Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Tanulságos vitán vagyunk túl. Szeretném újfent megköszönni az összes támogató képviselőnek, hogy egyáltalán létrejött, létrejöhetett ez a vitanap. Azoktól is tanulságos dolgokat jegyeztem fel, akikkel nem értünk egyet vagy nem mindenben értünk egyet. Bár az utolsó ilyen kétperces csata talán már céltalannak vagy kicsit utat vesztettnek tűnt, de azért szeretnék reagálni egy-két dologra az elhangzottak közül, és szeretnék tisztába tenni a jövőre vonatkozóan egy-két korábban elhangzott állítást.

(19.50)

Ha a kormánypárti képviselőtársaim az általam nagyon tisztelt miniszterhelyettes úr megközelítésének megfelelően azzal a konklúzióval zárnák ezt a vitát, hogy az érintett károsultak forduljanak bírósághoz és egyénileg igyekezzenek rendbe rakni ezt a dolgot, akkor fel kell hívnom a figyelmüket néhány nagyon-nagyon riasztó és zavaró körülményre. Egyrészt ezeknek az embereknek a 90 százaléka semmilyen tekintetben nem lesz perképes, sem pénze, sem idegrendszere, sem lehetősége nem lesz hónapokig vagy évekig tartó pereskedésre, és úgy gondolom, hogy a kormány ezt tökéletesen tudja.

Amikor az elmúlt hónapokban a kommunikáció afelé indult, hogy itt két banknak volt a legrosszabb a tájékoztatása, tehát nem a C-630/23, hanem annak egy lábjegyzete, a tájékoztatás felé próbálta elvinni a vitát a kormány, ezt azért tette, mert a két banknál megnézte, hogy nagyjából 300 ezer ügyfél van jelen, nagyon jól tudja, hogy ebből maximum 30 ezer lehet perképes, és ezeknek egy nagyon törpe része képes eljutni bármifajta jogérvényesítésig a választásokig. Tehát egy erősen leszűkített értelmezést rejt az, ha csak a tájékoztatásra és csak két bank esetében perelnének.

De tételezzük fel, hogy mondjuk, a károsultak felének van pénze, idegrendszere és lehetősége pereskedni. Nekem nem ez a célom, de önök erre utalgattak. Ki lesz az ügyvédjük? Ki lesz az a szakember, aki megfelelő színvonalon képviseli őket? Elhangzott itt kormánypárti kiszólás, és én is látom, tehát ebben egyet kell értenünk, hogy van azért egy rátelepedő iparág most a devizahiteles helyzetre, csodatévők, kuruzslók, jogi végzettséggel nem rendelkező, de jogi tanácsokat adó olyan állítólagos szakemberek, akik valóban legombolják a devizások pénzét, és ezt nagyon rossz, hogy megtehetik, mert nem rendelkeznek sem azzal a képesítéssel, sem azzal a normális emberi hozzáállással, ami ehhez kellene. De az a helyzet, hogy a fogyasztóvédelmi jogot a kisujjából kirázó ügyvédek száma talán tíz alatti ezen a területen, és egészen biztos, hogy mivel ők teljesen tele vannak, azok, akik most pereskednének, nagy valószínűséggel nem fognak szakembert találni. Az a megoldási javaslat tehát, hogy egyénenként pereskedjenek, biztos, hogy nem humánus a tekintetben, hogy az érintettek 90 százaléka nem fog tudni eljutni a jogérvényesítésig.

S bár a C-630/23 kapcsán nagyon sokszor hangoztatta a kormány azt a következtetést, hogy itt a parlament jogalkotási kényszere szerinte nem áll fenn, én éppen azt olvasom ki belőle, hogy fennáll. Tehát amikor az ítélet is kimondja, megerősíti, meg egyébként máshol is könnyű erre a következtetésre jutni, hogy a szerződések az érvénytelen részeik kiszabdalása után nem tehetők érvényessé, akkor a kormányzat többször negligálja ezt, és először korábban érvényessé akarta nyilvánítani ezeket Frankenstein-módszerrel, kimondták erről, hogy ez így nem oké, most pedig a hatályossá nyilvánítás varázskifejezésével próbálkozik, ami egy állatorvosi lova ennek az egésznek. Tehát itt gyakorlatilag meg kellene állapodnunk abban, hogy ezek érvénytelen szerződések. Egy parlamentnek mi lehet a dolga? Nem kell kimondani, meg kell erősítenie azt, ami egyébként egyértelmű, és az egyénenkénti pereskedési kényszert ez a parlament tudná eltörölni. Tehát mi tudnánk olyan helyzetbe hozni ezt az egészet, hogy ne tegyük ki a devizásokat annak, hogy 90 százalékuk ne tudjon jogérvényesíteni, a 10 százalék pedig csak irreális nehézségek árán.

Nagyon-nagyon durva helyzet az, amibe most kerültek, hiszen a már otthont vesztett, kilakoltatott emberek esetében is jönnek és követelnek újabb milliókat, tízmilliókat. Erről lesz egy vita holnap a parlament megfelelő bizottságában, amit én egy utolsó lehetőségnek tartok arra nézve, hogy legalább ez a részmegoldás keresztülmenjen, de látom a kormányon azt, hogy igyekezett sikeresen meggyőzni magát arról, hogy igazából minden beavatkozási kísérlete jó irányú, vagy jól sikerült volt, én pedig szeretném eloszlatni ezt a hitét. Egyrészt a magáncsőd intézményét nagyon-nagyon sok emberre tervezték, akár 40 ezres felső plafonnal, és az ezret is alig érte el ez a konstrukció, tehát biztos, hogy nem találták ki jól, nem emberbarát a dolog. De mi nem egy csődgondnokhoz akarjuk küldeni az embereket, hanem egy olyan konstrukciót keresünk, ami alapján kimondható, hogy legalább a már kilakoltatottakat engedjék megszabadulni ettől az egész helyzettől.

Nem igazán értjük azt, hogy a végrehajtói rendszerről miért nem folytatjuk le az igazi és érdemi vitát, hosszú évek óta. Ugyanebben a parlamentben talán 2012-ben Staudt Gábor képviselőtársam volt az, akitől származik az ötlet, hogy a végrehajtási rendszer nonprofit legyen. Ezt utána többen magukévá tették, és egyébként helyesen csinálták. A devizások 12 pontjában szerepel az a vállalás, hogy mind a végrehajtói, mind a közjegyzői rendszert meg kell szabadítani a profitérdektől. Egyikük sem tudta nekünk elmagyarázni, hogy miért hatékony ez, miért jó és kinek jó ez, hogy ilyen mértékű profitot halmoznak fel ezek a szerveződések. Ez kinek éri meg? Nemzetgazdasági szempontból ez jó? Látjuk, hogy nem jó, mert a végrehajtói profitmilliárdok ellenoldalán a kisemmizett emberek tömegei állnak. Sokszor olyan esetekben semmizik ki őket, amikor ennek nem lenne szakmai indoka. Ez nagyjából most már ténykérdés, és a közfelfogás is efelé mozdult el.

Jogi szempontból sem látjuk azt, hogy bármely folyamat ne lenne érvényesíthető akkor, ha egy állami rendszerben nem lenne ez a profitérdekeltség. Egyszerűen ebből lett egy biznisz. A közjegyzőknél ezt szintúgy nem értjük, főleg azért nem értjük, hogy hogyan lehet, hogy bevásárolhatják magukat 50 százalékig közjegyzőkhöz gyakorlatilag magánvállalkozások. De azt sem értjük, amit említettem, hogy az árveréseken hogyan jelennek meg a befektetési társaságok. Mi az a nemzetgazdasági érdek, vagy bármilyen megmagyarázható jogi indok, amely alátámasztja azt, hogy az emberek nyomorán nyerészkedjenek gazdasági társaságok? Kinek jó ez? Tényleg, kinek jó ez? Nem tudjuk alátámasztottnak tekinteni, és a fideszes és KDNP-s képviselők egyike sem magyarázta el ma nekünk, hogy ez miért tartható. Legalább megpróbálták volna megvédeni ezt a dolgot, de nem, nem sikerült.

A helyzet az, hogy a bankrendszer brutális profitját érzékeli a kormány is, tökéletesen látja, hogy itt egy kiugró profitszinttel találkozunk. Nem véletlen, hogy most a bankadó emelésével indokolja azt, hogy a vállalkozók számára egy nem túl nagy, de azért kétségkívül pozitív előjelű programot foganatosít. De önök közül senki nem beszélt ma arról, hogy a bankrendszer akár 2000 milliárdos nagyságrendű profitja másik oldalán hogyan háríthatják át a bankadót és a tranzakciós illetéket teljes egészében. Nincsen erre jogi lehetőség, hogy áthárítsák. Ezermilliárd fölötti terhekről beszélünk, és nettó jogsértést követ el a bankrendszer. Nem értem, hogy miért védik önök ennyire a banki érdekeket, amikor ez teljesen egyértelmű jogsértés. Megmagyarázhatatlan. Nyilván a bankok sem próbálják magyarázni, egyszerűen kiküldték még a kisvállalkozóknak is a levelet, hogy akár utólag leverik rajtuk a tranzakciós illeték bevezetésének a költségeit. De egy kormánytól ez tökéletesen elfogadhatatlan. Hát önök a bankokra vetették ki ezeket a terheket!

Amikor bankárkormánynak nevezi valaki önöket, akkor ezt valószínűleg azért teszi, mert nem látja a magyarázatát annak, hogy a bankokat érintő terheléseket miért az emberekkel fizettetik meg. Vesztem már össze ellenzéki képviselőtársammal is ezen, hogy ne fogadjuk el ezt ilyen rendszerhibaként, hogy ha a bankok terhei növekednek, azt úgyis az emberek fizetik meg. Ez jogsértés. Ezt egy parlament, egy nemzeti parlament nem fogadhatja el, nem írhatja jóvá, nem mondhatja azt, hogy ez a rendszer része, és akkor minden oké.

Tehát azt látjuk, hogy ez a része sem felel meg, és az sem tetszik, hogy Európa talán legdrágább bankrendszere Magyarországon üzemel. Ezt sem tudjuk, hogy kinek éri meg. Miért jó az, hogy az átlagbér szintjéig egész egyszerűen irreális banki költségeket fizetnek meg magyar emberek? Vannak pozitív elmozdulások, például az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárának az emelését üdvözöltük. Ez az általam vezetett Fogyasztóvédelmi Albizottság döntése volt, aztán még két ellenzéki párt nyújtott be ilyen irányú javaslatokat, amelyeket sajnos itt elhasaltatott a különböző ezzel foglalkozó bizottság. De ezek részkérdések, és üdvözölni kell, hogy ebben elmozdultunk.

De összességében a bankok a mai napig ügyfelenként 41 ezer forintot lehúznak. Nekünk ez itt a parlamenti juttatás fényében biztos, hogy nem fáj annyira, de ha ezt összeadjuk, ez egy több száz milliárdos tétel, éves szinten 300 milliárd fölötti minden mért évben, amikor rendelkezésre állnak adatok erről az egészről. Tehát azt látjuk, hogy a kifosztó mechanizmus úgy működik, hogy közben még a legális tranzakciókon is irgalmatlan sokat keres a bankrendszer, és ennek nincsen igazi indoka.

A vitanap első fele egyfajta családtámogatási diskurzusig ment el. Úgy gondolom, hogy ott nem sikerült konszenzusra jutni a tekintetben, hogy miért találkozunk az írott történelem leggyengébb demográfiai adataival és az élveszületések száma mellett miért esett vissza a termékenységi arányszám is lényegében a 2010-es szintre. Nem véletlen, hogy a kormánypárti államtitkárok a 2023-as utolsó, még elfogadható 1,55-ös adatot idézték ma a viták során. A helyzet az, hogy visszaestünk a 2010-es szintre, és ez katasztrófa. Ennek az okait nyilván nem a devizahiteles vitanapon kell megfejteni, de az biztos, hogy valamit nem csinálunk jól.

(20.00)

Az biztos, hogy valami nem oké, mert a családtámogatásokra sokkal nagyobb összeg megy, mint korábban, a lakhatást sajnos nem kezelte a kormány, tehát engedte elszabadulni a poklot, és most az Otthon Start tekintetében egy kínálati szűkösségre zúdít rá egy brutális keresletet. Nem véletlen, hogy árrobbanás lett a vége, és sajnos az lesz a későbbiekben is. A helyzet az, ne haragudjanak, hogy 2010-ben 60 ezer plusz rezsiért ki lehetett venni a II., III. kerületben egy átlagos méretű, akár hegyvidéki lakást is albérlet formájában. Ez most 270-280 ezer forint. Nincsen az a piaci folyamat, amely indokolná ezt az árrobbanást. Önök ezt nemcsak megtűrték, de lényegében nem tettek semmit, még az Airbnb-vel sem tettek mérhető dolgokat, azt is az önkormányzatokra bízták.

Ez a sokféle probléma egymásra rakódik, és ez a sokféle probléma azt idézte elő, hogy a magyar fiatalok sajnálatos módon nem vállalnak olyan számú gyereket, mint szerettek volna. Az igazi aranytartalékunk az, hogy a vágyott gyermekek száma még mindig magas, de nem jönnek világra. Ezt a katasztrofális helyzetet valahol kezelni kell, a kezeléshez viszont szembesülésre van szükség. Ahhoz, hogy közelebb jussunk a megoldáshoz, lehet, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy a társadalom biztonságérzete és egyáltalán a jogba vetett hite milyen erős vagy mennyire lehetne erős. A devizahitelezés kérdése kapcsán én azt állítom, hogy itt erősen csorbult ez a hit, és attól, hogy a kormánypárti képviselők ‑ természetesen érthetően ‑ megvédik a mundér becsületét, biztos vagyok benne, hogy ők is találkoznak a fogadóórákon, a választókerületekben azokkal a polgárokkal, akik rendszerszinten elégedetlenek, tehát rendszerszinten érzik azt, hogy itt a kezelés sem volt oké, a jelenlegi helyzet sem oké, és a 2010 előtti helyzet sem volt oké, amikor hagyták egy agresszív marketingkampánnyal felszaporítani ezt az egész hitelállományt.

Az sem volt oké, hogy a kormány igazából elengedte a forint árfolyamát, és nagyjából ugyanazt valósította meg 2010 óta, amit a korábbiak a csúszó leértékelés képében megtettek. Emlékezzünk, hogy egy kettessel kezdődő forint/euró árfolyamon vették át 2010-ben a kormányzást, és ez nagyon csúnyán elszaladt 400-ig vagy 400 fölé. Ez egy különadóval felérő terhelés. Ez ugyanezt a társadalmi csoportot és osztályt terhelte, akit egyébként kitettek ennek az egész borzalomnak.

Összességében nézve úgy gondolom, hogy ha van egy európai uniós bírósági ítéletünk, akkor azt meg kellene engedni megérkezni Magyarországra, engedni kellene érvényesülni Magyarországon ezt az egészet, és ha a megoldás a kezünkben van, akkor ez a parlamenti vitanap erre kellett volna, hogy kiszaladjon. Nagyon sajnálom, hogy a kormány eltökélte, hogy ez a megoldási csomag, amit kieszközölt, jó, mert a helyzet az, hogy magyar emberek százezrei, sőt talán mondhatom, hogy milliói úgy gondolják, hogy ez így nem feltétlen jó.

A devizások 12 pontját azért sikerült elfogadni, mert van egy társadalmi csoport, amely kimondottan elégedetlen, és ezrével kint volt az utcákon. Ez nem történt volna meg, ha önök megfelelőképpen rendezték volna ezt az egészet. A Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületébe való jelentkezések tömeges száma is azt támasztja alá, hogy rendszerszintű elégedetlenség van a kormány devizahiteles politikájával szemben. 38 ezerig számoltuk, de nagyságrendileg annyi kilakoltatás, amit önök engedtek, szintén arra enged következtetni, hogy itt valami nagyon nem volt rendben.

Éppen ezért én mindenkit arra szólítok fel, hogy támogassa a devizahitelesek 12 pontját, ezt az egész rendszert vizsgáljuk felül, és jussunk el végre oda, hogy erősítsük meg, nem elfogadható. Ami a devizahitelesekkel történt, amit a bankok, a pénzintézetek a hibás termékükkel műveltek, nem fogadható el, nem legalizálható, nem írható jóvá, és nem tehetünk úgy, mintha mindenki megtette volna a saját feladatát és küldetését ebben a kérdésben. Holnap reggel már tehetünk egy nagy lépést előre a devizás szabadság jogának elfogadásával.

Tehát amellett, hogy köszönöm mindenkinek a vitában elmondott érveit, arra kapacitálom önöket, hogy nagyon gyors, nagyon hatékony lépéseket tegyünk a kifosztottak helyzetének rendezése érdekében, mert az Unió Bíróságától pecsétes papírjuk van arról, hogy igazuk van. A mi feladatunk, hogy engedjük, hogy ennek érvényt is szerezzenek. Köszönöm a figyelmet.