Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetbe hozzák az ellenzéki képviselőt, hiszen olyasmi ökumené alakult itt ki, és olyan egyetértés mindenben, mintha ez a rendszer kiválóan működne, és csak valamifajta finomhangolásra lenne szükség ahhoz, hogy ez még jobb legyen, de amúgy már közelítünk a tökéletességhez.

Azért mondom, hogy nehéz helyzetbe hoznak, mert a családtámogatások és a demográfia kérdésköre az, ahol én igazán nem szeretném a kákán a csomót keresni. Óriási szurkolója vagyok a mindenkori kormánynak, amely megpróbálja ezeket a folyamatokat pozitív irányba fordítani. Szerintem ez az utóbbi években az önök számára is kiderült. Tehát amit mondok, egészen biztosan nem azért mondom, mert ellendrukker lennék. S még ami benne van, tehát a pedagógusigazolvány szélesebb körben biztosítása szerintem egy jó irányú intézkedés, sőt az illetményemelés megemelése abban az esetben, ha valaki munkába áll vissza, szintén egy olyan rugalmasságot biztosít, ami szükséges.

Sokan érezték azt, és egyébként én is egy filozófiai és társadalmi igazságtalanságnak tartom azt, hogy azok az évek, amelyek a gyermekneveléssel a hölgyek számára kiesnek a munkaerőpiacon, teljes körű kompenzációra soha nem kerültek. Tehát ezt az idézőjeles hátrányt ‑ mert az élet egyik legcsodálatosabb tevékenységéről, folyamatáról van szó, de ez munkaerőpiaci hátrányt jelent ‑ soha nem kalapálták ki még teljesen. Nagyon jó, ha efelé akár szimbolikus lépések visznek.

(17.10)

Bölcsődei humán erőforrásnak nevezik azokat a nagyon fontos személyeket összefoglaló néven, akikre a gyerekeinket egy nagyon szenzitív korban bízzuk. Ez egy sokkal vitásabb terület, mint az óvodai nevelés. Én magam is úgy gondolom, hogy nyilván, aki megteheti, és ha megtehetjük, akkor az a jó a kicsiknek, ha minél tovább az édesanya mellett maradhatnak, akár hároméves korig. Ebben különféle iskolák és nézetrendszerek vannak. Én tiszteletben tartom mindegyiket, de az utolsó statisztika alapján Magyarországon a három év alatti gyerekek 62 százalékát kizárólag a szüleik nevelték. Ez, ugye, 2021-es adat, nincs ismeretem arról, hogy azóta ez változott-e. Nagymértékben nyilvánvaló módon nem.

De azt is látjuk, hogy egy nagyon sajnálatos folyamat teszi kívülről talán a férőhelyek számát és minden egyebet egy kicsit elfogadhatóbbá. Ez pedig az a demográfiai mélyrepülés, aminek a hatásai valami elképesztően durvák, tehát katasztrófahelyzetben vagyunk. Én megértem a kormány próbálkozásait, hiszen nagyon-nagyon komoly kommunikációs erőket vetettek be az évek során, hogy ez legyen a kormányzati kommunikáció egyik zászlóshajója, voltak is egyébként ‑ sajnálatos módon csak átmeneti ‑ sikerek ebben, mondjuk, a termékenységi arányszám kétségkívüli emelkedésében, tehát voltak pozitív folyamatok, de úgy érzem, és nagyon sokan úgy érezzük, hogy a probléma velejét nem sikerült itt feltárnunk, kibeszélnünk, nemzeti minimumokat kialakítanunk.

És én tudom kormánypárti képviselőtársaimról, anélkül, hogy itt analizálni szeretnék bárkit is, hogy valahol ők is érzik, hogy persze van a korszellem, meg van egyébként egy nagyon káros ilyen globális hatásrendszer, ami ellene hat a nagycsalád fenntartásának, és egyáltalán annak a döntésnek, hogy valaki egy családban sok gyermeket vállaljon, én is érzem azt, hogy sokszor mintha az lenne a lázadás a mai világban, az igazi, ha valaki egy normális családot próbálna menedzselni, és ebben minél több gyermeket vállalni. Látom én ezeket a hatásokat, persze, csak valahogy itt Magyarországon nem tudtuk azt megfejteni, hogy a gyermekvállalás elmaradása sokszor a mindent átható ilyen depressziós hullámnak és a kilátástalanságnak a következménye. És ezt nem lehet pusztán pénzzel kompenzálni; tehát azt, ami, mondjuk, a szülészeti rendszer körül lezajlott, azt a szintén kibeszéletlen társadalmi vitát. Én ezt személyesen éltem át a feleségem és a gyermekeim születése révén. Ez egy kitárgyalatlan vita. És ezt nem lehet azzal elintézni, hogy adunk plusz egy igazolványt, és egyébként kétségkívül emelkednek bizonyos fajta fizetések, vagy éppen a családi adókedvezmény duplázásával kompenzáljuk az infláció által elpárologtatott összeget, tehát visszahozzuk nullszintre a családi adókedvezmény reálértékét.

Az a helyzet, hogy Magyarországon eleve a magyarok, de főleg a fiatalok kilátástalannak érzik sokszor a helyzetet. Ez egyébként a régió más országaiban is fellelhető, de talán ‑ kivándorlási statisztikákról vitatkozhatunk ‑ nem olyan rosszak a demográfiai trendek az említett országok némelyikében, máshol pedig még rosszabbak.

Az sem tetszik nekem, amikor a balliberális pártok, mondjuk, idehozzák a termékenységiarányszám-táblázatot, és kiveszik belőle a franciát, hogy hú, azt kellene lemásolni, és milyen jó lenne. Nem, a helyzet az, hogy ott a bevándorló hátterű családok óriási gyermekvállalási hajlandósága, ami fölfelé tupírozza a számokat. De ez csak egy tupírozás, ez nem egy olyan adat, amire Magyarország bármilyen szinten és széles körben építhetne.

De az, hogy az elmúlt hónapban elérhető utolsó statisztika alapján átmenetileg 1,31-re zuhant be a termékenységi arányszám, ez az önök számára is kell hogy jelezze, hogy óriási a baj. Ez ugyanis azt jelenti, hogy bár Magyarországon a hölgyek által vállalni szándékozott gyermekek száma egyébként magas, európai összevetésben szerencsésen magas, és ez egy igazi rejtett erőforrása az országnak, valami történik a vágyott gyermekek magas száma és a megszületett nagyon-nagyon kevés gyermek között, tehát ott valahol eltörnek ezek a folyamatok.

És a kormányt lehet vádolni sok mindennel, de az egészen biztos, hogy viszonylag sok pénzt rakott a családtámogatási rendszerbe. El lehet mondani, hogy GDP-arányosan nem is olyan sok az a sok, meg egyébként más országokban is vannak ilyenek, de ez kétségkívül egy pozitív előjelű retorikát folytatott, és sok pénzt rakott ebbe a rendszerbe. Ezért nem értem, hogy önöket miért nem zavarja, hogy a sok iderakott forrás ellenére ennyire szerény az eredmény. Tehát nagyon-nagyon kényszeresnek érzem azt a magyarázatot, hogy ha nem mi lettünk volna, akkor még 200 ezerrel kevesebb gyerek született volna Magyarországon, mert ez nincs így, ezt önök nagyon jól tudják, hogy nincs így. A demográfia és a szakemberek visszapótlódásnak ismerik azt a folyamatot, ami a régió országaiban bekövetkezett, nálunk a Bokros-csomag miatt egy kicsit később és elnyújtottabb módon. De azt látjuk, hogy a Bokros-csomag átkos hatásain túl is a régió összes országaiban lement 1,2-ig a termékenységi arányszám? Lement. Visszapótlódott mindenhol 1,5-re? Visszapótlódott. Hol a legkésőbb? Magyarországon. Mikor következett ez be? A 2010-es évek első felében, a régió többi országában egy kicsit hamarabb.

Lehet ezt persze úgy átkeretezni és átkódolni, hogy ez pusztán a Fidesz-kormányok családpolitikájának az eredménye, de a helyzet az, hogy ha ez így lenne, akkor a környező országokban nem érték volna el ugyanezeket a számokat egyébként arányaiban egy kicsit kevesebb befektetett erőforrással. Lehet, hogy őszintébb lenne azt mondani, hogy persze hozzájárult a kormány családpolitikája, és szerintem ezt senkinek nem áll érdekében vitatni, nekem egészen biztosan nem, de önmagában azért vannak olyan társadalmi folyamatok, amit nem tudott kezelni a kormány. Mondok egy példát: a bölcsődei humán erőforrás megtartása, úgy gondolom, sokkal nagyobb eséllyel sikerülne, ha a bérrendezés mellett egy olyan szolgálatilakás-rendszerben gondolkodna végre a kormány, amely az érintetteknek a lakhatási terheit csökkenti nagymértékben.

És nekem nagyon tetszett, hogy tavaly a kormány is elismerte végre, hogy lakhatási káosz és kataklizma van. Tehát a Karácsony Gergely vezette fővárosban, ahol 260-270 ezer forint egy átlagos méretű albérlet díja, adhatunk igazolványt, lehet béreket fejleszteni, de egy, a bölcsődei rendszerben dolgozó magyar ember, és ha van neki egy párja, akkor kettejük közül az egyik fizetését elviszi csak az, hogy albérletet fizetnek és rezsit fizetnek. Így nem lehet normálisan családot tervezni, és ez a demográfiai mutatókon is lenyomatot képez, és ott hagyja a hatását.

Tehát egy olyan szolgálatilakás-rendszerben lenne érdemes gondolkodni, amely először felméri az üresen hagyott ingatlanállományt, ugye, majdnem 700 ezer ingatlanról van szó. A magánt hagyja békén mindenki, mert arról rossz képzettársításaink vannak, lakásügynökségi rendszerrel, egy kicsit sikeresebbel lehetne persze ott is elérni felszabaduló bérlakásokat, de Magyarországon ennek nincsenek komoly hagyományai, koncentráljunk az önkormányzatira és az államira. Ezeknek nagyjából az egytizede van olyan állapotban, hogy ebből megfizethető bérlakás legyen. De ezeken belül, ha elérnénk azt, hogy egy állami hátterű rendszerben egy bérlakásszisztéma kialakul, előnyben kellene részesíteni a bölcsődei dolgozókat, óvodai dolgozókat és mindazokat, akik ezekben a nemzetstratégiailag nagyon fontos és kiemelt ágazatokban küzdenek. Állítom, hogy ez sokkal nagyobb hatást érne el, és sokkal hosszabb távú, pozitív üzenetet jelentene, mint az, hogy az igazolványok elérhetőségét kiterjesztjük, vagy bármi mást teszünk.

Összességében azt is látni kell, hogy amíg a kormány nem ismeri el, hogy demográfiai katasztrófahelyzetben vagyunk, addig nagyon kicsi a kilábalás esélye. Amíg a kormány nem találkoztatja a demográfiai katasztrófát a lakhatási megoldásokkal, és nem látja azt, hogy ezzel lehet enyhíteni demográfiai gondokon, addig nem használ ki lehetőségeket. A kormány előtt elment már egy nagy lehetőség. Az, hogy a Ratkó-unokákat hagyták úgy kifutni a gyermeket vállalni képes életkorból, hogy kimondottan rájuk targetálva és célozva nem csináltak egy lakhatási programot, nem csináltak külön olyan programot, amely az ő vágyott gyermekeik megszületéséhez hozzájárulhatott volna nagyobb arányban, mint ahogy ez teljesült, ez egy történelmi mulasztás.

Megértem a korlátokat, a világjárványt, a lezárásokat, egyebeket, tehát meg tudja magyarázni a kormány, hogy miért nem csoportosított ide 500 milliárd forintot, de ettől még történelmi távlatban a tény tény marad: az utolsó nagy létszámú korosztály, amely igen nagy számú gyermeket vállalhatott volna Magyarországon, úgy futott ki ebből a lehetséges életkorból, hogy célzott támogatást nem kapott, olyan támogatást kapott, mint mindenki más. Én pedig azt állítom, és ez a prekoncepcióm, hogy ha megkapták volna célzottan azt a programot, mondjuk, lakhatási programot, amely megkönnyítette volna az ő helyzetüket, akkor sokkal-sokkal előrébb lennénk, mint így. Legyen nyugodtan túlzás, de jegyzőkönyvbe mondom, nagyon szívesen: ha mindannyian kaptak volna egy akár ingyenesnek tűnő vagy ajándék öröklakást, és vállalhatták volna a vágyott gyermekeiket, hosszú távon Magyarország előrébb lenne, nemcsak demográfiai, de adóbefizetési szempontból is. Ehhez képest nem kapott célzott támogatást ez a korosztály.

Mi azt mondjuk, hogy ha lesz végre egy állami hátterű lakhatási vagy bérlakásépítési program, előnyben kell részesíteni a családalapítás előtt állókat, a gyermeket vállalókat, a többgyermekeseket. Nem kell kizárni senkit, ne mondjuk azt egy nyugdíjas honfitársunknak, hogy nem jogosult bérlakásra, mert dehogynem lehet jogosult rá.

(17.20)

De egy osztrák vagy német típusú szociális pontrendszerrel igenis lehet előnyben részesíteni azokat, akiktől azt várjuk, hogy ez az ország a jövőben is megmaradhasson, a mostani magyar arculatát megőrizhesse, a társadalmi ellátórendszerek csak recsegjenek-ropogjanak, ne omoljanak össze. De én szeretnék ebben a kérdésben teljesen őszinte lenni. Ha a kormány demográfiai fordulatról beszél, akkor szerintem ő is tudja, hogy húszéves távlatban ez nem egy elérhető cél. Viszont szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy a néha élveboncolással felérő őszinte kibeszélés és belátás után az is egy gyönyörű szép történelmi feladat, hogy a zuhanás tempóját lassítsuk, és Magyarország mostani magyar arculata mivoltának a megszűnését megakadályozzuk, mert ha a mostani számok alapján megyünk tovább, akkor az évszázad második felére mi egy hétmilliós országban fogunk élni.

Ne legyenek illúzióink: ez egy csodálatos adottságokkal bíró ország, és ha mi nem lakjuk be, akkor biztosan lesz rá jelentkező. Én ezt nem szeretném megvárni, ezért minden parlamenti döntésemet annak rendelem alá, hogy a demográfiai katasztrófát elhárítsuk. Nem hazudok, demográfiai fordulatot, mert nagyon nehéz lenne a mostani számok alapján ilyet vizionálni, de még egyszer mondom: a zuhanás lassítása is egy csodálatos történelmi feladat. Amennyiben pedig bármely javaslat ezt célozza, az én szavazatomra számíthatnak. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)