Hollik István (KDNP)

HOLLIK ISTVÁN (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy teljesen világos célt szolgál: a legsebezhetőbbek, a kisgyermekeink védelmét a digitális túlhasználat bizonyított kockázataival szemben.

Itt az elején szeretném leszögezni, hogy nem tiltani akarunk, hanem iránytűt adni a szülők és a társadalom kezébe, tájékoztatni, megelőzni, észhez téríteni még időben. Tehát a mi szándékunk egyszerű és felelős: a digitális eszközök rohamos terjedése mellett csökkenteni a legkisebbeket érő kockázatokat, és erősíteni a szülői döntések informáltságát. A javaslat szelleme egyébként összhangban áll az Alaptörvény család- és gyermekvédelmi parancsával is, hiszen indoklása kimondja, hogy a jövő generációinak testi, lelki, szellemi és szociális egészsége védelmében kötelességünk fellépni. Hát, ezt tesszük.

Azt gondolom, hogy a probléma, amire most megpróbálunk részmegoldást adni, az már nem vita tárgya, hanem ténykérdés. Hiszen a belépés életkora a képernyők világában igazából néhány év alatt az óvodáskorból, sőt iskoláskorból egészen a csecsemőkorig csúszott le. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sok családban már a babakocsiban is megjelenik a telefon vagy a tablet, és ettől kezdve a képernyő könnyen mindennapi pótcselekvéssé válik. Sajnos erre a piaci folyamatok is ráerősítenek, hiszen ma már kapható olyan babakocsi egyébként, amelyen telefon- vagy tabletrögzítő hely is van.

Ráadásul a nemzetközi egészségügyi irányelvek, köztük például egyébként a WHO ajánlása is egyértelműen fogalmaz: tudományos kutatások alapján azt mondják, hogy 2 éves kor alatt inkább ne legyen képernyő, és a 2-5 éves kor között is csak szűk, napi legfeljebb egyórás keretben, de kísérve, szülőkkel együtt közösen és értelmezve. De a valóság ettől sokszor eltér, hiszen ha ma megnézzük, hogy valójában mennyi a képernyőidő, akkor azt láthatjuk, hogy az ennél sajnos lényegesen több. Tehát ez azt jelenti, hogy a kicsik jelentős része ennél korábban és hosszabban találkozik erős vizuális ingerekkel.

Iskoláskorban a terhelés értelemszerűen tovább nő. A 6-14 éves korosztály globális átlagai a napi órák emelkedését mutatják, miközben a gyerekek túlnyomó többsége átlépi a nekik javasolt napi minimumot. A hazai adatok szerint a 8-15 évesek csak telefonnal közel 4 órát töltenek képernyő előtt, és ebben még nincs benne a számítógép vagy a televízió képernyője.

A következmények ‑ szintén tudományos bizonyítékok állnak rendelkezésre ‑ már kézzelfoghatóak: alvásromlás, mozgáshiány, testsúlygyarapodás, a látásromlás kockázata, a túl közeli fókusz és a késő esti kék fény pedig megterheli a szervezetet. A kicsik esetében mindehhez hozzáadódik a gyors, impulzív tartalmak miatti túlingerlés, amit egyszerűen a gyerekek idegrendszere még nem képes befogadni. A pszichés és kognitív pályákon is látszik a lenyomat: a túl korai, túl sok passzív képernyőzés visszafogja a beszédkészséget és a nyelvi fejlődést, rontja a koncentrációképességet, és később egyébként tanulási nehézségeket is okozhat. Ez szintén tudományosan ma már bizonyított. A serdülőknél a túlhasználat magasabb szorongási és depressziós arányokkal, valamint addikciós mintázatokkal is társul. De a szociális következményeket sem hagyjuk figyelmen kívül: csökken az élő interakció, sérül az empátia és a nonverbális jelzések olvasása, a családi közös időt kiszorítja az egyéni képernyőzés, a kortárskapcsolatokat pedig egyre gyakrabban közvetítik olyan platformok, ahol megjelenik a zaklatás és a torz énkép kockázata.

Európa-szerte hasonló a kép. Számos tagállam a nevelési környezet védelmével reagál a nagyobbakat illetően, tehát az általános iskolásokat illetően, például az iskolai mobilhasználat korlátozásával vagy teljes megszüntetésével. Egyébként ebben hazánk élen jár, hiszen mi már ezt az intézkedést bevezettük. Voltak, akik támadták ezt az intézkedést, de mára azok is elhallgattak, hiszen teljesen világos: gyermekeinken látjuk, hogy ez az intézkedés helyes volt és jót tett a gyermekeknek.

Magyarországon is világos jelzéseket kapunk. Az óvodások túlnyomó többsége a magyar statisztikai adatok szerint rendszeres eszközhasználóvá vált, miközben a szülők jelentős része maga is kevesebb képernyőidőt tartana ideálisnak, mint amennyit tapasztal a saját gyermekénél. Tehát ezen szándék és a valóság közötti szakadék az, ahol az államnak, hangsúlyozom, szülőbarát módon kell segítenie érthető, egységes figyelemfelhívással, amely támpontot ad a hétköznapi döntésekhez.

A javaslat ezért nem tilt, nem büntet és nem moralizál, hanem csupán figyelmeztet és tájékoztat. Tehát a fogyasztókat, a szülőket, az ő tájékozódási lehetőségeiket erősítve javasoljuk azt, hogy a digitális eszközök forgalmazói esetében ezek után ‑ ez a javaslat lényege ‑ kötelező legyen a digitális eszközök polcain jól látható helyen, nagy méretben elhelyezni egy feliratot, amelyre az lenne írva, hogy ezen digitális eszközök használata nem ajánlott. Azért nem lehet elhelyezni minden egyes termékre, mert az uniós szabályokat sértene, tehát azonnal kötelezettségszegési eljárással néznénk szembe. Meg lehet ezt csinálni, csak nincs értelme. Azt gondolom, hogy ráadásul az, ha a polcokon helyezünk el egy nagy feliratot, ahol ezek a digitális eszközök vannak, talán egyébként jobban is feltűnik, mint amikor az ember vásárol bármilyen terméket, ahhoz kap nagyon sok papirost, és a sok papiros között kapna még egy ilyen figyelemfelhívást. Tehát azt gondolom, hogy ez egyszerűbb megoldás, ráadásul hatékonyabb is, és az európai uniós jogrendbe is beilleszthető. Tehát ez a mondat nem tiltó tábla lenne, hanem inkább kapaszkodó; olyan, mint a biztonsági öv piktogramja, emlékeztető a kockázatra ott, ahol a rutin és a rohanás akár elfedheti a józan önkorlátozást.

A szülői felelősséget nem akarjuk elvenni, nem is tudnánk elvenni. Ellenkezőleg: mi ezt meg akarjuk támasztani információkkal. Nyilvánvalóan a szabályozás a digitális eszközök tekintetében teljes, tehát minden olyan digitális eszközre vonatkozna, amelynek van képernyője. Természetesen nemcsak a fizikai boltokra kellene ezt alkalmazni, hanem az online értékesítési felületeken is meg kell jelennie ennek a figyelmeztetésnek.

A végrehajtást majd kormányrendelet konkretizálja, tehát hogy pontosan mekkora méretben, hogyan kell elhelyezni ezt a figyelmeztető feliratot, pontosan annak érdekében egyrészt, hogy a forgalmazók ezt ne tudják kikerülni, másrészt, hogy mindenképpen olyan helyen történjen az elhelyezés, hogy minden szülő tulajdonképpen szembetalálkozzon ezzel a felirattal. A piaci szereplőknek felkészülési időt is biztosítunk, hiszen csak 2026. január 1-jén lépne hatályba, így a gyártók és a forgalmazók a szükséges átállást előre megtervezhetik. Az online felületek is fel tudnak készíteni erre.

Azt szeretném kimondani, hogy ez a törvény nem eszközellenes, hanem gyermekbarát. Tehát mi elismerjük a digitalizáció nyújtotta előnyöket akár az oktatásban, akár a gazdaságban, a kapcsolattartásban, de tudományos bizonyítékok alapján világos korlátokat húzunk a legkisebbek védelmében, és segítjük a szülőket információval abban, hogy a helyes döntést meg tudják hozni, tehát a szülő szabadsága mellé felelős állami tájékoztatás társul.

Tehát a képernyő nem ellenség, de rosszkor, rossz mennyiségben és rossz módon, ki kell mondani, hogy ártalmas, főként a legkisebbjeink számára.

(12.20)

A mi felelősségünk pedig az, hogy a legkisebbeket megóvjuk a túlhasználat kockázataitól, és ehhez a szülőket közérthető, egységes jelzéssel segítsük.

Tehát ez a törvény egy kis beavatkozás a piacon, de azt gondolom, hogy nagy segítség a nappalikban. Úgyhogy ezért én arra kérném önöket, hogy most ebben a kérdésben tegyük félre a pártpolitikai vitákat, itt a gyermekeink, a legkisebbjeink védelméről van szó. Én azt gondolom, hogy éppen ezért ez nemzeti, nemzetstratégiai ügy. Úgyhogy kérem szépen, támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)