Dr. Komáromi Zoltán (DK)

DR. KOMÁROMI ZOLTÁN (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ebben a T/1845-ös törvényjavaslatban egészségügyi szakmai megfontolásnak nem sok nyoma lelhető fel, és ez szerintem nem véletlen. A munkavédelmi törvény módosításának anyagát a Technológiai és Ipari Minisztérium készítette, az a minisztérium, amely Magyarországon a munkavédelmi hatóságot működteti, azt a hatóságot, amelynek a minisztériumban kettő fő, a húsz kormányhivatalban pedig egy, azaz összesen egy egészségügyi szakembere van. Ez szakmaikompetencia-hiány, meg is látszik az előterjesztés egészségügyet érintő részében.

Kiemelten problémás, hogy egy munkaegészségügyi, azaz egészségügyi vonatkozású jogszabályt nem az egészségügyért felelős minisztérium egészségügyi szakemberei készítenek, sőt azt vélelmezhetően nem is látták, ahogyan a szakmai kamarák sem és a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv sem. Ez is mutatja, hogy a munkaegészségügyi jogszabályok előkészítése rossz kezekben van, hiszen olyan minisztérium felelős érte, amelynek sem megfelelő szakértője, sem elég információja nincs a szakterületről, a mindennapi feladatokról.

Rendkívül fontos, hogy a munkaegészségügyi feladatok kodifikációjáért és szakirányításáért az egészségügy többi területéhez hasonlatosan az egészségügyért felelős miniszternek kellene felelősnek lennie, és akkor nem szembesülnénk ilyen tervezetekkel.

Részleteiben. Koncepcionális hibának tartom, hogy a tervezet egy jelenleg szakorvosi kompetenciát alacsonyabb végzettségű szakembereknek ad át. Egy foglalkozás-orvostan szakorvos hat év egyetem után négy év szakképzésben tanulja meg a szakmát, tehát tíz évig tanul, majd ötéves ciklusokban vizsgával terhelt továbbképzésre kötelezett. Ezzel szemben a közegészségügyi felügyelők négyéves egyetemi képzést kapnak, kérdés, hogy ennek mekkora része a munkaegészségügy és a kockázatértékelési gyakorlat. Ez olyan, mintha egy egyetemen frissen végzett általános orvos megcsinálhatna egy szem- vagy agyműtétet, hiszen hát tanult róla az egyetemen. De ha valaki harminc éve látott utoljára ilyet, harminc éve tanították neki, továbbképzésen ilyen témakörben nem volt, mert nem kellett lennie, akkor nem kellene részt vennie ebben. De ha ez azon múlik, hogy a munkáltató ilyen megoldást választ‑e, illetőleg hogy neki van megfelelő önbizalma, akkor bizony ez a szituáció létrejöhet.

Az sem érthető, hogy az előterjesztés alapján ‑ itt idézet jön ‑ az alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosa jóváhagyásával, idézőjel nélkül, kvázi engedélyével végezheti csak a közeg. vagy népegészségügyi felügyelő ezeket a tevékenységeket. Itt viszont azok a kérdések merülnek fel, hogy honnan tudja az orvos, aki felelős ezért a munkáért, hogy az adott személy aktuálisan mire kapott képzést. Ezek a képzések nem egységesek az egyetemeken jelenleg sem, ráadásul az elmúlt harminc évben rengeteget változott a curriculum is. Honnan tudhatja az orvos, hogy az illető mennyi gyakorlati képzést kapott az egyetemen? Honnan tudhatja, hogy van‑e tapasztalata az adott területen, akár az adott iparágban annak a felügyelőnek? Honnan tudja, hogy milyen minőségi munkát fog ellenőrizni? Ki ellenőrzi ezeket a szakembereket szakmai szempontból? Viszont ha ezeket nem tudja, akkor mi alapján nyilvánítson megalapozott véleményt, hogyan adjon engedélyt erre? Hogyan vállaljon felelősséget, szakmai felelősséget és jogi felelősséget ezért? Mert ez a része a munkavédelmi törvénynek nagyon nagy mértékben befolyásolja a később esetleg bekövetkezendő munkahelyi baleseteket.

A harmadik pont, hogy az sem tetszik nekem, hogy ha a munkáltatónak van saját foglalkozás-egészségügyi orvosa, aki minden szaktudással rendelkezik ezen feladatok elvégzésére, akkor miért kell egy alacsonyabb, talán elavult tudású szakemberrel végeztetni ezt. Ez tényleg a munkavállalóknak az érdeke, ez a munkavállalók biztonságát fogja szolgálni? Én nem hiszem.

És az utolsó pont, amely megint csak megütötte a szememet, hogy egyszerűen nem értem, hogy az előterjesztés 27. §-ában miért és milyen alapon akar a munkavállaló egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adataihoz hozzáférést adni egy külső szolgáltatónak, mindezt úgy, hogy ezt a jogkört közben nem adja meg a saját munkavédelmi szakemberének. Az egészségügyi személyes adatokhoz még más orvos sem férhet hozzá, csak a kezelőorvos vagy sürgősségi esetben a sürgősségi osztály vagy a mentőszolgálat orvosa, de ezeket meg is kell indokolni, és naplózzák; itt meg egy külsős, nem is egészségügyi szakemberre bízná ezeknek az adatoknak a kezelését? Hogyan illeszkedik ez az egészségügyi személyes adatok védelméről szóló törvényhez? Mit fog hozzá szólni az adatvédelmi hatóság? És milyen alapon vagy milyen módon fog jogosultságot kapni az adatokhoz való hozzáféréshez? Hiszen ehhez orvosi azonosító pecsét és egy külön beléptető kód szükséges.

Összefoglalva: összességében véve nem tudok egyetérteni a munkavédelmi törvény ez irányú módosításával, mert átgondolatlan, egészségügyi szempontból szakmaiatlan, veszélyezteti az egészségügyi személyes adatok kezelését, és szerintem a munkavállalók számára is káros. De akkor mire jó? Kinek az érdeke? Mert sem az orvosoké, sem a munkáltatóké, no pláne nem a munkavállalóké! Én azt javaslom, hogy ezt az előterjesztést ne támogassuk, tegyünk lépéseket abba az irányba, hogy az egészségügyi tárgyú törvényeket és rendelkezéseket egészségügyi szakemberek készítsék el; ez nem pártpolitikai, hanem szakmai kérdés, sőt szerintem a józan paraszti ész is ezt követeli.

És végezetül két adat. Ma Magyarországon közel 4 millió 800 ezer szervezett munkavállaló van. Jelenleg 2800 foglalkozás-orvostani szakorvos rendelkezik hatályos működési engedéllyel. Ebben az aspektusban nem érthető a részletes indoklás 19. §-ra vonatkozó tétele, hogy a munkaegészségügyi szakterületet is érintő orvoshiányt figyelembe véve szeretnének ilyen intézkedéseket hozni.

(19.00)

1700 munkavállaló jut átlagosan egy szakorvosra, a nagyvállalatoknak függetlenített foglalkozás-egészségügyi szolgálata van, tehát ezt a mai napon Magyarországon dolgozó foglalkozás-egészségügyi szakemberek el tudják végezni hiba nélkül. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiból.)