Dr. Fónagy János (Fidesz)

DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán az utolsó nap hangulata engedi meg számomra, hogy válaszomat azzal a teljesen személyes tapasztalatommal kezdjem, hogy én nem egy-egy napra látogattam el ezekbe a volt ipari székhelyekre, központokba.

Jómagam 38 évig éltem Ózdon, az ózdi kohászati üzemeknek voltam a négy műszakos melegüzemi segédmunkása, voltam a vezető jogtanácsosa, és a kritikus időkben voltam a gazdasági vezérigazgatója. Nem egy napig voltam ott; évtizedekig dolgoztam azok között az emberek között, akik közül jó néhánynak sikerült segíteni, és jó néhánynak sikerült Ózd továbbélésében életteret biztosítani. És azt is hozzá kell tennem, hogy sajnos nagyon sokaknak nem sikerült. Ózd is tele volt ‑ és végső soron mind a mai napig tele van ‑ egyéni problémákkal, nehézségekkel, megoldatlan kérdésekkel, amelyek elsősorban a város összetételéből adódnak, hiszen egy 45 ezres városból ma egy 30 ezres, többnyire nyugdíjasokkal teli város maradt.

Dunaújváros története ennél összetettebb. Ózd és Diósgyőr 180 éves múltra tekinthet vissza. Dunaújvárost az ötvenes évek elején ‑ alapvetően az újsághírekben ma gyakran szereplő donyecki, donbászi vasércre és szénre alapozva, dunai szállítással, hiszen Dunaújvárosnak van dunai kikötője ‑, az ötvenes években hozták létre, alapvetően szovjet-orosz gépbázisra, ami nem baj, hiszen a szovjet és az orosz acélipar akkor is és ma is kiváló hírnek örvend.

(9.40)

Problémáját tehát nem az alapításkori, egyébként lehet, hogy az akkori ‑ mai megítélés szerint ‑ elhibázott gazdaságpolitika okozta, a Dunaferr problémáit, a közelmúlt problémáit elsősorban a háborúk következtében elszálló energiaárak és az ezzel szorosan összefüggő brüsszeli szankciós politika idézte elő.

Az ön felszólalásában is előkerült az a kérdés, hogy a kormány ki mellé állt, és kinek próbált segíteni. Képviselőtársam! Nagyon kevés volt a jelentkező, mondhatni, az indiai cég, a Liberty ‑ amelyik, most már tudjuk, hogy sikertelen kísérletet tett ‑ volt az egyetlen olyan, amely megpróbálkozott elsősorban a magyarországi zöld-acélátállás lehetőségével, ez magyarán az acélhulladékot jelenti, egy új, elektrokohóra alapozott acélipari objektum létrehozásával.

A magyar kormány az ön által egyébként, azt kell mondanom, hogy teljesen érthető módon és joggal felhozott dolgozói érdekvédelemre emlékezetem szerint csak a Bérgarancia Alapból 31 milliárd forintot áldozott, hogy abban az átmeneti időszakban ez a 4-4,5 ezer ember ne kerüljön az utcára, és ne munkanélküli státuszban, hanem korábbi gyári alkalmazotti státuszukat megőrizve tudjanak tovább dolgozni. A Dunaferrnek a talpra állását egyébként az Eximbankon keresztül bankhitelekkel is próbáltuk segíteni és támogatni. Ma már tudjuk, hogy a Libertynek nem sikerült ez a próbálkozása, és a Dunaferr visszatért abba a felszámolási állapotba, ahol jelenleg is van.

Természetesen ilyenkor mindig el kell mondani azt, hogy a világban az acélárak nem stabilizálódtak, lefelé mentek, a gázárak sem stabilizálódtak, felfelé mentek. Tehát semmilyen olyan meghatározó elembe nem tudtunk visszatérni a válság előtti időszakból, ami ebben a folyamatban a segítségünkre lett volna. Ezzel együtt az állam továbbra is alapvető feladatának tartja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy Dunaújvárosban a lehetőségekhez mérten fenntartsa az utolsó kohászati vállalat teljes ipari vertikumát, és a Dunaújvárosban élő embereknek a jövőjét (Az elnök ismét csenget.) új alapokra helyezve biztosítsa. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)