Sztojka Attila (Fidesz)

SZTOJKA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 17 esztendővel ezelőtt Magyarország történetének egyik legsötétebb, legfájdalmasabb fejezete íródott meg. 17 éve annak, hogy a gyűlölet kegyetlen fegyvere ragadta el közülünk az ötéves Csorba Robikát és édesapját, Csorba Róbertet, akik a lángoló otthonukból menekülve vesztették életüket. Egy gyermeket, akinek a jövője még csak ígéret volt, egy édesapát, aki oltalmazni próbálta a családját.

2008 és 2009 között összesen kilenc településen történt támadás romák ellen, és a gyilkosságsorozatban hat ember vesztette életét. Az ilyen tragédiák nem tűnnek el az idő múlásával, mert nemcsak embereket veszítünk el ilyenkor, hanem egy darabot a nemzet biztonságából és lelkiismeretéből is. A gyűlölet soha nem egyik napról a másikra születik meg, hanem a közöny csendjében erősödik, a megosztottság szavaiban kap erőt, és végül tragédiába torkollik, ha egy ország elveszíti a béke és a biztonság megőrzésének képességét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy állam legszentebb kötelessége a védelem. Ha az megbicsaklik, megrendül a bizalom, a rend, és végül az emberéletekben fizetjük meg az árát. Ma pedig olyan korban élünk, amikor sokan újra az álmaikat féltik, a békés élet álmát, a biztonság álmát, azt az egyszerű, mégis mindennél fontosabb reményt, hogy a gyermekeink nem háborúba, hanem iskolába mehetnek.

Ki kell mondanunk: ahogyan akkor a gyűlölet egy gyermek jövőjét rabolta el, ma is vannak erők a világban, amelyek a jövőt akarják tőlünk és tőlük elvenni, amelyek háborút, bizonytalanságot és félelmet hoznának Európára, és amelyek a béke helyett katonákat látnak fiainkban. Amikor egy gyermektől elveszik az álmait, akkor nemcsak egy család veszít, hanem egy egész nemzet lesz szegényebb, mert mi, ha nem a nemzet jövője az, ami a gyermekeink álmaiban megjelenik.

A múlt tragédiáin nem tudunk változtatni, de a jövőn igen, mert a jövőt a jelenben alkotjuk meg a döntéseinkkel, a kimondott szavainkkal, az egymás felé nyújtott kezeinkkel. Mindig van egy pont, amikor a szavak már nem építenek, hanem rombolnak. Az akkori baloldali kormányzat nem védte meg saját állampolgárait, a közösségünk magára maradt.

Itt elérkezünk valamihez, amiről beszélnünk kell. A kimondott szónak ereje van, a vigasztaló szónak, az igazságot kimondó szavaknak és igen, a bocsánatkérés szavának is. A bocsánat nem a múltat változtatja meg, hanem a jövőt teszi lehetővé. Gyógyít, összeköt és esélyt ad arra, hogy a fájdalomból közös erő szülessen. Éppen ezért fájdalmas tény, hogy az akkori baloldali liberális kormányzat mind a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy nem tudta megvédeni saját állampolgárait, és hogy egy egész közösség lelkében hagyott sebet.

Ezért kötelességünk gyermekeink jövőjét és közösségünk biztonságát szavatolni. Nem engedhetjük, hogy a gyűlölet örökössé váljon, nem engedhetjük, hogy a félelem határozza meg Magyarország sorsát! Az a feladatunk, hogy a múlt sebeit ne továbbörökítsük, hanem tanulsággá formáljuk, és olyan hazát építsünk gyermekeinknek, ahol nem egymás ellen, hanem egymásért élnek az emberek. Isten adjon örök nyugodalmat az áldozatoknak, az élőknek kellő bölcsességet! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)