maradandó, mi az értékes, szerencsére nem a politika jogosult. A politika teremtse meg az alkotáshoz a kereteket! Finanszírozza vagy társfinanszírozza, és főként biztosítsa a szabadságot az alkotás létrejöttének, és mindegyikünk egyénként ezt a részt vagy azt a részt, az életmű ezen fejezetét vagy azon fejezetét tartja vagy tarthatja érdemesebbnek, de szerencsére politikusként nem kell értékítéletbe bocsátkozni, hogy melyik szín vagy melyik munka az, amelyik jobb. Magánemberként Hiller Istvánnak van véleménye, hogy melyiket szereti jobban, még azt is mondanám, hogy melyiket érti talán jobban, mást kevésbé, de az országgyűlési képviselőnek nem kell hogy arról véleménye és osztályzata legyen, hogy egy irodalmi, egy művészeti alkotás egyébként milyen.

De az utóéletről is kell beszélni, mert az a nagyszerű és a maradandó, hogy ahogy Petőfi életében… ‑ helyesen mondja egyébként a képviselő úr, hogy amikor Az ember tragédiája megszületett, 12 éve már nem élt Petőfi Sándor. Azért, hogyha belegondolunk a korba, minden időszakra van csapás, de azért Madách, amikor megírta Az ember tragédiáját, 38 éves volt, és 38 évesen kellett azt végiggondolni és tapasztalni, hogy egyébként 12 éve a másik ‑ akit kétségkívül saját kora is már nagyra tartott, és nem csak a Nemzeti dal miatt, nyilván azért is ‑ már nincs. Ezért arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mondjuk, két év múlva, 2025-ben fogunk ‑ biztos vagyok benne, és érdemes is -megemlékezni a Széchenyi-beszédről; az Országgyűléshez forduló Széchenyiről és jelképesen a reformkor nyitásáról. És aztán arról az Országgyűlésről, amelyik valóban elfogadta az első lépéseket, és tette a felajánlásokat, hogy létrejöhessen a Magyar Tudós Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia. Egy évvel később meg, szintén a reformkor egyik meghatározó évében, 1826-ban ‑ most majd, 2026-ban kétszáz éve lesz, hogy erről megemlékezni érdemes ‑ ott találjuk magunkat, hogy az egyébként az 1526-os mohácsi csata emléke. Na, most melyik az, amelyik fontosabb?

Azt szeretném mondani, hogy arra kell önöknek, javaslattevőknek és egyébként a költségvetést elfogadó többségnek, szakmai értelemben pedig a minisztériumnak és az államtitkárságnak figyelmet fordítani, hogy az iskolában ‑ és ne csak iskolában, az egyes szimbolikus helyeken, ahol megszületett, és nem csak ahol megszületett ‑ valóban olyan megemlékezések legyenek, hogy bevésődjön a jelenlegi generáció fejébe, emlékébe és tudatába az, hogy ki volt Madách Imre. Nem egy olyan egyszerű feladat.

(17.00)

Azért nem, mert az a nyelv, amin írtak és gondolkodtak, legyen az Jókai vagy akár Deák, egyre nehezebben érthető egy mai magyar fiatal számára, miközben az életmű, az a tapasztalat és tanulság, azért gondoljanak bele… ‑ kétségkívül egy Nógrád vármegyében született fiatalember a világ dolgairól és a történelem évezredeiről gondolkodva úgy tudta ezt úgy átfogni, hogy ma, 2023 februárjában is emlékezetesnek tartjuk, és egyébként a világirodalomba is komoly műként vonult be. Ez adja meg leginkább az alapot arra, hogy ezt továbbvigyük.

És kérem, van egy másik rész, az utóélet. Érdemes feleleveníteni mindazokat a nagyszerű művészeket, a grafikustól a csodálatos színészig és színésznőig, a remek színházi rendezőt vagy éppen az emlékezetes filmre vitelt, amikor későbbi korok későbbi alkotói a madáchi életműből merítve voltak képesek saját időszakukban aktuálissá és emlékezetessé tenni. Nyilván azért nem sorolok neveket, mert annyian vannak, hogy félek akár csak egyet is kihagyni, de azért a mi generációnk kell hogy emlékezzen arra a csodálatos előadásra, amikor a nagyszerű színésznő társával Ádámot és Évát, a vívódást mutatta, és aztán jelenetről jelenetre emlékezetessé tette egy akkor fiatal, éppen gondolkodni, a világra rácsodálkozni akaró generáció számára, hogy mi az, amit Madách hozott.

Emlékezzünk meg arról a rendezőről és rendezőkről, akik a későbbi évtizedekben, legyen az a két világháború között vagy a második világháború utáni időszakban, voltak képes bemutatni Madáchot, az új technika eszközeit is alkalmazni. Én azt gondolom, hogy akkor járunk el helyesen, ha nem egyszerűen csak az életmű, az egyes évek történéseinek sorát mutatjuk be, hanem azt, hogy hogyan tartotta ébren a legkülönbözőbb politikai berendezkedések időszakában a magyar kultúra ennek a nagyszerű alkotónak az életművét. Ha ezen az úton járunk, akkor 2023-ban együtt tudunk megemlékezni, és emlékezetbe, a fejekbe és a lelkekbe beoltani Petőfi Sándor emlékét és azt továbbvinni, és ezzel együtt hasonlóképpen Madách Imre nevét, alkotását és emlékét.

Azt remélem, hogy a felvetés nem egyszerűen egy elfogadott határozati javaslat, hanem egy olyan évet generál, amely a most felnövekvő és legfiatalabbak számára is emlékezetes lesz. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)