Dr. Dávid Ferenc (DK)

DR. DÁVID FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Valahogy én is úgy fogom előadni a történetet, mint Bánki képviselőtársam, hogy kevesebb súlyt helyezett az államháztartási törvényre időben és hangsúlyban is, és sokkal többet a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos ügyekre.

Az államháztartási törvénnyel kapcsolatos módosítás, ugye, ahol a kincstári szigorítások lépnek életbe, és komoly bírságtételek, elnök úr idézte is őket, ha jól emlékszem, 1 milliótól 100 millióig vagy 7 milliótól 100 millióig… (Bánki Erik: 2 milliótól 100 millióig.) 2 milliótól 100 millióig, ez igazából jól hangzik, de egyet ne felejtsünk el: ha itt a bírságok szigorodnak, és nagyon következetesen vetik ki, akkor a bankok, tartok tőle, hogy ezt a fajta bírságot majd tovább fogják hárítani a fogyasztókra. Talán a kereskedelemből ismerik ezt a példát, amikor a kereskedelmi vállalkozások a munkaügyi bírságot már előre bekalkulálják az árakba. Nem lenne jó ezt az irányt váltani, de erről több szót nem beszélnék, mert szerintem nem erről szól most ez a törvénymódosítás.

Sokkal nagyobb falatnak tartom az MNB-törvénnyel kapcsolatos módosítást, és ha megengedik, azokat a számomra technikai kérdéseket, és nem mondom, hogy nem érdekel, de különösebben nagyobb jelentőséget nem tulajdonítok annak, hogy most a monetáris tanács létszámát mennyivel emelik meg. Bizonyára van oka, bizonyára meg lehet magyarázni, mint ahogy attól sem megyünk a falnak, hogy most három alelnök helyett négy alelnök lesz. A kérdés, hogy ez a három, az a négy mennyit dolgozik, és milyen felelősséggel végzi a munkáját; ebben én nem is kötözködnék.

A nagyobbik baj az, hogy itt a szemünk előtt játszódik le Magyarország legnagyobb bankrablása, amelyik nem néhány óráig, hanem egy évtizedig tartott. A bankok bankjának nevezett Magyar Nemzeti Bank kifosztása nem titokban történt, hanem a szemünk előtt, nem félelmetes külsejű rablók lopták el a közös pénzünket, hanem nyakkendős, öltönyös figurák ürítették ki az MNB kasszáját. Az alapítványi szisztéma ‑ hisz erről beszéltünk a legtöbbet, ön is, képviselő úr ‑ lehetőségével visszaéltek, és forintszázmilliárdokat mentettek ki az MNB központi vagyontömegéből, pénztömegéből.

2016-ban Kósa Lajos képviselő úr még arról győzködte a sajtót, hogy nem is tekinthető közvagyonnak a Magyar Nemzeti Bank által közpénzből létrehozott alapítványok vagyona, azaz nem szükséges elszámolnia a nyilvánosság felé a pénzeszközök felhasználásáról. Szerencsére a Kúria és az Alkotmánybíróság viszonylag gyorsan kimondta, hogy az MNB által alapítványoknak átadott, a több száz milliárd forintot kóstáló pénzvagyon és ingatlan vagyon nem vesztette el közpénzjellegét.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az MNB ‑ 2019-hez hasonlóan ‑ 2020-ban még kiemelkedő, 255 milliárd forint nyereséget ért el. Aztán hirtelen fordult a kocka: 2021-ben 52 milliárd, 2022-ben 400 milliárd, 2023-ban 1760 milliárd forint veszteséggel zárta az évet az MNB. Ennyit a központi pénzintézet gazdálkodásának a sikerességéről. E veszteségterhet hosszú-hosszú évekig cipelheti a magyar társadalom, a számlát majd mi, 9,5 millióan fogjuk kifizetni.

Az MNB-vel kapcsolatos törvénymódosítást a kormány utólagos kármentéseként értelmezem. A fő cél nyilvánvalóan a Matolcsy-féle botrány mérséklése, annak deklarálása, hogy a kormány meg akarja fékezni a jövőbeni hasonló pénzkilapátolást ‑ ezzel egyébként egyetértek ‑, ugyanakkor a törvény vonatkozó rendelkezéseit csak a 2026. január után létrehozandó alapítványokra kell alkalmazni, vagyis a Matolcsy-féle, közpénzszázmilliárdokat elsinkófáló alapítványra nem vonatkozik.

Ellentétben a kormánnyal ‑ és hivatkozom Bánki képviselő úr megjegyzésére, hogy elfogad javaslatokat, illetve meghallgat javaslatokat, és megbeszélhetjük ‑ mi azt javasoljuk, hogy az MNB teljes alapítványi létrehozási zárlatot rendeljen el, és a meglévő alapítványi vagyon is, mert még van, fokozatosan szálljon vissza a nemzet bankjára. Tudom, hogy itt óvatosnak kell lenni, mert abban a pillanatban, amikor ezt meghirdetik, megindul a nemzeti kótyavetye, a kínált termékek ára, ha törvény fogja előírni, nyilvánvalóan le fog értékelődni. Ezzel én is tisztában vagyok, de én azt gondolom, hogy itt, ebben a helyzetben tabula rasát kell csinálni, és nem csak arról van szó, hogy vagyonkezelő meg befektetési alapítványt nem lehet létrehozni, a Magyar Nemzeti Bank ne játsszon semmilyen mértékben alapítványosdit, a Magyar Nemzeti Bank állami tulajdonban van, közvetett módon állami tulajdonban van.

Azt is gondoltam, és sajnos ezt nem fogadták meg képviselőtársaim ‑ elnök úr sem, jegyzem meg zárójelben ‑, amikor azt kértem, hogy a parlamenti bizottság hallgassa meg Matolcsy urat, Papcsák urat és Windisch urat; ezt miniszterhelyettes úrnak mondom, mert akkor arról volt szó, hogy ha nyomoz az ügyészség, ha vizsgálódik az ÁSZ, akkor nem kell vizsgálóbizottsággal zavarni a munkát. Én meg azt gondolom, hogy természetesen nem akartuk átvenni az ügyészség, a rendőrség és a többi hatóság munkáját, de miután olyan ügyről van szó, azt gondolom, hogy ezek az emberek, akik közelről nézték végig az alapítványok alapítását, van olyan társadalmi érdeklődés, amelyik megköveteli azt, hogy beszéljenek róla. Hangsúlyozom, nem gazdasági vizsgálatra, nem rendőrségi vizsgálatra ‑ meghallgatásra.

Ugyanígy nem sikerült elérnem azt sem ‑ van nekem kudarcom elég ‑, hogy vizsgálóbizottság alakuljon, ami ennek az egész politikai hátterét, illetve a döntési mechanizmus hátterét vizsgálja. Még egyszer mondom, nem vagyonértékelésről beszélek, nem közgazdasági és jogi megfontolásról, általában egy paritásos bizottságban beszéljük már meg a nyilvánossággal, hogy mi történt itt.

A Matolcsy György által vezetett Nemzeti Bank azt a hatalmas nyereséget, amit még a húszas évek előtt elért, a működése során felhalmozott alapítványokba helyezte, ahelyett, hogy befizette volna az Államkincstárba. Talán nem volt rá szükség? Elnézve most a költségvetés helyzetét, azt gondolom, hiányoznak ezek a százmilliárdok. Mindebben ráadásul a forint leértékelődése döntő szerepet játszott. Százmilliárdos nagyságrendről van szó! Az eredetileg hat alapítványnak összesen 266 milliárd forintot adtak át, ami, csak az inflációt figyelembe véve, ma már 400-440 milliárd forintot ér.

Évekkel később aztán ‑ jaj-jaj, a papírjaim összeragadtak, a számokkal meg zavarban vagyok ‑, pár évvel később, 2019-ben az eredetileg hat szervezetet egybeolvasztották. Ezzel párhuzamosan az alapítványok körül egy groteszk, komplex cégháló alakult ki. Nem tudjuk, hogy hova fektették a pénzünket, és mi lett a pénzünk sorsa. A NER-ben gyakorta használt magántőkealapokat is felsorakoztatták, a szinte átláthatatlan hálózatról még az Állami Számvevőszék is felvetette, hogy ezzel a pénz útjának elrejtése lehetett a cél; ezt nem én találtam ki.

Ekkorra már az alapítói vagyon mellé további 127 milliárd forint közpénz érkezett, illetve durván 60 milliárd bankhitelt is kapott a hálózat központjában lévő, vagyonkezeléssel megbízott vállalat. Ha csak a közpénzeket vesszük figyelembe, akkor ebbe a hálózatba összesen 400 milliárd forint érkezett; megint az inflációval felszorozva, 600-650 milliárd forint eltűnéséről van szó.

A botrány kirobbanásakor az ÁSZ jelentése megállapította, hogy a rendszer működtetése során nemcsak a saját maguk által rögzített alapelveket, de gyakran a törvényeket sem tartották be. A vagyonról szóló beszámolóik nem feleltek meg a valóságnak, nem valós számot tartalmaztak, derülhetett ki belőlük. Tehát igazából, megint megismétlem, több száz milliárdos vagyon, közpénz elpárolgott.

A felelősség megállapítása a feljelentések nyomán a bíróság feladata lesz, de az MNB igazgatóságán, elnökön, alelnökökön túlmenően itt egy nagyon fontos mulasztást követett el a magyar állam és a magyar kormány is, hisz az MNB tulajdonosa a magyar állam. Nem kezdek bele a felelősök nevének a keresésébe, megnevezésébe, sajnos hosszú lenne a lista, vezetők, testületi tagok, közjogi méltóságok nevét kellene elmondanom, olyan emberek nevét, akik asszisztáltak a nyakkendős és öltönyös bankrabláshoz.

Remélem, hogy az eddig késlekedő Állami Számvevőszék és a lassan aktivizálódó Nemzeti Nyomozó Iroda majdcsak felderíti a szövevényes vagyonkimentés körülményeit, és megnevezi a grandiózus kasszafúrás tetteseit, akik a mi közös pénzünket herdálták el, illetve tették zsebre. Ne felejtsük, százmilliárdos bankrablás történt, tehát tengernyi dolga lesz a vádhatóságnak és a bíróságnak a vélhetően hosszan elnyúló jogi eljárás során. De kivárjuk türelemmel, megvárjuk, hogy az igazi nagyhalak is az igazságszolgáltatás hálójába kerüljenek.

Az MNB-re vonatkozó törvényjavaslat bátortalanul maszatol, radikális változást nem vállal, csupán gyenge hatásfokú kármentésnek, takargatásnak nevezhető, ezért jelen formájában nem támogatjuk.

De miután van még időm ‑ úgy látom, elnök úr ‑, azért beszélnék arról is, és ez már nem jogi kérdés, amiről beszélek, hogy tegnap hallhattuk a hírekben, hogy a Magyar Nemzeti Bank személyi állományában jelentős létszámcsökkenés lesz. Ezen nagyon meglepődtem, mert olyan mértékű, 15 százalékról beszéltek, amit mi az üzleti szférában úgy hívunk, hogy tömeges létszámleépítés.

(13.00)

Ez azt is jelenti, hogy az MNB elmúlt tíz évében egy teljesen fölösleges létszámbővítés történt, és Varga miniszter úr, akit én mindig egy mérsékelt, csendes és megfontolt pénzügyi és gazdasági miniszternek ismertem, ilyen radikális módon jelenti be, hogy több mint 250 embert el kell bocsátani a Magyar Nemzeti Bankból. Kérdezem: milyen gazdálkodás folyt a Magyar Nemzeti Bankban? Hol volt a Magyar Nemzeti Bank elnöksége vagy igazgatósága? Hol volt a felügyelőbizottság akkor, amikor ezt a létszámot így felduzzasztották, és szinte fordulónappal, azzal, hogy Varga úr átvette a bankot, el kell bocsátani a bank létszámának 15 százalékát?

Én nyilvánvalóan nem tudok abba belemenni, hogy ez most milyen ágazatban… ‑ nem is tudom egyébként, nem jelentek meg a hírekben, de nagyon elgondolkodtat, hogy ha egy új bankelnök, aki egyébként vélhetően nagyon-nagyon széles jogosítványi körrel rendelkezik akár mint munkáltató, akár mint a kormány egykori bizalmi embere, úgy kezdi a működését, hogy 15 százalékkal lepucolja a céget, ha egyszerűbben fogalmazhatok. Tehát én egy nagyon érdekes és keszekusza helyzetet látok. Jó lenne megtudni, vajon Varga miniszter úrnak ezt a radikális lépését ‑ most humánpolitikára és létszámgazdálkodásra mondom ‑ vajon mi indokolhatta, és mi történt tíz évig, hogy a Magyar Nemzeti Bank létszámát ily módon felfújták, és ilyen mértékben túlduzzasztották.

Elnök úr, köszönöm szépen a türelmet és a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)