Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Május 1-je, a munka ünnepe felé közeledve egyre aktuálisabb kellene, hogy legyen az a parancsolat, amely úgy szól, hogy tiszteletet a magyar munkavállalóknak. Azoknak a magyar munkavállalóknak, akik az európai uniós statisztikák szerint igenis sokat dolgoznak, ezzel szemben azonban keveset keresnek. Azoknak a magyar munkavállalóknak, akik a hátukon cipelik ezt az országot, sajnos mégis sokszor érzik úgy, hogy cselédnek, biorobotnak, bérrabszolgának tekintik őket.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Kérem, adjanak tanácsot, mit mondjak annak a férfi munkavállalónak, aki azzal a jogos panasszal keresett meg, hogy 15 éves kora óta dolgozik, és nem egy klimatizált irodában, hanem egy sokszor fűtetlen, poros, zajos üzemcsarnokban, és már 48 éve húzza az igát. 48 éve, és még vissza van neki két év ahhoz, hogy betöltse a 65-öt. Meddig robotoljon? Amíg belepusztul? Valósítsa meg az út a munkából a temetőbe programot? Mindene fáj, belefáradt a munkába. A Jobbik véleménye szerint, aki négy évtizeden keresztül építette a hazát, annak igenis joga lenne, joga van megpihenni és pihenni benne.

Képviselőtársaim, miről beszélek? Két filozófia csap itt össze. Egy neoliberális, vadkapitalista felfogás, ami egy ország, egy nemzet versenyképességét az olcsó és kiszolgáltatott munkavállalókban látja ‑ ezt fogalmazta meg Orbán Viktor jó tíz évvel ezelőtt Szaúd-Arábiában, amikor azt mondta, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkavállaló, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas ‑, és ezzel szemben áll egy másik felfogás, amit 1891-ben a Rerum novarumban XIII. Leó pápa úgy írt le, hogy rút és embertelen dolog embertársainkat a puszta haszonszerzés eszközének tekinteni. A Jobbik nem valamiféle komcsi utópiát követ, nem ezt követeljük, csupán szeretnénk visszanyesegetni a vadkapitalista vadhajtásokat és egy kicsivel több emberséget, keresztényszociális szemléletet biztosítani a magyar munkavállalók számára.

1960 táján mintegy 70 ezer fiúcsecsemő jött világra Magyarországon. Ebből a 70 ezer honfitársunkból alig 40 ezren élnek, ugyanis 40 százalékuk nem érte meg a nyugdíjkorhatárt, a 65 évet. Aki pedig mégis eljutott odáig, az a statisztikák szerint négy évvel kevesebb pihenésre számíthat, mint nyugat-európai társai, hiszen eddigre elhasználódott, éppen ezért idő előtt el fog halálozni. Nem luxusigényekről beszélünk, hanem becsületről, arról a becsületről, amit minden tisztességgel ledolgozott élet megérdemelne. Arról a pihenésről beszélünk, ami nemcsak a luxizó elit tagjainak jár, hanem az átlag magyar munkavállalóknak is, akik férfiemberként sokszor nem vágynak másra, csak azt szeretnék látni, hogy megtanul biciklizni az unokájuk, még tudnak vele egy kicsit focizni, az unokák pedig nem a ravatal mellett akarnak találkozni a nagyapjukkal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök kormánypárti oldalon ennek ellenére rendre lesöprik azt a jobbikos javaslatot, hogy 40 becsülettel ledolgozott év után a férfi munkavállalók is nyugdíjba mehessenek. Sőt, azt az alternatív javaslatot sem fogadták el, hogy ha megvan a 40 év munka, de nem engedik őket nyugdíjba, akkor legalább szja-mentességben részesülhessenek. A Jobbik viszont azt mondja, hogy 40 év verejtékes munkája, amit leraktak a nemzet asztalára, igenis megérdemelné azt, hogy ezek az emberek nagyobb megbecsültségben részesedjenek, joggal követelnek maguknak legalább anyagi értelemben könnyebb és tisztességesebb öregkort. Ez nem politika kérdése, nem politikai kérdés, hanem egész egyszerűen becsület kérdése. Igazságtalan az a helyzet, hogy negyven év munka után gyakorlatilag nulla hála jár ezeknek a férfi munkavállalóknak.

S itt lenne a harmadik javaslatunk, ami arról szól, hogy ha a kétezer órányi túlmunka megvan, az számítson plusz egy évet a nyugdíjjogosultsághoz. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ezek a főleg veszélyes, illetve fizikai munkakörben dolgozó férfi honfitársaink elhasználódnak eddigre, és igenis megilletné őket az, hogy legalább ennyivel, néhány évvel közelebb kerüljenek a nyugdíjhoz.

Képviselőtársaim, mi tiszteletet adnánk a munkának! A kérdés roppant egyszerű: önök megbecsülik‑e a magyar munkavállalókat, vagy kiszolgáltatják őket azoknak, akik csupán kizsákmányolják őket? Így május 1-jéhez közeledve várom a megtisztelő választ. Köszönöm a figyelmüket.