Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Idestova negyedik órája hallgatom itt önöket. Be kell valljam, hogy elhűltem. Önök nem jó mozit néznek, tisztelt kormánypárti képviselők! Nem arról szól itt most a vita, hogy mi szerepeljen majd a történelemkönyvekben az önök tevékenységéről az elmúlt 20-30 évben. Nem! Arról beszélgetnénk most, hogy mit tudunk tenni mi itt, a parlamentben, azért, hogy orvosoljunk egy végtelenül igazságtalan helyzetet. Valójában nem az a kérdés, az ég szerelmére, hogy mi volt a múltban, hanem hogy mi van most, hogy mit akarunk, mit tudunk, mit vagyunk képesek tenni mi, politikusok, akiknek a kezében van a döntés lehetősége.

Tudják, hogy miről vitáznak önök, hogy kit védenek? Tudják, mennyi volt a magyar bankszektor konszolidált profitja, nyeresége 2024-ben? Több mint 2000 milliárd forint! Ehhez képest most itt vért izzadnak azért, hogy megmagyarázzák, hogy miért nem hozunk egy olyan döntést, amelyről amúgy az uniós bíróság adott már egy precedens értékű határozatot. Hát, erről lenne szó! Ez senkinek nem fájna itt, egyedül a bankoknak, de nekik bőven van arra pénzük, hogy ezt kifizessék. Ehhez képest önök itt gyakorlatilag már Jézustól kezdve elkezdenek arról beszélni, hogy úristen, mi történt a múltban. Nem az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi történt a múltban, hanem hogy mi történik most, hogy hogy tudnak majd a tükörbe nézni holnap reggel, amikor kiderül, nemhogy nem mentik meg a devizahiteleseket, nemhogy nem csinálnak semmit, de még meg is magyarázzák, hogy miért nem.

Biztos sokan ismerik Franklin Delano Roosevelt nevét. Ő mondta azt, hogy a politikában semmi sem történik véletlenül, ha mégis véletlennek tűnne valami, azt biztos, hogy úgy tervezték meg. És ha már a múltnál tartunk, akkor biztos, hogy önök úgy tervezték meg, ami történt, mert valójában nem az a kérdés, hogy a devizahitelesek hogy vették fel ezt a hitelt, hanem az a kérdés, hogy önök 2010-től miért nem mentették meg őket.

(18.50)

Hát, emlékeznek, elhangzott itt a parlamentben is: 2010. VI. hónapban Kósa Lajos és Szijjártó Péter kiállt, és gyakorlatilag bedöntötte a forintot. Ne mondják nekem, hogy ez véletlen volt! Ne mondják nekem, hogy nem spekulált rá szinte a teljes Fidesz-vezérkar! Ne mondják, hogy nem nyertek tízmilliókat, százmilliókat, milliárdokat ezen valakik! Ne mondják ezt, hogy ez nem így volt! És azt se mondják, hogy ezen nem buktak a magyar devizahitelesek rettentő sok pénzt, hiszen már másnap a devizahitelesek törlesztője a sokszorosára ugrott.

De itt nem áll meg ez a vérlázító történet, mert lehetne beszélni a végtörlesztési törvényről, ahol Kósa Lajos ‑ hogy maradjunk Kósa Lajosnál ‑ hirtelen ki tudott fizetni 236 ezer franknyi törlesztést úgy, hogy a vagyonnyilatkozatában semmiféle más változás nem történt. Hiszen előtte sem volt neki semmiféle megtakarítása, és utána meg nem lett neki gyakorlatilag a vagyonnyilatkozatában semmi.

De ott tartunk, hogy Kósa Lajos és tettestársai és a bankok, köszönik szépen, jól vannak. Azok a magyar családok, akiket önök súlyos anyagi válságba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), magánéleti katasztrófába sodortak a spekulációikkal, viszont kínlódnak most is. És az önök bűne itt ebben a dologban, bármit is mondanak (Az elnök ismét csenget.), bármilyen messzire is nyúlnak vissza, elévülhetetlen, és ezért egyszer önöknek is felelni kell. Köszönöm szépen.