Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát, mi, debreceniek, tartsunk össze! Próbálom magam ehhez tartani, de azért mégiscsak engedje meg, hogy pár észrevételt megfogalmazzak az előttünk fekvő dolgozattal szemben. Értem én, hogy jogharmonizáció, és értem azt is, hogy formailag ez a javaslat inkább jogtechnikai jellegű, és a kormányzati indoklásban benne is van, hogy egyfajta összhangteremtő is és hatékonyságnövelő célokat szolgál.

Mindezzel tisztában vagyok, el is tudnám fogadni. Azonban az olvasható ki itt a sorok között, hogy több rendelkezés mégiscsak tartalmilag is beavatkozik a környezetvédelmi és a víziközmű-feladatok szervezésébe, ami bizony nemcsak szakmai, hanem politikai okból is felvet különböző kérdéseket. Tehát, ahogy az előbb is mondtam, én látom azt, hogy a javaslat formailag megfelel az uniós követelményeknek, de tartalmilag ez bizony nem hoz valódi környezetvédelmi reformot. A környezetpolitikai részek technikai szinten maradnak, miközben víziközmű-szabályozásban kockázatos centralizáció és instabilitás irányába mozdul el a rendszer, amit felvetnek itt. Első ránézésre a javaslat persze Európa-kompatibilisnek tűnik, de nem biztosítja sem a környezet, sem a közszolgáltatások védelmének tényleges erősítését. A politikai üzenete pedig inkább a külső megfelelés demonstrálása, mintsem a belső fenntarthatóság garantálása.

Úgy gondolom, hogy Keresztes képviselőtársam többet fog a víz részéről beszélni, ismerve most már itt, nagyjából a szereposztást, engedjék meg, hogy én inkább a hulladékgazdálkodásról beszéljek. Ha tévednék, akkor elnézést kérek képviselőtársamtól ebben az ügyben.

Nehéz mással magyarázni, tisztelt Ház, mint egy átláthatatlan díjemelési spirál létrehozásával, hogy év közben is módosíthatóvá teszik a hulladékgazdálkodási díjak, vagyis a lakossági szemétszállítási díj, illetve a hulladékgazdálkodási közfeladatokat ‑ például a gyűjtés, hasznosítás, lerakás, és ezt lehetne még sorolni ‑ végző intézmények díjainak nemcsak éves ciklusban, hanem rövid időn belüli, akár az év folyamán is történő megváltoztatásának a lehetőségét. Ez korábban kormányzati döntéshez volt kötött és jellemzően éves díjmegállapítás formájában történt. Az új rendelkezés tehát megnöveli a díjváltoztatás rugalmasságát ugyan, azonban csökkenti az előreláthatóságot és a tervezhetőséget, és mondjuk azt, hogy szabad kezet is ad amúgy a szolgáltató számára.

Számomra is, de szerintem más számára is különösen visszás, hogy a rezsicsökkentés és a rezsivédelem politikájával kampányoló kormány most éppen olyan törvénymódosítást terjeszt elő, és erről beszélünk mi is most, amely megnyitja az utat az évközi díjemelések előtt a hulladékgazdálkodás területén. Miközben a kormány kommunikációjában továbbra is a háztartások védelméről beszél, és ez visszaköszön itt, az előttünk fekvő előterjesztésben is, valójában a rezsiköltségek egyik elemének, a szemétdíjnak a növelését készíti elő, ráadásul bármikor, előzetes politikai, parlamenti vagy társadalmi kontroll nélkül. Ez a lépés nemcsak az önök ígéretével, a rezsicsökkentés politikai ígéretével áll szemben, hanem megingatja vagy megingathatja a lakosság amúgy is törékeny bizalmát a rendszerrel kapcsolatosan, hiszen a kormány, saját retorikájával ellentétben, most éppen rezsit kíván emelni, bárhonnan is nézzük ezt, ez bizony így van, csak persze a szokott csendes, jogtechnikai, ha most erősen akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy sunyi módján.

És hát, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a hulladékgazdálkodási koncessziót elnyerő MOL-csoport tevékenységét az elmúlt hónapokban, mondhatnám években, számos jogos kritika is érte, akár szervezetek, akár a lakosság részéről is. A korábban önkormányzati és regionális alapon amúgy jól működő szemétszállítási rendszert a központosított modell gyakorlatilag felrúgta, megszűntek a helyi döntési jogkörök, az önkormányzatoknak nincs már beleszólásuk a szolgáltatás megszervezésébe, és ezzel egyenes arányosságban a munkavállalói feltételek is romlottak.

A hulladékszállítók éjszakai műszakpótlékát megszüntették, mert a rendszer csak reggel 7 után engedi meg a gyűjtést, éppen akkor ‑ különben hozzá kell tegyem, én ugyan debreceni vagyok, de látom itt a budapesti állapotokat ‑, amikor a legnagyobb a forgalom, dugók vannak, és ezt még inkább erősítik a különböző szemétszállító, hatalmas gépjárművek, és akadályozzák is ezzel a közlekedést. A munkások terhei persze nőnek, a szolgáltatás lassabb és drágább lett, miközben a MOL-nak koncessziós díjak és az állami garanciák biztosítják a stabil és mindenkori bevételt. Ez a modell a legkevésbé sem teszi hatékonyabbá; még inkább kiszolgáltatottá teszi a rendszert mind a dolgozók, mind pedig a lakosság számára.

De hogy ne csak a negatívumokat soroljam, azért engedjenek meg pár pozitívumot is. Nem akarom államtitkár úr kedvét sem elvenni. Mindenképpen pozitívum az, hogy a jogharmonizáció az uniós környezetvédelmi joggal ‑ nyilvánvaló módon ez a célja az előterjesztésnek is ‑ megjelenik.

(19.40)

A jogtechnikai pontosítások és maga a modernizálás is visszaköszön az anyagból. És hogy a víziközmű-szolgáltatásról mégiscsak beszéljek pár szót: annak rugalmassága növelése is tetten érhető az anyagban. A 30 napos felbontási idő bevezetése nyilvánvalóan gyorsabb váltást tesz lehetővé a szolgáltatók között, ám papíron elősegítheti a rugalmasabb és hatékonyabb működést is, különösen a pénzügyi nehézségekkel küzdő szolgáltatóknál.

Hát, ennyi volt a pozitívumokból, a többi talán inkább kritika lenne. Egyrészt a formális és nem érdemi környezetvédelmi reform. Bár a javaslat az uniós jogharmonizációra hivatkozik leginkább, tartalmilag azonban nem erősíti a hazai környezetvédelem intézményi garanciáit.

A víziközmű-rendszer kiszolgáltatottságának erőteljes növekedése lesz tapasztalható, hiszen a 30 napos felbontási határidő első látásra ugyan rugalmasabb működést szolgál, de mindenképpen stabilitási kockázatot is jelent.

Nyilvánvaló módon visszaköszön ‑ és ez nemcsak ebből az előttünk fekvő anyagból, hanem gyakorlatilag az Orbán-kurzus minden lépéséből ‑ a központosítás rejtett előretörése és erőltetése, hiszen szinte nincsen olyan közműszolgáltatás vagy egyéb más olyan rendszer, amelyet önök nem szeretnének minél közelebb tudni a Karmelitához.

A következő a díjak politikai vagy parlamenti kontroll alóli kicsúszása. Szerintem ez az egyik talán legveszedelmesebb dolog, legalábbis a lakosság számára, hiszen a korábbi rendszerben a szemétdíjemelés kormányzati döntéshez, nota bene! esetlegesen parlamenti döntéshez volt kötve, és éves ciklusokhoz kötődött, ami azért mégiscsak biztosított egyfajta transzparenciát és védelmet a hirtelen szolgáltatói emelésektől, és nyilván a szolgáltató elszámoltatását is jobban biztosította. Én attól tartok, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat pontosan ez ellen mutat.

És amiről az előbb beszéltem, ez nem más, mint maga a díjemelési kockázat. Tehát amiről azért a kormányzati propaganda naponta harsog, a rezsivédelem, ez itt a legkevésbé sem fog és tud érvényesülni.

Nyilván látjuk azt ‑ egy elég érdekes folyamatábrát lehetne erről felfesteni ‑, hogyan sikerült az egyik legnagyobb közműszolgáltatást átjátszani egy magáncégnek; és hát, a MOL-féle állami koncessziós rendszer megerősítése az, ami visszaköszön ebből az anyagból. Majd mindjárt fogok még beszélni arról, hogy ez hogyan is történt, mert érdemes pár szót erről beszélni.

Persze, sorolhatnánk még ezeket a negatívumokat, de mégiscsak fussunk már végig, hogy mi is történt az elmúlt időszakban. Ne feledjük el, amikor a kormány bejelentette, hogy a hulladékgazdálkodást a MOL veszi át, akkor azt ígérték az embereknek, a fogyasztóknak, a magyar állampolgároknak, hogy majd minden jobb lesz, hogy egy tisztább, olcsóbb, átláthatóbb, gazdaságosabb, hatékonyabb rendszert hoznak létre. Ehhez képest hol tartunk most? Azt látjuk, hogy ugyan szigorodnak a szabályok, de romlik a szolgáltatás színvonala, és bizony a lakosság terhei nemhogy csökkennének, hanem nőnek. Ráadásul a szolgáltatás színvonala is csökken, hiszen emlékeznek rá, talán az egyedüli olyan közszolgáltatás, amit mind a mai napig csak sárga csekken lehet befizetni, és nem követhető nyomon online formában, hogy éppen hol áll a mi befizetésünk.

Mindezeket pedig a MOL-lal vezettették be, amely a szemétszállítás teljes korábbi rendszerét azzal a lendülettel fel is rúgta. A dolgozók elvesztették ‑ erről már beszéltem ‑ az éjszakai pótlékukat, hiszen most már reggel 7-től dolgozhatnak csak; a központosított rendszer nem hatékonyabb, hanem rugalmatlanabb lett, drágább lett és igazságtalanabb lett, ezt érzik nyilvánvaló módon a lakosok is. Ha a kormány valójában a rezsicsökkentést akarná folytatni ‑ hozzá kell tegyem, hogy szemmel láthatóan nem ebbe az irányba mutatnak itt most a vektorok ‑, akkor nem a kukák túlsúlyát kellene mérni, hanem a családok terheit kellene még inkább csökkenteni. Ki kell mondani, tisztelt parlament, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat nem a lakosságot védi, vagy annak próbál jobb minőségű szolgáltatást nyújtani, ez a rendszer a MOL-t, egy magánvállalkozást véd a lakossággal szemben.

Lássuk, hogyan sikerült ezt elérni! 2014-ben a kormány meghirdette a rezsicsökkentést, azt ígérték, hogy a lakosságnak majd kevesebb közüzemi díjat kell fizetni, és erre hivatkozva elüldözték a külföldi közműszolgáltatókat, az energiaipart pedig állami kézbe adták.

2016-ban már csendben elkezdték a hulladékgazdálkodási rendszer átszervezését, és ebben az ágazatban is bevezették a közszolgáltató cég fogalmát; azóta csak olyan cég végezhet hasonló tevékenységet, amely megkapja ezt a minősítést. Azonban bárki is kapta meg a hulladékszállítási munkát ebben az országban, belépett fölé mindig egy új ellenőrző szervezet.

És emlékezetes, hogy 2016-ban alapították meg az állami tulajdonú Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t, az NHKV-t, és ennek a cégnek az lett volna a feladata, hogy kiszámlázza és beszedje ‑ átlátható módon ‑ a lakossági díjakat. Tudjuk, hogy micsoda botrányhoz vezetett, hosszú-hosszú hónapok, évek alatt gyűltek a számlák, nem tudtak kiszámlázni, nem küldték a számlákat, utána nem tudták, hogy mit szedjenek be. Mindenki emlékszik erre az egész dologra. Nagyon hamar kiderült, hogy ez a rendszer gyakorlatilag működésképtelen. És nyilvánvaló módon most már tudjuk azt, hogy ennek mi is volt a célja, az volt, hogy ezt a rendszert teljesen tönkretegyék, bizonyítsák azt, hogy ez így nem tud működni.

Majd így kapta meg a MOL ezt a koncessziót. 2023. július 1-jétől 35 évig gyakorlatilag egy iparágidegen magáncégnek, egy olajtársaság feladatának adták oda, hogy az évi közel 5 millió tonna magyarországi települési hulladékot begyűjtse és kezelje. Itt 4,5 millió háztartásról beszélünk, tisztelt parlament, és 2 millió gazdálkodó szervezet kiszolgálását jelenti még egyben. Ez egy hihetetlen nagy szám, mondhatnám azt is, hogy az egyik legnagyobb biznisz különben ez most itt Magyarországon. Érzi ezt a MOL is, hiszen nem véletlenül szállt be ebbe a cégbe. Azóta, tudjuk, hogy az úgynevezett kukaholdingot már rég benyelte. Hozzá kell tegyem, hogy maga a számlázási rendszer azóta sem lett jobb egy picikét sem, nem is nagyon változott semmi azonkívül, hogy a keletkező nyereséget most már legalább van, aki elnyelje vagy elvigye.

Mindez a hatalmas átrendeződés, melynek végeredményeként most már a MOL gyakorlatilag egyedül döntheti el, hogy milyen alvállalkozókkal akar majd dolgozni az elkövetkezendő harminc évben, én attól tartok, meghatározza a jövőjét is ennek az iparágnak. És nem igazán fényesek ezek a kilátások, én nagyon félek attól, hogy ennek szörnyű vége lesz. De meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Én várom államtitkár úr okfejtését, hogy mennyiben látja biztosítottnak akár a hulladékgazdálkodás jövőjét is ilyen feltételek mellett. Köszönöm szépen.