Csárdi Antal (független)

CSÁRDI ANTAL (független): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Én azt gondolom, hogy érthető és részben támogatható is, hogy a lehető legszigorúbban kívánnak fellépni a drogot előállító és terjesztő szereplőkkel szemben. Az, hogy a fogyasztókat ugyanez alá az elbírálás alá helyezik, én azt gondolom, hogy hibás, hiszen jól látszik, hogy az alapvető kérdést nem tették föl önmaguknak. Ugye, minderre az alapvető kérdés a miért. Miért nyúl egy ember a drogokhoz? És ennek értelemszerűen nagyon sok összetevője tud lenni. És azt gondolom, hogy a legkitettebb társadalmi réteg az egzisztenciálisan leszakadó réteg, és ezeknél a szegregátumoknál lehet a legpontosabban kimutatni és a legnagyobb arányban kimutatni a droghasználatot.

De ugyanilyen súlyos kérdés, hogy milyen mentális nyomás alatt éljük a XXI. században az életünket. És azt gondolom, hogy amíg erre a kérdésre nem adunk választ, addig önök hozhatnak végtelenül szigorú törvényeket, nem lesz érdemi eredménye. Lehet, hogy javulni fog majd átmenetileg, néhány hónap távlatában a helyzet, de hosszú távú megoldást nem fog nyújtani.

Én azt hiszem, hogy talán Rétvári Bence államtitkár úr is emlékszik arra, hogy amikor a pedagógusoknak a fizetésrendezése körül vitatkoztunk, akkor többször is elmondtam, hogy az a mentálhigiénés támogatás a mai napig bántóan hiányzik a Nemzeti alaptantervből meg általában a közoktatási rendszerből, ami egyébként érdemi segítséget tudna nyújtani a fiataloknak. Ma semmi mást nem kapnak a fiatalok a tudáson kívül, mint hihetetlen nagy nyomást, nyomást, hogy teljesítsenek, nyomást, hogy megfeleljenek, de nem tanítjuk meg őket feldolgozni a kudarcaikat, a konfliktusaikat, vagy urambocsá, nem tanítjuk meg feldolgozni a sikereiket.

(11.30)

És igen, azt gondolom, hogy amíg nincs meg az a társadalmi lába, amiről képviselőtársam az előbb hosszan beszélt, addig nem fog sikerre vezetni az önök erőpolitikája, mert ez nem más, mint erőpolitika. És csak mondom: a drogkereskedelemnek, mint mindennek a piacon, van egy kínálati és egy keresleti oldala. Önök ezzel a szigorítással a kínálati oldalt csökkentik, de a keresleti oldalt nem csökkentik, mert a keresleti oldalt támogatásokkal tudjuk, amikor az embertársainkat emberként kezeljük, nem egy statisztikai adat a KSH által éppen aktuálisan kiadott számsorok között, és amíg nincs érdemi támogatása a fiataljainknak, a rászorulóinknak, amíg nem adunk arra választ, hogy egy kistelepülésen a hétköznapi életében egy fiatal kilátástalanként tekint a saját jövőjére, addig a kereslet nem fog csökkenni.

Ebben az esetben, csak számoljunk! Ma egy ilyen herbálos cigarettát 300-400 forintért meg lehet vásárolni. A kínálat erőpolitikával való szűkítése azt fogja eredményezni, hogy ez a 300-400 forint felmegy majd 1500 vagy 2000 forintra. Mi fog történni? Igazándiból érdemi eredmény nem fog történni, hiszen ugyanúgy ki fogja fizetni az egyébként függő, addikcióban szenvedő drogos a 2000 forintot is, hiszen ez nem egy olyan összeg, amit ma ne tudnának előteremteni, hát, én rászorulónak hívom őket, de ugye, a drogbetegek. Én azt gondolom, hogy el fog tűnni a felszín alá, de a probléma nem fog megoldódni.

Azt gondolom, hogy nagyon veszélyes az az adatsor, amit Jámbor András elmondott a nyugtatók hazai fogyasztásáról, a hazai alkoholfogyasztási szokásokról és az alkoholfogyasztás mértékéről. Ezek mind-mind egy pontból erednek. Van, aki az alkoholhoz vagy a túlzott alkoholhoz nyúl, van, aki a nyugtatókhoz nyúl, van, aki kombinálja ezt a kettőt, és van, aki a drogokhoz nyúl, és hogy ezek közül melyiket választja, az jellemzően egzisztenciális kérdés.

Ha érdemi és valós megoldást akarunk, akkor ebben a törvényjavaslatban vagy e mellett a törvényjavaslat mellett igenis kellene olyan mentálhigiénés támogatást biztosítani a honfitársaink részére, mindenki részére, ami alapján egyébként a keresleti oldal tudna csökkenni, amikor nem érzi azt egy magát elhagyottnak érző állampolgár, hogy nekem már úgyis mindegy, majd megoldom ezt a nyomorúságos élethelyzetet, amilyennek érzi a saját életét, alkohollal, droggal vagy bármi más ilyen pszichotikus anyaggal. És ez az önök javaslatából egy az egyben hiányzik. Meggyőződésem, hogy ha önök partnerként tekintenének a társadalomra, akkor a szigor mellett ott volna a másik kezük, ami ad.

Ugye, miniszterelnök úr meghirdette az éppen aktuális háborúját a drogokkal szemben, és amióta meghirdette, függetlenül ettől a törvénymódosítástól, amit mi most tárgyalunk, hirtelen a sajtóban megszaporodtak a drog elleni küzdelem eredményeiről szóló hírek. Ha ezek meg tudtak egyébként szaporodni most, akkor meg föl kell tenni a kérdést, hogy eddig mit csináltak. Eddig miért nem csinálták? Miért kell a miniszterelnöknek vagy bármelyik miniszternek külön utasításba adni, hogy tisztelt hölgyeim és uraim, harcoljunk a drogok ellen?

Én csak szeretném jelezni, hogy pontosan ismert előttem is, és képviselőtársam előtt is a VIII. kerületben az a helyszín, ahonnan egyébként a drogok elosztását szervezik. Pontosan tudjuk, hogy melyik utcában, hol szervezik ezeknek a drogoknak az értékesítését ‑ és ennek van egy prostitúciós lába is, ezt is innen szervezik ‑, és csak azért nem mondom ki az utca nevét (Nacsa Lőrinc: De! De!), mert azt gondolom, hogy ezzel akadályozhatom adott esetben a rendőrség munkáját. De azért évek óta jelezzük a rendőrségnek, hogy itt probléma van, és nem történik semmi. Tehát nem az történt, hogy fél évig majd megfigyelik és lehallgatják, és különböző nyomozati módszerekkel bármit csinálnak. Évek óta nem történik semmi!

Én azt gondolom, hogy egy törvény pontosan annyit ér, amennyit be lehet tartani belőle, és hiába szigorítják a törvényt, hát a jelenlegi sincs betartva, vagy mondjuk úgy, hogy kihasználva. Én sokat sétálok a belső kerületekben ‑ V., VI., VII. kerület ‑, és nem találkozom utcai rendőri jelenléttel. Mára teljesen eltűntek a járőrök az utcáról, és tudom, tudom, a statisztika rendkívül jól mutat, mert azt csinálják, hogy a statisztikákat oly módon módosítják, hogy a végeredmény önöknek kedvező legyen. De a helyzet mégiscsak az, mindannyian tudjuk, hogy kevés a járőr, kevés az utcai jelenléte a rendőrségnek, és én azt gondolom, hogy ezen például valóban lehetne mit javítani. És nem rendőrállamot vágyom ezen a ponton, de azt gondolom, hogy egy normális rendőri jelenlét az állampolgárok biztonságérzetét rendkívüli módon növelheti.

Azt gondolom, hogy ha önök nem engedik el az egzisztenciális értelemben legrászorultabb réteg kezét, akkor megint egy lépést teszünk a drogellenes harc útján. Illetve azt gondolom ‑ és ez a legfontosabb, ezzel kezdtem és ezzel is fejezem be ‑, hogy ha önök érdemben lépni akarnak a drogfelhasználással vagy droghasználattal szemben, akkor nem engedhetik el a fülük mellett azt, hogy a magyar társadalomnak, elsősorban a gyermekeinknek a közoktatás rendszerében mentálhigiénés támogatást kell adni. Mert jelen pillanatban, beszéljenek ezzel a korosztállyal, azt fogják önöknek elmondani, hogy hihetetlen nyomás van rajtuk, nagy nyomás van rajtuk, mert vagy egy olyan gimnáziumban vannak, ahol a teljesítmény nagyon magas szintű elvárása alapján tudnak egyébként felsőoktatási intézménybe jutni, vagy azért van rajtuk nagy nyomás, mert adott esetben egy vidéki településen azt érzik, hogy ők nehezebben jutnak egyetemi férőhelyhez; és most nem azt állítom, hogy ez a helyzet, ez az ő megélésük. Addig, amíg ők nem tanulják meg kezelni azokat az élethelyzeteket, amelyek lehetnek szélsőségesen negatív vagy szélsőségesen pozitív helyzetek is, addig kitettek lesznek mindig a drogok veszélyének. És én azt gondolom, hogy a segítő támogatás mindig hatékonyabb, mint ha a rendőrség bevonul egy iskolába drogkereső kutyával, falhoz állítanak diákokat. Mert értem, hogy ez egy elrettentő megmozdulás tud lenni, de higgyék el nekem, a támogatás mindig-mindig hatékonyabb, és ez a támogató attitűd teljes mértékben hiányzik ebből a törvényjavaslatból.

Én szeretném nagy tisztelettel kérni önöket, hogy gondolják át, és tegyék mellé azt a támogató részt is, ami nélkül egyébként ez a törvényjavaslat sem tud hatékonyan fellépni a drogellenes küzdelemben. Köszönöm szépen.