Szabó Rebeka (Párbeszéd)

SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Különös és egyben felháborító, hogy Magyarországon úgy nem működik a szociális tűzifaprogram ‑ amit láttunk is a januári hideg idején ‑, hogy közben ott is vágják a fát, ahol nagyon nem kellene, a magas természetességű, védett erdőkben. Magyarországon az erdők 90 százalékát vágásos üzemmódban kezelik, és még a fokozottan védett területek nagyjából felét is.

Csak néhány szomorú példa a közelmúltból. Zemplén, Háromhuta: fokozottan védett erdőterületen zajlott nagy területen véghasználat, vagy ahogy a köznyelvben mondják, tarvágás. Gemencen természetvédelmi és nemzeti parki területen az utolsó szálig letaroltak egy százéves síkvidéki kőrises erdőt. (Zsigó Róbert: Ez nem igaz!) Répáshután, a Bükkben egy újabb fokozottan védett erdőterület kiirtása történt, alig száz méterre a korábbi tarvágástól. A Fényi-erdőben, amely az Alföld egyik legértékesebb erdeje, 3 hektárt vágtak tarra. A Börzsönyben, Deszkáspuszta közelében, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkon belül két, száz évnél idősebb bükkerdőt taroltak le, s itt a munkagépek olajszennyezést is maguk után hagytak, amely most az olvadó hólével együtt a börzsönyi patakokba folyik.

Kérdezem, hogy mi célból történik a tarvágás. Azért, hogy a fát eltüzeljék, nagyrészt erőművekben, tehát nem is az otthonok fűtésére szolgál. Ez történik gyakorlatilag százból legalább 62 kivágott fával. Nagy tömegben hordják őket az erőművekbe. Az említett bükki tarvágás közelében Egerben új biomassza-erőmű készül, hogy ne is kelljen messzire szállítani a kivágott fát. Ez egyszerűen elfogadhatatlan és óriási pazarlás. Elfogadhatatlan, hogy intenzív vágásos gazdálkodás folyik több nemzeti parkban is, ahol pedig a természetvédelmi szempontoknak kellene dominálniuk. Pedig létezik úgynevezett örökerdő-üzemmód is, amely a vágásossal szemben folyamatos erdőborítást biztosít, így nem alakulnak ki klasszikus értelemben vett nagy vágásterületek, ami sokkal közelebb áll az erdeink természetes működéséhez. Magyarországon az így kezelt erdők aránya mégis csupán alig 2 százalék, nagyon kevés.

A védett erdők nagy kiterjedésű véghasználatának az az oka, hogy az erdészeteket önök anyagilag érdekeltté teszik a faanyag erőművi értékesítésében. Ez teljesen észszerűtlen és káros, ez gyakorlatilag erdeink elkótyavetyélése aprópénzért.

(15.10)

Az államnak a magas természetességű erdőkben tilos volna anyagi ösztönzőt kapcsolnia a tarvágáshoz, ellenkezőleg: a szén- és vízmegkötést, a hűtőhatást, az ökológiai szolgáltatásokat kellene finanszíroznia, sőt be kellene vezetni egyfajta biodiverzitás-prémiumot a védett fajok megőrzéséért; és ez nem fantázia, hanem létező gyakorlat olyan országokban, ahol az erdőket értéknek, és nem tűzifaraktárnak tekintik.

Kérdezem tehát: mikor hagynak fel végre a védett erdőkben a vágásos gazdálkodással? Mikor kezdik el felismerni az ökológiai szolgáltatások fontosságát? És mikor érkezik meg végre a hazai erdőgazdálkodás a XXI. századba? Várom válaszát.