Dr. Dávid Ferenc (DK)

DR. DÁVID FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót és a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat deklarált célja a veszélyhelyzeti jogszabályok átültetése, az adminisztráció egyszerűsítése, az európai uniós jogharmonizáció és a kormány adópolitikai céljainak elérése érdekében szükséges módosítások törvénybe iktatása. A 91 oldalas javaslat összesen 33 adó- és pénzügyi törvény módosítását tartalmazza, az időkorlát miatt nyilvánvalóan csak a legfontosabb elemekre térek ki.

A korábban bejelentett szja-mentességet és az ahhoz kapcsolódó módosításokat több jogszabályon keresztül vezetik be, összesen négy külön törvényben szabályozzák a mentességek végrehajtását. Ezek a jogszabályok együttesen alkotják a keretrendszert, amely révén a bejelentett adómentességek ténylegesen beépülnek a magyar adórendszerbe.

Az intézkedés célja, hogy meghatározott társadalmi csoportok ‑ például fiatal, többgyermekes szülők, foglalkozási körbe tartozók ‑ mentesüljenek a személyi jövedelemadó fizetése alól. A lépés több szempontból is jelentős, egyrészt tovább bővíti az adókedvezmények körét, másrészt újabb módosításokat hoz az adójogszabályok rendszerében, amelyek hatása várhatóan hosszú távon is érezhető lesz az államháztartásban és az érintett társadalmi csoportok jövedelmi helyzetében.

(11.30)

A kormány a jogszabály-módosítással ‑ ez egy másik téma, de hasonlít egy kicsit az előzőhöz ‑ zárja le azt a korábban nyitva álló kiskaput, amely kizárólag a négygyermekes nyugdíjasokra vonatkozott, és amelyet a hatóságok szerint több száz esetben használtak ki visszaélésszerűen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal eddig ezeket az eseteket egyedileg vizsgálta és kezelte. A módosítás szerint a jövőben minden olyan jövedelem után, amely meghaladja az átlagbér négyszeresét ‑ jelenlegi értékén számolva mintegy havi 2,5 millió forintot ‑, kötelező lesz a 13 százalékos hozzájárulási adó, a szocho megfizetése. Ez azt jelenti, hogy még akkor is fennáll a szochofizetési kötelezettség, ha az érintettek egyébként adómentességeket élveznek.

Az extraprofitadókat eddig kormányrendeleti szinten vezették be. A jövőben ez az adónem törvényi szabályozást kap, ami azt jelenti ‑ és ez egy rossz üzenet szerintem ‑, hogy sajnos hosszú távon velünk maradnak. Ezek tényszerűen azok, amely lényeges pontokat ki tudtunk olvasni, ezeket próbáltam elmondani önöknek.

Az értékelés már bizonyos kritikai elemeket is fog tartalmazni. Sokban hasonlít az előző törvényjavaslatnál elmondottakhoz. A technikai módosítások és jogharmonizációs intézkedések önmagukban elfogadhatónak tűnnek, de itt is az a problémám, hogy egy olyan bonyolult salátatörvény-rendszert raktak elénk, amit egyrészt megint nagyon nehéz áttekinteni, másrészt persze vannak benne olyanok, amiket nem nagyon lehet elfogadni.

Megint az a problémám, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban nem állnak rendelkezésre részletes elemzések, hatástanulmányok, ezért a változások hosszú távú hatása érdemben nem ítélhető meg. A gazdasági pangás idején, a recesszió alatt ‑ mert recesszióközeli állapotban vagyunk ‑ tűzoltási céllal meghozott módosítások nem helyettesíthetnek egy átfogó adóreformot.

A tervezet áttekintését, értelmezését nehezíti, egyes esetekben lehetetlenné teszi, hogy megint nem tartalmaz magyarázatokat. A szöveg egyszerre 33 darab jogszabályt érint, ezért az előterjesztés tényleg keszekusza számunkra, és nagyon nehéz kezelni, még egy tartalomjegyzék sem segíti az eligazodást. Megint azt mondom, a régi és az új szövegek összehasonlítása és ezek a kiemelések hiányoznak a rendszerből, nem így jelenítették meg ‑ ez már sajnos nagyon régen kiment a divatból ‑, hogy ilyenkor egy egységes szerkezetben kellene elénk tárni, és talán akkor azt mondhatnánk, amit miniszterhelyettes úr némi malíciával mondott nekem, hogy az üléshely határozza meg a véleményt. Nem. Ha nem jelenik meg úgy, hogy világosan, egységesen értelmezhető legyen, akkor nehéz elvárni azt, hogy egy nagyon egzakt és szakmai véleményt mondjunk.

Rátérnék a legfontosabbra, amit Bánki képviselőtársam hangsúlyosan mondott, és hosszan is mondta: a családi adókedvezmények kérdésére. Nekem az egész rendszerrel ‑ és tényleg szakmai jellegű lesz, és igyekszem nem politikai hozzáfűznivalót tenni; azt persze hozzátenném, hogy egy nehéz költségvetési helyzetben ekkora kedvezményeket adni minimum nagy kockázat, de nevezzük bátorságnak, ha jóindulatú vagyok ‑, ami alapvetően problémám a dologgal, az az, hogy a jómódúakat sokkal jobban segíti, mint a rászorultakat. Tehát, ha önök azt gondolják, hogy a családokat segíteni kell, és mint többgyermekes apa és sokunokás nagypapa nyilvánvalóan én sem mondhatok mást, mint hogy az édesanyákat és a nagymamákat segíteni kell, de azt azért mindenféleképpen vitatom akár államtitkár úrral, kizárólag szakmai megközelítésből, akár elnök úrral és miniszterhelyettes úrral, hogy nem feltétlenül ugyanabban az ütemben kellene javadalmazni és segíteni az édesanyákat, akiknek jóindulatúan, mondjuk, bruttó kétmillió forint a fizetése, vagy éppen a szakmunkás-minimálbér szintjén van. Ezt az én torkomon nehezen lehet lenyomni, ha szabad szabadon fogalmaznom. Ez a szolidaritás elvét nem tartalmazza.

Megyek tovább. A munkabéreket terhelő adókról Bánki elnök úr mondta ‑ ha rosszul idézem, akkor elnök úrtól elnézést kérek ‑, Európa-bajnok vagy világrekord szja-t mondtál (Bánki Erik bólint.), de végül is a megközelítés szempontjából ez a személyi jövedelemadóra vonatkozik. Ez önmagában az én gondolkodásomtól csak annyiban áll távol, hogy talán jobb lenne több sávban egy kicsit megint a szolidaritás elvét bevinni a rendszerbe. Ugyanis azért ez az örök vita ‑ és ez nem ideológiai vita ‑, hogy az egykulcsos adórendszernek ‑ lehet, hogy nekem ebből még bajom is lehet ‑ a kezelhetősége egy nyilvánvalóan egyszerű, átlátható rendszer, sőt merem mondani, a vállalkozók is nagyon kedvelik. De egyben biztos vagyok: a szolidaritást nem fejezi ki. Önök azért a saját egykulcsos adórendszerüket egy kicsit áthágták azzal, hogy behoztak egy csomó adómentességet. Ez már nem egykulcsos adórendszer, mert van egy 0-s kulcs és van egy 15 százalékos kulcs.

Ami viszont nagyon problémás az egész ügyben, az elvonási rendszerben, ahol nemcsak az szja-ról beszélünk, hanem az áfáról is beszélünk és a társasági adóról is, itt már nagyon nem értek egyet önökkel. Én nem lennék büszke a 9 százalékos társasági adóra, már csak azért sem, mert a nagy multinacionális, tőkeerős cégek nyugodtan fizethetnének úgy, mint régen, 19 százalékot is. Európában Németországban ‑ de javítsanak ki ‑, azt hiszem, 21 százalékos, és az Egyesült Államokban, ha jól sejtem, 15 vagy 16. Tehát emiatt nem mennének ki vállalatok, és ezektől a nagy cégektől nagyon komoly mennyiségű társasági adót lehetne beszedni úgy, hogy közben a mikro- és kisvállalkozásoknak nyugodt szívvel meg lehet tartani a 9 százalékot. Ez nem mond ellent.

A másik, viszont most én mondom Bánki elnök úrnak, hogy Európa- vagy világrekord, a 27 százalékos áfa tartása, amire azt kell mondanom ‑ szoktuk használni közgazdászként ezt az elnevezést ‑, hogy a szegények adója. Tehát, ha egyben nézem a dolgot, ez nem olyan pozitív kép, már csak azért sem, mert a jövedelemcentralizáció az egyik legmagasabb Magyarországon az Európai Unióban, az összes jövedelemcentralizáció meghaladja a 46 százalékot. Minden második megtermelt forintot beszed a magyar állam.

Az állam kötelessége lenne ‑ remélem, hogy lesz is ‑, hogy a lehető legegyszerűbb adórendszert működtesse, és teremtse meg az átláthatóságot, korszerű adózási szolgáltatásokat nyújtson. A bonyolult és sokszor egymással ellentétes jogszabályok áradatával szemben egyszerűsíteni kellene az adózás rendjét, és szélesebb nyilvánosságot kellene biztosítani.

Azért emlékezzünk meg arról is ‑ ebben is javítsanak ki, ha rosszul mondom ‑, hogy Magyarországon több mint 50 adónem van, 50 fajta elvonás van, de lehet, hogy 60. Én még emlékszem arra, amikor 2010-ben az volt az ígéret, hogy megfelezzük az adónemek számát, és akkor sikerült is, lementünk 30-35 körülre, most sikerült visszasétálni az 55-60-ra. Ugye, ezt nem tartja senki pozitív folyamatnak? Mi ezt annak idején a vállalkozói körben úgy hívtuk ‑ ne sértődjön meg senki a jelzőért, nem rossz szándékkal mondom -: jönnek vissza a pici, sunyi adók. Mert már nem tudjuk, hogy mikor hova nyúl az állam, és amikor megtetszik neki valami, máris egy ágazati különadóval vagy majdnem vállalkozói körökre kivetett adóval elveszi ‑ onnan vesz el pénzt, ahol talál. Ezt én értem, meg ez jópofa dolog is, de nem hiszem, hogy egy normatív adórendszerben ez nagyon konform és ízléses.

Nekünk javaslataink is lennének, és remélem, van rá lehetőségem ‑ úgy látom az időből, hogy van ‑, hogy elmondjam, hogy amennyiben önök elfogadják ezt a filozófiát, amit én mondok, akkor, ha nem is szavazzák meg, de talán azt mondják, hogy nem is biztos, hogy ellenszenves, amit mondok.

Az egyik az lenne ‑ és meg fognak lepődni, hogy volt vállalkozói szövetségi vezetőként ezt gondolnám ‑, hogy az 1 százalékos kedvezményrendszert a szakszervezetek vonatkozásában ki lehetne terjeszteni. Remélem, az én számból ez nem tűnik furcsának, de miután látjuk a magyar szakszervezeti mozgalomnak egyébként nemcsak kormányzati hibából, hanem önhibából is létrejött állapotát ‑ elég sok tapasztalatunk van ebben, itt most miniszterhelyettes úrra nézek, láttunk belőle eleget ‑, én azt gondolom, hogy ha a civil szervezetek, az egyházak kaphatnak 1 százalékos felajánlásokat, akkor nem ördögtől való ‑ lehet ezen vitatkozni ‑, az állam is mutassa meg, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomba életet akar lehelni, hogy egy fontos intézménynek tartja azt, hogy a munkavállalóknak ütős érdekképviselete legyen. Én azt nem mondtam, hogy az 1 százalék megoldja ezt, ezt nem vállalom, de azt, hogy az egyébként nehéz helyzetben lévő munkavállalói érdekképviseleteket segítsék, én jónak tartanám, és ezt az szja elbírná.

Pláne ott még jobbnak tartanám, ahol az állam a munkáltató. A versenyszférában talán jobban meg lehet ezt oldani, főleg, ha vállalati szinten jó szakszervezeteket szerveznek, de az állami szférában nem lenne segítség, mert ott lenne segítség, most már úgy, hogy ugye, az állam mint munkáltató nem vonja le, hanem egyesével hajtja be az emberektől. Tudják, hogy ez nem tett jót a szakszervezeti mozgalomnak, de ezen már túl vagyunk sajnos.

A másik, amit nagyon fontosnak tartanánk, hogy a minimálbér vonatkozásában hosszú-hosszú vita után a Demokratikus Koalíció arra a következtetésre jutott, hogy a minimálbért célszerű lenne adómentessé tenni.

(11.40)

Ha már önök belementek abba az utcába, hogy bizonyos társadalmi rétegeknek felkínálják az adómentességet, akkor logikai alapon is merném mondani, hogy a munkaerőpiac legnagyobb vesztesei ‑ márpedig a minimálbéresek a legnagyobb vesztesei ‑, a legesendőbb munkavállalók esetében lehetne egy gesztust tenni, azt, hogy nem terhelik személyi jövedelemadóval a legkisebb munkabéreket. Ez egyébként nem egy olcsó játék, ezzel tisztában vagyok, de itt több száz milliárd forintokról beszéltek már önök is. Azt gondoltam, hogy ez nagyon bele kell hogy férjen a történetbe.

(Az elnöki széket dr. Oláh Lajos, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Elfogadhatatlan az is, hogy míg a rezsim a magyar családokra, az egészségügyre, az oktatási és szociális kiadásokra nem igazán bőkezű, addig a magyar társadalom egyre szegényedik, és az előidézett költségvetési hiány rekordokat döntöget. Sokszor zuhan a forintárfolyam, magyarok milliói szenvednek az áremelésektől, viszont éppen a tegnapi nap tudtuk meg, hogy a kormányhoz kapcsolódó informális körök szereplői között micsoda gazdagodás történt a múlt évben. Ha jól emlékszem, 2000 milliárddal gyarapodott a legfelsőbb réteg vagyona egy év alatt. Ez egy brutális mértékű növekedés!

Ezért azt gondoljuk, hogy az államháztartás egyensúlyának fenntartása, az igazságos közteherviselés megvalósítása, a rászorulók támogatása érdekében benyújtott javaslatunkban nagyobb tehervállalást kellene tenni azoknál a vállalkozásoknál, ahol ilyenfajta nagy mennyiségű profit- és vagyonnövekedés van. A javaslat valamennyi, a koncessziós törvény alá tartozó koncesszióra vonatkozna, így a dohánytermék-, a szerencsejáték-szervezés, a kaszinókoncessziót, az autópálya-koncessziót, a bányakoncessziót és a hulladékgazdálkodási koncessziót elnyerő társaságok tekintetében magasabb adófizetési kötelezettséget állapítanánk meg.

Egy másik gondolat: az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevezetése is a közteherviselés igazságosabbá tétele lenne, annak biztosítása, hogy a társadalom legvagyonosabb tagjai járuljanak hozzá a közszolgáltatások finanszírozásához. Az elmúlt évek során Magyarországon egy szűk, jól körülhatárolható réteg kezében halmozódott fel olyan mértékű vagyon, amely sokaknál meghaladja az 1 milliárd forint értéket. Ez a folyamat sok esetben a közvagyon átláthatatlan újraosztásával, illetve a magyar adófizetők kárára történő vagyonfelhalmozással jár, ezért indokolttá teszi, hogy az így megszerzett kiemelkedő vagyontömeg után az érintettek minimális, de érdemi módon járuljanak hozzá a közkiadáshoz. A javasolt hozzájárulás mértékét is merem mondani: ez 1 százalék lenne az 1 milliárd forintot meghaladó vagyonrészek után, amely nem veszélyeztetné az érintettek életvitelét, vállalkozási tevékenységét vagy befektetéseit, ugyanakkor érdemi forrást teremthet a közszolgáltatások színvonalának javításához.

A minimálbér adómentesítéséről már szóltam, de a személyi jövedelemadó tetején lévőkre is lenne egy személyijövedelem-korrekcióra vonatkozó javaslatunk, ami talán igazságosabbá tenné a rendszert. Én azt gondolom, azt gondoljuk többen, hogy az évi 100 millió forintot meghaladó jövedelemmel rendelkező állampolgárok nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közkiadások finanszírozásához, ezért indokolt a magasabb adókulcs bevezetése a rendkívül magas jövedelmek esetén. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm a figyelmeztetést, elnök úr, be is fejeztem a mondanivalómat, és köszönöm a figyelmüket.