Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyet kell értenem Z. Kárpát Dániellel abban mindenképpen (Nacsa Lőrinc: Már megint?), hogy az IMF-hez fordulás egy végzetes hiba lenne a kormányzat részéről, és súlyos arculatvesztéssel is járna. Ha jól emlékszem ugyanis, miután 2010-ben megnyerték a választásokat, utána vagy 2011-12 tájékán, amikor hazaküldték, kiseprűzték, hazazavarták a Nemzetközi Valutaalapot, a miniszterelnök úr is hosszan dicsekedett azzal, hogy ez milyen nagy siker. Most ahhoz képest tíz-tizenegy év elteltével eljutni odáig, hogy egyáltalán komolyan felmerüljön, hogy az uniós források, kínai vagy egyéb hitelek hiányában azokhoz fordulnak, akiket annak idején kiseprűztek, az minden szempontból még a mostaninál is sokkal súlyosabb erkölcsi, politikai és pénzügyi vereséggel érne fel. Nagyon remélem, hogy idáig nem jutnak el.

Mint ahogy egyébként abban is biztosak lehetnek, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nem tartozik az ellendrukkerek közé. Nem úgy fogjuk fel az uniós forrásokat, hogy hadtápútvonalat kell szétbombázni, mint teszi azt a baloldal döntő többsége, hogy ezáltal majd jól kiszúr a magyar kormánnyal. Nem a kormányzati szereplőkkel fognak kiszúrni, hanem a magyar emberekkel, a magyar munkavállalókkal, a magyar vállalkozásokkal. Ezt kellene felérni ésszel, és ehhez kellene felnőnie. Itt óriási arány- és iránytévesztésben van ismét a balliberális oldal. De azt is el kell mondani, hogy ez a javaslat nyilvánvalóan soha nem jött volna létre, ha az ország ilyen mértékben nem lenne kitéve annak, hogy elveszít uniós forrásokat, és nem szorulna arra a 3000-3500 milliárdos uniós forrásra, amely most nem lenne felfüggesztve, a folyósítása nem kerülne veszélybe.

Itt bizony nagyon erős kritikával kell illetni a magyar kormányt, hiszen a miniszterelnök úr többször elmondta néhány évvel ezelőtt, hogy a magyar gazdaság megáll a saját lábán. Emlékszünk ezekre a mondatokra, igaz, tisztelt kormánypárti képviselők? Nem szorulunk a brüsszeli vissza nem térítendő támogatásokra, kedvezményes vagy normál hitelekre (Nacsa Lőrinc: Ez így is van!), hiszen a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van, elboldogul. Bárcsak igaza lett volna a miniszterelnök úrnak! (Nacsa Lőrinc: Igaza van!) Bárcsak igaza lenne!

Most azt látjuk, hogy ez még sincs így. Persze, lehet hivatkozni az elmúlt két évet jellemző Covid-válságra, lehet hivatkozni a háború következményeire. Ez részben igaz, de csak erre fogni mindent óriási ferdítés, hazugság és csúsztatás lenne. Ha csak az inflációra gondolunk, tisztelt képviselőtársaim, az infláció a háború kitörése előtt is vágtatott. Az első ársapkák jóval a háború kitörése előtt kerültek bevezetésre, úgyhogy azért ne csináljanak úgy, mint a rossz focisták, akik, ha már nem megy a játék, akkor minden külső tényező hibás, a játékvezetőtől a levegő páratartalmáig bezárólag, csak ők nem.

Tehát azt se játsszák, amit az elmúlt 12 évben nagyon gyakran elővettek, hogy önök csak a sikerekért felelősek, a kudarcokért, a vereségekért, veszteségekért, a hibás döntésekért pedig egyáltalán nem vállalnak felelősséget, holott az elmúlt 12 esztendő nagy többségét kétharmaddal kormányozták. Ha gyakorlatilag minden komolyabb politikai küzdelemből, választásból győztesen kerültek ki, akkor a felelősséget is legyenek szívesek vállalni.

Az az igazság, hogy amit itt látunk az integritáshatósággal kapcsolatban, az a hű lenyomata a brüsszeli hozzá nem értés kritika nélküli átvételének, hiszen egészen biztos vagyok abban, hogy nem attól fog jól működni egy ország, és nem attól lesz kisebb a korrupció, hogy a szabályzat szabályzatának a szabályzatát is lepapírozzuk, döntő többségében az íróasztalfiókoknak meg a szekrények polcainak gyártunk hatóságokat, bizottságokat, különböző szabályzatokat, elképesztő méretűre fújjuk a bürokráciát, és még elképesztőbb méretű költségeket veszünk ezáltal a nyakunkba. Nagyon kíváncsi lennék arra, tisztelt államtitkár úr, hogy mennyibe fog ez kerülni a magyar adófizetőknek.

(18.00)

Kíváncsi leszek, hogy mennyi lesz a működési kiadás, kíváncsi leszek, hogy mibe fognak kerülni a személyi jellegű kifizetések a közterhekkel együtt, és nagyon kíváncsi leszek arra, hogy vajon mennyi hasznot termel meg ez a hatóság ‑ ha egyáltalán valamilyen módon haszonként tudjuk értelmezni ‑, az esetlegesen feltárt korrupciós cselekmények révén mennyi pénzt sikerült megmenteni, milyen bűncselekményeket sikerült feltárni, illetőleg, mondjuk, egy büntetőeljárás eredményeként milyen vagyonvisszaszerzést sikerült realizálni.

Nem kellene feltalálni a meleg vizet, azt már feltalálták korábban. Rendőrség, nyomozó ügyészség, maga egyáltalán az ügyészi szervezet, bizonyos esetben a titkos nyomozati eszközökkel, hatáskörökkel felruházott hatóságok vagy éppen, mondjuk, a közbeszerzési hatóság, bőségesen elegendő lenne, a teljesség igénye nélkül, mert a már meglévő vagy a régóta meglévő ellenőrzési hatóságok és struktúrák bőven elegendőek lennének a korrupció megelőzésére vagy a bekövetkezett korrupciós cselekmények legalább egy részének a feltárására. Semmi nem fog változni, semmi nem lesz jobb attól ‑ csak azért, mert Brüsszel most ezt kéri ‑, hogy létrehoznak egy integritáshatóság nevű szervezetet, hiszen önmagában ettől nem fog javulni a felderítés, és nem fog csökkenni a korrupció.

A korrupció attól csökkenne, ezt korábbi vitákban már elmondtam, ha leginkább a közbeszerzési szabályrendszeren tudnánk változtatni, a közbeszerzési törvényen, illetőleg a közbeszerzési törvényhez kapcsolódó rendeleti szintű szabályokon, vagy legalább a már meglévő közbeszerzési szabályanyagot sokkal hatékonyabban használnánk. Többször elmondtam, többször beszéltem, tudom, hogy most, inflációs környezetben nehezebb alkalmazni, de normál gazdasági környezetben igen hatásos lenne akár a fajlagos költséghatárok felállítása még a beruházások tervezésekor, vagy olyan szempontrendszert előírni, főleg a kiemelt súlyú közbeszerzéseknél, főleg az építési beruházásoknál, ahol gyakorlatilag a helyi munkaerő foglalkoztatása jelenti a legerősebb bírálati szempontot, és csak azok tudnak nyerni, akik vállalják a helyi munkaerő foglalkoztatását.

Ez kulcsfontosságú lesz a következő években, hiszen növekvő, jelentősen növekvő munkanélküliséggel kell számolni, és ennek a munkanélküliség-csökkentésnek hatásos eszköze lehet, ha az építési beruházásoknál kiemelt bírálati szemponttá válik a helyben lakó, a helyben állandó lakóhellyel rendelkező munkaerő foglalkoztatása. Jóval kevesebb pénz maradna a korrupciós csatornákban arra, mintegy tartalékként, amit szét lehet igazából osztani.

A közbeszerzések esetében is igaz, hogy a tervezésnél, az előkészítésnél gyakorlatilag minden eldől. Ha kevés tartalék marad a rendszerben, amit politikai meg nem politikai, gazdasági vagy más szereplők között szét lehet dobni, akkor gyakorlatilag a kígyó méregfogát kihúztuk. De ha engedik a költségvetések túltervezését, engedik a beruházások túlárazását, eleve nem építik be a közbeszerzési eljárásokba azokat a védelmi jellegű, korrupció elleni, védelmi jellegű szabályokat, amelyeket egy közepesen képzett hivatásos vagy hivatalos közbeszerzési tanácsadó is el tudna végezni, akkor felállíthatnak önök minden hónapban hatóságokat, létrehozhatnak ügyosztályokat, hozhatnak létre többmilliárdos vagy több tíz milliárdos költségvetésű bármilyen szervezetrendszert, semmit nem fog elérni, semmit nem fognak elérni. És nem azt mondom, hogy a közbeszerzési szabályrendszer mindenható, de azt állítom, hogy éves szinten több ezer milliárd forintot költenek el Magyarországon immár körülbelül 2004 óta, az uniós csatlakozásunk óta közbeszerzési csatornákon.

Ha ezt a szabályrendszert, illetve a kapcsolódó jogalkalmazást sikerülne nem bonyolítani újabb és újabb szervezetrendszerekkel, hatóságokkal meg szabályokkal, hanem sikerülne egyszerűsíteni, és a józan paraszti ész eszközéhez nyúlva a bírálati szempontrendszeren a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó költségvetések tervezésekor egy józan mértéktartás beépíthető lenne, sokkal többet érnénk el vele, mint az ilyen, tipikusan brüsszelita gondolatvilágból táplálkozó, teljesen haszontalan hatóságoknak a beépítésével, amiről el lehet mondani, hogy a magyar kormány teljesítette a rá kirótt kötelezettségeket, és akkor most hozzájutunk, vagy hozzájut az ország több ezer milliárd forintos forráshoz, de higgyék el nekem, lehet ez könnyű megnyugtatása adott esetben a szakmai vagy politikai lelkiismeretnek, de borítékolom önöknek, hogy csak a kiadásaink meg a gondjaink fognak nőni. Ettől önmagában semmi nem lesz jobb és semmi nem fog változni. Köszönöm szépen. (Szabadi István tapsol.)