Dr. Fónagy János (Fidesz)

DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nehéz feladat egy érzelmileg motivált témafelvetésre úgy válaszolni, hogy az ember sok mindenben azonosul a kérdés felvetőjével, ugyanakkor látja azokat a materiális és a valósággal nehezen ütköztethető tényeket, amelyeket ön az érzelmi indulataival elfed vagy megmásít.

Tisztelt Képviselő Úr! Azért kezdem ilyen akadozva, és magam is igyekezve a dolog humán oldalát, emberi oldalát nézve, mert kérem a tisztelt Házat, higgye el nekem, hogy 40 évi ózdi élet után, amiből 15 évet egy bukásra ítélt 180 éves vállalat hol segédmunkásaként, hol vezetőjeként töltöttem el, a többit pedig Gömör kis falvaiban végzett munkám során ismertem meg, ismerem, jól ismerem azt a társadalmi közeget, amelyről képviselő úr oly odaadással beszélt.

(9.30)

Valóban, a magyar emberek sokat dolgoznak, valóban, a magyar emberek az életükből több órát töltenek munkában, mint például a Nyugat-Európa szerencsésebb országaiban élők; az egy másik kérdés, és nem lehet öt perc válaszba belezsúfolni, hogy ebben a munkával eltöltött időben milyen értékű és mennyiségű javat állítottak elő, amelynek elégséges vagy elégtelen voltáért természetesen én magam sem a munkába járó embereket kárhoztatom.

Ugyanakkor ön a munka becsületéről beszélt. Úgy gondolom ‑ mi több, nem gondolom, meggyőződésem ‑, hogy az a kormány, amelynek a képviseletében én most szólok, kezdettől fogva, és nem 2010-től, hanem ’98-tól ‑ én ’94-ben indultam már Ózdon ‑, már akkor is a munkával kampányoltunk, és azt mondtuk, hogy munkahely kell, a munkahelynek biztonsága van, mert ha munka van, minden van. És ezt következetesen igyekeztünk végrehajtani. Következetesen igyekeztünk végrehajtani akkor, amikor a 90-es években gyakorlatilag egymillió munkanélküli, nyilvántartott vagy még nyilván sem tartott munkanélküli ember próbálta túlélni azt az időszakot Magyarországon. Ezt mondtuk ’98-ban, ezt mondtuk 2010-ben, aminek eredményeképpen ma, 2025-ben egymillió emberrel több dolgozik, mint 2010-ben. Én emlékszem 2010-ből a kétkedő és lesajnáló félmosolyokra, amikor a miniszterelnököm bejelentette, hogy tíz év alatt egymillióval növeljük a munkahelyek számát. Ez megtörtént. Tehát a munka becsületében és annak fontosságában, képviselő úr, tökéletesen egyetértünk, és kérem, hogy ön ezt a változást, az egymillió munkanélküli helyett az egymillió foglalkoztatottat azért vegye tudomásul. Ma nem a munkanélküliek állnak sorban a munkakereső-irodákban, hanem az apróhirdetések vannak tele, hogy munkaerőt keresnek.

De nézzük a megélhetést! Félreértés ne essék, nincs olyan jövedelem, amelynél ne lehetne többet kívánni, és ne lehetne azt mondani, hogy iksz-ipszilon munkakörben, iksz-ipszilon munkavégzés után, iksz-ipszilon évtizedek után ne érdemelne többet, ebben sincs vita közöttünk, de nézzük a realitásokat! 2025. január 1-jétől a minimálbér bruttó összege 9 százalékkal 290 800 forintra emelkedett, 2010-ben ez 73 500 forint volt ‑ a négyszeresére emelkedett. A garantált bérminimum összege ugyanezen időpontban 7 százalékkal 348 ezer forintra növekedett, amely szintén a négyszerese a 2010-esnek. 2010-től ’25-ig (Az elnök csenget.) a nemzeti valutában mért minimálbér-emelések tekintetében a negyedik legnagyobb növekedést értük el. (Az elnök ismét csenget.) Fél perc türelmet, lehetőséget kérek, elnök úr.

Tudom, hogy lehet nagyobb számokat mondani, de kérem, hogy az országnak ezt az eredményét, amit az ön által is képviselt dolgozók értek el, legyen kedves értékelni és tudomásul venni. (Az elnök csenget.) Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)