Sebők Éva (Momentum)

SEBŐK ÉVA (Momentum): Köszönöm szépen. Soha nem volt még ennyire személyes felszólalásom. 2013-ban 24 éves voltam, és két hónap alatt 12 kilót híztam, fél év alatt 20-at. Ciklusom leállt, a bőröm tönkrement. Ekkor én Lengyelországban éltem, ott fordultam orvoshoz. A diagnózis PCOS inzulinrezisztenciával. Kezelhető, de nem gyógyítható, és ráadásul nehezíti a gyermekvállalást.

Azonnal elkezdtük a kezelést ott kint, Lengyelországban. Gyógyszer, rendszeres labor, dietetikus. A testem reagált, a ciklusom visszatért, a súlyom csökkent. Aztán elkövettem a lehető legnagyobb hibát, amit az egészségemmel kapcsolatban elkövethettem: hazaköltöztem. Két héttel később jelentkeztem egy itthoni nőgyógyászhoz. Elmondtam a diagnózist, hogy Lengyelországban milyen kezelést kezdtünk meg, és hogy ezt szeretném folytatni. Azt kérdezte: akar most azonnal babát? Jeleztem, hogy most nem, de a jövőben határozottan igen. A válasza az volt: „És akkor most mit kezdjek magával? Járjon el kosárlabdázni!” Megtagadta, kifejezett kérésemre is megtagadta a szükséges gyógyszereket és a kontrollt. Nem akartam azonnal gyermeket, ezért nem voltam méltó az ellátásra.

Először azt hittem, ez a lekezelő bánásmód, az ellátás megtagadása egy egyszeri negatív tapasztalat. Aztán megtanultam, ez nem rendszerhiba, ez maga a rendszer. Kilenc éven át nem találtam olyan orvost, aki hajlandó volt ellátni. A súlyom nőtt, a ciklusom újra összeomlott, a betegségem súlyosbodott, és Magyarország rendben volt azzal, hogy járulékfizető magyar nőként ellátatlanul szenvedek.

2022-ben jött is a szövődmény: hormonális endometriális hiperplázia. Ez azt jelentette, hogy hónapokon át minden egyes nap ömlött belőlem a vér olyan mértékben, hogy többször infúzióban kellett vasat kapnom. Az utcáról estem be egy teljesen random rendelőbe, ekkor már csak azt mertem remélni, hogy a vérzést elállítják. Ott azonban azt mondták, nem, most mindent rendbe fogunk tenni. Kilenc év ellátatlanság után végre újra lett gyógyszer. Ironikus módon ugyanaz, amit kilenc évvel korábban Lengyelországban gond nélkül megkaptam. Lett rendszeres labor, lett dietetikus, lett ellátás. 2022 májusa óta 3,5 millió forintot költöttem orvosi ellátásra. Mindezt az ingyenes egészségügyi ellátás országában. Kilenc évembe telt hozzájutni ehhez az ellátáshoz, örültem, hogy végre van kinek fizetnem.

Az elmúlt években próbáltam beszélni a nőgyógyászati ellátás állapotáról, a minőségbiztosítás hiányáról és a nem létező vagy számon nem kért protokollokról. Ezt a témát a kormánypárti és az úgynevezett ellenzéki képviselők ‑ rendszerint idősödő urak ‑ lesöprik az asztalról. Az általuk képviselt valóságtagadás és arrogancia elveszi a lehetőséget attól, hogy a magyar nők egészségéért és méltóságáért tenni lehessen. Pedig nem vagyok egyedül, a betegségem minden tizedik nőt érint. A magyar nők tömegeinek tragikus tapasztalatai vannak az ellátásban: diagnosztizálatlan endometriózis, szülészeti erőszak, diagnosztika megtagadás a szűz lányoktól, a szülés utáni regeneráció támogatásának hiánya és a menopauzában magukra hagyott nők.

Tegnap mindannyian, akik nincsenek itt, telenyáladzották a közösségi médiát azzal, mennyire szeretik és tisztelik a nőket. Tegnap mindannyian hazudtak. Nem tudom, hogy amit ők csinálnak, az mi, de biztosan nem szeretet. Elkeserítő a helyzet, és ma már nem hiszek abban, hogy ez középtávon akár javulhat. Én ma már jobban vagyok; a mérleg, a laboreredményeim, a ma reggeli ultrahangom, a menstruációs naptáram. És napról napra egyre jobban leszek. Nem a rendszernek köszönhetően. A rendszer mindent megtett azért, hogy ne lehessek jobban. Elárult és magamra hagyott, és ma is elárulja sorstársaimat. A rendszer ellenére vagyok jobban, mert a rendszer rossz, de jó emberek még vannak.

Enikő, Fanni, Melinda, Lídia, Annamari, Kinga, Dávid, Içtem, Meryem, akik segítették a gyógyulásomat. Lotti, Fanni, Heni és Csabi, akik segítettek fizikailag erősnek maradnom. (Dr. Cseh Katalin felé fordulva:) Katka és édesanyám, Beáta, akik segítettek érzelmileg stabilnak maradni. Míg vannak ilyen emberek, addig van remény, és ha egyszer majd jó emberek lesznek megfelelő pozícióban és hatalomban, talán arra is marad remény, hogy minden magyar nő számára elérhető lesz az egészségügyi ellátás, amiért fizet, amire szüksége van, és amire kétségkívül érdemes. (Dr. Cseh Katalin tapsol.)