Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bele kell rondítanom az eddigi békülékeny hangulatba, pedig nem szokásom. A helyzet az, hogy a globális minimumadó koncepciója engem egyébként úgy alapból irritál. Tehát bennünk itt, a jobboldalon mindig beindul egy ilyen fázó reflex, amikor külföldről vagy a globális világból megpróbálják nekünk megmondani, hogy mi a minimumelvárás, és kitűzik ennek a sarokszámait és limitjeit, és nekünk azt végre kell hajtani. Az én természetes behuzalozásomhoz az áll sokkal közelebb, ha egy szuverén nemzetállam saját hatáskörben és saját jogkörben reagál a problémáira és megoldja azokat.

Na, ebben az esetben nem ez történt. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy mi már jóval 2010 előtt nyomasztottuk a kormányokat azzal, hogy fejezzék már be a multinacionális óriáscégek egyoldalú kedvezményezését, hogy ne öntsenek oda annyi vissza nem térítendő támogatást, és fejezzék be azt az egyoldalú önfeladó versenyt, hogy a munkaerő olcsó mivoltával meg az infrastrukturális fejlesztések biztosításával az úgynevezett szent tehénként kezelt működő tőkét idecsábítgassák.

Én nagyon sokat kritizáltam a Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat ebben a tárgykörben, ezek visszakereshetők a világhálón, az akkori sajtótájékoztatók hírei is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 2010 után néhány éven belül megháromszorozzák az Orbán-kormányok a multicégek számára közvetlenül adott vissza nem térítendő támogatás mértékét. Volt olyan sok éve ismerősöm, aki kormánypárti szavazóként rettenetesen megsértődött azon, hogy én írtam erről egy szakcikket, és jeleztem azt, hogy háromszorosa lett a vissza nem térítendők aránya 2015 előtthöz képest, de sajnos a számok nem hazudnak.

A helyzet az, hogy ugyanez az elképesztő önfeladás volt tetten érhető az autógyárakkal, a globális autógyártókkal szembeni kormányzati magatartás során. Az Audit, a Mercedest és másokat is vizsgáltak ebből a szempontból. Az egyik autógyárnál mutatták ki azt, hogy volt olyan esztendő, amikor 1 százalék alatti adóbefizetést vállalt minden kedvezmény figyelembevételével. Tehát annyi kedvezményt szórt oda a magyar állam csak azért, hogy ezeket a beruházásokat bevonzza Magyarországra, hogy lényegében lenullázta a költségvetés számára befolyó adót.

És most is, ha megnézzük a társaságiadó-sort, az egy törpe, kicsinyke sor ahhoz képest, amit, mondjuk, áfabevételi soron behúznak a magyar embereken és a kisvállalkozásokon. A magyar kormány ugyanis egy támogatható és mégsem támogatható lépést tett; a társasági adó adóparadicsomi szintre történő csökkentését tudom támogatni a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások esetén. Ezzel nekem semmi bajom nincsen, sőt nagyon örülök neki. De hogy a multicégek számára miért kellett lehúzni a társasági adót egy olyan szintre, ami már-már vállalhatatlanul alacsony, és ami egyértelműen, a számok szintjén kimutatható módon oda vezetett, hogy nem vesznek részt ezek a cégek a közteherviselésben, az érthető lenne egy libertariánus kormányzástól, de egy olyantól, amely magát nemzeti érzelműnek vallja, nagyon nehezen elfogadható. Mert a számok makacs dolgok, azok nem hazudnak. Ezek a cégek nem fizetnek elegendő adót, és arányaiban nem fizetnek annyi adót, mint a magyar kis- és közepes méretű vállalkozások.

Engem ez nemzeti érzelmű emberként felháborít, és a minimum, amivel beérném, az lenne, hogy az arányok kiegyenlítődnek. A globális minimumadó koncepciója, mondom, alapból engem idegesít, én nem szeretem az ilyet, ne mondják meg kívülről, ez az életérzés van bennem.

(16.40)

De nagyon-nagyon faramuci helyzet az, amikor a magyar kormány nem adóztatja eléggé és rendesen ezeket a multinacionális hálózatokat, és mára a globális rideg, hideg fémdobozban is megszületik az az elképzelés, hogy de azért 15 százalék minimum legyen. Tehát a magyar kormány alámegy még ezeknek a minimális elvárásoknak is. Aztán következett egy többéves huzavona, ahol én azt láttam, hogy bizonyos szereplők, állami és piaci szereplők elkezdtek alkudozni, hogy oké, legyen 15 százalék, de mit lehet még leírni. Tehát hogyan lehet ezt a 15 százalékot technikai eszközökkel legalább egy kicsit lejjebb nyomni?

És én azt látom, hogy ez a vita nem ért véget. A kormány teljesen érthető módon végrehajt irányelvből fakadó rendelkezéseket, kötelezettségeket, nyilván meg fogja ezt tenni a későbbiekben is, de nem látom azt a koncepciót, hogy hogyan tartsunk meg hozzáadott értéket termelő cégeket Magyarországon úgy, hogy közben adót is fizetnek. Nem látom a kormány gazdaságpolitikájában ezt a koncepciót. Azt látom, hogy mindenáron minél több működő tőkét és beruházást akarnak idevonzani, ez egyébként egy tolerálható cél lenne, de nem önmagában, ez nem öncél. Ennek értelme akkor van, ha a magyar nemzetgazdaság gyarapodni képes ezáltal, ha a magyar beszállítói hálózat legalább kimutatható; ha Magyarország nemcsak akkumulátort gyárt, hanem mondjuk, szoftvert meg motort is, tehát van egy magasabb polcon elhelyezkedő gazdasági tevékenység, vagy például részt vennénk most az emberiség legnagyobb technológiai forradalmában, ahogy sajnos a magyar cégek nem vesznek részt széles körben ebben. Nem látom tehát azt a koncepciót, hogy hogyan lesz ebből a magyar költségvetésnek, a nemzetgazdaságnak és egyáltalán az országnak egy gyarapodó pálya.

Azt látom, hogy az ott dolgozók fizetést kapnak, oké, ha nem hoznak a helyükre vendégmunkást, akkor ez kétségkívül tudja a kimutatott munkahelyek számát gyarapítani, és szerintem ennek örülni kell. De nem látom azt, hogy akár az autógyárak, akár az akkumulátorgyárak hogyan fognak a közteherviselésben részt venni.

A globális minimumadó koncepciója nekem nem szimpatikus. Lehet, hogy tudna segíteni ezen, a magyar kormány által nagyon rosszul kezelt és menedzselt helyzeten, de nekem még jobban tetszene, ha a magyar kormány kapna a fejéhez, és azt mondaná, hogy ami eddig ment, az most már ne menjen, és akkor mi saját hatáskörben elérjük legalább a közteherviselést. Emiatt nem fognak elszaladni ezek a multicégek. A bankok biztos nem, pedig azokat is lehetne rendesen adóztatni, nem hagyni nekik az áthárításokat, a multicégek is alapvetően azért ragaszkodnak a teljes régiót lefedő portfóliójukhoz, tehát ahhoz, hogy minden országban jelen legyenek. Lehet, hogy egy-két akkumulátorgyárat nem sikerülne idehozni, de összességében lenne ráció abban, hogy a közteherviselés alá bevonják ezeket a cégeket.

Én nem látom a kormány elképzelését, és remélem, hogy a zárszóban kapok ezt illetően néhány gondolatot, hogy amellett, hogy idecsalogatja a tőkét, hogyan kívánja elérni azt, hogy egy tisztességes verseny alakuljon ki a nemzetgazdaságban. Tehát ne a multik diktáljanak mindent, a magyar vállalkozások részt vehessenek ezekben a folyamatokban, nem csak lekövető módon, és a közteherviselés végre megvalósuljon. Ha efelé nem indul el a kormány, akkor nagyon fájó módon mi támogatni fogunk minden olyan folyamatot, amely mégis efelé viszi vagy kényszeríti önöket. De nekem sokkal jobban tetszene az, ha a magyar parlament adott esetben egy mindenki által elfogadott törvényjavaslattal a társasági adó egész rendszerét rendbe tenné, és áttekintené a biztosított és nyújtott kedvezmények rendszerét, hogy az ne legyen az önfeladás szinonimája, és ne legyen kimutatható az, hogy megtöbbszöröződött az egyoldalúan odaadott támogatás volumene még a 2010 előtti korszakhoz képest is. Ez sajnos egy nagyon szomorú bizonyítványa a kormánynak.

Remélem, hogy ebben a történelmi pillanatban ezt még belátják, és majd nem a globális minimumadó koncepciója és nem más globális szinten kitalált koncepciók, hanem egy szuverén, erős nemzetállam saját belső logikája teszi rendbe ezeket a dolgokat, mert közteherviselés nélkül egészséges nemzetgazdaság nincsen. Köszönöm a figyelmet.