Dudás Róbert (Jobbik)

DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Onnan szeretném folytatni, ahol Kósa Lajos képviselő úr abbahagyta. Ha békét akarsz, akkor készülj a háborúra ‑ pusztán magyarul mondom, mert a tegnapi idegen nyelven elmondott néhány mondatom és köszönésem elég nagy port kavart.

Ugyanakkor viszont azt is meg kell jegyezni, hogy elég ijesztő, rémisztő volt egyébként ennyi fegyver, ennyi aknavető és mindenféle hadászati eszköz beszerzéséről egyfajta jelentést hallani. Ugyanakkor viszont a legfontosabb ‑ és ezt szeretném mindjárt az elején leszögezni, még ha a költségvetés vitájánál tartunk is ‑, hogy Magyarországon béke legyen, a szomszédos országban is béke legyen, és reményeink szerint egyszer eljutunk oda, hogy a világban is béke lesz.

Joggal tehetjük fel azt a kérdést a költségvetés vitájánál évről évre, hogy egyébként érdemes‑e nekünk erről vitázni. Már csak azért is merem ezt a gondolatot idehozni önök elé, mert amikor egy olyan költségvetést fogadtunk el a tavalyi évben az idei évre vonatkozóan, hogy öt hónap alatt nagyjából eléri az egész évre tervezett hiányt, innentől kezdve ezek a számok sok mindent nem mutatnak. Ha mutatnak valamit ‑ és ezért érdemes vele foglalkoznunk ‑, az azt mutatja meg, hogy mire hajlandóak költeni, és mire nem, mi az, amit tovább erősítenek, mi az, amit pedig már több mint másfél évtizede elhanyagolnak.

Amit viszont biztosan kijelenthetünk magának az országnak a gazdálkodása és a kormány gazdaságpolitikája kapcsán, hogy továbbra is rekordszinten az áfa. Európa-rekorder áfánk van, nem engednek belőle, szinte minden, így például a gyermeknevelési cikkek kapcsán sem hajlandó a kormány segíteni, a magát családbarátnak mondó kormány a családokat, gyermekeket, kisgyermekeket nevelő családokat úgy, hogy például a gyermeknevelési cikkek áfáját elengedi. Tehát Európa-rekorder áfa és Európa-rekorder infláció mellett Európa-rekorder a hiány is.

Ha a családbarát kormányzást említettem, akkor azért engedtessék már meg, hogy idehozzam, hogy azon túl, amit már említett, a gyermeknevelési cikkek áfájának csökkentése, sokkal inkább a csökkentés helyett az elengedése, amit egyébként tartalmaznia kellene. Nem a 2026-os költségvetésnek kellene ezt tartalmaznia, hanem már a 15 évvel ezelőtti költségvetésnek kellett volna tartalmaznia. Ez sem tartalmazza.

A családi pótléknak a megemelése 2008 óta várat magára. Értem a kormány kommunikációja mellett a gazdasági érvelését is, hogy egyébként sokkal inkább a munkából való érvényesülést és megélést preferálja, ugyanez a véleményem, ugyanakkor viszont a kettő, én azt gondolom, élesen elkülönül egymástól, egyik a másikat nem zárja ki, így a munka világában való érvényesülés, a munka világába való belépés vagy újra belépésnek a gondolata mellett a családi pótlék megduplázása. Erre már több javaslatunk is volt, a kormánypárti képviselők minden egyes alkalommal ezt leszavazták. Minimum megduplázása, majd pedig évről évre történő inflációkövetővé tétele, azt gondolom, hogy elengedhetetlen.

Ugyancsak elengedhetetlen lenne, és szintén 2008-ig kell hogy visszanyúljunk, a köztisztviselői alapilletménynek a megemelése. Ha valaki dolgozott már a közszférában, értem ezalatt most elsősorban akár, mondjuk, az önkormányzatokat ‑ nem tudom, a teremben jelen lévők közül hányan voltak önkormányzati tisztségviselők vagy önkormányzati vezetők, értem ezalatt a polgármesterséget ‑, hogy hogyan kell a költségvetést megalkotni egy önkormányzatnál ahhoz, hogy az ott lévő dolgozók megfelelő bérre tehessenek szert, hiszen a köztisztviselői illetményalap és a hozzájuk tartozó szorzó ezt nem engedi meg, ezt nem teszi lehetővé.

Rendkívül alacsonyak a bérek, rendkívül kevés az ebben a szférában dolgozni akaró és kívánó ‑ nem véletlenül. Azt gondolom, hogy a minimum lenne, erről egyébként, mint oly sok minden másról, költségvetési módosítót is fogunk benyújtani, és a 38 650 forintot, gyakorlati példából kiindulva, nem hasra ütve, 82 ezer forintra kívánjuk módosítani. Ez teremtené meg azt a lehetőséget, hogy még véletlenül sem magas bérrel sajnos, de legalább megfelelővel rendelkezzenek az önkormányzati dolgozók.

Néhány gondolat még, néhány terület, hiszen a teljesség igénye nélkül vagyok kénytelen ezeket elmondani önöknek, hogy miket nem látok még a központi költségvetésben. Nem látom azt, hogy az önkormányzatoknak visszaadnák a gépjárműadót. Kormányzásuk elején elvették a gépjárműadó 40 százalékát, majd egyébként a Covid megjelenésével elvették még az addig az önkormányzatoknál maradt adórészt is, mindezt a védekezésre való tekintettel, és hogy a védekezésnél erre szükség van. Szerintem még úgy nagyjából meg is értette mindenki ezt az egészet, bár biztos vagyok benne, hogy lehetett volna más forrásokat is igénybe venni, de ezt önök elvették. Viszont azóta sincs eszük ágában sem ezt visszaadni. Hála a Jóistennek, a Covid már nincs közöttünk, viszont az önkormányzatok meg elmondhatják, hogy a gépjárműadó sincs náluk, pedig ez járna nekik.

Minek fizetik az emberek például a súlyadót, amikor azt látják, hogy göröngyös, kátyúktól teli utakon kell hogy járjanak? Joggal teszik fel egyébként a kérdést az önkormányzatoknál és akár az országgyűlési képviselőknél is, hogy náluk miért nincsenek ezek az utak kijavítva, hiszen ők a rájuk rótt terhet, kötelezettséget befizetik, csak ugye, legtöbb esetben a lakosság ezt nem tudja, hogy nem az önkormányzatoknál marad ez az összeg. Egy kistelepülés tekintetében is, ha ez az összeg, ez az adónem ott maradna, akkor, ha többre nem is, de a rossz utak kátyúzására, önkormányzati utak kátyúzására elegendő lenne, ami minimum javítaná az ott élők komfortérzetét, biztonságérzetét. Természetesen komolyabb állami szerepvállalásra is szükség lenne, hogy az utak ki legyenek javítva.

Tegnapelőtt miniszter úr mondta, hogy egy bizonyos útalapba történő befizetés kapcsán milyen összegek merülnek fel. Mindezt mondta akkor, amikor én szóvá tettem azt, hogy milyenek is a vidéki, de zömében elsősorban a kis falusi utak; kátyú kátyú hátán. Úgy néz ki, mint egy sakktábla, és zenélnek a vidéki utak, no nem a felfestéstől, mint, mondjuk, a 21-es főúton, hanem a kátyúktól. Attól függ, milyen zenét játszik, hogy milyen sebességgel megy az autó.

De viccet félretéve, ez aggasztó, nem ezt érdemlik, és minimum megérdemlik a vidéki emberek is, hogy, mondjuk, a nagyvárosi állampolgártársaikhoz hasonlóan ők is normális úton járjanak.

(15.30)

De ha ezt még tovább fejtjük, és nemcsak a komfortérzetet nézzük, hanem azt egyébként, hogy a vidéki élet szempontjából mit hordoz még magában egy megfelelő infrastruktúra ‑ mert meg kell említeni, hogy a vasúti szárnyvonalak minősége, állapota, mennyisége nem megfelelő, nem kielégítő, a buszközlekedés minősége, mennyisége egy kistelepülés tekintetében nem megfelelő, és akkor még ide jön az utak állapota ‑, ha ezeket mind összeadjuk, és ha ezeken az infrastrukturális fejlesztéseken nem esünk túl előbb-utóbb, akkor ne is várjuk, hogy munkahelyek létesüljenek, komolyabb munkahelyek odamenjenek ezekbe a térségekbe, mert amíg egy nagyvállalkozó az áruját megfelelő időben és megfelelő minőségben, minőségű úton, vasúton oda nem tudja szállítani, illetve onnan el nem tudja szállítani, addig nem fog megtelepedni. Ez viszont azt jelenti, hogy ezek a térségek folyamatosan leszakadnak, se bolt, se posta, se orvos, se rendőr, se munkahely, lassan eljutunk oda, hogy se lakos, és ez viszont óriási baj.

Látszik a költségvetésből egyébként, hogy emelkednek évről évre ‑ a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint ‑ a bérek, a bérek növekedéséből növekednek a társadalombiztosítási befizetések. Joggal várja el már csak ezen a szinten is, de az évről évre való növekedés kapcsán joggal várja el az ember, hogy megfelelő orvosi, egészségügyi ellátást kapjon ezért a befizetett összegért. Mit lát viszont, és mit kap ezért cserébe a magyar állampolgár? Egy sajnos egyre kaotikusabb, egyre leromlóbb egészségügyet Magyarországon. A kórházak sajnos ‑ szeretném jelezni, ez nem az orvosok és nem az egészségügyi személyzet hibája, ez a kormányzat hibája ‑ egyre inkább el vannak adósodva. Kettős finanszírozás van az egészségügyben az állampolgárok részéről, nem az állam részéről: befizetik a társadalombiztosítási járulékokat, majd egyébként, mivel ott olyan hosszúak a várólisták, ha gyógyulni szeretnének ők saját maguk vagy a gyerekeik, akkor elmennek a magánegészségügybe. Ezt csinálja ön is, ön is, én is, hiszen mindannyiunk számára fontos az egészségünk és a gyerekeink egészsége. Befizetjük az adónkat, majd pedig kifizetjük az egészségügyi szolgáltatást. Ez így nincsen rendben.

Mint ahogy az sincs rendben, hogy Európában a magyar férfiak azok, akik sajnos a legkorábban halnak, és körülbelül 40 százalékuk az, aki a megérdemelt nyugdíj helyett pusztán egy parcellát kap. Sokat dolgoznak, keményen dolgoznak, több helyen dolgoznak, az alacsony bérekből fakadóan muszáj, hogy több helyen dolgozzanak, hogy mindent megadjanak a családjaiknak. Számos alkalommal kértük, hogy a nőkhöz hasonlóan a magyar férfiak is elmehessenek negyven év ledolgozott munkaviszony után nyugdíjba ‑ én azt gondolom, hogy maximálisan megérdemlik ‑, és azt a választ, hogy mindez a központi költségvetésre mekkora terhet róna, ezt nem tudom elfogadni, mert ők negyven éven keresztül tartják el ezt az államot, fizetik az adójukat, a társadalombiztosítási és mindenféle járulékot, hogy a rendszer fenn tudjon maradni. A minimum, hogy ilyenre nem hivatkoznak, és megteremtik nekik azt, hogy ők is nyugodtan pihenhessenek akár saját maguk, akár saját családjuk körében, akár pedig gyermekeik körében. Ha ez Nyugat-Európában és Kelet-Európa, Közép-Kelet-Európa más országaiban biztosított, és lehetőség van az állampolgároknak, hogy nyugodt nyugdíjaséveik legyenek, akkor ebből a körből ne rekesszük ki a magyarokat se, mert megérdemlik.

Nagyon sok pontot lehetne idehozni, és nemcsak lehetne, kellene is, viszont időszűkében és idő hiányában meghagyom képviselőtársaimnak a más pontokra való kitérést. Egy utolsó gondolatot, ha már említettem, hogy a nyugdíjba vonulás lehetőségét a magyar férfiak számára is lehessen biztosítani, a magyar fiatalokat is szeretném itt megemlíteni. Amikor arról beszél a kormány, hogy ő családbarát kormány, amikor arról beszél a kormány, hogy mennyi lehetőséget ad a fiataloknak és a családoknak ‑ nyilván nem vitatom el, ténylegesen van számos lehetőség, juttatás és kedvezmény ‑, de egy fiatal számára egy élet elkezdése szempontjából, egy lakásvásárlás, egy házvásárlás szempontjából kétféle lehetőség van, ha a szülői anyagi hátteret esetleg nem nézzük ‑ de azért egyre szűkösebb a magyar családok anyagi háttere ‑, a hitel, és ebből a hitelből kétfajta van: állami vagy banki hitel. Tehát egy fiatalnak úgy kell kezdenie az életét, hogy örökre eladósítja magát, és ez rá fogja nyomni az egész életére és az egész családjának az életére a bélyegét. Nem hitelekre van szükség, nem pusztán hitelekre van szükség, hanem megfelelő bérekre, megfelelő állami bérlakásépítési programra.

Ha ténylegesen komolyan gondolják a családok jövőjét, azt, hogy a fiatalok Magyarországon maradjanak, akkor kérem, ezt is fontolják meg. Köszönöm szépen.