Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nos, a hazájáért, országáért, városáért, gyermekei jövőjéért jogosan aggódó apaként, nagyszülőként is szólok, és csodálkozom azon, hogy Tiszán innen és Tiszán túl is leginkább olyan politikai szervezetek, politikai pártok, közösségek, sőt politikusok vannak, különösen Debrecenben ‑ és ez az egyik legnagyobb sajnálatom ‑, akikből egyszerűen elillant a politikai bátorság, de nemcsak a politikai bátorság, hanem a realitás, sőt a szolidaritás iránti hajlam is, ha az Orbán-klán jövőnket mérgező bizniszéről, az akkugyárakról beszélünk.

(15.40)

Hát, kérem szépen, valami dermesztő maszatolás folyik akár ellenzéki oldalon is, ha az épülő akkugyárak jövőbeli léte kerül szóba. Tudják, az egyrészt-másrészt félrebeszélések, a semmitmondások, a kétértelmű motyogások kora. Pedig a helyzet egyértelmű: egy tipikusan vízhiányos, mára európai nagyvárossá fejlődni akaró és képes településre, Debrecenre ‑ ahol, ami eddig volt víz, az is eltűnt az elmúlt 20 évben ‑ egy újabb csapást mérnek, ahol még az ezredfordulón is kedvelt, kirándulóhelyként szeretett, horgászparadicsomként is ismert, környékbeli hatalmas vízfelülettel rendelkező tavaink mindegyike kiszáradt mára; ahol a földrajzi adottságok, az, hogy Debrecen még az alföldi viszonylathoz képest is mélyen fekszik, és ismert debreceni mondás, legendárium az, ami különben maga a szomorú valóság is, hogy a várostól alig 20 kilométerre lévő Látóképi csárda padozata pontosan egy szintben van a Nagytemplom tornyán a szélkakas tetejével, és ennek okán az uralkodó széljárások sem tudják frissíteni a város levegőjét, nos, hát itt télen-nyáron megül a por, a szmog, és így a levegő minősége bizony már most is a kínai iparvárosok mérgező levegőjének szintjével vetekszik.

A kedvelt Nagyerdő ‑ tudják, biztosan önök is ismerik, képviselőtársaim, sokan már járhattak is ott, ami a kiszáradt tavaink után az utolsó kirándulóhelyek egyike, az utolsó zöld sziget a debreceni városlakók számára ‑ szintén a kiszáradással küzd, és hát, szomorú szívvel jelzem, hogy a harcot valójában már el is bukta, hiszen a talajvíz szintje csak az elmúlt évtizedben legalább 4 méterrel csökkent. Ennek okán bizony, amiről beszéltem, a méltán híres nagyerdei kocsányos tölgyesek bizony állva halnak és haltak meg.

Üzemszerű öntözés nincs a környéken ‑ amúgy az ország legjobb termőföldjeiről beszélünk most ‑, és miből is lenne öntözés, ha egyáltalán nincs is víz a városban? Az ígéret, hogy majd az amúgy már az 1970-es években is szükségesnek tartott és a tervek szintjén már akkor is létező sürgős vízutánpótlás megoldódik, de az úgynevezett Civaqua-program az elmúlt években is csak azért lett leporolva és az első üteme végrehajtva ‑ azért épült meg a három ütemből egy ütem ‑, hogy az Orbán-klán mocskos bizniszének, a kínai akkumulátorgyáraknak tudjanak vizet biztosítani. A második és a harmadik ütem leállt, el sem kezdték még a tervezését sem. Azt mondják, nincs rá pénz. Honnan is lenne?

Ezek után politikus számára nem lehet az akkugyárak jövőjével kapcsolatosan más emberi, normális és politikai ambíció, mint az enyém: az, hogy azért küzd, hogy az akkugyárakra, amiket most Debrecenre oktrojáltak rá, egy hatalmas nagy lakat kerüljön.

Ezzel ellentétben a debreceni ellenzéki politikai szervezetek jó része, sőt az ellenzéki politikusok szinte többsége is azt fújja, amit a kormánypártiak: a bezárás helyett a hatósági ellenőrzések szigorításában látják a jövőt, ezt skandálják. De hát, hölgyeim és uraim, ez nem más, mint a debreceniek, Debrecen városának, a magyar embereknek az elárulása! Ez a Fidesz és az Orbán-klán narratívája amúgy, hiszen a határértékek szigorú betartása mellett is bizony négypercenként fog eldübörögni Debrecen határában, sőt időnként Debrecen belvárosában is éjjel-nappal, télen-nyáron, 0-24 órában egy-egy méreggel megrakott 30 tonnás kamion; tízezertonna-szám fogják szállítani, deponálni és feldolgozni a rákkeltő anyagokat Debrecenben. A szén-dioxid és más aeroszolok száz tonnái kerülnek az amúgy is fullasztó debreceni levegőbe. Ömlik majd a nehézfémekkel szennyezett víz a csatornáinkba.

Rajtam és a DK-n kívül talán egyetlen józan gondolkodású politikus és politikai párt sincs, aki vagy amelyik lakatot rakna a jövőnket felélő és megmérgező gyárakra. Szomorúan állapítom meg, hogy Debrecenben mi maradtunk, én maradtam egyedül, de küzdeni fogok, amíg csak tudok. Ezeket a gyárakat be kell zárni! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK padsoraiból.)