Tordai Bence (Párbeszéd)

TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Húsz deka párizsit kérek! Erre a hentes: 8 kiló 50 lett, maradhat? (Jelzésre:) Nem hallják. Akkor még egyszer: 20 deka párizsit kérek! Erre a hentes: 8 kiló 50 lett, maradhat? Mindig ez a klasszikus vicc jut eszembe a fideszes költségvetések teljesüléséről, vagyis a zárszámadásról szóló törvényjavaslat olvastán, és örülök, hogy államtitkár úr itt van, és még inkább örülök annak, hogy az ÁSZ elnöke, Windisch László is itt van, mert hogy nem én mondom azt, hogy nem találják el a nagyságrendeket ezekben a költségvetési tervezetekben, sőt, sokszor nem találják el az előjeleket sem, hanem ez magának a kormánynak az előterjesztése, illetve az Állami Számvevőszék véleménye a zárszámadásitörvény-javaslatról.

Ha megnézzük a legfontosabb makroszámokat, akkor azt látjuk, hogy itt az a voluntarista gazdaságpolitika, amit az Orbán Viktor, akkor még Varga Mihály és Nagy Márton háromszögben határoznak meg valahol, teljesen csődöt mondott. Ez nem az akarat diadala, hanem az összeomlás tökéletes bizonyítéka.

Ha megnézzük például a költségvetési hiányt, mint az egyik legfontosabb mutatót, e tekintetben jó sztahanovistaként járt el a kormány: 157 százalékra teljesítette a tervet. Gratulálok, államtitkár úr, ez nagyszerű! Ez azt jelenti, hogy nem 2500 milliárddal nőtt a magyarok adóssága, az államadósság, hanem 4000, pontosabban 3950 milliárddal.

Majdnem 5 százalék volt a költségvetés hiánya. Ez a 4 billiós adósságnövekmény azt jelenti, hogy mostanra 60 000 milliárd forint a magyar államadósság, illetve mostanra már ennél is több, de tavaly év végére majdnem kereken 60 billió forint volt, ami pedig háromszorosa annak az értéknek, ami 2010-ben volt. Tehát ha megint a sztahanovista munkaversenyt nézzük, akkor jól teljesítettek: 14 év alatt 300 százalékra sikerült növelni az államadósság értékét. Rendben, ez nominális érték, engedjük meg, hogy az inflációt ebből még le lehet vonni, de ez akkor is egy nagyszerű teljesítmény, igazán elismerésre méltó ‑ lenne, ha nem nekünk kellene kifizetni, hanem önök állnák ezt például az összelopott vagyonokból.

Nem véletlen, hogy ennyire rosszul alakultak a számok, mert nagyon silány volt a tervezés minősége, nem sikerült eltalálni például azt, hogy mennyivel nő a gazdaság teljesítménye a 2024-es évben. Azt remélték, azt állították, azt foglalták törvénybe, hogy 4 százalék lesz ez a növekmény, ehelyett lett 0,6 százalék. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem megint itt a nagyságrendi problémát, bár itt az előjelet legalább sikerült eltalálni.

Még azt is mondanám zöldpolitikusként, hogy a gazdasági növekedés fetisizálása rossz irány, bár a költségvetési tervezésben nem egy rossz mutatószám a GDP, de ha úgy lett volna egy ilyen nagyon alacsony GDP-növekmény, hogy az egy tudatos visszavonulás, egy fenntartható, nem növekedésre célul tekintő gazdaságpolitika eredménye, akkor azt mondom, hogy megemelem a kalapom, szép munka volt, kollégák, akkor biztos az történt, hogy leépítették azokat az iparágakat, amelyek borzasztó energia- és nyersanyag-felhasználással bírnak, hatalmas károsanyag-kibocsátással járnak, és ehelyett olyan, főleg a harmadik szektorban megtalálható gazdasági tevékenységeket fejlesztettek, amelyek sokkal inkább fenntartható gazdasági működéshez vezetnek.

De nem ez történt. Az történt, hogy a minimális növekedés szerkezete megaberuházásoknak, hatalmas ipari üzemeknek, elsősorban akkumulátoripari beruházásoknak az idevonzása volt. Ez az idevonzás megint csak egy eufemizmus: közpénzekből fizettek elképesztő összegeket azért, hogy ezek az elsősorban távol-keleti gyártók idejöjjenek, itt használják fel a meg nem termelt energiát, az egyre fogyatkozó vízkészleteinket, itt szennyezzék el a termőföldet, a vizet, a levegőt, itt veszélyeztessék a környéken élők egészségét, a gyárakban dolgozók egészségét, itt ne fizessék be a társasági adót, hiszen annak a szintje egyébként minimális, innen repatriálják a profit túlnyomó részét, idehozzák azokat a vendégmunkásokat, akiknek a fizetésére elmegy ezeknek a bérköltségeknek a legnagyobb része, hiszen magyar munkaerőt már a legtöbb helyen nem találnak. Folytathatnám a sort, hogy mi a probléma az ilyen szerkezetű gazdaságfejlesztéssel, és ráadásul még csak eredménye sincs, még csak a GDP-t sem növeli, és akkor még nem is beszéltünk a GNI-ról, tehát a nemzeti jövedelemről a bruttó hazai termék helyett. Tehát ez egy tökéletesen zsákutcás gazdaságpolitika, ami eredmények felmutatása helyett kudarcot kudarcra halmoz.

De menjünk tovább, hogy hogyan sikerült a saját terveiket teljesíteni! Nem csak a gazdasági növekedés tempóját nem találták el, a drágulás mértékét is elég masszívan elmérték. Itt elsősorban még maradjunk a GDP-nél, a GDP-deflátor, tehát a bruttó hazai termékre vonatkozó infláció mértéke az izgalmas. Itt 5,6 százalékra tippeltek, ehelyett 7,6 százalék lett, tehát 2 százalékpontos mellényúlás. De ennél vannak rosszabbak, például a közösségi fogyasztás. Itt már az előjel sem stimmel: 1,1 százalékos növekedés helyett 4,2 százalékos csökkenés; a beruházásoknál 3,7 százalékos növekedés helyett 9,9 százalékos csökkenés; az exportnál 5,9 százalékos növekedés helyett 0,9 százalékos csökkenés; az importnál 4,3 százalékos növekedés helyett 3,9 százalékos csökkenés. És folytathatnám a sort.

Folytassuk is a sort például az adóbevételekkel! Talán a legjelentékenyebb bevétel az áfa. Itt sikerült 1200 milliárddal túltervezni a bevételeket, vagyis annyira nem működött a gazdaság, az emberek nem költötték a nem létező pénzüket, hogy hiányzott emiatt közel 1200 milliárd forint a költségvetés bevételi oldalán. Ez egy 14 százalékos mellényúlás. Ezért sem dicsérnek meg senkit sehol.

De hasonló volt a helyzet a társasági adónál. Itt 13 százalékkal maradtak alatta a tervezett bevételi értéknek. Sajnos, egyébként azt kell mondanom, hogy sajnos ez a bevételi forrás sokkal kevésbé jelentékeny összességében. Itt ez a hiányzó összeg csak 145 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy Magyarországon, ahol az embereket rommá adóztatják elsősorban a fogyasztási ágon, hiszen a legtöbb kiskereskedelmi egységben 31,5 százaléknyi adóval terhelik meg azokat a mindennapi szükségleti cikkeket, amelyekre az emberek a jövedelmük nagy részét elköltik, szóval miközben a hétköznapi embereknek Magyarország egy adópokol, a társasági adót elnézve a nagyvállalatoknak Magyarország egy adóparadicsom. Ez is kiviláglik a zárszámadási törvényből.

Nagyon alacsony az effektív adókulcs, még a tervezett mérték is az, hát még a megvalósulást nézve mennyire keveset kell adózniuk a vállalatoknak és elsősorban a nagyvállalatoknak. Itt is el szoktuk felejteni, hogy korábban egy igazságos, progresszív társasági adó volt, ami azt jelenti, hogy a magasabb bevételű vállalatok magasabb adókulccsal adóztak, mostanra a kisvállalatok és a nagyvállalatok elméleti adókulcsa ugyanaz, a tényleges adókulcsa pedig az óriáscégeknek sokkal alacsonyabb, tekintettel a különböző egyedi kedvezményekre, amelyek a 9 százalékos adókulcs helyett az 1-5 százalékos tényleges társaságiadó-kulcsba viszik le az óriáscégek közteherviselési arányát. Egészen elképesztő! Önök erre büszkék szoktak lenni, azt mondják, hú, milyen jó az az egykulcsos adó. Hát nem jó, sem a személyi jövedelemadónál nem jó az egykulcsos, sem a társasági adónál nem jó az egykulcsos.

De menjünk tovább a bevételi sorokon! Az egyik legnagyobb százalékos tévedésük, mínusz 46 százalék a tervekhez képest, az energiaellátók jövedelemadója soron mutatkozott. Csak ezen a tételen 235 milliárd forintot bukott a költségvetés bevételi oldala.

(14.50)

Értem én, hogy az előző évben nagyon jól ment a háborús nyerészkedés, értjük, hogy a véres orosz olajon és gázon hatalmasat tudtak kaszálni, de az a helyzet, hogy még ez a visszataszító gyakorlat sem folytatható a végtelenségig. A tavalyi évben ennek a piac és az okos uniós szankciók egyebek mellett megálljt parancsoltak. Nem tudtak extraprofitot bezsebelni az orosz háborún, és innentől kezdve súlyosan borult emiatt a magyar költségvetés bevételi oldala is.

De vannak bevételi szempontból, a költségvetés nézőpontját tekintve jó hírek is. Például a tranzakciós illetékből 19 százalékkal több jött be a tervnél, ez plusz 166 milliárd forint. De ez mit jelent? Adóemelést! Konkrétan ez azért történt így, mert év közben megemelték a tranzakciós illetéket, oké, akkor nem adóemelés, hanem illetékemelés. A lényeg, akárhogy is, az, hogy a nap végén ezt az emberek fizették meg a banki költségeiken keresztül. Úgyhogy ahol pluszbevételre tudtak szert tenni, az is egy megszorításból, az is egy adóemelésből keletkezett.

És akkor visszatérve egy kicsit a kiadási oldalra, merthogy ott van egy nagy tétel, amivel még nem foglalkoztunk, ez pedig a kamatkiadások szintje. Csak ezen a soron 510 milliárd forint volt a pluszkiadás. Ez azt jelenti, hogy 3,66 billió forintot kellett kamattörlesztésre fordítani. Ez azért van, mert miközben az államadósság szintje európai összehasonlításban Magyarországon nem is kiugró, az államadósság finanszírozási költsége viszont az egekben van, és e tekintetben GDP-arányosan uniós ranglistavezetők vagyunk. Ez egy újabb szép sportsiker ‑ Orbán Viktor mindig szereti ezeket a ranglistahelyezéseket ‑, megint az elsők vagyunk abban, hogy mi fizetünk a legtöbbet az államadósságunk után. Csodálatos bravúr!

Minek a következménye ez? A megbízhatatlan kormányzásnak, a hozzá nem értő gazdaságpolitikának, annak az inkompetenciának, annak a tökéletes gazdasági analfabetizmusnak, amivel önök ezt az országot úgymond kormányozni próbálják. A klasszikussal szólva: „De sikerült?” Hát, nem! Szóval, mondanám, hogy miben van a haza, de még nem értünk a végére, úgyhogy a summáját ennek hadd mondjam el később.

Nézzünk még rá a kiadásokra! Fölösleges kiadások is voltak szép számmal. Én most nem akarok tényleg minden tételen végigmenni. Egy nagyon alapos újságcikk 1163 milliárd forint ilyen fölösleges kiadást számolt össze. Én ezzel nagyságrendileg vitatkozni nem tudok. Annyit tudok hozzátenni, hogy az egyébként indokolható kiadásokból is egy elképesztő korrupciós felárral kell számolni. Csak a korrupció miatt a kiadásai a magyar költségvetésnek valószínűleg valahol 2000-5000 milliárd forinttal vannak följebb, mint ahol egy tisztességes országban lennének.

A kiadásokat nézve viszont van egy örvendetes vagy nem annyira szerencsés spórolás: 2000 milliárd forintot fogtak meg. Na, de micsodán? Az uniós programok végrehajtásán. Nem finanszírozzák azokat az uniós programokat, amelyeket egyébként kiírtak. Nem fizetik ki azokat a támogatásokat a magyar gazdaság szereplőinek, amelyekre jogosultak lennének, merthogy nem jönnek a bevételi oldalon sem az uniós pénzek.

De míg az uniós források a tervtől „csak” 1200 milliárddal maradtak el, az uniós programok kifizetései 2000 milliárddal. Tehát nem elég, hogy önök a tolvaj kormányzás és a jogállam teljes leépítése miatt nem tudják hazahozni az uniós pénzeket, de még ennél is nagyobb arányú megszorítást eszközölnek, hogy talán itt fogják vissza az egyébként is brutálisan elszabaduló hiányt. Tehát ez az uniós pénzmozgásoknak a mérlege. Ez megint valami olyasmi, amire, azt hiszem, hogy nem lehetnek büszkék.

Ha egy kicsit a számok mögé nézünk ‑ és nemcsak a volumeneket tekintjük, hanem a minőséget is, némiképp beszéltem már erről a nem növekedés elmélete és a zöldgazdaság fejlődési lehetősége kapcsán ‑, vegyünk egy hagyományosabb megközelítést! Itt megint az Állami Számvevőszék anyagát hivatkozom, amely azt számolta, hogy a munkatermelékenység növekedési üteme a terv szerint 3,6 százalék lett volna, ehhez képest a tényszám 0,5 százalék. Tehát nemcsak az történik, hogy egy nagyon rossz szerkezetű gazdasági fejlődés vagy inkább gazdasági változás zajlik Magyarországon, hanem ennek az is az eredménye, hogy a munkatermelékenység ‑ amely egyébként a hatékonyság javulásával, akár csak a technológiai okok miatt, akár a nemzetközi együttműködés fejlődésén keresztül, gyakorlatilag automatikusan kellene hogy nőjön ‑ Magyarországon tulajdonképpen stagnál, és nemcsak ebben az egy évben, hanem 2010 óta minimális munkatermelékenység-növekedést lehetett egyáltalán kimutatni kumulált értékben is. Ennek a következménye az, hogy nemcsak az uniós magországokhoz való felzárkózás nem valósult meg, hanem már a szűkebb régiónk, a visegrádi országok vagy a 2004-ben csatlakozott többi, relatíve új uniós tagállam is ellépett mellettünk.

Mit jelent az, hogy ellépnek mellettünk ezek az országok? Az emberek nézőpontjából, egy alulnézeti megközelítésen keresztül elsősorban azt, hogy sokkal kevesebb pénzük van a magyaroknak, mint más uniós államok polgárainak. Nem a nyugat-európai országokról beszélek most, hanem az összes uniós tagállamról. Magyarország a legeslegutolsó, a 27-ből a 27. a tényleges egyéni fogyasztás mutatóját tekintve. Tehát az a pénz, amit az emberek vagy a saját háztartásukban elköltenek, vagy közösségi fogyasztás formájában jut el hozzájuk, például ingyenes egészségügyi ellátás, oktatás, és így tovább, ezeknek az összege minden uniós tagállamban mára magasabb, mint Magyarországon; igen, Romániában is. Igen, Szlovákiában is. Igen, Bulgáriában is.

Az, hogy az egy főre jutó GDP-ben még nem sereghajtó Magyarország, annak köszönhető, hogy az állam azért költ bőszen, csak éppen nem olyasmikre, amelyekből az embereknek haszna származik. Az államilag szervezett közösségi fogyasztás egy része megjelenik a tényleges egyéni jövedelemben, de van egy olyan része, ami semmilyen módon nem. Ezek elsősorban a közigazgatás, a gazdasági ügyekre fordított források, illetve a sport és egyházügyek. Ezek azok a területek, ahol a vásárlóerő-paritáson mért költésekben Magyarország vezeti az EU-ranglistát.

Az elsők vagyunk abban, hogy mennyit költ az állam közigazgatásra, vagyis a saját maga működtetésére, gazdasági ügyekre, elsősorban a NER-es oligarchák bizniszeinek közpénzből való finanszírozására, sportra, mert a miniszterelnök úr szereti a futballt, és egyházakra, mert a miniszterelnök úr azt gondolja, hogy a hatalmának egyik támasza Magyarországon a történelmi egyházak lehetnek. Ez azt eredményezi, hogy ilyen költségekre a GDP-nek összességében körülbelül a 10 százaléka elmegy. Tehát a költségvetés majdnem negyede olyan tételekre folyik el, amelyekből az egyszeri halandónak nem sok haszna származik.

Most, hogy áttekintettük a nagy képet, a nagy totált, nézzünk néhány eltérést, masszív, komoly eltérést a tervekhez képest, egyedi példákat, olyan eseteket, amelyeken keresztül nagyon kézzelfoghatóvá válik a Fidesz-kormány értékrendje!

Mire költöttek még a tervezettnél is többet, és mire költöttek még a tervezettnél is kevesebbet? Néhány példa. A Hungaroring támogatására a tervnél 48 milliárd forinttal több ment el. A sportági fejlesztési koncepciók megvalósítására 24 helyett 36 milliárd forint, 50 százalékos növekedés. A kiemelt sportegyesületek támogatására 14 milliárd helyett 26 milliárd forint, majdnem duplázás. Mik ezek a kiemelt sportegyesületek?

(15.00)

A miniszterelnök kedvenc csapata? Konkrétan ezt fizetjük közpénzből a tervezettnél kétszer nagyobb arányban? A Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség tulajdonosijog-gyakorlásával kapcsolatos kiadások a tervezett 1,5 milliárd helyett 7 milliárd forintban teljesültek; 1,5 helyett 7 milliárd forint! Ingatlanberuházás, ingatlan- és egyéb eszközvásárlás, ilyenek. Ugye, a luxusélet! Ingatlanok fenntartása és üzemeltetése, még mindig a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökségnél, 13 milliárd helyett 28 milliárd forint; több mint a duplája. Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása 16 helyett 24 milliárd forint, másfélszeres plusz. Kormányzati kommunikáció, úgy is, mint Rogán Antal-i propaganda 39 helyett 54 milliárd forint; még egy 15-öst rádobtak ‑ ereszd el a hajam, egyszer élünk. Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása 46 milliárd helyett 94 milliárd forint. Bravúros! Az NGM tulajdonosijog-gyakorlása alá tartozó társaságok tőkejuttatásai plusz 496 milliárd forint; majdnem félezer milliárd forint pluszkiadás. Mit csináltak ebből? Vettek egy repteret ‑ remek befektetés, csak soha nem térül meg ‑, aztán kitömték pénzzel a védelmi ipar legjelentősebb szereplőit, hogy aztán bagóért kiprivatizálják egy fideszes magáncégnek. Az eszem megáll, de tényleg!

Nézzük, hogy mivel ellentételezték ezeket az elképesztő kiadásokat! Nézzük a megszorításokat! Megrögzött biciklisként hadd kezdjem a kerékpárutak fenntartásával. Nem egy nagy összeget terveztek be rá, 1,3 milliárd forintot, az is lement 821 millióra. Természetvédelmi feladatokra az egész költségvetésben 1,7 milliárd volt betervezve, és 0,7 milliárdot költöttek rá; a kevésnek is kevesebb mint a felét. Ennyi jut természetvédelemre ma Magyarországon.

De nézzük meg a szociális ellátásokat! A tervhez képest a csecsemőgondozási díj ‑ családbarát ország ‑ mínusz 12 milliárd forinton teljesült, a táppénz mínusz 31 milliárdon, a gyermekgondozási díj és örökbefogadói díj mínusz 18 milliárdon, a lakástámogatások mínusz 14 milliárdon. Tehát miközben egyébként is szűkmarkú az univerzális családtámogatásokkal ez a kormány, amire sok pénzt költenek, azok az adókedvezmények, tehát aki sokat keres, annak a gyerekét is sok pénzzel támogassa meg az állam, és aki keveset keres, vagy aki éppen kiesett a munkából, annak a gyereke is dögöljön éhen, ez a kormány filozófiája, ehhez képest az univerzális ellátásokra a kevésnél is kevesebb pénz jut.

Hadd mondjak még egy-két konkrét példát! Mi az, ami hirtelen olyan sürgőssé vált, hogy nem tervezték be ugyan a költségvetésbe, de aztán egy jelentékeny összeget fordítottak rá. Hát, egyebek mellett a következő: a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátus, Dialógus Központ Lelkiségi, Kulturális és Tudományos Akadémiája megvalósításának folytatása ‑ nem tervezhető költség ‑ 9,9 milliárd forint. Tehát valami nagyon furcsa, obskúrus egyházi intézmény megépítésének a nem tudom, hányadik ütemére hirtelen kellett még 10 milliárd forint. Ez mi, államtitkár úr? Majd a válaszában legyen olyan jó, és számoljon be róla, ha volna olyan kedves.

S miközben a gyermekvédelemben a kormány a saját bevallása szerint kiválóan teljesít, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság személyi juttatásaira még a tervezettnél is kevesebb pénz ment, 4 milliárd forinttal kevesebb bért fizettek ki annál, mint ami a költségvetési tervben szerepelt. Így aztán majd két évvel később esetleg emelnek valamit a béreken. Bravúros mentés!

De van, amire volt pénz, szerencsére: víziközmű-fejlesztésekre. Na nem azért, hogy az elöregedett víziközmű-hálózatot valahogy reparálják és az elképesztő vízveszteségeket csökkentsék, hanem az akkumulátorgyári és egyéb ipari beruházások miatt összességében a módosított kiadási előirányzat 25 milliárd forint értékben teljesült. Ez is egy igazi bravúr.

S akkor még egy példa az egészségügy területéről. Budai országgyűlési képviselőként különös figyelemmel kísérem a János Kórház, avagy az Észak-Budai Szent János Centrumkórház sorsát, és azt kellett látnom ‑ ez is csak a zárszámadás adataiból derül ki ‑, hogy műhibaperekre a János Kórháznak kellett kifizetnie a legmagasabb összeget az egész országban. 300 millió forint ment el vesztett műhibaperekre. Ez ékes bizonyítéka annak, amit nagyon régóta mondunk, hogy olyan feltételeket teremtettek a János Kórházban, ami mellett felelősségteljesen színvonalas orvosi ellátást nyújtani egyszerűen nem lehet. A János Kórház által elbukott műhibaperek összege majdnem pontosan kétszerese a második legnagyobb ilyen értéknek. Úgyhogy jó lenne valamit kezdeni ‑ s ez most kivételesen nem az államháztartásért felelős államtitkárnak szól, hanem az egészségügyért felelős államtitkárnak; annak sincsen minisztere már ‑ a János Kórházzal, ezt mondjuk egy ideje, különben megmenthető és mégis meghalt betegek és a családtagjaik által indított műhibaperek fogják elsősorban jellemezni ennek a kórháznak a működését.

Azt hiszem, ezzel a szomorú példával be is tudom zárni ezt a felszólalást, aminek a lényege az, hogy a költségvetés számai, a megvalósult kiadási és bevételi összegek is azt mutatják, hogy Magyarország nem működik. A legfontosabb társadalmi alrendszerekre szégyenteljesen keveset költ a kormány, amire viszont sokat költ, az kizárólag a saját maga és gazdasági holdudvara hasznát vagy éppen szórakozását szolgálja. Nem lehet úgy költségvetést tervezni, hogy hatalompolitikai és vagyongyarapítási szempontok vezetik a magyar gazdaságirányítást, nem lehet úgy költségvetést tervezni, hogy nem adunk elég pénzt azokra a közszolgáltatásokra, amelyek elsősorban meghatározzák az emberek életminőségét, nem lehet úgy költségvetést tervezni, hogy miközben az egyszerű embereket Európa-rekord elvonások sújtják, a nagyvállalatok alig fizetnek adót, a szupergazdagok pedig egyáltalán nem adóznak a vagyonuk után. Illetve lehet, csak annak következménye van. Az a következmény, amit látunk most már másfél évtizede, a gazdasági stagnálás, az egy helyben toporgás, a termelékenység minimális növekedése legfeljebb, és az, hogy a tényleges egyéni fogyasztásban, az állampolgárok által elköltött pénzekben és elfogyasztott javakban sereghajtóvá váltunk az Európai Unióban.

Annak, hogy Magyarországot az Unió legkorruptabb kormánya vezeti, az a következménye, hogy Magyarország az Unió legszegényebb tagállamává vált. Ez itt van feketén-fehéren a számok nyelvén a zárszámadási törvényben. Ilyen értelemben hálás vagyok államtitkár úrnak, hogy dolgoztak vele ‑ látom, ott van az a sok vaskos kötet ‑, lebuktatták önmagukat. A számok nem hazudnak, csak az a baj, hogy az önök kormánya hazudik folyamatosan. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)