Tasó László (Fidesz)

TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Jelenlévők! Az a helyzet, először mérgelődtem, hogy a legutolsó körben kapok lehetőséget, hogy hozzászóljak a mai vitanapon, de most már nem bánom egyáltalán, mert sok érdekes dolgot hallottam, és megmondom őszintén, hogy el is térek egy picit attól, amit akartam mondani, mert arra késztetnek, hogy válaszoljak csak úgy, a jegyzőkönyv kedvéért néhány felvetésre.

Először is, nem untatom azzal az önök kedves közösségét, hogy én elég régi ember vagyok már, és én még a rendszerváltás előtt vettem fel lakáshitelt 3 százalékos kamatozásra, 1987-ben. Nagyon régen volt, itt sokan nem éltek akkor még, vagy még általános iskolába jártak. Azért mondom ezt, mert megéltem 1987-től, milyen hitelt felvenni, és milyen hitelből lakást építeni. Mert a mi világunkban, a magyar keleti vidékeken azért nem volt jellemző, hogy komolyabb anyagi támogatást kaptak volna fiatalok a családtól, vagy olyan sokan lettek volna abban a helyzetben, hogy önerővel gondolkodjanak lakásépítésben.

Általános művelet volt, ha egy ifjú pár a menyasszonyi táncot eljárta, akkor abból a kis jövedelemből, abból a kis bevételből egy alapot képezve hozzá mert látni a lakásépítéshez. Akkor még régen kalákában épültek a lakások, egymásnak segítettek a szomszédok, a barátok. Erre néhányan még emlékeznek. Ez csak vidéken volt jellemző általában. Volt ennek előnye, volt hátránya is, nem volt mindig műszakilag tökéletes minden, de ettől még elkészültek a lakások ‑ és elkezdtük a törlesztését.

A rendszerváltás 1990-ben bekövetkezett, és volt egy lehetőség arra, hogy a megemelkedett, hirtelen 26 százalékra emelkedett kamatokat úgy tudjuk fizetni, hogy 50 százalék kedvezményt kapunk, ha egy összegben térítjük meg a hátralévő törlesztést; a kamatait is elengedték. 1993-ban nem voltam még abban a helyzetben, hogy ezt meg tudjam tenni. Volt három vállalkozásom, elég jól kerestem egyébként, és akkor sem tudtam megtenni, de majd később egy picivel sikerült. De hogy milyen fontos volt lakásba költözni a családunkkal, a születendő két gyermekünkkel! Azt gondolom, hogy ez most is így van az emberek fejében általában. A körülmények eltérőek.

És amikor ma arról beszélünk, hogy mi történik akkor, amikor jóhiszeműen, az állam segítségét kalkulálva valaki hitelt vesz fel, akkor arra gondol, hogy olyan nagy baj nem érheti. És legyünk őszinték, mégiscsak érte! És az, hogy érte, és milyen szándékkal történt a károkozás, kik okozták a károkat, arról nyilvánvalóan eltérőek a vélemények.

Most mindenki elég felkészülten jött, valamennyi politikai párt, amely a vitában részt vett, rákészült arra, hogy elmondja a magáét, elmondja az ő elképzelését arról, ami történt. Pedig ami történt, az elvileg a valóságot jelentené, a tényeket, amiről lehet ugyan vitatkozni, de attól függetlenül nem lehet megmásítani. Mégis úgy tűnik, hogy a tényeket másképpen látva szándékosan próbáljuk a közvélemény felé azt tolmácsolni, amit erről mi tartunk és gondolunk, nem úgy, ahogy történt.

(19.00)

Arról beszélni, hogy az Orbán-kormány bármelyik időszakában olyan lépések történtek volna, amelyek lehetetlenné teszik a hitelezők hiteltörlesztését, vagy olyan intézkedések születtek volna, amelyekkel nehezebb helyzetbe került volna bárki is hitelezőként, mint előtte, míg más kormányok voltak, ez blőd dolog, és igazából hazugság.

Az a helyzet, amikor hallgattam a DK-s képviselőket ‑ sőt a független DK-s képviselőket is hallgattam (Derültség a Fidesz soraiból.) ‑, akik elmondták, hogy mi milyen károkat okoztunk, ugyan nem lepődtem meg, de mégiscsak bántotta a fülemet, hogy azok révén, akik az intézkedéseket meghozták, a magyar családok eladósodtak. Mi 1 millió 200 ezer embernek, pontosabban családnak tudtunk segíteni azzal, amit utána, 2010-től kezdődően az intézkedések során behoztunk. Ez azért mégiscsak fontos és kiemelendő.

Hogy erőfölény, amit az imént Csárdi úrtól hallottunk, tetszett a gondolatsor, de az erőfölényről nekem visszaugrik rögtön egy mondat az egyik SZDSZ-es minisztertől. Az erőfölénnyel kapcsolatban azt mondta, hogy a békákat sem kérdezik meg, hogy mit akarnak, amikor le akarják csapolni a mocsarat. Az SZDSZ-es politikáról beszélek most, mert az SZDSZ irányította a pénzügyi világot 2002-től Magyarországon ‑ el ne felejtsük! Az MSZP kiszolgálta azt a részt, de mégiscsak az SZDSZ-es emberek voltak ott elöl, akik meghatározták, hogy mi történjen Magyarországon.

Ez a liberális szemlélet okozta azt, hogy valóban átverve az embereket, háttérbe lettek szorítva a forinthitelek, és devizaalapú hiteleket vettek fel az emberek, mert jónak tűntek, jól néztek ki. Ezt szépen megette mindenki, az a helyzet, sőt biztatták is, olyan reklámok voltak. Nem emlékszünk vissza? Dübörgött a reklám minden oldalról, minden csatornán, minden helyzetben azt láthattuk, hogy milyen jó ‑ ahogy mondtad is ‑ akár a jenalapú hitel, vagy bármilyen más alapú, nem tudom, valaki említette egyébként. Megmondom őszintén, hogy meglepő volt. Akkor a hiteleken már túlvoltunk, de a lényeg az, hogy láttuk, hogy mi történt utána, amikor belekerülve a csapdába, az emberek nem tudták fizetni a törlesztéseket. Hogy hogyan emelkedtek meg az árak, pontosabban a törlesztőrészletek, arról nem kell beszélni, mert erről már sokat beszéltek.

De a valóságban, ahonnan mi érkezünk, akik mindennap vidéken járunk az emberek között, nem megbántva senkit sem, de mégiscsak sokkal többet találkoztunk elrontott életekkel, elkeseredett emberekkel, síró, könyörgő emberekkel, akik azt kérték, hogy segítsünk valamilyen módon, mert kilakoltatják őket. Ezekkel szemben nem tudtunk az első körben mit tenni, csak amikor a kormányzás lehetőségét megkaptuk a választópolgároktól, de akkor azonnal elkezdtünk intézkedéseket tenni. Hogy ki mit mond erről, és hogy értékeli, nyilvánvalóan megint eltérő, attól függ, hogy milyen politikai oldalon dolgozik vagy végzi a tevékenységét. De mégiscsak hozzá kell tenni, hogy 1 millió 200 ezer családon segítettünk, és voltak olyan intézkedések, amelyek után láthatóan sok ember fel tudott lélegezni.

Csak egy dolgot kiemelnék, a Nemzeti Eszközkezelőt. A mi vidékünkön sok roma származású ember él, sok roma család lakik. Az a helyzet, hogy a legrosszabb helyzetben talán ők voltak, akik bele mertek vágni, egy tisztességes élet reményében merték vállalni a gyerekeken kívül, a családalapításon túl a lakásépítés terheit is, de amikor belekerültek ebbe a helyzetbe, nagyon sokan nem tudtak vele mit kezdeni. Ha a Nemzeti Eszközkezelő nincsen… ‑ akkor valóban ‑ Vejkey képviselőtársam mondta, 36 ezer családnak adtak lehetőséget arra, hogy ne kerüljenek azonnal az utcára. Ettől még voltak kilakoltatások, mint ahogy elhangzott az is, hogy most ez meg lett szüntetve, már ’17 óta nincs ilyen, tehát ’17-től nem lehet megtenni, hogy télen az embereket kirakják a hóra, magyarul. Természetszerűen ettől még vannak ilyen dolgok.

Keressük a felelősséget, és kérdezzük, vajon ez hogy történhetett meg, hogy verték át az embereket, miért engedte meg a mindenkori hatalom, hogy ez megtörténjen. Nehéz megadni a választ rá.

De nekem is lenne egy kérdésem: és hol voltak a jogászok? Hol voltak az ügyvédek 2004-től, amikor robbanásszerűen elindult a devizahitelek köre, amikor berobbant az egész, amikor átverve az embereket, a forinthitelről áttértek a devizaalapú hitelekre? Hol voltak az ügyvédek? Hol voltak a jogsegélyszolgálatok, amelyek elmondták volna, hogy helló, itt baj van, itt problémák vannak, hol voltak? Hol voltak? Pénzt kerestek! Nagyon sok pénzt kerestek! Az a helyzet, ott voltak! Akkor nem volt a magyar emberekben egy ilyen kurázsi vagy összetartó erő. Jó lett volna!

Amikor 1998-tól 2002-ig, az első Orbán-kormány idején, az otthontámogatás rendszerét legelőször úgy építettük fel, hogy forintalapú hitelekre építve az egészet, megpróbáltuk segíteni mindenkinek a lakásépítési lehetőségét vagy akár -szerzési lehetőségét, akkor azt gondoltuk, hogy Magyarországon lesz egy minimum, mert volt azért jó az 1995 előtti életben, az a 3 százalékos hitel. Mint ahogy mondtam is, akár önerő nélkül, vagy legalábbis minimális önerővel felvehette bárki, akinek volt egy munkahelye, dolgozni akart, és nyilvánvalóan szerepet akart vállalni akár a munkában is, de ez átváltozott.

De attól függetlenül még egy jó gondolat volt, hogy legyen mindenkinek egy háza, mert nemcsak a skótok szabadságharcát láthatjuk a Mel Gibson által megfilmesített eposzban, hogy a minden skótnak a vára a maga háza, a magyar embernek is a háza a vára. Magyarországon a családok 91 százalékának van lakóingatlana. Ez hatalmas szám! Tehát mindenki reménykedett abban, hogy lesz lakáslehetőség, és mi meg abban bíztunk, hogy ebben meg fogunk egyezni mindig a mindenkori politikai erőkkel, és ebben lesz egy konszenzus. Hát, nem volt, mert 2004-től ez megváltozott.

Hogy 2008-tól hogy robbant be a világ, a gazdasági válság idején Magyarországon mi történt, erről hadd ne beszéljünk ebben a körben! Hosszan lehetne egyébként erről szólni, de szerintem most nem kell. Inkább arról kell szólni, hogy most vannak olyan intézkedések, amelyekkel segíteni tudjuk a mai fiatalokat abban, amit mi nem kaptunk meg a mi fiatal korunkban. Háromszázalékos hitelünk ugyan volt, de attól függetlenül az ilyen mértékű támogatások ‑ fix 3 százalékot vállalva, van CSOK-támogatás, vidékiotthon-támogatás, hogy más is hozzáférhet, és hogy fix a kamat ‑ a mai világban kuriózumnak számítanak. Ilyenek nem nagyon vannak, nem hallok ilyenről. Lehet, hogy van, csak nem vagyok eléggé tájékozott más országokban. De az én meggyőződésem az, hogy amilyen családtámogatási és otthontámogatási rendszer van Magyarországon, az szerintem példaértékű, és nem is hiszem, hogy lenne ennek mása vagy ettől jobb szerkezet most bárhol Európában, vagy bárhol a világban. Lehet, hogy van, csak én nem tudom.

De ettől függetlenül azt kell mondjam erre, hogy minden, ami történt, az a magyar családok érdekében történik most is egyébként. Semmi okunk nincs arra, hogy ezen változtassunk. Azt látjuk, hogy nagy többségében, akik dolgozni akarnak, akarnak családot is vállalni, azoknak a lehetőséget, amit tudunk, most olyan mértékben tudjuk megadni, mint még korábban soha nem sikerült, legalábbis 1990-től kezdődően. Hogy hibák vannak a végrehajtásban, vagy kimaradnak egyes csoportok, ez természetszerű. Nem lehet minden esetben és mindenkire kiterjedően jó döntéseket hozni, de erre törekszünk.

Egy biztos: a mi világunkban az van, hogy legyen mindenkinek tulajdona, legyen mindenkinek lakása, legyen meg mindenkinek a vára! Úgyhogy ebben kell együttműködnünk, ha sikerül. Remélem, lesz majd erre is lehetőség, lesz majd valamikor magyar minimum, talán ez lesz a legelső, az otthontámogatás. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)