Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem egy jó hangulatú javaslat, amely előttünk fekszik. Ha valaki azt mondja, hogy vállalkozásokat, magyar vállalkozásokat szeretne támogatni, természetesen minden épeszű országgyűlési képviselő azt mondja, hogy ez egy jó cél, ez egy jó irány, csak aztán ott vannak azok a fránya számok. Vizsgáljuk meg őket, tehát ne is én mondjak véleményt vagy minősítést, nézzük meg a számokat!

(11.00)

Itt egy 80-90 milliárdos összeg hangzott el, ami kétségkívül impozánsnak tűnik első látásra, pontosan ennyivel több, mint ha nem csinálna semmit a jogalkotó ezen a területen. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy néhány nagy multinacionális cég hazai leánya vissza nem térítendő támogatás formájában lényegében egy-két hónap alatt több forráshoz jut. Tehát egy igen nagy disszonancia áll fenn a rendszerben.

De nekem is az ütötte meg a fülemet, hogy forrás gyanánt a kormány a bankadóval kapcsolatos változtatásait említette meg, és azt, hogy növeli a bankadót. A kormány részéről igazából egy megszokott viselkedésminta, hogy látszólag terheli a szent tehénként kezelt pénzügyi rendszert, de aztán a pénzügyi rendszer ezt az utolsó forintig leveri a polgárokon és a lakosságon, mert ez történt évek óta. Amikor DK-s képviselőtársam azt mondja erre, hogy ez a várható folyamatábra, akkor nagyon kérem, hogy ne legyen ennyire megengedő, mert amikor a bank ezt csinálja, ez nettó jogsértés, ez jogellenes. Hiába profitorientált pénzügyi vállalkozás, ha a rá kivetett terheket más fogyasztók vagy mikrovállalkozások terhelésébe építi be, ez jogellenes, jogsértés, és ezt szankcionálni kell. Tehát az nem egy elfogadható gazdasági metódus, hogy jön a szent tehénként kezelt bank, amelynek a devizahiteles pénzügyi merényletsorozatnál is a piaci forintosítás jutott, meg semmi komolyabb sérelem, és ha úgy érzi, hogy őt terhelés éri, azt simán továbbháríthatja az emberekre. Nem!

A kormány felé is ez a legnagyobb kritikám, hogy ezt a nettó jogsértést hogyan, miért és milyen alapon engedi meg. Hogy fordulhat elő Magyarországon az, hogy önök idehoznak egy 80-90 milliárdos csomagot, és azt mondják, hogy ez pozitív előjelű, ez jó. Ezzel szemben a banki ágazati különadó áthárítása megtörténik, vagy sem? A bankok által bevallott módon megtörténik. A pénzügyi tranzakciós illeték áthárítása megtörténik, vagy sem? Hát levelet is írtak róla bizonyos bankok, hogy megtörténik. Tehát áthárítják ezeket a terheket bevallott módon. És ha a kettőt összeadjuk, akkor mekkora összeg jön ki? Nem 80-90 milliárd, hanem 1300 milliárd forint jön ki, ha minden, a bankokra kivetett terhet összeadunk, és megvizsgáljuk, hogy mi történik, ha ezeket teljes egészében áthárítják a lakosságra.

Önök a rezsicsökkentést is egy kiemelt politikai termékként használják. Egyébként én szurkolok, hogy a magyar lakosság minél kisebb rezsiszámlákat fizessen, de ennek nagyjából 900 milliárd az az értéke, amit a kormánypárti expozék során el szoktak mondani, és kiemelik, hogy ez egy mekkora áldás a magyar családok számára. Tehát rezsicsökkentés 900 milliárd, az áthárított bankadó, pénzügyi tranzakciós illeték 1300 milliárd. S még egyszer mondom, hogy ez az áthárítás jogsértés, jogellenes magatartás, amit a kormánynak szankcionálni kellene, és nem félrenézni évtizedek óta, mert sajnos évtizedek óta a félrenézés megy. De legyünk korrektek, nemcsak a Fidesz-KDNP-kormányok idején, hanem 1990 óta ez megy. Komolyan banki érdekeket senki nem mert sérteni Magyarországon a választópolgárok, az ügyfelek és a fogyasztók érdekében.

Ez az, ami elképesztően bántó! Igaz az, hogy a Samsung gödi üzeme meg néhány akkumulátorgyár önmagában több vissza nem térítendő kedvezményt kap, mint amiről itt a teljes csomag tekintetében a magyar vállalkozások kapcsán örülni kellene, de azt látjuk, hogy a hivatkozás eleve hibás. Tehát amikor azt mondja a kormány, hogy ő a bankokat tovább terheli, akkor ez azért nem találkozik a valósággal, mert nincs terhelés, nincs, amit folytatni lehetne. Papíron van adminisztratív eszközökkel, de ha mindent áthárítanak a polgárokra, akkor kit terhel a kormány valójában? Ha megtűri ezt a folyamatot, akkor a magyar polgárokat, a magyar fogyasztókat terheli.

S ha már itt tartunk a vissza nem térítendő támogatásoknál, mi látjuk a kormányzat versenyzési stratégiáját a régió különböző országaival. Azért versenyeznek, hogy a működő tőke minél nagyobb hányada ide áramoljon be, s ennek érdekében a lehető legkedvezőbb feltételeket igyekeznek felajánlani ezeknek a cégeknek, sokszor kiépítik számukra az infrastruktúrát. Az akkumulátoripar egyébként vitaképes iparág, tehát szakmai viták folyjanak arról, hogy ez így jó vagy nem jó. Szerintem önmagában egyébként nem elégséges, és kockázatos erre feltenni Magyarország jövőjét, a környezeti szempontok figyelembevétele nem képezhetné vita tárgyát, tehát az lenne a belépő nulla-nulla, de azt látjuk, hogy a magyar kormány még azt sem gondolta végig, hogy a lakott területek közelében ne épüljenek ilyen üzemek, hanem mondjuk, kicsit drágábban öt kilométerrel arrébb, és állítom, hogy sokkal kisebb lett volna a társadalmi felháborodás, de ezeknek a cégeknek brutális vissza nem térítendő támogatási többletet biztosítanak.

S bár értünk el szakmai és részeredményeket például a magyarkvóta 50 százalékos elérése tekintetében a munkásszálló-építéseknél, azért mégiscsak azt tapasztaljuk, hogy legalább 50 százalékban vendégmunkások tömeges importjára kerül sor azoknál a cégeknél, amelyeknek az idejövetelét önök vissza nem térítendő támogatással dotálják, infrastruktúrát építenek nekik, sokszor a bértömeget gyakorlatilag másfél évre előre odaadják nekik támogatás formájában, és ha megvizsgáljuk ezeknek a cégeknek az adózási hajlandóságát, akkor meglehetősen visszafogott teljesítménnyel találkozunk.

Összességében: én kaptam egy ígéretet, hogy majd ezt az egész támogatási rendszert áttekinthetjük egyszer, és én ezzel szeretnék is majd élni, hiszen itt ezerféle kérdőjel sorjázik, amelyekben nagyon szomorú módon nem láthatunk tisztán, és én nagyon szeretnék tisztán látni. Említette az expozé során államtitkár úr a családtámogatások rendszerét is, és nagyon örülök, hogy megemlítette, mert így nem érhet engem olyan feddés, hogy miért hozom ebbe a vitába a családtámogatások kérdését, mert ha az expozéban elhangzott, akkor számomra is kinyílt ez a csodálatos lehetőség. Én bátorítom a kormányt, hogy a családtámogatásokat terjessze ki, de a meglehetősen nagy idecsoportosított összeg ellenére sajnos igencsak szerények az eredmények. Én sokszor szidtam azokat, akik ellendrukkerek a családtámogatások frontján, de most az írott történelem legkisebb élveszületési számait produkáljuk, és gyakorlatilag éppen most halunk ki a saját hazánkból, ha évszázados távlatban nézzük a folyamatokat, mert borzasztóak a folyamatok. Éppen ezért tettem egy javaslatot, amely javaslat tegnap megjárta a parlament megfelelő bizottságát.

Az én javaslatom arról szól, hogy az egész családtámogatási szisztéma legyen inflációkövető. Hiszen miért másfélszerezte, majd duplázta meg a jogalkotó a családi adókedvezmény összegét? Azért, mert több mint tíz éve vezette be, és azóta az infláció zabálta ennek a vásárlóértékét, majdnem a felét elvitte az egy- és háromgyerekesek esetében. Most a megduplázással reálértéken visszajöttek a nulla pontra, de ennek értelme akkor van, ha minden évben az infláció mértékével növelik ezeket az összegeket. És bár látom a stratégiát a családi pótlék tudatos elinflálása terén, legalább a családi adókedvezménynél indokolt lenne az évenkénti inflációkövetés. Az a csomag, ami előttünk fekszik, egyébként összegét és nagyságrendjét tekintve még alkalmas is lenne erre, ha nem a vállalkozókról szólna, hanem a családtámogatásokról, de a kormány priorizálását nagymértékben jelzi, hogy milyen csomagot nyújt be és kiről nyújtja be ezt a csomagot. Remélem, hogy a családtámogatások terén is lesz ugyanekkora elszántság az inflációkövetővé-tétel tekintetében.

S ha már adórendszer, ha már gazdaság, akkor két dologról mindenképp beszélnünk kell, egyrészt a társasági adóról, másrészt pedig az áfáról. A társasági adó tekintetében egy százezer éves vita dúl. Ma egyébként lesz az általam annyira nem rajongott globális minimumadó koncepciójáról egy parlamenti vita, ott is nagyon sok mindent el kell erről mondanunk, de megint csak a multiknál lyukadunk ki. Akárki van kormányon, a banki érdekeket nem meri sérteni, de a multinacionális cégek érdekében lényegében mindent megtesz, akár a szervezett vendégmunkásimport engedélyezését, akár a környezetterhelés engedélyezését, akár azt, hogy egy autógyár 1 százalék alatti adót fizessen egy mért időszakban, minden kedvezmény figyelembevételével. Nyilván itt nem a kulcsról beszélünk, hanem egy olyan mérlegről, ha a számukra juttatott kedvezményeket is figyelembe vesszük.

Pontosan itt van a probléma, hogy bár adóparadicsomi szintre csökkentették a magyar társaságiadó-kulcsot ‑ volt olyan közület és volt olyan szektor, ahol ez indokolt lett volna, én azt mondom, hogy a magyar mikro- és kis méretű vállalkozások esetén ez a társasági adókulcs tökéletesen indokolt ‑, de magyarázza meg nekem valaki, hogy fordulhat elő az a nagyon-nagyon kellemetlen, kínos helyzet, hogy miközben egy globális elvárás is a 15 százalékos adóterhelés felé mutat a multicégek esetében, a magyar kormány azért küzd, hogy ne kelljen a közteherviselésnek megfelelően annyira adóztatni a multikat, mint amennyire a magyar cégeket adóztatja. Nagyon durva helyzet alakult ki, mert a kedvezmények nagy többségét is multicégek kapják, és még az adófizetési hajlandóságuk elkerülésében is egy ilyen tűrő állásponttal találkoznak, tehát igazából senki nem csinál ezzel semmit.

A társasági adó kulcsa kapcsán meg kell állapítanunk, hogy isten őrizz, hogy bármiféle adó növekedjen Magyarországon egy magyar kisvállalkozás, egy közepes méretű vállalkozás esetében, de a kormánynak nagyon gyorsan újra kellene gondolnia a multinacionális cégekkel kapcsolatos politikáját.

(11.10)

Ha önök azzal akarnak versenyezni, hogy olcsó a magyar munkaerő, és nem kell adót fizetni, meg még a klímát is kedvezővé teszik, ez egy folyamatos önfeladási spirálba fogja kényszeríteni Magyarországot, és ezt a versenyt nem lehet megnyerni, mert mindig lesznek olyan országok, amelyek aláajánlanak majd, és egy gyarmati státusz fog konzerválódni, illetve kialakulni ‑ ez tehát nem egy járható út. Ezért érdekel a kormány álláspontja, hogy miért nem adóztatja legalább annyira a multicégeket, mint a magyarokat, és mikor fog ezen változtatni, illetve hogyan fog ezen változtatni.

Az adórendszer tekintetében itt elsősorban vállalkozásokról beszélünk, de az áfa kérdéskörét azért kell érintenem, mert amennyire kicsi és parányi a társaságiadó-bevétel Magyarországon, a költségvetésbe egy egészen elenyésző kis szeletkét ad, mert a multicégek nem fizetnek elegendő adót, annyira kiugró és annyira tornyosuló az áfabevétel, és ez még akkor is igaz, hogyha most nagyjából egy ezermilliárdos gap vagy ilyen hiányérzet van a kormányban a várt áfabefizetések között és aközött, amennyi bejött. Ugye, nyolcezer… Az előző zárszámadási vita erről szólt, hogy az akkor tárgyalt időszakban nagyjából ezermilliárddal magasabb áfabevételre számított a kormányzat, mint amennyi realizálódott, és a helyzet az, hogy ebből a brutálisan magas áfából egyébként a magyar családok rengeteg irreális terhet vállalnak: gyermeknevelési cikkek szénné adóztatása, a család menedzseléséhez és mindennapi életéhez szükséges cikkek tömege 27 százalékkal adózik, de emellett a kisvállalkozói szinten is elképesztő többletterheket produkál a magas adókörnyezet, amit nyilván ezek a cégek is beépítenek azért az áraikba. Hozzáteszem: ezt nem etikusan, de jogosabban teszik, mint amikor a bank a rá kivetett terheket szétporlasztja, és ráterheli a fogyasztókra. Összességében tehát, ha adókörnyezetről beszélünk, akkor ezeket mindenképp meg kell említeni.

És van még egy pont, amelyről beszélnünk kell, ugyanis a magyar vállalkozásokat is egyszerre sújtja a munkaerőimport és a munkaerőimport vélt szükséglete, másrészt a munkaerőhiánynak az a vetülete, hogy nagyon nehezen találnak minőségi munkaerőt, amiről ők úgy gondolják, hogy minőségi, mert Magyarország még mindig adós azokkal az ingyenes átképzési programokkal, amelyekkel minden magyar munkakeresőt meg kéne célozni, visszaszorítva a szervezett vendégmunkásimportot.

De a kettővel későbbi kormánynak nem ez lesz a fő problémája. Az önök után kettővel később itt ülő kormány fő problémája az lesz, hogy a nagyon gyorsan, pillanatok alatt munkanélkülivé váló, a digitális gazdaság és a mesterséges intelligencia térnyerése miatt munkanélkülivé váló tömegekkel mihez kezdjen, és a jogalkotónak már most kötelessége lenne koncentrálni erre a területre.

Mi letettük a szakmai csomagunkat ezt illetően: magyar munkahelyvédelmi alapra lenne szükség, amely egy 1 százalékos különadót vet ki az AI-iparágban hasító, félig szabályozatlan környezetben hasító óriáscégekre európai szinten, de ezt Magyarországról lehetne kezdeményezni ‑ természetesen a költségvetés, ha akar, tegyen mellé ‑, és ebből mindenkinek az ingyenes átképzését finanszírozni kellene, aki az AI miatt veszítheti el a munkáját a közeljövőben. Az a vegytisztán neoliberális megközelítés, hogy hát, ilyen ez a technikai fejlődés, és oldd meg, ahogy gondolod vagy ahogy tudod, egy szuverén nemzetállamhoz méltatlan lenne, ezért úgy gondolom, hogy ezzel a problémával foglalkozni kell.

A magyar munkaerőt meg kell védeni, és a magyar munkahelyvédelmi alap tökéletesen alkalmas arra, hogy költségvetési forrást, bevételt szerezzen a magyar munkaerő tömeges ingyenes átképzésére, hogyha erre szükség lesz, olyan álláshelyek irányába, amelyek számukra, az érintettek számára komfortosak. De mivel az OECD-adatok szerint a magyar munkahelyek 37 százaléka kerül veszélybe rövid és középtávon, tehát, mondjuk, egy tízéves távlaton belül, ezért óriási probléma, hogyha bármely adózással foglalkozó csomagban nem foglalkozunk ennek az 1 százalékos különadónak a kérdésével. Itt is jó lenne egy kormányzati álláspontot látni azt illetően, hogy egyáltalán foglalkozik‑e a kormány ezzel a területtel, mert az, amit a stratégia meg a tanács képében letesz az asztalra, nagyon jó kutatási irány, de az alapvetően innovációról, kutatásról szól, és nem kezeli a várhatóan jelentkező tömeges munkaerőpiaci hatásokat.

Hogy mennyire legitim a problémafelvetés, az bizonyítja, hogy két évvel ezelőtt az AI Summiton, ahol ott ültem, éppen Nagy Márton miniszter úr volt az, aki felvetette a problémát. Az a kormányzati reakció tehát, hogy ilyen probléma vagy ilyen állat nincs, és itt látnivaló sincs, biztos, hogy nem fogadható el, nem is ilyesmire számítok, de az a helyzet, hogy ezzel a területtel valamit kezdeni kell. Magyar emberek tízezrei, aztán százezrei fogják elveszíteni a hivatásukat, az álláshelyüket, és ezt nem lehet annyival elintézni, hogy hú, de szeretik egyesek a digitális technológiát, és mindent alá kell rendelni a technológiai fejlődésnek, még a magyar emberek életét is. Én nem így látom. Én úgy látom, hogy van jogalkotói, parlamenti, törvényhozói felelősség, és ezzel most kell szembesülnünk; inkább most, mint tíz évvel később, amikor már gond lesz, és amikor utólag kellene ilyen folyamatokat kezelni. Köszönöm a figyelmet.