Dócs Dávid (Mi Hazánk)

DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt pár ellenzéki kollégám az ellenzéki hangnem jegyében mondta el mondanivalóját, én viszont inkább megpróbálok a tények talaján maradni. Ha már így kezdtem neki, akkor kezdjük egyből a pozitív dolgokkal, amelyeket fel lehetett fedezni ebben a költségvetésben, hiszen mi nemcsak azt mondjuk, hogy ez úgy, ahogy van, rossz, hanem a jót elismerjük természetesen, ahogy eddig is.

Azt gondolom, hogy ha csak minimális is, és inkább gesztusértékű, de azt le kell szögezni, hogy egyfajta pozitív változás, hogy legalább megbecsülik azokat, akik munkában őszültek meg. Illetve azt is el kell ismerni, hogy a családtámogatási szektorra igen nagy figyelmet fordítanak, és most már igen komoly, jelentős forrásokat csoportosítanak ide, még ha ez nem is oldja meg feltétlenül a problémákat.

Hát, ennyi volt a jó rész, most pedig inkább a kritikai észrevételekre térnék rá, hiszen vannak bőven fenntartásaim, pesszimista fenntartásaim a 2026-os költségvetéssel kapcsolatban, bár, higgyék el, én kívánom önöknek és Magyarországnak leginkább, hogy az önök optimista jóslata valósuljon meg. Ha már a béke elhangzott olyan sokszor ma itt, a Ház falai között, akkor meg kell említeni azt is, hogy a mostani vasárnap igen vidámra sikerült, hiszen az első Harcosok klubja debütált. Ez kicsi kontraszt, mert a béke és a harcosok nem biztos, hogy megférnek egy mondatban, de hát láthattuk, hogy ez a harcos mentalitás a gazdasági szerkezetüket is felülírta, mármint nem a gazdaságért harcoltak feltétlenül nagyon jól, hanem nagyon úgy nézett ki sokszor, hogy bizony a csúcsminiszter az, aki maga egy személyben harcol a magyar gazdaság ellen. Ez már nem volt talán annyira szerencsés.

Az évet úgy kezdtük, hogy miniszterelnök úr azt ígérte, repülőrajt lesz, és olyan számokat fogunk látni, amin mindenki meglepődik. Ebben teljesen igaza is volt, mindkettőben ráadásul, hiszen valóban meglepődtünk ezeken a számokon, szerintem elsősorban leginkább ő maga lepődött meg. Illetve abban is igaza volt, hogy repülőrajttal indult az ország, igaz, azt nem tette elé, hogy a repülőrajt milyen irányú lesz. Ez a beton felé sikerült sajnos, és abban landolt, abban végződött, és nagyon úgy néz ki, hogy nem is igazán fog javulni ez a helyzet, hiszen az önök egész gazdaságpolitikai szerkezete az, ami hibás.

(15.50)

Önök nemhogy nem tanultak a hibáikból, és nemhogy nem próbáltak meg ezen változtatni, hanem ugyanazokat a hibákat halmozzák egymásra, és ugyanazokat a hibákat követik el. Ezt bizonyítja a 150 új gyárnak a meghirdetése is, ami egyvalamire tanúbizonyság: arra, hogy önök úgy gondolják, Magyarországon elég az ilyen alacsony hozzáadott értékkel bíró munkahelyteremtés, az is ráadásul külföldieknek történik általában, illetve külföldi multik azok, amelyek idejönnek, idetelepednek, és ezeket a gyárakat megépítik. Mi azt gondoljuk, hogy alapjaiban elhibázott ez a gazdasági modell. Mi az önálló magyar nemzetgazdaságra szeretnénk építeni Magyarország gazdaságát.

Azt is fontos leszögezni, hogy ha valami nem megy, akkor azt nem kell erőltetni. A hazai politikai szereplők közül elsőként hívtam fel Nagy Márton csúcsminiszter úr figyelmét arra, hogy ha nehéz neki ez az ügy, vagy nagy rá ez a kabát, nem megy neki ez a feladat, akkor egész egyszerűen le kell mondani. És mivel másra nincs esély, csak arra, hogy az önök soraiból kerüljön majd valaki a helyére, biztos van önök között is ennél sokkal alkalmasabb személy, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy nem lehet mindig a külső tényezőkre fogni azokat a gazdasági eredménytelenségeket, amik sorra megtörténnek, hanem nagyon úgy néz ki, hogy belső tényezőket is kell keresni, esetleg magát a minisztert.

Nagy Márton itt ma az emelvényen azt mondta, hogy soha nem dolgoztak még ennyien. Valóban: külföldi vendégmunkások. Azt is mondta, hogy soha nem volt ilyen kevés az álláskereső. Azt persze már nem mondta, hogy soha ennyien nem dolgoztak még külföldön a magyarok közül. Aztán az is elhangzott tőle, hogy soha nem voltak ilyen magasak a fizetések, ami lehetséges, hogy igaz, viszont hozzá kell tenni, hogy az árak sem voltak még soha ilyen magasak, és a fizetések vásárlóereje sem volt még soha ennyire alacsony. Ezek tükrében már teljesen mást mutat az a képlet, amit itt a miniszter úr felvázolt.

Amikor egy költségvetésről beszélünk, én csak egy nagyon kis települést vezettem, nagyon kicsiben volt arra lehetőségem, hogy egy költségvetés-alkotásban részt vegyek, én azt általában úgy alkottam meg, és úgy vittem végig a képviselő-testületemmel és a hivatali apparátussal, hogy amit megterveztünk, egy-két apró módosítással, de azt is vittük végig, mert önkormányzat esetében másra nem is nagyon van lehetőség. Viszont az önök esetében nagyon megkérdőjelezendő az, hogy mennyire validok egyáltalán azok a számok, amiket önök használnak egy költségvetés megalkotásakor, hiszen most már hosszú éveknek a mérlege az, hogy sajnos egyáltalán nem valósak azok a számok, amikkel önök terveznek, mert a végén soha nem ezt kapjuk végeredményül. Mondjunk erre egypár példát is!

A 2026-os költségvetést úgy tervezték meg önök, hogy 4,1 százalékos GDP-növekedéssel és 3,6 százalékos inflációval terveznek. A probléma csak az, hogy ha a tények talaján maradunk, akkor a tavalyi év pontosan meghazudtolta ezeket a számokat, hiszen tavaly is 4 százalékos GDP-növekedéssel terveztek, ehelyett lett belőle 0,6 százalék, az infláció pedig az egekben volt, Európa-rekorderek voltunk benne. Ami a nettó szégyen, az az, hogy Magyarország, egyébként Európa volt ‑ sajnos már csak múlt időben tudom ezt mondani ‑ éléskamrája, az élelmiszerárakban produkálta a legnagyobb inflációt, ami egyébként az önök által támogatott legtöbb családot hozta nagyon nehéz helyzetbe, hiszen az alapvető élelmiszerek náluk voltak hatványozottan drágák, mivel minél többen vannak egy családban, annál többet kell költeni élelmiszerre.

Ha megnézzük a jövő évi vagy jövő évre tervezett költségvetést, akkor azt láthatjuk, hogy önök a költségvetési hiánycélt megint megpróbálták valahogy addig fabrikálni, amíg az leginkább a nullához közelít. De ez a szám sem lehet nagyon hiteles, hiszen ha megnézzük az elmúlt évek tendenciáját, akkor azt láthattuk, hogy az elmúlt negyedév végére, tehát az első negyedév végére a tervezett költségvetési hiánycélnak a több mint 50 vagy az idei év esetében is több mint 60 százalékát már sikerült meghaladni, ami azt vetíti előre, hogy év végére a tervezett hiánycélnak több mint a másfélszerese lett az az összeg, ami a költségvetésből kikandikált. Európa legnagyobb adócsökkenését tervezik, ami dicséretes dolog, de ahogy az előbb elmondtam, nem nehéz úgy, hogy Európában a terhek is a legmagasabbak sajnos, és ebből már csak csökkenteni lehet, emelni semmiképpen, úgy gondoljuk.

Aztán ha megnézzük azt, hogy önök a gazdaságfejlesztésnek milyen irányt szántak, akkor azt láthatjuk, hogy az az akkumulátorgyártás, ami a kormánynak a szuperfegyvere volt, sajnos nemhogy a pozitív számokat nem hozta, nemhogy nem stagnál, hanem egyenesen mínuszt produkált. Tehát nagyon úgy néz ki, hogy rossz lóra tett a kormányzat ezzel a gazdasági szuperfegyverével, és nem az jön be, amit önök ettől előre vártak és reméltek. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy nem vissza nem térítendő támogatásokat osztogatnak a társadalom különböző csoportjainak, hanem hiteleket. Hiszen a diákhitel mellett most már van munkáshitel is, van nyugdíjashitel is, tehát nagyon úgy néz ki, hogy a társadalom eladósítása a cél ahelyett, hogy kiemelt társadalmi csoportokat támogatnának inkább.

Ha már kiemeltnél tartunk, akkor azt is látjuk, hogy kiemelt beruházások viszont most is vannak tervezve a jövő évre, ezek közül egypárat felsorolnék, ha nem fért bele ebbe a kategóriába, mondjuk, a vízgazdálkodás vagy vízmegtartás, a mezőgazdaság problémáira adott azonnali és sürgős válaszreakció és azok az égető társadalmi kérdések, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Nem szeretném az előttem szólókat ismételni, de azt gondolom, hosszasan nem kell arra kitérni, hogy miért mondhatunk ilyet, hiszen látjuk, hogy romokban van az oktatás, romokban van az egészségügy és a közbiztonság is nagyjából, csak az önök értelmezésében és fejében él a kéthetes rend jegyében; a gyakorlat teljesen mást mutat. Ugye, itt múltkor meg lettem szólva, hogy nincsenek egyébként bokor mögött bujkáló rendőrök, de valamiért a sors fintora, hogy én szinte napról napra csak velük találkozom. Tehát nagyon úgy néz ki, hogy a rendfenntartó erők is ‑ valószínűleg a forráscsökkenésnek köszönhetően is, és egyébként a profitmaximalizálás miatt is ‑ egy behajtó céggé silányodtak csak, tehát nem a rendet tartják fenn, hanem a központi költségvetést próbálják meg életben tartani azokkal a rekordszámú és -magas büntetésekkel, amiket a magyar adófizetőktől behajtanak nap mint nap, még egyszer mondom, a bokor mögött bujkálva.

A kiemelt beruházások egytől egyig olyan beruházások, amelyek elsődlegesen szerintem nem a magyar emberek érdekeit szolgálják, hiszen azt láthatjuk, hogy a szegedi ipari parkhoz vezető útfelújítások lesznek; azt láthatjuk, hogy debreceni ipari parki fejlesztés lesz; vagy Ács és Szeged sem marad ki ebből a kategóriából. Ha már vízgazdálkodás, vízkormányzás vagy vízmegtartás nem is létezik ebben az országban egyelőre, maximum bemutató videó szintjén, akkor legalább vízgazdálkodási terv már készült. Hozzáteszem csak zárójelben: ha önök a kormányzásuk legelején léptek volna az ügyben, már az is késő lett volna, tehát ezt nem lehet teljes mértékben önökön számonkérni, viszont azt a másfél évtizedes hezitálást vagy várakozó álláspontot, amit képviseltek, mindenképpen.

A kiemelt beruházásokban kedvencem volt ‑ nem én hoztam ide, nem én kerestem ki ezt az adatot, hanem csúcsminiszter úr mondta ‑, hogy az Országos Rabbiképző Egyetem is ilyen kiemelt beruházás. Ez már csak az i-n a pont, azt gondolom, ha már kiemelt beruházásokról beszélünk. (Nacsa Lőrinc: Antiszemita?) Nem, egyáltalán nem, csak a fontossági sorrendek és a prioritás; de Nacsa képviselőtársam, nem párbeszéd van egyelőre, az egy másik forma, hanem én szeretném elmondani a gondolataimat a költségvetéssel kapcsolatban. Viszont azt gondolom, hogy nem a prioritások között kellene hogy legyen ez a kiemelt cél.

Viszont kiemelt cél kellene hogy legyen például a vidékfejlesztés. Na nem az a fajta vidékfejlesztés, amit önök értenek alatta, hiszen az elmúlt években azt láthattuk, hogy a vidékfejlesztés jegyében vagy égisze alatt önök postákat zártak be, önök takarékszövetkezeteket zártak be, önök vasúti vonalakat zártak be, és ez, úgy gondolom, nem a vidéki embereknek a mindennapi boldogulását és életét szolgálja, már csak azért sem, mert a vidék egyre inkább perifériára szorul, a vidéki ember vele együtt perifériára szorul, ezért nem marad más számukra, mint hogy urbanizálódjanak, és egy közeli várost keressenek maguknak élettérként, mert élhetetlenné válnak azok az életterek, amelyeket eddig ők megtöltöttek élettel.

(16.00)

Ha a támogatásokat és a pályázati forrásokat nézzük, akkor nagyon dicséretes a „Magyar falu” program. Én ennek őszintén örültem még polgármester koromból, hiszen valóban értünk el mi is a saját adott településünkön fejlesztési eredményeket. Viszont szót kell ejteni arról, hogy van egy olyan települési nagyság, az 5 és 10 ezer fő közötti települések, amelyek valahogy mindig kiesnek ezekből a támogatási irányokból vagy célokból, hiszen a „Magyar falu” programba már vagy nem férnek bele, vagy pedig a „Modern városok” programba még nem férnek bele. Azt gondolom, hogy ezt orvosolni kell, mert versenyhátrányban vannak az ilyen méretű települések. Arról már nem is beszélve, hogy ezért sajnos lemaradnak az általuk képviselt régiók, és egyre inkább érezhető az az olló, ami nyílik a fejlődőképes és az ilyen elmaradott térségek között.

Ha megnézzük azt, hogy vidékfejlesztés alatt mi mit értünk, akkor egyértelmű, mi azt szeretnénk, hogy a vidéki ember se másodlagos legyen a saját hazájában. Mi azt szeretnénk, ha őket is megilletné az az infrastruktúra-szolgáltatás, ami egyébként a városiak rendelkezésére áll. Mi azt szeretnénk, ha nekik se kellene több tíz kilométert utazni ahhoz, hogy megfelelő orvosi ellátást kapjanak, vagy a gyermekeiket megfelelő iskolába tudják járatni. Azt gondolom, hogy talán erre kellene inkább nagyobb hangsúlyt fektetni. Nem mondom, hogy önök legalább a próbálkozás szintjén nem próbáltak meg bizonyos dolgokat ennek érdekében elérni, de nagyon úgy néz ki, hogy ennek a hatásfoka vagy az eredménye jócskán elmaradt.

Vannak olyan térségek ma Magyarországon, például Északkelet-Magyarország vagy a Dél-Dunántúl, amelyek már olyan szinten leszakadtak, hogy ha nem fognak valamilyen pluszmentőövet kapni, akkor ez a leszakadás lassan behozhatatlanná kezd válni. S ha megnézzük a demográfiai vagy etnikai arányokat ezekben a térségekben, akkor azt láthatjuk, hogy bizonyos járások, bizonyos régiók egész egyszerűen elgettósodnak a teljes reménytelenség jegyében.

Mi azt gondoljuk, hogy a helyi gazdaság és munkahelyek erősítése mindenképpen kiemelt cél kell legyen, hiszen ez adhat reményt és adhat egy jövőbeni utat azoknak, akik ilyen térségekben laknak. A forrásokat pedig úgy kell átcsoportosítani, hogy ne csak versenyképes járásokról beszélhessünk, hanem arról beszélhessünk, hogy nincsenek versenyképtelen járások hazánkban. Mert azt látjuk, hogy ezeknek a forrásoknak az elosztása nem mindig objektív szempontok szerint történik, éppen ezért most már igen kimagasló a különbség bizonyos régiók között, akár egy megyén belül is. Még Pest megyében is láthatunk ilyen régiót.

Ha igazságos forráselosztásról beszélünk, akkor nagyon fontos megemlíteni, hogy az elérhető pénzek átlátható szabályok alapján legyenek szétosztva, hiszen azok a versenyképes járások, amelyek most meghirdetésre kerültek, sem feltétlenül nyerték el a településvezetők tetszését. Nagyon sokan panaszkodtak arra, hogy bizony-bizony ez is pofára megy, ez is pártalapon vagy lojalitás alapján van leosztva. Én azt gondolom, hogy lehet egyetérteni egy ellenzéki településvezetővel, illetve lehet nem egyetérteni vele, de egy biztos, hogy a település lakóit semmiképpen nem lehet ezért büntetni. Éppen ezt erősítené és szolgálná az is, hogy a döntéseket ne fentről hozzák meg a fejük fölött, hanem vonják be a helyi közösséget abba, hogy mi lenne a leginkább kívánatos cél számukra, milyen fejlesztéseket kívánnak a jövőben kieszközölni. Hiszen nagyon sok esetben olyan fejlesztés lát napvilágot bizonyos településeken, amire nem volt szüksége az adott településnek, viszont vannak olyan pótlandó fejlesztések, amelyeket már nagyon régóta szerettek volna kijárni maguknak, de erre valamiért nem volt módjuk és lehetőségük. Nagyon fontos, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a kapcsán ne rövid távon gondolkodjon a kormányzat, hanem hosszú távon, hosszú távú célokat jelöljön meg. Éppen ezért azt gondolom, hogy ‑ amint az előbb is említettem ‑ a helyi közösségek bevonása elengedhetetlen.

Elérkeztünk a kedvenc ágazatomhoz, a mezőgazdasághoz, ami már nem mondható el a Fidesz-kormányzatról. Nagyon úgy néz ki, hogy itt nemhogy kedvenc ágazatról nem lehet beszélni a kormányzat esetében, hanem egyenesen mostohagyerekről lehet beszélni, hiszen látjuk, hogy a mezőgazdaság GDP-ben betöltött szerepe -sajnos ‑ hogyan esik vissza, és látjuk, ha teljesen igazságosak akarunk lenni, hogy olyan nehezítő körülmények is megjelentek ennek a szektornak a terén vagy kapcsán, amik nem a kormányzat munkájával vagy hibás gazdasági elképzelésével hozhatók összefüggésbe. Hiszen például látjuk, hogy 50 éve nem volt például akkora fagykár a gyümölcstermesztőknél, a gyümölcsösöknél, mint amekkora idén érte ezt az ágazatot. Láthatjuk, hogy olyan állategészségügyi járványhelyzetekkel kell megbirkóznia a tárcának, amelyek, azt gondolom, igencsak feladják a leckét, annál is inkább, mivel most több olyan állategészségügyi járvány is tombol hazánkban, amelyek akár elhullással is végződhetnek.

Tehát a mezőgazdasági ágazat rengeteg problémának van kitéve, ezért lenne fontos, hogy sokkal több olyan célzott forrást kapjon, ami a leginkább sebezhetőbbek és kiszolgáltatottabbak sorsán tud segíteni, hiszen itt sem a nagyok vannak elsőként veszélyeztetve, hanem azok a kis vagy közepes családi gazdaságok, amelyek például az ukrán piac Magyarországra való betörése miatt is a túlélésért küzdenek. Náluk már nem nagyon van tartalék, őket már bármilyen kis hiba vagy az előbb említett problémák közül bármi térdre kényszerítheti. S ennek a legnagyobb veszélye nem az, hogy tönkremennek egyénileg, és valamilyen más megélhetési forma után kell nézniük, hanem a legnagyobb veszélye az, hogy ha ez tömegesen történik, akkor a magyar vidék szegényebb lesz, hiszen nem lesz már ott az a generációról generációra átadott tudás, ami eddig a magyar vidéket megkülönböztette, és kiemelt élettérré tette.

Ha már a vízgazdálkodásnál tartunk, akkor azt a klasszikus mondást sajnos el lehet sütni, hogy Magyarországról több víz megy ki, mint amennyi beérkezik. Erre mondta nekem egyszer egy osztályvezető, hogy ez egy természetes folyamat. Hát mondtam, hogy sok mindennek lehet nevezni, de természetesnek biztosan nem. Annál is inkább, mert például a tavalyi évben, önök is érezve a helyzet súlyát, 400 milliárd forintot terveztek be vízvisszatartásra a Dél-Alföldre, a homokhátságra. Aztán egy rosszul sikerült költségvetési manőver okán ezt a 400 milliárdot egész egyszerűen átcsoportosították, és nem lett felhasználva arra az égető célra, amire már nagyon régóta szükség lett volna, hiszen több mint két évtizede a félsivatagok övezetébe került ez a régió. Egyébként ez a csonka ország egész területének az egytizedét teszi ki, tehát azt gondolom, nem egy elhanyagolható területről beszélünk.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a baj annyira nagy, hogy azt igazság szerint szavakkal már nagyon ki sem lehet fejezni, ezért inkább megpróbálom számokkal. A szükséges csapadékmennyiségnek már csak a fele hullik alá, illetve a talajvíz szintje is sok méterrel húzódott vissza. Tehát nagyon úgy néz ki, hogy már nemcsak a gazdálkodás alapvető feltételei, de lassan az élet alapvető feltételei sem lesznek adottak ebben a régióban.

Aztán ha megnézzük az önkormányzatokat és az önkormányzati gazdálkodást, akkor itt is jó sok mindent lehetne elmondani. Persze látom én, ahogy próbálnak a számokkal matekozni. Én viszont azt láttam gyakorló településvezetőként, hogy ez mindig az önkormányzatok kárára sikerült, akármennyit bűvészkedtek a számokkal, valahogy annak mindig mi láttuk a kárát. Lehetséges, hogy ez csak egy bizonyos adóerő-képesség alatt volt így, és a gazdagabb települések jobban jártak, viszont most azt látjuk, hogy a szolidaritási adó miatt ők sem járnak már valami nagyon jól, ők sem tudják most már úgy megtervezni a jövőbeni fejlesztési céljaikat, mint ahogy eddig tudták.

De azt gondolom, hogy az önkormányzati ágazat során a legnagyobb szégyen, amiről beszélni kell, a köztisztviselői alapilletmény. Hallottuk ma itt, hogy most már végre valamilyen emelésre szánta el magát a kormány, de azért azt jegyezzük meg, hogy ez 2008 óta változatlan, és az alapilletmény összege nem éri el a 40 ezer forintot. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ez bizonyos szorzókkal nincs mesterségesen feltornászva, de azt jelenti, hogy abból a pénzből, amit egy köztisztviselő keres, nem igazán lehet megélni, és nem igazán van neki elismerve vagy nem igazán van ellensúlyozva az a munkája, amit nap mint nap végez a helyi közösségekért.

A gazdaságról már elmondtuk, hogy azok a számok, amiket önök beterveznek, sajnos mennyire nincsenek összhangban azokkal, amiket utólag sikerül aztán elkönyvelnünk. De talán a legérdekesebb az ebben az egészben, ha már a Magyar Nemzeti Bankot is szükséges megemlíteni ‑ most nem a több mint 500 milliárdra gondolok, amit kitalicskáztak innen az önök szeme láttára ‑, hogy a tavalyi nemzeti banki jelentés szerint önök eddig az akkumulátorgyárak ‑ bocsánat, kihagytam ezt a kulcsfontosságú szót, hogy külföldi ‑, tehát a külföldi akkumulátorgyárak itthoni megtelepítésére vagy építésére már több mint 6000 milliárd forintot használtak el, ennyit égettek el. Elmondtam a beszédem elején, hogy ez nemhogy nem hozta a várva várt eredményt, hanem egyenesen alulmúlta azt. Azt gondolom, ha ezt a 6000 milliárd forintot a magyar vállalkozásokra, a magyar kis- és közepes családi gazdaságokra, a magyar élelmiszeriparra és feldolgozóiparra költötték volna, akkor most nem egy ilyen mínuszos gazdasági modell lenne előttünk, hanem azt gondolom, hogy végre elindulhattunk volna a fejlődés útján. A Mi Hazánk Mozgalom természetesen ez utóbbit támogatja.

Mi nem igazán a stabilitás költségvetésének tudjuk ezt elismerni. Én azt gondolom, hogy ez egy választási előosztogatás és az instabilitás költségvetése. Reméljük, hogy önök is belátják majd a hibáikat, és még időben változtatnak rajta. Köszönöm szépen a szót.

(16.10)