Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban, órákban részletes híreket olvashattunk arról, hogy mi történt az Ibériai-félszigeten és mi történt az óriási rendszerleállások korában. Két dolgot szögezzünk le: egyrészt elmondták, hogy nem tudják, mi történt, másrészt azt gyorsan papírra vetették, hogy semmiféleképpen sem kibertámadás és nem külső behatás eredménye az, ami történt. Ebben még nem látunk tisztán, de amit mindenképpen elmondhatunk, hogy ezek az egyre bonyolultabb és ebből következően egyre sérülékenyebb rendszerek gyakran és üzemszerűen fognak olyan leállásokat és üzemhibákat okozni, amelyek lehetetlenné teszik a digitális eszközök akárcsak a korábbiaknak megfelelő módon történő használatát. És a magyar fogyasztók, ügyfelek is láthatják, akik végigpörgetik a hírkeresőt reggel és este, hogy nagyon ritka az olyan nap, amikor valamelyik tervezett banki üzemszünetről ne kapnánk értesítést. Ennél szerencsére ritkább az, amikor a nem tervezett üzemszünetek jönnek be, de az Apple-botrány óta látható az, hogy elkezdtek mikrotranzakciókat levonni emberek kártyájáról. Persze aztán majd visszakapják, de az ilyen rendszerhibáknak általában pénzügyi felelőse nincsen, az emberek kiszolgáltatottságérzete pedig a digitális hálózatok tekintetében növekszik.

Éppen ezért merült fel egyre szélesebb körben annak az igénye, hogy a készpénzzel való fizetés lehetősége szavatolva legyen mindenhol. Az ibériai hírekben is azt olvashattuk, hogy az tudott fizetni a boltokban, akinek volt valami tartalék készpénze, aki pedig a bankkártyáját lobogtatta, bizony pórul járt vagy nehézségekbe ütközött.

Amikor Magyarországon felhoztuk ezt a témát, nagyon sokáig az úgynevezett szakemberek valamiféle boomer megközelítéssel vádoltak bennünket, hogy mit akarnak itt ezek a készpénzzel, biztos azt akarják, hogy a polgárok a párnacihában tartsák a pénzt a bankok helyett. Nem így van! Helyesen hangzott el, a szabad választás lehetőségét emlegettük már évekkel ezelőtt is ebben a kérdésben, amikor a kormány még nem mutatott‑e tekintetben nyitottságot.

(11.50)

Szerencsére ez megváltozott, és szerintem ezt üdvözölni kell. A helyzet az, hogy a készpénzzel való fizetés lehetőségének fenntartása valóban egy szabadságjog részét kell hogy képezze, és mi ennek szellemében állunk ehhez.

Az egyértelműen látszik ugyanakkor, hogy számos akadály tornyosul a kezdeményezés előtt, és bár értékelem ezt a rövid törvényjavaslatot, de nem értem, hogy miért hiányzik belőle több elem, több dolog. Egyrészt Magyarországon visszatérő gondot okoz a munka törvénykönyvének a nem hiányos és nem pontatlan fogalmazása, de a helyzet megoldására alkalmatlan fogalmazása, amely a munkabér készpénzben történő felvételi lehetőségét illeti. Mit tartalmaz a munka törvénykönyve? Egész pontosan azt, hogy kaphatja a dolgozó készpénzben a fizetését, ha a munkáltató és a munkavállaló meg tudnak állapodni ebben. Biztos, hogy vannak olyan cégek, ahol ennek semmi akadálya nincsen. De azt is látnunk kell, hogy mondjuk, multinacionális környezetben, egy akkumulátorgyárban, ahol nem éppen azonosak a tárgyalási feltételek, simán mondhatják azt a munkavállalónak, hogy ha nem tetszik így, akkor hozunk a helyedre egy vendégmunkást. Volt már erre precedens Magyarországon. Tehát nem minden esetben mondható el az, hogy a tárgyalási potenciál azonos a munkavállaló és a munkáltató között.

Ezért nyújtottam be azt a határozati javaslatot, amely egyértelműen a munkavállalókat hozná helyzetbe, és a munka törvénykönyve módosításától azt várnám, hogy a munkavállaló egy egyoldalú nyilatkozattal rendelkezhessen úgy, hogy ő készpénzben szeretné megkapni a fizetését. Ha ezt lehetővé tennénk, nem gondolom azt, hogy a munkavállalók fele készpénzben akarna fizetést kapni, én is használom a mobileszközöket, én is bankkártyával szoktam jellemzően fizetni, de akkor vagyok nyugodt, ha van nálam készpénz is, és nagyon sokan vannak ezzel így. Az az irritáló dolog, hogy a már leadózott pénzünkhöz való hozzájutás készpénz formájában újabb és újabb sarcoknak van kitéve, egészen elképesztő. Viszont láss csodát, ezt a munka törvénykönyve módosításomat ‑ bár éreztem kormánypárti egyetértést és némi szimpátiát is a javaslattal kapcsolatban ‑ mégiscsak letartózkodták, lehetetlenné tették, hogy ez bekerüljön ide a parlament plenáris ülése elé. Márpedig ezzel érdemben lehetett volna csökkenteni a lakosság, a polgárok, az ügyfelek, a fogyasztók sarcolását a készpénz kérdéskörének tekintetében.

Ez tehát a munka törvénykönyvével kapcsolatos módosítás. Itt egyértelműen azt várom a kormánytól, hogy történjen végre valami, és hozzuk helyzetbe a magyar polgárokat.

Szóba került itt Bánki Erik gazdasági bizottsági elnök úr részéről az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárának emelése. Itt a történet folyamatábrája az volt, hogy a Jobbik hosszú évekkel ezelőtt elkezdte hangoztatni, hogy ez a nettó 150 ezer forint az akkori nettó átlagfizetéshez lett nagyjából kalibrálva, tehát az volt a jogalkotó feltételezhető célja, hogy egy nettó átlagfizetést fel lehessen venni banki sarcolás nélkül. Aki tízmillió forintot akar fölvenni, az pedig fizet érte. A helyzet az, hogy ez nem egy inflációkövető módon beállított szám volt, hanem évtizedes távlatban a vásárlóerő nagy része már elpárolgott. Éppen ezért legalább öt éve hangoztatjuk azt, hogy inflációkövetővé kell ezt tenni, emelni kell.

Két iskola volt. Az egyik az, hogy nézzük meg az árak változását és az alapján számoljunk, a másik, hogy nézzük meg a fizetések változását ‑ hozzám ez állt közelebb ‑, és az alapján emeljük az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárát. Tőlem is elhangzott ilyen javaslat, más ellenzéki párt részéről is, az MSZP is élt egy ilyennel, a Mi Hazánk nemrég nyújtott be egy 500 ezer forintos, lényegében ingyenességre vonatkozó javaslatot. A történet közepén kikötöttünk az általam vezetett Fogyasztóvédelmi Albizottságnál, ez a Gazdasági Bizottság egyik albizottsága, és itt tettem azt a javaslatot, hogy 250 ezer forintra növekedjen az értékhatár. Hosszú hónapokkal ezelőtt történt mindez, ott járunk, és ezt a 250 ezerre történő emelést mind a kormánypárti képviselőtársak, mind az ellenzékiek megszavazták.

Sajnos azóta parkol ez az ügy. Én nagyon örültem volna, ha ebben a törvényjavaslatban most szerepel az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárának emelése. Az azóta tapasztalható inflációs folyamatok miatt a 300 ezerre emelés teljesen indokolt, és ha ez a részint eredetileg jobbikos javaslat megvalósul, akkor nagyon büszkék leszünk erre. Természetesen támogatni fogjuk, de arra kapacitálom a kormányt, hogy ne várjon sokáig ezzel, tehát minél hamarabb vezessük be. Jó lenne, ha nem is jövő év január 1-jével tudna hatályba lépni, hanem akár még hamarabb. Nekem nagyon tetszene, ha a második félévben ebből már lenne valami valóság.

Szintén az általam vezetett Fogyasztóvédelmi Albizottságban a kormány és az ellenzék egyaránt támogatta azt, hogy törjük le a bankok hallgatását, és legyen egy kötelező tájékoztatási kötelezettsége a banknak arról, hogy ha az ügyfél fogyasztási szokásai alapján van az intézményben számára kedvezőbb, olcsóbb, könnyebben elérhető díjcsomag. Nagy szerencsénkre azóta a Bankszövetség is vállalta azt, hogy eleget tesz ennek a követelménynek, és ez már ott az albizottsági ülésen kiderült, amikor a Magyar Nemzeti Bank és a Bankszövetség is az asztalnál ült, hogy ez a javaslat is meg fog valósulni. Szeretném hangsúlyozni, itt is a szavazatok 100 százaléka állt amögött, hogy ezt a változtatást tegyük meg. Tisztázzuk: mind a két változtatás milliárdokat jelent, ami a polgárok zsebében marad, és milliárdokkal csökkenti az amúgy extrém magas banki profitot. Itt, ugye, 2000 milliárd fölötti összegről beszélünk.

De azt is látjuk, hogy még így is elképesztően nagy a polgárokat érintő sarc. Ügyfelenként átlagosan évente 41 ezer forintról beszélünk. Ezek a banki költségek, az úgynevezettek, és a banki költségek jelentős részét teszik ki a tranzakciós illeték áthárításán, az utalásokra kivetett díjakon túl a készpénzhez való hozzájutás költségei. 87 millió alkalommal vettek fel készpénzt a magyarok az elmúlt egy évben itthon és külföldön. Nyilván jellemző módon azért itthon szokott ez előfordulni.

Érdemes egy gondolatkísérletet lefolytatnunk ‑ ezt a sajtó egyébként megtette már előttünk -: mi történik akkor, ha százezer forint összegű készpénzt egy összegben veszünk fel és belföldön? Itt lehet választani általában a saját ATM, az idegen ATM és a bankfiók között. A saját ATM tűnik a legkedvezőbbnek, de itt a kedvezőre óriási idézőjeleket tessék érteni, mert itt is vannak olyan közismert nagy bankok, ahol 2200 és 2500 forintba kerül százezer forint felvétele. Egészen elképesztő összegek! Nyilván az ingyenes összeghatár feletti összegekről beszélünk. Idegen ATM-ből még irritálóbb: 2800 és 4060 forintot is találunk százezer forint felvétele esetén. Vérlázító, fogyasztóvédelmi jellegű visszaélésekről van szó, és azt látjuk, hogy ha a bankfiókban veszünk fel pénzt, akkor is van olyan nagybank, amely százezer forint felvételére több mint háromezer forintot számol fel. Bizonyos bankok büszkén rakják ki a saját cégérükre, hogy ez egy készpénzmentes bank, tessék az ATM-hez fordulni, ha valamit szeretne az ügyfél, de az ATM-ből is horrorisztikus költségekkel lehet csak felvenni a ‑ még egyszer mondom ‑ már leadózott pénzt. Tehát a 2000-3000-4000 forintokat lehúzzák százezer forint felvétele után. Nem nagyon láttunk hasonló európai példákat, nem látunk olyan országokat, ahol a fogyasztóvédelmi rendszer ezt megengedné.

Az ATM-ek országban történő visszatelepítési programjáról már beszéltünk. Egy dologról nem beszél a kormány: ki fogja fizetni ennek az árát? Nyilván a bankok és a Bankszövetség azt fogja hangoztatni, hogy milyen sokba kerül az ATM-ek fenntartása. Farkastól ne várjuk, hogy vegetáriánus legyen, persze azt fogja mondani, hogy az ATM fenntartása sokba kerül, és lehetőleg ezt is megpróbálja átterhelni a fogyasztókra. Nem látjuk ugyanakkor, államtitkár úr, a kormány részéről azt, hogy hogyan fogja megakadályozni a kormány azt, hogy még az ATM-ek telepítése fenntartásának a költségeit is a polgárok, az ügyfelek fizessék. Ne az legyen a folyamat vége, hogy még ezt is ránk verik!

Bánki elnök úr elmondta, hogy a tranzakciós illetéket nem szabad áthárítani. Maximálisan egyetértek vele ebben, de a helyzet az, hogy ez eddig minden évben megtörtént, és sokszor a pénzintézetek bevallották, hogy megtörtént. Mekkora összegről van szó? Jóval több mint 300 milliárd forintról évente, és hogy ezt össze tudjuk hasonlítani más összegekkel: ez magasabb összeg, mint a családi pótlékra egy év alatt kiutalt összes forintnak az értéke Magyarországon és még a tavalyi családi adókedvezmény összegénél is magasabb. Tehát ha hagyják, hogy ezt az összeget áthárítsák a polgárokra, a lakosságra ‑ és a banki különadóról még nem is beszéltünk ‑, akkor igazából lenullázzuk vagy a családi pótlék vagy a családi adókedvezmény értékét és hasznosulását. Én nem azt mondom, hogy ezeket a különadókat holnap reggel töröljék el, én azt mondom, hogy az átháríthatóságát szüntessék meg.

Erre most már vannak olyan eszközök, amelyekről az elsők között beszéltem a parlamentben, talán most már hat éve, és a kormány megvalósította és használja ezeket az eszközöket. Itt az online Árfigyelőre gondolok. Az élelmiszerfronton most már a piperecikkeknél is elkezdi ezt majd használni a szélesebb értelemben vett szakma, de egészen egyszerűen értetlenül állok azelőtt, hogy miért nem terjesztjük ki ezt a bankok, pénzügyi szolgáltatók termékeire, hiszen amikor bekövetkezik a díjtételekben egy ilyen drámai változás, akkor az árfigyelővel azt is tudjuk mérni hatékony eszközökkel, hogy áll‑e e mögött valódi piaci folyamat, vagy csak puszta banki spekuláció.

(12.00)

Ha pedig csak spekulálnak, és át akarják hárítani a különböző rájuk kivetett terheket, adókat, azt meg tudnánk akadályozni. Értem én, hogy a kormány nagyon érzékeny terepre tévedt, és nem akar a bankoknak komolyabb érdeksérelmet okozni; ez már a devizahiteles pénzügyi merényletsorozat idején kiderült. Akkor is a kormány inkább az ilyen látványos, de viszonylag kevés embert érintő pozitív előjelű intézkedésekről próbált kommunikálni, de, mondjuk, a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását megspórolta. Pedig ezt nemcsak hogy meg lehetett volna lépni, a Salamon úr által vezetett, devizahitelezést vizsgáló akkori albizottság javaslatai között szerepelt a felvételkori árfolyamon történő forintosítás. Tehát a kormány ‑ idézőjeles ‑ politikai boszorkánykonyhájában is kifőzték ezt az amúgy nagyon jó megoldást, csak a megvalósításig nem jutott el.

Összességében tehát mi is a szabad választáshoz ragaszkodunk, ahhoz, hogy bármely magyar állampolgár eldönthesse, hogy online bankol, a digitalizáció közepén marad, sokunk szerint egy digitális kényszerzubbonyban marad, vagy pedig azt választja, hogy a személyes térbe koncentrálja az életét, személyes ügyintézéshez ragaszkodik, készpénzhasználathoz ragaszkodik. A kettő között nem akarunk igazságot tenni, bár megvan a véleményünk róla, de a szabad választás lehetőségét egyértelműen szavatolni szeretnénk. Ez a javaslat ebbe az irányba mutat, de több mint 13 perce kell sorolnom azokat a tételeket, amelyek kimaradtak ebből, és sokszor érthetetlenül maradtak ki, mert hónapok álltak rendelkezésre ezek kidolgozására. Elvárjuk tehát a kormánytól az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárának nagymértékű emelését vagy akár ingyenessé tételét. Három különböző politikai formációtól érkezett ilyen irányú javaslat az utóbbi időben; szavazás is van róla, tehát igazából nem tudjuk, hogy mire várunk. Elvárjuk a kormánytól, hogy az ATM-telepítések költségét ne háríthassák az ügyfelekre. Elvárjuk a kormánytól, hogy a tranzakciós illeték áthárításának vessen véget, és ezt az évente kiutalt családi pótléknak megfelelő összeget juttassa vissza az ügyfelek pénztárcájába. És azt is elvárjuk, hogy az ügyfelenkénti átlagosan 41 ezer forintos banki költségeket nullázzuk le, átlagbérig ingyenes bankolást lehetne elérni minden magyar számára, úgy, hogy a bankrendszer profitja még így is jóval az ezermilliárdos nagyságrend fölött maradna, tehát egyáltalán nem kellene aggódni miattuk.

Látszik tehát, hogy sok a teendő. Ez a javaslat egy kis lépést tesz vagy egy közepes lépést a cél felé. De azt is látnunk kell, hogy rengetegszer kellene még beszélnünk erről, hogy érdemi és átfogó megoldás szülessen. Én ezekre a konzultációkra nyitott vagyok. Köszönöm a figyelmet.