Bánki Erik (Fidesz)

BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal kezdeném, hogy Hargitai János barátomnak, képviselőtársamnak szeretném megköszönni azt a mérhetetlen munkát, amit ebbe, a mohácsi csata 500. évfordulójára rendezendő nemzeti emlékév rendezvénysorozataiba fektetett, hiszen, ahogy a felszólalásában is elmondta, ennek az emlékévnek a megszervezése már jóval-jóval ezelőtt megkezdődött.

Nagy öröm és élmény volt hallgatni a képviselő úr történészi szintű előadását, ritka pillanatok ezek a magyar Országgyűlésben. Én is csatlakoznék államtitkár úr reményeihez, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása egyhangú döntéssel fog megszületni. A hőseink, akik az életüket és vérüket adták a hazáért, ezért a nemzetért, más nemzeteknek a velünk együtt harcoló áldozataira való emlékezés megköveteli ezt mindannyiunktól.

Kevés olyan dátum van, tisztelt képviselőtársaim, a magyar történelemben, amely úgy ivódott bele a magyar nemzet emlékezetébe, mint 1526. augusztus 29‑e, a mohácsi csata napja. Mohács egyszerre jelenti számunkra a gyász, a veszteség, de ugyanakkor a hősiesség, az önfeláldozás és a nemzeti állhatatosság emlékét is.

A most előttünk fekvő törvényjavaslat, a mohácsi csata hőseinek emlékéről szóló törvényjavaslat azt a célt szolgálja, hogy immáron ennek elfogadásával törvényi szintre emeljük mindazt, amit Mohács nekünk, magyaroknak és a velünk együtt harcoló közép-európai népeknek jelentett és jelent ma is. Egyértelművé tesszük, hogy azok a katonák, azok a személyek, azok az egyházi személyek, akik az életüket adták, nemcsak egy történelmi vereség, hanem egy európai védőharc hősi halottai voltak.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mohácsi síkon fennálló sereg nem csak egy magyar haderő volt, ahogy azt Hargitai János képviselőtársam kiemelte, a zászlók alatt magyarok, horvátok, szerbek, szlovákok, csehek, németek és lengyelek, olaszok álltak fegyverben. Közép-Európa népei együtt próbálták feltartóztatni a világ legnagyobb hatalmának, az Oszmán Birodalomnak a haderejét, tudták, hogy a csata tétje nem csupán egy ütközet kimenetele, hanem egész térségünk, sőt a keresztény Európa jövője. Mohács ezért nem csupán nemzeti ügy, hanem közép-európai ügy is egyben. Azok a katonák, akik ott estek el, azok az áldozatok, akik a harcmezőn adták életüket, egy olyan hatalmas haderővel szemben vállalták a küzdelmet, amely többszörös túlerőben volt, mégis helytálltak.

A történészek szerint 25-28 ezer embert számlálhatott a magyar haderő, szemben az oszmánok 60 ezer harcedzett és képzett katonájával és 40 ezer kisegítő személyzetével. Tehát összességében egy százezres sereg állt szemben egy maximum 28 ezres sereggel, akik hősiesen küzdöttek utolsó csepp vérükig. A törvényjavaslat egyik legfontosabb üzenete éppen az, hogy a hősiesség nem eredménytől, hanem a helytállás minőségétől függ. A mohácsi síkon csatába szálló valamennyi katona, segítő, vezető, maga a király, papok, érsekek hősök voltak, a szó legnemesebb értelmében is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha Mohácsról beszélünk, nem kerülhetjük meg annak kérdését sem, hogy miként emlékezett meg az állam a nagy évfordulókról az elmúlt évszázadban. Erről Hargitai János képviselőtársam szintén beszélt, de szeretném én magam is megerősíteni. Hiszen az, ahogy egy állam vezetése, egy ország vezetése ilyen történelmi eseményekről, ilyen hőstettekről megemlékezik, és hogy milyen minőségben emlékezik meg, az magát a kormányt is minősíti. A 400. évfordulóra 1926-ban, a Trianon által megcsonkított ország vezetésének időszakában, a két világháború között került sor. Egy konzervatív, nemzeti kormányzás idejére esett ez az időszak. A korabeli megemlékezéseken maga Horthy Miklós kormányzó is személyesen volt jelen, tehát a lehető legmagasabb szintre emelte akkor az ország vezetése a mohácsi csata megünneplését. Azt az üzenetet hordozták az ünnepi beszédek, hogy a magyar nemzet, bár veszteségei óriásiak, nem hajlandó lemondani az önállóságáról, történelmi hitvallásáról, magának az államnak a létéről és a megvédéséről. Mohács akkor a „soha többé széthúzás, soha többé gyengeség” üzenetével szólt az országhoz.

Majd aztán következett a 450. évforduló, amely a szocialista időszakra esett. Hargitai János barátom szintén beszélt arról, hogy ő akkor 18 évesen vett részt azon az évfordulón. Én mohácsi vagyok, János a szomszéd faluból, Nagynyárádból származik, én még hatéves voltam csak akkor, tehát nekem valós emlékeim nincsenek erről a 450. évfordulóról, de azt mindannyian tudjuk, mohácsiak, hogy az akkori szocialista államvezetés megpróbálta elsumákolni, eltussolni, elbagatellizálni ezt a jelentős évfordulót, és csak azért nem tudták, ahogy ezt János is elmondta, mert voltak köztük is tisztességes emberek, voltak a megyében, a városban, a körzetben olyan tisztességes szocialista vezetők, akik azt mondták, hogy mégsem járja, hogy erről a mohácsi csatáról, annak a 450. évfordulójáról ne legyen méltó és igazságos megemlékezés. Bár az országos pártvezetés megpróbálta a legalacsonyabb szintre tenni vagy süllyeszteni az ünnepi szónok személyét, aki a Hazafias Népfront akkori főtitkára, Ortutay Gyula volt, de azért mégiscsak megtörtént ez az ünnep.

Nem szokatlan és nem áll távol ez a baloldali szocialista kormányoktól, hiszen emlékezzünk csak az 1956-os évforduló 50. évfordulójának megünneplésére, 2006-ra, ami szintén elég gyászosra sikeredett az akkori szocialista vezetők részéről. Tehát az akkori államvezetés a maga ideológiai nyelvén fogalmazott, de mégis létrejött egy olyan hely, amely máig a nemzet közös kegyeleti tere, a hősök emléke, amely még a leginkább átideologizált időkben is át tudta törni a politikai kereteket, és egy olyan emlékhely született, amelynek a mai rekonstrukciója és felújítása valóban egy méltó emlékezeti és kegyeleti hely lesz a hősök számára.

Ma, amikor az 500. évfordulóhoz közeledünk, egy új korszakban, egy új időszakban emlékezhetünk, egy olyan időszakban, amikor a nemzeti önazonosság, a keresztény gyökerek, a történelmi emlékezet vállaltan a közpolitika része. A kormány a „Mohács 500” program keretében nemcsak ünnepi megemlékezésekkel, hanem nagyszabású fejlesztésekkel készül az évfordulóra. Ezekről is részletesen beszélt Hargitai János miniszteri biztos úr.

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes mértékben megújul, sőt a legmagasabb rangot képviselve megkapta a Nemzeti Emlékhely minősítést, bővülnek a kiállítóterek, az egész városban felújítások zajlanak, templomok, közterek újulnak meg, új közösségi, turisztikai terek jönnek létre. Mindez annak a jele, hogy Mohács nemcsak a múlt, hanem a jövő szempontjából is kiemelt ügy. És nemcsak Mohácson történnek fejlesztések, hanem az egész térségben, hiszen az egész térség ünnepel, nemcsak Mohács és közvetlen környéke, hanem a szélesebb értelemben vett környezete is. Tehát valamennyiünk közös ünnepe lesz. Az ott végrehajtott fejlesztések nemcsak a mohácsi választópolgárok, hanem a térségben élő állampolgárok életminőségének javítását is szolgálják majd. A mohácsi csata 500. évfordulójára emlékező emlékév tehát nem csak Mohácsról, hanem mindannyiunkról szól. Ez mindannyiunk közös ügye kell hogy legyen.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mit üzen nekünk Mohács ma, a XXI. században? Mit üzen Magyarországnak, és mit üzen a közép-kelet-európai országoknak? Először is azt, hogy a széthúzás, a késlekedés és az önáltatás mindig súlyos árat követel. A mohácsi csata előtti évek politikai megosztottságai, a pénzügyi és katonai felkészületlenség, az elodázott döntések mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a sorsfordító napon a magyar állam nem a legerősebb arcát tudta megmutatni.

(11.30)

Másodszor azt üzeni, hogy Közép-Európa népei csak együtt lehetnek sikeresek és együtt lehetnek erősek. Akkor, 1526-ban fegyverrel együtt álltak magyar zászlók alá a környező népek fiai, ma viszont nem karddal és lándzsával, hanem gazdasági együttműködéssel, közös infrastrukturális fejlesztésekkel, energiabiztonsággal, közös határvédelemmel és kulturális kapcsolatokkal kell megvédenünk a térség békéjét, szabadságát és önazonosságát.

Harmadszor pedig azt üzeni, hogy egy nép csakis akkor marad talpon, ha nem engedi el saját történelmét; ha tanul a történelméből, ha megemlékezik róla, ha tiszteletben tartja a saját emlékét, a saját történetét. Mohácsot lehet csak vereségként aposztrofálni, de nem így kell beszélni róla. Mohácsról úgy kell beszélni, mint a hősiesség szimbólumáról és jelképéről. Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat pont ezt a célt fogja szolgálni.

Tisztelt Országgyűlés! Javaslatunk azzal, hogy külön törvényben állít emléket a mohácsi csata hőseinek, több mint szimbolikus lépés, egy üzenet a ma élő magyaroknak, hogy van mire büszkének lenniük, a szomszédos közép-európai országoknak, hogy a közös történelmünket nem egymás ellen, hanem egymással vállvetve akarjuk értelmezni, és szól a jövő generációinak is arról, hogy Mohács nem pusztán nemzeti tragédia, hanem örök figyelmeztetés, örök példázat a hősiességről, a hazaszeretetről, a közösség érdekében kifejtett legnagyobb áldozatvállalásról, hiszen ott, a mohácsi csatasíkon az életüket, a legnagyobb értéküket adták több mint 15 ezren.

Meggyőződésem, hogy ha komolyan gondoljuk a nemzeti emlékezet politikáját, akkor vannak csaták, amelyeket később mégis meg lehet nyerni, nem feltétlenül a csatatéren, hanem a történelem értelmezésében. Mohács ilyen. Nem tudjuk meg nem történtté tenni, de meg tudjuk akadályozni, hogy önsajnálatba fulladó mítosz legyen belőle. E helyett legyen bátorságra, hűségre és összefogásra buzdító példázat.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra kérem képviselőtársaimat, támogassák a mohácsi csata hőseinek emlékéről szóló törvényjavaslatot, tegyük egyértelművé, hogy a mohácsi síkon elesett király, főurak, főpapok, papok, katonák és névtelen közlegények nem a múlt poros lapjaira tartoznak, hanem a magyar nemzet élő és ma is ható történelmi tudatának nagyon fontos részei. Ünnepeljük közösen ezt a kiemelkedő évfordulót, legyen a nemzeti emlékezet éve 2026, amely a hősökről szól. Kérem önöket, hogy mindannyian támogassák az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Még egyszer megköszönve Hargitai János képviselőtársam munkáját és az önök figyelmét. Köszönöm. (Taps.)